Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1910-03-20 / 12. szám

/ TÁRSADALMI ZÉ3S SZÉPIRODALMI HETILAP. Lapunk, mai szama S Oldal. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatársak: Révai Károly, Fliesz Henrik. —— ................... Sz erkesztőség: Kossuth Lajos-u. 21. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(Fo)-tér Í4. ----------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ----------­Új abb vasutterv. — Irta: Ajtai Nagy Gábor. Március 17. A csütörtöki képviselőtestületi köz­gyűlésen az erdei iparvasut megépítésére kötött szerződés tárgyalása kapcsán Mol- dován László városi képviselő nagyfon- tosságu indítványt tett. Ugyanis azon alkalomból, hogy a szatmár — nagybányai és nagybánya — felsőbányái vasút a már­cius 30-án tartandó közgyűléseken való­színűleg fuzionálni fog, de sőt a várme­gyei vicinális vasutak egy másik csoport­jának egyesülése is küszöbön van, — kérte a polgármestert, hogy a város érde­keit e közgyűléseken teljes odaadással képviselje különösen azon szempontból is, hogy a városi takarékpénztárnak, mint számos törzsrészvény tulajdonosának érde­kei tekintetében nem közömbös, hogy a két vasút egyesülésének feltételei a szat­már — nagybányai avagy a nagybánya— felsőbányái vasúttársaságra s azok törzs- részvényeseire nézve lesz-e előnyösebb. Nagyon természetes, hogy a taka­rékpénztár érdekei azonosak a város érde­keivel s ezért ezen kívánság teljesen jogosult, de ép oly nagy horderejű indít­ványtevőnek azon további javaslata is, mely szerint az egyesülés létrejöveteléhez a város, illetve érdekképviselete, a meny­nyiben módjában áll, lehetőleg érvényesítse azon követelményét, hogy a Nagysomkut — Kővárhosszufalu, illetve Pusztahidegkut közötti circa 8 kilométeres vonalon vasút építtessék, mely a szamosvölgyi vasút vonalához csatlakozva a nagysomkuti piacot és vidékét városunkhoz csatolja s ez által számunkra fontos kereskedelmi és gazdasági jelentőséget nyerjen. Most, mikor a láposvölgyi vasút léte­sítése érdekében az engedményesek s különösen polgármesterünk oly nagy és kitartó tevékenységet fejt ki, mikor egy gazdaságilag fejlett, a természet ős javai­ban és kiaknázatlan kincseiben dús, ki­terjedésre is hatalmas vidéket igyekszünk piacunk számára megszerezni, mikor min­den oldalon jóleső igyekezetei tanúsít városunk összes értékesebb eleme, hogy ezen régi, hagyományokban gazdag, de fejlődésben felette visszamaradt bánya­város kulturális és gazdasági intézmé­nyekben meggyarapodjék, a közvagyo- nosodás és jólét előmozdítói, tényezői fokozhassanak: akkor a felvetett eszmét egy szivvel-lélekkel fel kell karolnunk, s az idea gyakorlati megvalósítását minden erőnkből elősegítenünk. A ki tudja azt s ki ne tudná, hogy városunk fejlődésének leghatalmasabb kerékkötője a természeti fekvése által adott s még csak a messze jövő halk zenéjeként elháríthatni remélt elhelyezke­dése, a mi a vasúti fővonalba való bekap­csolódását lehetetlenné tette s igy a roha­mos, de egészséges fejlődés legszüksége­sebb, szinte egyedüli tényezőjét nélkülözi; a ki belátja azt s ki ne látná be, hogy városunk ezen, reánk nézve azért épen nem mostoha fekvése szinte kecsegtetően biztat arra, hogy egy látóhatárában mesz- sze fekvő vidék központjává küzdje fel magát; a ki érzi azt s ki ne érezné, hogy e régi bányaváros immár elcsépel­ten emlegetett, de azért kellően még ma se átérzett hazafias missiója, a magyar faj praepotentiájának e végvidéken való biztosítása ép oly fontos, sőt legfontosabb érdek, melyet e város polgársága mun­kálni tartozik, többet mondok, a szoká­sos jelzőtől eltekintett kötelessége: a ki ezt tudja, belátja és átérzi, minden erejét latba fogja vetni, hogy e tőlünk elzárt, piacunktól a saját hibája miatt elpártolt nagysomkuti vidék érdekkörünkbe kap­csoltassák be. Az a törekvés, mely a város fejlő­désének leglényegesebb tényezője gyanánt a vidék behóditását, elválaszthatatlan egy- beforrasztását jelölte meg, ma már élén­ken és egészségesen él köztudatunkban s midőn a törekvés megvalósítására alkal­mas módról és célszerű alkalomról nye­rünk értesülést, gyorsan és kitartással, lankadatlan erélylyel kell saját érdekün­ket előmozdítanunk, mert ez a rövid, de ránk nézve nagyfontosságu vasútvonal R nagybányai Hírlap tárcája. Emlékbeszéd Szellemy