Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-04 / 49. szám
2 KTagytoányai Hírlap 1910. december 4. Minden egyes ember odahasson, hogy a környezetében megforduló, mezei műk- kával foglalatoskodó embereket a házi-ipar művelésére biztassa, hogy feltárja előttük azokat a kiaknázatlan kincsesbányákat, melyek csakis az ő akaratukból osztanák tenger aranyukat, ezüstjüket. Ha mindnyájan, a müveit társadalomhoz tartozók elhatározzuk, hogy közös akarattal előmozdítjuk e mindnyájunkra nézve elsőrendnü fontossággal biró feladatot, akkor rövidesen mi magunk, saját erőnkből megteremthetjük a magyar háziipart, s akkor majd a magyar is előre örvend a téli időszak bekövetkeztének; melynek haszonossága talán nagyobb lesz reá nézve azokban a boldogabb elkövetkezendő időkben, mint a forró nyár ve- rejtékes munkájából fakadó édes gyümölcs. Monogrammok és színes hímzések jutányos áron eivállaltatnak. — Cim a kiadóhivatalban. A kispapok — és a napilapok. A Kisfaludy Társaság emléktárában a nyájas vonatkozású ereklyék között láthatók azok a bilincsek, melyeket Czuczor Gergely, a bencés költő pap a „Riadójáért szenvedett fogság alatt viselt. Amikor Kufsteinből Ü44 kínos nap után kiszabadul, a porkolábtól pénzen váltja meg a bilincseket, hogy a hála és köszönet szavával nyújtsa át emlékül Toldy Ferencnének, aki őt pesti börtönében meglátogatta. A 34 éven át kegyelettel őrzött lánc ma nemzeti ereklyénk, s egyben diadaljelvénye a magyar bencés papoknak, akiknek egyike azért viselte kezén - lábán, mert nemzetével együtt érzett, együtt lelkesedett, együtt szenvedett. Ennek a drága bilincsnek az emléke ujult föl lelkűnkben, amikor De Lai Cajetán bibor- noknak Vaszary Koloshoz, Magyarország hercegprímásához intézett levelét olvastuk, mely a napi lapoknak a papnevelő intézetekből való kitiltásáról szól. Sokatmondó levél! A híres, nagy bencések méltó utóda, a magyar história-irás jeles tollú mestere, az ösz- szes magyar egyházfejedelmekkel egyetemben nem tudott egykönnyen belenyugodni a pápának abba az intézkedésébe, mely a leendő papságot már a szemináriumokban bilincsre veri nem engedvén meg nekik, hogy tudomást vegyenek mindarról, ami az iskola falain kívül történik. Nem szabad tudniok arról, ami künt foly a társadalomban ; azt sem, hogy mit művelnek szülőik, testvérek, rokonaik ; hogyan foly nemzetük sorsa ? mert a pápának az a szándéka, hogy rendíthetetlenül ■ álljon meg a törvény, amely megtiltja, hogy a napilapok és kommentárok a növendékek kezében megforduljanak, mihelyest azok politikai kérdéseket tárgyalnak, avagy olyan társadalmi és tudományos eszméket fejtegetnek, melyekről biztos, határozott véleményünk néni lehet. Elhisszük, hogy a magyar püspöki kart épen úgy megdöbbentette ez az intézkedés, mint azokat, akik széles e hazában, vallás- és nemzetiségi külömbség nélkül hálás büszkeséggel gondolnak arra a rom. kath. papságra, amely mindig ott volt a múltban s ott van a jelenben is, ahol a magyar nemzet javát szolgálhatták, érette küzdhetnek. Gellert, a vértanú-halált szenvedett püspök, a Névtelen jegyző, Kapisztrán János, Tömöri, az ősz vezér, a többi történetíró-szerzetes és világi pap a magyar irodalomnak elsőrendű apostolai, művelői; a németesitő politikát elitélő érsekek és püspökök; a Rákóczi szabadságharcát végig küzdő papok; az 1848 — 49-iki fenséges napok hős kispapjai, s a branyiszkói piarista, kik mindnyájan kardot kötöttek, hogy ők is részt vegyenek a nemzet igazainak védelmében : mind egytől-égyig azért tudtak velünk érezni és cselekedni, mert ugyanaz a levegő éltette őket is, mint a nemzetet, belekapcsolódott egész életük folyása a mi vérkeringésünkbe, a katholikus papság egy test, egy lélek volt velünk ! S most mit kíván Róma ? Hogy ne törődjék többé a papság a világi dolgokkal, ne érdekelje többé semmi társadalmi mozgalom, ne aggódjék a haza és nemzet sorsán, csak a hit és jámborság legyen a célja. Száműzni kell minden olyat a papnevelő intézet falai közül, ami a kispapok lelkét megmételyezhetné: tudniillik azt, ami közelebb vinné őket a nemzet életéhez, a társadalom mozgalmaihoz, amelyekben egykor nekik is olyan cselekvő részt kell venniök, amilyent vettek derék elődeik. A hazafias magyar katholikus papságnak nagy érdemei vannak nemzeti életünk fejlődésében. Betölthette hivatását dicsőséggel, mert úgy nevelték, s a lelkesítő, buzdító példák sohasem hiányoztak közülök. A szemináriumokból kilépő kispapok jól tudták, hogy mit vár tőlük a falu népe, a társadalom, a haza ! Miként lesz ez a jövőben ? Hisszük hogy ez a kérdés foglalkoztathatta a magyar püspöki kart, amikor fölkérte Vaszary Kolost, írjon Rómába, s kérjen íelvilágositást, | hogy milyen legyen az az olvasási tilalom ? Úgy hírlik: a biboros-hercegprimás elmondta levelében, hogj^ a magyar katholikus papnak múltja van, amely őt arra kötelezi, hogy I a jelenben úgy, mint a jövendőben méltó követője legyen a derék elődöknek. Megírta azt is, hogy a kis papoktól nem lehet elzárni a leve= : gőt, nem lehet őket kiszakítani a nemzet testéből, s nem lehet lelkűket bilincsbe verni! S most híre jött, hogy minden fölvilágosító szó hiába való volt! Róma megmaradt szigorú álláspontja mellett. Nekik nem kellenek Széchenyi Pálok, Virág Benedekek, Czuczor Gergelyek! Nincs szükségük hazafias, nemzetükkel együtt érző, együtt dolgozó papokra ! Rómának a hírlapok kitiltása tárgyában kiadott rendelete azonban nem számolt a magyar papság tradíciójával, a nemzet iránt tartozó kötelességeivel; s azért úgy hisszük, hogy a rendelet keresztül vitele sok akadályba fog ütközni. De első sorban a püspöki karnak kötelessége a pápát felvilágositani, ezt követeli a püspöki kar múltja, a haza iránti hűsége és szeretete ! Figyelmeztetniük kell a Szent Atyát arra, hogy küzdelmével úgy jár, mint az a fejedelem, aki a hajnal ellen indított háborút. Milliókat vitt a harcba, szóltak a tárogatók, csengtek a fegyverek, üvöltött a tábor, de hiába volt minden erőlködés ; a hajnal vakító fénynyel jelent meg, a sereg eldobta fegyverét s térdéé borult a győző előtt! . . . tartotta a gyermekszobában. A gyermekszobát áthelyezte az épület legtávolabbi szárnyába. De ez mind nem segített. A gyermeknek végtelenül finom a megfigyelőképessége. Felkelt a székről és a nyitott ablakhoz könyökölt. Nem látta, csak mereven nézte a lágy kék és piros alkonyat-eget. — Isten, Atyám, bocsás meg neki! — zokogta keserű szívvel. Úgy érezte, mintha az az ártatlan gyermek öntudatlanul vétkezett volna, mikor atyjáról rettegve, irtózva gondolkodott. | Aztán megfordult, a babát lefektette a kislány mellé az ágyba és megcsókolta finoman az alvó szemeket. Ebben a pillanatban odalen az ajtó dob- j banva csapódott. Rekedt, erőszakos kiabálás hallatszott a lépcsők felöl. Az alvó gyermek feltekintett. A teste remegett. — Jaj, anyám, be ne eresszétek! — Ne félj, nem jön be ide senki. Csak : aludjál szépen! Beatrice Allandale fázott. Becsukta az ablakot, hogy kizárja