Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-01-01 / 1. szám
1911. január 1. 2 Nagybányai Hírlap 5—10 ezer koronával meggyarapodhatik, mert a pénztár folyamodott e jövedelemnek az adó alól való mentesítése iránt, a mennyiben városunk e 80 ezer koronát jóval meghaladó összeget költ kulturális célokra. Ez szép dolog! Csak az a sajátságos, hogy az embernek az ilyen szép dolgok ritkán és rendszerint későn jutnak eszébe. Nekem már rég fúrja az oldalamat, hogy a városi takarékpénztárnak alkalma volna más ily szép dolgot is művelni s még se teszi! A pénztár közel 500 ezer korona, vagy még több — árva vagyont kezel 4°/0 mellett. Valamelyik országos pénzintézet, nagy és nagyon előkelő pénztár, már régebben 4 72 °/o s tán még több kamatot Ígért az árva vagyon után, de mi a város takarékpénztárát méltán részesítettük kedvezményben, hisz ez a város házipénztárának 257 ezer koronát 5°/0, 386 ezret azonban 6°/0 mellett kölcsönzött és folyton sopánkodik, hogy a sok lekötött pénzét drágábban tudná értékesíteni ! A város tehát olcsóbban ad betétet, hogy drága kölcsönkamatot fizessen; az a nagy és nagyon előkelő intézet drágán ad kamatot, hogy a városnak olcsón kölcsönözhessen! Ez az összehasonlítás bizonnyal nem áll meg, de azért mégis megtettem, mert ha a város csak és mindig 5°/0 mellett nyerné saját takarékpénztárától egyébként is ideiglenes kölcsöneit, a pénztár nem nagylelkűséget, de kötelességet gyakorolna s e mellett mindenki megnyugtatására kézzelfoghatólag demonstrálná áldozat- készségét, hisz ha már sokat vészit a városnak adott kölcsönökön, az a nehány ezer (6-7 ezer) korona kamatveszteség, mely kizárólag 5% kamatláb mellett érné, megtérülne azon osztatlan elismerésben, mely egy űzletmentes gavalléria nyomán a takarékpénztárral szemben megnyilvánulna. * Nem kötelez semmi arra, hogy a sorrendet megtartsam s ezért ezúttal még csak egy bevételi tételre terjeszkedem ki. Legközelebb úgyis tovább registrálom a bizottsági tárgyalások eredményét, mert a javaslat csak a 15 napi közszemlére való kitétel után fog a képviselő-testület döntése elé kerülni. A számvevőség 50.000 korona vízvezetéki bevételt is rovatolt dacára, hogy ennek előírását kizárólag csak az építési tőke amortisatiója indokolta azzal, hogy „ez az összeg kell“! Ilyen jogcímen sok mindent be lehetne írni a költségvetésbe! De engem ezúttal csak az a vita érdekel, mely e tétel körül annak mennyisége tekintetében fenforgott. Az 50 ezer végeredményben 40 ezerre redukáltatott azon indokból, hogy a vízvezeték május 1-nél előbb általános forgalomnak átadható nem lesz s ezzel az a felfogás győzött, mely egyedül nyugszik törvényes alapon, miszerint a város csakis akkor követelhet közönségétől vizdijszolgáltatást, a mikor a maga részéről e vízvezeték átalános forgalomba helyezésével szintén szolgáltatott. Ezzel szemben méltányossági indokokat szolgáltatott az a felfogás, mely már január 1-től követelte a vizdijak kirovását csak azért, hogy a vizdijaknak 50 ezer koronában contin- gentált összegére a költségvetés realitása és a pótadó elkerülése végett szükség van. Mert ha pótadóval lenne csak az egyensúly helyreállítható, ezzel igazságtalanabb a megterhelés, a mennyiben a törvény a pótadó alól sokakat mentesít; mig ellenben a vizdijak fizetése alól senki magát ki nem vonhatja. Valóban méltányos, szép dolog e kombináció, de igazán problematikus* hogy a miniszter is eltekintene egy kis törvényi szépséghibától! Kimondatott tehát, hogy „fiat iustitia“, de az igazság istennője erre a bókra bizonnyal fülig pirult. * Grünwald Mór előnyösen ismert gőz mü-kelmefestö és vegytisztító gyüjtödéje a Minorita-malom épületében, Hid-utcán, dr. Kádár átellenében. Magyar