Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-04 / 49. szám
Nagybánya, 1910. december hó 4. 49. szám. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos : Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs : RÉVAI KAROLY. Szerkesztőség: Kossuth Lajos-u. 21. sz., hová a lapközíemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(Fö)=tér 14. ----------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ----------A házi-ipar télen. December 3. íme beállott a téli idő s a mezei munkával foglalatoskodók nagy tömege hosszú hat hónapra tétlenségre kárhoz- tatik. A föld pihen s az emberi munkás, szorgos kéz ölbe téve parlagon hever, noha munkabírása volna s megerőltetés nélkül is hasznosíthatná gazdája. De nincs mit tennie. A ház körül semmi teendője, a mező, a szántóföld, a gazdaság a természet hófehér takaró-leple alatt szunnyad s a mezőgazda csak nézi a természet gyönyörű gondoskodását, mig maga saját jólétének fejlesztéséről nem gondoskodhatik. A téli idők alkalmasak a házi-ipar művelésére. Ilyenkor adódik idő és mód a magyar faj természetnél fogva ritka ügyességének kifejlesztésére. De nem teszi. Nem teszi pedig azért, mert nincs senki, aki olyasvalamire oktatná, ami otthon végezhető s mégis gyümölcsözőleg értékesíthető. A házi-ipar nálunk nincsen kifejlődve. Mert bizony azt a pár ezer magyar családot, a mely a háziipart művelők tömegét teszi, ha vesszük, számuk oly elenyészően csekély, hogy szinte nem is érdemes őket felemlíteni. Nincs házi-iparunk, noha lehetne, a magyar kéz ügyességét nem használják fel, noha a világ szívesen venné azokat a magyar speciálitásokat, melyeket a magyar fantázia vállvetve a magyar kéz ügyességével produkálni tudna. Pár évvel ezelőtt egy lelkes magyar nőkből álló társaság Berlinben magyar házi-ipar kiállítást rendezett s ez oly nagy sikerrel járt, hogy heteken keresztül nem beszéltek egyébbről Berlin társaságában, mint a kalotaszegi varrottasról, a szepesi csipkékről s egyéb, a magyar kéz ügyességét hirdető háziipari munkáról. Pár nap alatt a kiállítás egész anyagát a vásárlók ezrei elkapkodták s még vagy százszor annyinak is akadt volna jól fizető gazdája — ha lett volna. De nem volt. Hiába sürgették utánrendelésekkel a szükséges cikkeket, nem volt elég gyakorlott magyar kéz, a mely a szükségletnek eleget tehetett volna. Akkor azután némi felbuzdulást láthattunk úgy társadalmi, mint az illetékes tényezők körében, de bizony az is úgy elaludt, mint ahogy elalszik sok egyéb felmerülő, szalmalánggal messzevilágló, de azután elhamvadó nemes idea, melyek úgy látszik, csak azért lobbannak fel időről időre, hogy percekre bevilágítsák azt a széles látókört, mely a magyar háziiparnak, s egyéb magyar intézménynek kínálkozik, hogy azután kihamvadásukkor még sokkal feketébb sötétség boruljon mind e szép tervekre. Akkoriban a kormány is elrendelte a háziipari vándorkurzusokat. Faluról falura, községről községre, városról városra mentek a házi-iparban kiművelt mesterek, hogy a kormány megbízásából s díjazása mellett oktassák, tanítsák a föld népét azokra az ügyességekre, melyek azután szép jövedelmet hajtanak olyan időkben, mikor a munkától kérges tenyér más tennivalót az időjárás változásai következtében nem találhat. Egy nehány vidék ki is használta az alkalmat, melyet a fellobbanó jóakarat szolgáltatott neki, s elsajátította azokat a kézügyességeket, melyekkel azután az egész téli időszak alatt hasznot hajtó munkásságot lehet kifejteni, de egészben véve mégis csak kevesen vannak az egész lakossághoz viszonyítva, kik a kellő percet megragadva, a kínálkozó alkalmat a maguk gazdagítására s előmenetelére nem szalajtották el. Még sok tennivaló akad e téren s nem lenne felesleges fáradozás, ha társadalmi utón