a harsogó hangokat. Eközben a tekintete a falon függő arcképre esett, mely Gracie apját ábrázolta vőlegénykorában. A szép Apolló-fej, a rövid göndör haj, a finom művészi arcvonások, a szemek fiatalos, nyílt tekintete visszavitte ebből a nyomorult jelenből az elveszet napok boldogságának idejébe. Hogy szerették egymást, mily gyöngéd volt hozzá! — Oh, Bertie, — sóhajtotta, — hogyan ! lehet ily hamar, három év . . . — Mit mondasz, anyám? — Az alvó meghallotta. A szavak visszarántották az ábrándvilágból. Sietett a férjéhez. Ott találta az ebédlőben. Az egyik cselédet szidta durván, közönségesen. Az asszonyka a cselédhez fordult. — Menj a konyhába! Majd én felszolgálok. A cseléd leszaladt a lépcsőn.- No, én se tartanám ám ki vele sokáig - sugtak-bugtak a szakácsnővel. - El kellene szállítani valamilyen kórházíélébe. Szegény nagysága is valóságos mártír. Se kertész, se nevelő, se inas, mind elkergette az ur. Már én se maradok sokáig. Csak szegény nagyságát sajnálnám. Ebben a pillanatban hangtalanul nyílt a konyhaajtó és Beatrice kidugta rémült arcát.- Szakácsnő, nenp lenne szives felmenni egy kicsit Graciehez ? Es Wilson, maga meg készítsen nekem teát, vajas kenvet. Mialatt Beatrice.megitta teáját, a szakácsnő a kis alvó lány fölött őrködött. Aztán Beatrice felment újra és a cselédeket elbocsájtotta színházba. Oda kérezkedtek. Engedte őket, kedvezett nekik, hogy csak ott ne hagyják. Ezen az estén nagyon későre járt, mig férjét sikerült ágyba dugnia. Csakugyan nagyon beteg volt mostanában, mindig és mindig súlyosabban. Úgy ruhástól feküdt az ágyba, hogyha a beteg rosszából lenne, könnyen felkelhessen s adhasson orvosságot. Végtelenül keseredett volt és elhagyatott. Barátaitól is elszigetelte magát, hogy ne kelljen nyomorult férje miatt kellemetlenségeket kiállania. Szégyelte magát az idegenek előtt mér- tékletlen, iszákos ura miatt. A fiatal, kifáradt test nem sokáig birt ellen- állam az álom súlyának. Alighogy letette a fejét, mélyen elaludt. Ekkor, már ahogy az ilyenféle emberek szoktak, ravasz ügyességgel felült a beteg testű, beteg lelkű roncs az ágyában, alányult óvatosan a felesége párnájának és kihúzta onnét a nagy kulcscsomót. Akkor ügyetlen, tántorgó lépésekkel, de mégis halotti csöndben kiment a szobából, becsukta az ajtót maga után. — Csak ... ne ... föl... ne ... ébredne .. . Útközben félhangosan motyogott, amint lefelé botorkált a lépcsőn.- Hol . . . hol . . . gyufa . . . Nem találta a rendes helyén a zsebében. Leért a földszintre. Megkereste az ebédlő kilincsét. Ott volt a gyufa a pohárszék szélén. Az első szálat végigsercentette a skatulya oldalán. Letört a feje. Másik it. Azt túlvitte a kanócon s a körmére égett. A harmadikkal gyertyát gyújtott. Aztán lázas kapkodással kezdte egymásután belepróbálni a kulcsokat a pohárszék^ oldalfiókjába. Vagy a tizenkettedik kinyitotta. És a rumos üveget kivehette, s ihatott, amennyit kívánt a pokoli tűz a belsejében. A szép fiatal feleség ezalatt aludt csendesen. A kis baba is a gyerekszobában. És ébren aludt a beteg ember is végigvágódva az ebédOlcsó és megbízható bevásárlási forrás! Alapittatott: 1894=ben. Rezső Gyula = NAGYBÁNYA, = Rákóczi-(Fő)-tér 22. Alapittatott: 1894=ben. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát az összes híres gyártmányú arany=, _—1 . 1 , = továbbá valódi és China°ezüst ezüst= és nickel órákban. Nagy választék arany= és ezüst ékszerekben; dísztárgyakban és evőeszközökben. ': ... - — • • -■—1
