Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-03-19 / 12. szám
IV. évfolyam. Nagybánya, 1911. március hó 19. 12. szám. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. A KTAGYBÁNYAI IPARTESTÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYEElőfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Fomunkatárs : RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula kőnyvnyomda=bérIete, Rákóczi-(FŐ)-tér 14. —■ ■ ■ ■ ■ hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ----A nagybányai festő colónia jelenje — jövője. — Boromisza Tibor. — Budapesten hallottam, hogy hát mi is van s főleg mi készül Nagybányán? Művész körökben emlitgették a dolgot. Mert - ez tényállás — a legutóbbi időben a nagybányai festő colónia fölött napi rendre tértek. Mint fogalom él s ébred újra egyes kiállításokon egyes festők képviseletében; de mint szervezet, mint élő-mozgó, agitáló cultur-egyesület el volt temetve hivatalosan éa nem hivatalosan. Napirendre tértek azok, kik féltek tőle, a művészet iparlovagjai, — örömmel; napi rendre tértek fölötte még azok is, kik itt fejlődtek, kik ide hozták igaz művészi hitvallásukat, hogy azt fejlesszék a nekik konzseniális társaságban, — szomorúsággal. Azzal a mély elkeseredéssel, mely az igaz utón járó ügy vesztét nézve — a tisztességtelen tömegáramlattal szemben — minden igaz emberben föl kell, hogy ébredjen. Szomorú rezignációval szakadtak el innen látva, hogy itt semmi, de semmi sem történt hosszú évtized alatt arra nézve, hogy bármi támogatásban részesüljön, akár erkölcsileg, akár anyagilag a szabad művészeti elvekért küzdő ember. Hosszú idő óta nem tudott létrejönni a tömörülés, a szervezkedés, mely a mai szociális viszonyok között minden foglalkozásra kiható létfeltétel. Nem tudott létrejönni az egyöntetű fellépés, akár egy kiállítás formájában sem, mely bármenynyire szerencsétlen forma és keret a művészet ismertetésére, de ma letagad- hatatlanul egyetlen eszköze a közvetlen érintkezésnek a művészek és a közönség között s igy egyetlen eszköz — bármi silány is — az exisztenciális megélhetésre. Nem tudott létrejönni egy képző- művészeti egyesület, mely mindenütt (pl. Szolnokon is) messze megelőzte a műtermek létesítését s ma is némi biztosítékát képezi a szolnokiak anyagi létezésének. Hogy ez miért nem jött létre, — miért nem jöhetett létre, — ennek okai országos bajokban, helyesebben azt mondhatnám, művészeti jelenségekben keresendők. Nagybánya művészeti múltja és jelenje között — (visszamenőleg 8—10 év előttre) nem volt meg a szerves összefüggés. Mikor más méhészeti elvek, más nézetek mindenkor a kutatás szellemében és az emberi agyvelő kutató, kereső, mindig fejlődni akaró munkásságában érvényesültek, ezek más piktura keletkezését eredményezték. — Páris felől fúvó szelek ide is eljöttek a maguk közvetlenségükben ; ekkor történt meg a nem látható, de érezhető szakadás a fiatalok és a régiek között, nemcsak itt, de az egész országban. S azok a régiek, kik annak idején martiromságot állottak ki a maguk művészeti elvei mellett, nagy többségben épen olyan lenézéssel, lekicsinyléssel fogadták ^a fiatalok minden akcióját, nézetét. Épen úgy „feszítsd meg“-et kiáltottak, épen úgy kerekébe fogozkodtak az idők haladásának. Mint emberi gyöngeséget szomorúan konstatáltuk. De a karaván haladt s halad a karaván minden időkben. Halad, bármit hányjanak szemére a fiataloknak, az újaknak, a keresőknek. Tíz — tizenöt év és belőlük kell, hogy kialakuljon Magyarország művészetének eljövendő képe s bizony nem lesz az rosszabb, nem lesz az kvalitástalanabb minden idők művészeti képénél. Mert a szertelenségre, a túlzásokra, a forrongó ideákra, a csúfra, a rosszra, a zsákutcák tévelygőire, mindmind szükség van. Ez mind az élet, a művészet egy tisztultabb, egy uj, egy más stádiumba jutásához hozzájárul, sőt elengedhetetlen járuléka. És hiába minden terrorizmus! /f Es föl fog kelleni