Geyza m. kir. bányatanácsos, a nagybányai bányászati és kohászati osztály-egylet elhunyt titkára fölött. Tartotta Révai Károly, az osztály-egylet, 1910. év március hó 12-iki közgyűlésén. Mélyen tisztelt Osztályyyülés ! Midőn azon megtisztelő feladatra vállalkoz­tam, hogy kidőlt jelesünk Szellemy Geyza fölött emlékbeszédet tartsak: túlbecsültem erő­met ! S nem számoltam azzal a megdönthetet­len igazsággal, hogy egy jeles szakember meg­ítéléséhez nem elég a meleg szív, mert akkor könnyen egyoldalúvá válhatunk, hanem ahhoz bizonyos mérvű szaktudás is szükségeltetik. De megragadta lelkemet az a nagy szeretet, mely csekély személyemet a boldogulthoz fűzte. Pedig tudtam jól, hogy osztály-egyletünk bármely szakképzett tagja alkalmasabb és hi- vatottabb lett volna ez emlékbeszéd megtartá­sára ; különösen pedig azok, kik kora ifjúságuk óta vele együtt működtek a közpályán, s kik­nek egymás lelki világába mélyebben betekin­teni több alkalmuk volt, mint nekem. Ha tehát én e pár szerény szóban nem lennék képes elhunyt jelesünket úgy megvilá­gítani, mint azt talán egy szaktársa tehette volna: kegyes elnézést kérek. De mint embert, mint jó barátok társadalmunk szeretett alakját, — szivem egész melegével varázsolom vissza kö­rünkbe, s körül veszem őt a hálás megemlékezés koszorújával. A halál nagy demokrata ! Állandó kontak­tust tart fönn mindnyájunkkal, s biztosan tud­juk, hogy előbb-utóbb karjai közé kerülünk ; az egyes emberek közt a különbség csak az, hogy mig némelyikünk valóban elenyészik úgy, hogy még emléke sem marad fenn, addig másoknak halála nem megsemmisülés, hanem feltámadás ! Elköltözött titkárunk emléke sokáig fenn fog maradni! Mert, hogy a bányászat mit veszített el benne, azt tudják mindenütt, hol „Jó sze­rencsével“ köszöntik egymást az emberek ; de, hogy mit veszített a „Nagybánya és vidéki bányászati és kohászati osztály-egylet“, azt csak azok tudják és érzik, kik az egyletnek meg­alakulása pillanatától mind máig tagjai voltak, s látták azt a tevékenységet, mit annak érde­kében kifejtett. Kettős cél lebegett szeme előtt: az egyik, hogy a bányászati és kohászati szaktudományok tovább fejlesztésére a nagybányai egylet impul­zust adjon ; bátorítsa, támogassa az ifjabb nem­zedéket az önnálló kutatásokban s a hol sikert remél, ott tekintélyével segítse az illetőt az ér­vényesülés útjára. Másik célja volt a régi bányász-szellem ébrentartása, az összetartozan- dóság érzetének kifejlesztése, az egymás irá­nyába tartozó becsülés, ragaszkodás és szeretet alapjainak megszilárdítása. S ezt a kettős célt a nagybányai egylet el is érte ! Értékesnél-értékesebb szakfelolvasások, a könyvpiacon megjelent jeles munkák a nagy­bányai egylet tagjainak hivatottságáról tanús­kodnak. Társadalmi tekintetben pedig az osz­tály-egylet tagjai egy szerető család részesei­nek érzik magokat, hol a szeretet melegít, a szivek forró napfénye. S erre a szeretetre szükségünk is van, mert az a lélek, mely sze­retni nem tud, — sötétnek látja a világot s a vak sötétségben nem veszi észre az igazság sugarait ! Az igazság sugarait pedig a termé­szettudományok örök fénye szolgáltatja; eze­ken kivül a többi csak ábránd ezen a világon. Mint keserű áksziómát igaznak kell elis­mernünk azt, hogy mai napság, a XX-ik század villanyos korszakában, — senki sincs e föld hátán, kit pótolni ne lehetne. Ma, az ifjú erők hatalmas izmokkal törtetnek előre a haladás utján, s kiragadják a zászlót az öregek baráz­dás kezéből, s vezetnek mindenütt a tudomány, irodalom és művészetek harcmezején. És ez jól is van igy! Ami meggyöngült szemünk, remegő kezünk, lassú vérkeringésünk, s talán aggódó megfon­toltságunk kevesebb kilátást nyújt a győzelemre, mint az ifjúság merész, -- hogy ne mondjam vakmerő, - fellépése. Nem hiába mondják, hogy az ifjúság, az egyetlen dolog e világon, amit bírni érdemes ! Az ifjuitűz, a rugalmas iz­mok, a tiszta agyveiő minden téren hatalmas hódításokat művelhet. Különösen ez utóbbi! Mert jól tudjuk, hogy a világ nagy eseményei az agy­velőben játszódnak le! Visszatérve a „pótolhatatlanság“ tételére, tehát minden habozás nélkül mondhatjuk ki, hogy boldogult barátunk sem pótolhatatlan! De azt igenis nyíltan bevallhatjuk, hogy Szellemy Geyza általánosan tisztelt és becsült buzgó tiszt-

Next

/
Thumbnails
Contents