Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-04-30 / 18. szám
IV. évfolyam. Nagybánya, 1911. április hó 30. 18. szám. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden vasárnap 8-ia oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dp. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(Fő)-tér 14; ' hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ■ Farkas Jenő. Április 30. (R-i) Holnapután ünnepet ül Felsőbánya! Egy talpig férfiút ünnepel, ki 15 év óta áll a város élén, mint a hajón a kormányos, és vezeti a gályát szélcsendben vagy viharban a kikötő — a boldogulás — felé. Kissé talán szokatlannak tűnik fel a 15 éves jubileum; de érthető, ha vissza tekintünk Felsőbánya 15 év előtti állapotára s egybehasonlitjuk azt a mostanival, mikor is minden téren a haladás, a fejlődés nagy arányait látjuk kibontakozni. Mikor Farkas .Jenőt a közbizalom viruló férfi korában a polgármesteri székbe emelte, nemcsak a saját szülötte fiát tisztelte meg, — hisz’ Felsőbányának vannak más méltó férfiai is, — de bőles előrelátással megsejtette benne azt a lappangó erőt, tevékenységet, azt a rajongó szülőföld-szeretetet, ami egy város vezetésénél elsőrendű feltétel s kezébe adta a zászlót, melyet a város minden polgára 15 év óta lelkesedéssel követ. Volt idő, mikor Nagybánya városa egy kis irigységgel nézett a testvérváros felé, mert tapasztalta, hogy a város levetette gyermekruháit s férfias önérzettel tör előre, — megelőzvén sok mindenben a nagyobb testvért. De hát ez — akkor úgy vélték, — természetes folyamat, mert a régi jó közmondást, az „uj seprő jól seper“-t látták Felsőbányán beigazolódni. Csakhogy azóta 15 év telt el! Az uj seprő már nem uj s csodálatosan mégis úgy végzi munkáját, mint első percben. A tettre kész vezér, ki fölrázta csapatait az egykedvűségből, — egy pillanatra sem rendült meg; ott halad ő most is a küzdők élén s alkotja egyre-másra azokat a kulturális intézményeket, melyek egy várost előre vinni vannak hivatva. Mi — kik mindenkor örömmel szemléltük a testvérváros haladását s annak polgármestere iránt őszinte tisztelettel viseltettünk, most is, mikor a polgárság őt megünnepelni készül, — meghajtjuk a lobogót előtte s küldjük neki testvéri meleg üdvözletünket. / Es értjük az ottani polgárság lelkesedését is, mikor egy ünnepélyes közgyűlés keretében kívánja szeretett vezérét ünnepelni. Értjük, mert nekünk is van egy vezérünk, kinek óriási tevékenysége és munkabírása mindnyájunkat bámulattal tölt el s kit a város polgársága ép oly szeretettel vesz körül, mint a testvérváros Farkas Jenőt. A felsőbányái polgárság büszke lehet polgármesterére s mikor őt ünnepli, — egy nagy tartozását rójja le iránta, ki a lefolyt 15-év alatt minden percét, minden erejét a város s polgárai jólétének áldozta. Elmondhatják Persiussal ők is: „At pulchrum est digito monstrari et dicier: hic est!“ Szép, mikor ujjal mutatnak az emberre és azt mondják: ez az! Megjegyzések. — A fogyasztási szövetkezés ellen. — Szamosujvárt a napokban megalakult a tisztviselők és hivatali alkalmazottak fogyasztási és értékesítési szövetkezete. Tatai/ Sándor, a kolozsvári kereskedelmi és iparkama titkára a szamosujvári lapban a szövetkezet megalakulásához a következő megjegyzéseket fűzi melyek általán s igy nálunk is találók: „Minden egyénnek és az egyénekből álló osztályoknak megvan a joguk ahhoz, hogy a saját könnyebb megélhetésük érdekében intézményeket létesítsenek, vagy egyénileg munkáljanak. Ebből a szempontból a tisztviselők is joggal alakíthatnak fogyasztási szövetkezeteket, ha attól helyzetük javítását remélik. Ámde itt egy másik és ennél fontosabb szempontot sem szabad figyelmen kívül hagyni. Az állami tisztviselők fizetésüket az államtól kapják, az államnak erre a célra szükséges összeget viszont az adóalanyok