venni az összefüggést a múlt és jelen között; mint ez minden időkben kimutathatóan meg volt. Mert a művészet fejlődése az ember történetében olyan láncolat, melynek minden szemje összefüggő, folytatólagos. Éz az áramlat a régiek és újak között lehet, kiélesedik mindjobban; mig az idő derékba nem töri. Kiélesedik mindjobban, mert nem R Nagybányai Hírlap tárcája. Március Idusán. (Ünnepi óda.) — Irta: bogáti Hajdú József. — Mosolygó napfény játszik ormon, völgyön, Rügyet fakaszt az álmos gályákon ; Lelkünk hévül, szemünk tükrén örömkönny, Tavaszfényben ragyog e szent napon! Kárpátok bérce, alföld pusztasága Dicső, nagy emlékektől megremeg, Lobog keblében szent tűz ősi lángja! Szabadság! Visszhangozza nagy neved! Csábos tavasznak éltető fuvalma, Tündérvarázsa: járd be lelkemet! Magyar szabadság ünnepnapja van ma, Eszméje forral honfi-kebleket! Szivünkbe lángol hősi múltnak képe, Halált nem félő daliák hada És bízva nézünk szent hazánk egére, Hogy felragyog szabadság nappala! Hei, régi nagyság boldog tündeképe, Sivár valónktól még mily messze vagy! S ha olykor felpezseg fajunk hő vére, Az ősi átok terhe ránk szakad! Lelkűnkbe fojtva sir az édes álom: Lajos, Mátyás dicsőséges kora! Most bércen lassan omló, büszke várrom, Mi hajdan volt erő, dac otthona! 0 tűnj elénk apáink szent csatája, Mit vívtatok a jóért, igazért, Midőn a hős vezért bitófa várta S az áruló nyert undokúl babért! Rezegjen át az özvegyek keserve S anyák fájdalma szivünk húrjain, Mi marta leikőket, midőn kesergve Átkot mondtak övéik hantjain! S a szenvedések, átkok szent fohásza Indítsa meg a résztvevő Eget! Bilincsét nemzetünk végképp lerázva Ne ejtsen többé bánatkönnyeket! Jó és balsorsban dús remény világa S megdönthetetlen, büszke akarat Teremtse meg „a négy folyó“ honába Mi naggyá tesz és szentelt üdvöt ad! Ha majd kivívta ősjogát e nemzet: Az éltető szabadság felragyog S minden magyar, kit Isten megteremtett, Dicsfényben látja úszni a napot, Midőn fajunk örömmámor tavában Füröszti harcedzette tagjait S a népek közt fejét emelve, bátran Hallgatja érces, dörgő hangjait! E nap lesz nemzetünk dicső, nagy napja: Gazdag, művelt, erős lesz a magyar S a kétfejű sas félénk hódolatja Lábunk alatt nyög, mint tapodt avar! Világhír fénylő gyémántkoronája Csillog-ragyog majd nemzetünk fején S miden nép lelkes érzéssel kiáltja: „A hős magyar faj úr e földtekén!“ Szent lesz e nap! Félistenekké válnak Kik ily dicsőséget teremtenek, Szent hamvaikhoz majdan búcsút járnak A szabadság-imádó nemzetek! Lenéz Hadúr ránk napfényes lakából, Felénk áldólag nyújtja két kezét S a népek serge Rá hódolva bámul, Szent félelem közt zengve nagy nevét! Ott fenn, a menyben összeölelkeznek Múltúnk s jövőnk vezéralakjai S szabadságvágytól égő nemzeteknek Szállnak hozzájuk hódolatai! . . . Csábos jövő ez! Képe felheviti Hazát imádó; ifjú lelkemet! Magyar-dicsőség fénye lelkesíti, Hogy oltárt építsen, Honom, neked! Testvéreim! Kik szent lázban hevülve Ünneplitek szabadság hajnalát, Fényesb jövőnk nevében lelkesülve Bocsássatok az égbe hő imát! Fohászkodjunk szabadság Istenéhez, Ő meghallgatja lelkünk óhaját, S megszűnnek régi átkok, szenvedések, Szemünk nem önti többé záporát! S most tettre fel, Hadúrnak büszke népe, Kezedbe adta Isten sorsodat, Légy hát méltó a díszes, ősi névre, Fényes jövődnek fátylát bontogasd! A Géniusznak törhetlen hatalma Alkosson szépet, jót, dicsőt, nagyot S a régi nagyság ékes birodalma Szent harcod által bizton felragyog! Zendülj fel hát Petőfink égi lantja, Hadd halljuk harcra késztő szózatód: „Hi szent hazánk, magyar népem hát talpra! S esküdjünk: többé nem leszünk rabok!“ Szabadság angyalának harsonája Reszkettessen meg földet és eget S nagyság, dicsőség fénydus otthonába Vezesse hát ez árva nemzetet! Nagy választék tömör arany karkötőkben és uj íaconu hosszú női nyakláncokban 'jutányos árak mellett Rezső Gyulánál Lapniilt mai szama ÍO oldal.