is előmozditanók a háziipar fejlesztését. Munka-programmot kellene megállapítani erre nézve, hogy mely vidéken minő háziipari cikkek készítésébe vezessék be a népet. A társadalom müveit elemeinek kellene propagálni ezt az eszmét, amelylyel a magyar nép gazdagságát s evvel egyidőben művelését vihetjük előbbre. Rendezzünk kulturünnepélyeket, hogy oktassák, tanítsák a népet arra, miképen használhatja fel a téli, parlagon heverő idejét arra, hogy magának gazdagságot, hazájának pedig müveit lakosságot szerezhessen. R Nagybányai Hírlap tárcája. Xekem fiam nincs . . . — Irta : Révai Károly. — Nekem fiam nincs, s nem is lesz soha\ Nincs sarju-legény lépteim nyomán, Ki olyan legyen, mint az ég fia: Nagy eszmék hőse, lantverő, pogány. Oroszlánkölyket nem adott a sors, Egy őzem van csak: kedves és szelíd; Mosolya édes, ajaka dalos, És kacajától házam megtelik. Nekem fiam nincs, s nem is lesz soha! Nem támadok föl ifjú sarjadásban; Nem villog reám két szem bogara, Hol annyi ezer ismerős vonás van. Nem látom többé szöszke hajamat, Sem arcomat, hol egykor rózsa égett; . . . Elkésett csókkal a hervadt ajak, Már nem csíráztat ifjú nemzedéket! Nekem fiam nincs, s nem is lesz soha ! Csak egy leányka vallja nevemet; De ez a gyermek lesz a dalia, Ki fényt fog szórni, mint a napkelet. Haja aranyos, szeme mint az ég, Hajlékony testű, mint a liliom; Ám lélek, szív és férfibüszkeség, Már ott dereng a tiszta homlokon. Nekem fiam nincs, s nem is lesz soha. Ki kisérjen az élet tengerén! De többet ér, — mint más legény- fia. Küzdő hajómon az én Erzsikéin ! S ha elhív engem bölcs Mindenhatóm, S a földi álmok bilincsét föloldja: Az árbóc helyett ó lesz a hajón, A büszkén lengő hófehér vitorla! . . . Egy apa. — Irta: Florence T. Ring. — — Gyere már, Gracie, gyere. Imádkozzál és ágyba! Valami apró kis személy játszogatott a szoba túlsó sarkában. Fehér hálóing volt rajta s egészen belemerült a munkájába. — Előbb, mindjárt, lefektetem a babát. — No, csak ide hamar — mondta rá a pici mama - hamar, mert jön apa. A gyermek pillanat alatt lábraállt és úgy hagyván félig ruhástól a babáját, a szobán végigrepülve anyjához szaladt. — Hamar, hamar! — nyöszörgött és minden áron fel akart mászni az anya térdére. — Szorítsd magadhoz a nyakamat! A fájdalomtól vöröses pir öntötte el Beatrice Allandale lányos arcát, amelytől még az előbb akárki visszariadt volna, annyira beesett és sápadt szokott lenni közönségesen. Pedig szegény még milyen fiatal! . . . Mohón nyalábolta át a kis alakot és gyöngéden beszélt neki. — Hamar mond el az imádságot. Majd ha elmondtad, én lefektetem a babádat. — Mi Atyánk, ki vagy . . . — Mi Atyánk, ki vagy ... ki vagy . . . — kezdte a gyermek engedelmesen. De itt megakadt. Mintha nem akart volna tovább haladni. — No, rajta, szépen, — mondta az édesanyja. — Nem mondhatom, anyám. Engem nem szeret úgyse a mi atyánk. — Jaj, Gracie — rázkódott össze Mrs. Allandale — van jó atyánk, aki mindenkit szeret. Csak imádkozzál szépen hozzája. A kis gyermek nagynehezen belezökkent az imádság menetébe és segítség nélkül végigmondta. Aztán belebujt a vánkosai közé és pár perc múlva csak hosszú, nyugodt lélekzése hallatszott a csöndes szobában. Mrs. Allandale mintha mindenről, még magáról is elfelejtkezett volna, mozdulatlanul ült az ágy mellett egy karszékben. Keze ölében feküdt. Gyönge kis arca, ajkai fakók. Teste gyötörten összeroskadt. íme, már Gracie is látni kezd mindent és — fél valami ismeretlen hideg félelemmel. Eleddig szegény kis asszonyka — mégis csak hiába - azon töprengett, hogy eltitkolja a kétségbeejtő valót az ártatlan gyermek előtt. Sokszor hetekig is hol egyik, hol a másik ismerősénél lakott a kislány. Ha kellett, elrejtve Lap unit xxi a i szám a ÍO oldal.