szolgáltatják. Ilyen adóalanyok, melyek inkább számot tesznek az államháztartásban: a földművesek, iparosok, kereskedők és kisebb mértékben az orvosok, ügyvédek, magán- tisztviselők, de nem adóalany az állami tisztviselő, kik adót egyáltalán nem fizetnek. Nem akarom bolygatni az állami tisztviselők e kedvezményét a többi foglalkozások rovására, holott erről a kérdésről is lehetne beszélni, miután aránylag jobb helyzetben vannak, mint a magántisztviselők, jövőjük emeze- kénél és a többi lateiner osztályoknál jóval biztosabb. De nem lehet helyes törekvésnek elfogadni az állami alkalmazottak olyan irányú munkáját, mikor a maguk helyzetének a javítására (legalább látszólagos javítására) olyan intézkedést követnek el, amelylyel egy közgazdasági osztályt, egy adóalanyt gyengitenek. Az állami tisztviselők fogyasztási szövetkezete nem csupán a kereskedelemnek, de az R nagybányai Hírlap tárcája. A homokórán hullnak a szőrnek. . . — Irta : Révai Károly. — A homokórán hullnak a szemek, Minden porszemnél összerezzenek; Szorongva nézem, hogy egy szem amint hull: A másik már megindul. Nézem a tölcsért: vájjon van-e még ? S mennyi időre lesz a por elég ? A tölcsér alján van egy pár kicsiny szem, Az is hull gyors ütemben. ó, én tovább nem áltatom magam! Az élet utján szekerem rohan; Hiába tartom, fékezem, kímélem: Vágtat a meredélyen. Mert meredeken visz' már le az út. Rég elhagytam a diadalkaput, S sok emlékét a dicsőséges múltnak, A mik már megfakultak. Ha visszanézek, — abban sincs öröm; Más nemzedék tombol már a tetőn, S emlékemről a koszorút — a hány van, — Ledobja mind utánam. Rohan a szekér. S lent a völgy ölén Fekete sziklák merednek elém. Egy temetőnek kis harangja kondid, És semmi sincs azontúl. . . . Ragyog a napsugár. Gyönyörű, napsugaras Május, Neked szóljon üdvözlő dalom! Rólad zeng ma éneket a Természet dalolója, a Tavasz imádója, erdők mezők lelkes hive. Dalt, de nem rímre; kötetlen beszédben, dallamra, a melyet nem fülünkkel, hanem szivünkkel hallunk! Ilyen dallamra tanított ma engem a zümmögő méhecske, a trillázó pacsirta, a bájdalu fülemile s a melyhez a ritmust a fecske libbenése s a széltől hajlodozó sárga boglárka lengése adja. Telve most dallal a világ; dalt, édes melódiát sejtünk most a fujdogáló szellőben, a mosolyogva ragyogó nap is dalra ingerel. Hisz a nap felkeltével veszi kezdetét a mezők-erdők zenészeinek, dalos madarainak hangversenye s tart napnyugtáig. A nap emelkedésével emelkedik éneklő kedvük is s legpompásabb akkordjaikat akkor hallatják, a mikor a nap teljes sugárözönével teszi verőfényessé, melegíti fel a földet, a léget, az emberek kedélyét. A májusi napfény ébreszti fel bennünk a rég elaludt ábrándos melódiák emlékezetét, a melyek hallatára egykor talán tropikus vidékeket, napsugaras tájakat láttunk magunk előtt. A hány dalt, édes melódiát hallottam Rábáról, Nápoly kék egéről — s lehet e más dalt, mint édeset zengeni Rábáról, — az mind eszembe jut a májusi reggeleken, a mikor a verőfényes napsugár csodás harmóniába gyúrja a hangokat és színeket; egy lesz, egy magasabb összhang alkatrészévé válik ilyenkor a pacsirta, csíz, pintyőke, harkály és kakuk éneke, rikoltása, füttye, kuvikolása. Mindegyik mást dalol, a saját nyelvén a saját dalát és mégis harmónia uralkodik az összesen, az egész sokféleségből egy dal válik ki, egy hymnus, a természet dicsőítése, a Tavasz üdvözlése, a Napfény imádása. Igen, a Napfény, az kelti életre a természetet, az füti a vegetációt, birja éneklésre a madarakat, ruházza pompás színekbe a virágokat. Nem egyes virágokat, azoknak sárga, vagy fehérszinü szirmait látjuk, hanem egybeolvadó sárga, fehér, kék, piros, lila színfoltokat, a melyek ringanak, ide-oda hajlon- ganak a szellő lágy ütemeire; a ruhájuk szin, lehelletük illat. Xiapuuls. mai száma ÍO Oldal.