asszonyok és magyar lányok. A napokban Budapesten, a „Magyarországi Nőegyesületek Szövetsége“ tartotta közgyűlését, hol meglepően tudatos érzék nyilvánult meg a szociális bajok orvoslására. A gyűlés elnöke, Rozenberg Auguszta asszony megnyitó beszédjében sok nyílt sebre mutatott rá, melyeknek gyógyítására felhívta az egész társadalmat. Beszédének veleje köriil-belől a következőkben domborodott ki: A magyar nő felebaráti érzése ma is a régi módon nyilvánul meg, nem alakult át a merőben átalakult életviszonyaink szerint. A régi magyar úri asszony szinte beleszületett bizonyos, a köz iránt való kötelességekbe. Otthon, a falujában á szegényeknek, - a kiket úgyszólván gyermekkora óta ismert, — természetszerűen ő volt a segítője, a gyámola, nem ritkán az orvosa is. Ha a nyomorgóknak ételt, ruhát, magakészitette gyógyszereket juttatott, — megtett mindent, amit neki lehetett és kellett tennie. A mai magyar úri asszonynak azonban, aki a város, a nagy város népének óriás arányú, már nemcsak testi, de lelki nyomorával is áll szemközt, - százszorta nehezebb, összetettebb feladat a céltudatos, az igazi jót- tevés. Pedig jobban, mint valaha, föl van mentve a szegénysorsuak, a fizetésért dolgozók által minden testi munka alól. De hát éppen határtalan elkényeztetettségiik folytán a vagyonos asszonyok nagy többsége mindezen emberi lényekkel szemben, akiket megfizet szolgálataikért, — csupán a hatalmát érzi. Azok őt szomorú arccal, egyéni bajukkal, gondjaikkal nem inkommodálhatják. így azoknak az úri hölgyeknek nincs és nem is lehet sejtelmük sem a szegényebb és szegény néposztály igazi életviszonyairól; ezek a hölgyek azok, akik itt-ott adnak pár krajcárt egy koldusnak, pár huszkoronást jótékonycélra, vagjj csak úgy találomra elajándékoznak holmi viseltes ruhát, s azután igen nagyon nyugodt a lelkiismeretűk. Pedig hát atyainak egy koldusnak ma, de nem adhatnak ugyanannak holnap és mindig. Adhatnak sok koldusnak, de nem adhatnak mindeniknek. S még ha adhatnának is, akkor is csak rosszul felenének meg kötelességüknek, amig nem dolgoznak azon, hogy kevesebb koldus legyen. Kevesebb koldus és kevesebb beteg, kevesebb tudatlan és élhetetlen ember, kevesebb minden testi, lelki és erkölcsi nyomor. Ma az úri nők közül kevesen dolgoznak, hiszen sem az otthon, sem az iskola nem tanít ma meg erre az áldásos munkára, mint a műveltek, a jómódúak legszebb kötelességére. . . . Ilyen formán hangzott az elnök beszéde. Nagyon okos szavak ezek s ha e tekintetben tud valamit tenni a „Magyarországi Nőegyesii- j letek Szövetsége“, — nagy jót tesz. Az az indítvány is életbevágó, a mely ugyané gyűlésen hangzott el, hogy az állami menedékhelyeken nevelt leányokat 18 éves korukig tartsa gondjai alatt az állam. De még fontosabb Jászai Mari indítványa a pálinka-árulás vasárnapi szünetelése dolgában. Erre vonatkozóan mondta az elnök a következőket: — Büszkélkedhetünk vele a külföld előtt, hogy nálunk hányszor tízezer elhagyott gyermek van állami gondozásban és eme gyermekek legtöbbjének az apját a pálinka sikkasztotta el. Büszkélkedünk vele, hogy gyönyörű, modern kórházaink vannak s hogy egyre újakat építünk; pedig sem kórház, sem elmegyógyintézet, sem tüdővészellenes szanatórium sohasem lesz annyi, hogy elhelyezhessük bennük mindazokat, akiket a pálinkával megnyomorít az állam, aki mindnyájunknak apja-anyja, amiként azt a japánok mondják. Zsemlét, kenyeret vasárnap nem lehet venni, de pálinkát, mérget igen! A határozatok, melyekkel egyes bölcs magyar községtanácsok megtiltották a pálinka árulását községük területén, - évek óta hevernek a belügyminisztérium okmánytárában jóváhagyatlanul. Elhihetik a magyar nők, hogy ebbeli törekvésükben minden jóravaló magyar férfi is mellettük van, hogy a pálinka mérgező hatását csökkenthessük vagy meg is szüntethessük. Van azonban egy igen fontos tárgy, mi a Szövetség gyűlésén nem fordult elő! Pedig szerettük volna, ha ezt is alapos megbeszélés tárgyává teszik. Erijük a szerencsétlen liungarák dolgátl Elfajult gonosztevők ezer meg ezer számra szállítják leányainkat külföldre a bűn, a nyomor, az erkölcsi züllés tanyáira. A statisztika 8000-re teszi a Budapestről és 15000-re az ország más részeiből rabszolgavásárra vitt leányok számát egy évben. Hazánk valóságos Eldorádója e gaz rabszolgakereskedőknek, akik Japántól kezdve egész a Panama csatornáig magyar árukkal árasztják el a bűn tanyáit. A közhatalomnak nincs módja vagy akarata, hogy gátat vessen ezer meg ezer család szerencsétlenségének, mikor leányukat, büszkeségüket vagy gyámolitójukat siratják örökre. Azon mindenféle társadalmi egyesületek közül csak az egyetlen „Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetsége“ vette föl e modern rabszolgakereskedés ellen a harcot. De kérdés: lesz-e elegendő ereje hozzá? A „Magyar Nőegyesületek Szövetségének“ ezt is meg kellett volna tárgyalnia közgyűlésén, s bizonyosan ezzel még nagyobb elismerésünket vívta volna ki, mint az ott felhangzott túlzó feminista törekvések programmbavételével. IPARÜGYEK. Karácsonyi tanulságok. A sok felhívásból, a kirakatok díszítéséből és versenyéből, a „Pártoljuk a magyar ipart“ hangoztatásából nagyon éreztük már, hogy a karácsonyi ünnepek itt voltak! És bár a fölhívás évről-évre figyelmezteti a közönséget, a karácsonyi vásár rendszerint a kereskedő és iparos világ elégedetlenségével és panaszával szokott végződni. A kereskedő és iparos azt panaszolja, hogy a magyar vevőközönség nem vásárol magyar iparterméket. A közönség pedig azzal védekezik, hogy magyar iparcikket alig lehet kapni és a kereskedő a magyar iparpártolás ürügye alatt nagyobb árakat követel, holott a minőség sokban kifogásolható. Van igazság ezekben a panaszokban. A főbaj azonban nem itt van. A főbaj az ország szegénységében és szegény iparában rejlik. Szegény a kereskedő és azért ott szerzi be áruraktárának szükségleteit, hol hosszabb lejáratú hitelt kaphat. Az osztrák ipar ellátja bőven iparcikkekkel és a mi fő - hitelez is neki! Ezért a magyar kereskedő nem törheti magát azután, hogy magyar iparterméket beszerezve a magyar iparpártolás tényezőjévé legyen. Szegény a vevőközönség is. A mai nagy drágaság mellett alig jut valami karácsonyi aján- I dékra. De mivel mégis mindenki: férj-feleségének, szülő — gyermekeinek, jó baráj: -- jóbarátjá- 1 nak karácsonyi ajándékot akar adni, mindenki beéri azzal, hogy tetszetős, olcsó ajándékkal kedveskedjék. Erre pedig - sajnos, — az osztrák Iparcikk mintegy praedestinálva van. Akik azután tartós, de drágább magyar iparcikket keresnek, azok vagy csak a legnagyobb utánjárás mellett vagy egyáltalában nem találnak rá. A magyar meglevő iparcikket reklami- rozni kell. Ahhoz pedig a magyar ember nem ért! De furcsa helyzetben vagyunk a gyártással is. Alig-alig megyünk előre az iparfejlesztés terén. Pedig van hatalmas iparfejlesztési törvényünk, mely szubvenciót és adómentességet biztosit. Városok és községek ingyenesen telekkel és egyéb kedvezményekkel sietnek a gyárOlcsó és megbízható bevásárlási forrás! Alapittatott: 1894=ben. Rezső Gyula = NAGYBÁNYA, = Rákóczi-(Fő)-tér 22. Alapittatott: 1894=ben. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát az összes híres gyártmányú arany*, ezüst* és nickel órákban. Nagy választék arany* és ezüst ékszerekben; : ......... - ——------:— továbbá valódi és China=ezüst dísztárgyakban és evőeszközökben. — -—r=zr=^==r
