Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-09-11 / 37. szám
2 Nagybányai Hírlap 1910. szeptember 11. Rólam tudta és tudja, hogy egész'lényem- ben, gondolatom és érzületem legkisebb felvillanásáig ép oly határozottan magyar vagyok. Mindamellett mindenkor meg tudtuk találni a kölcsönös megértés útját. Adja Isten, hogy épen olyan biztosan megtalálja a vezető államférfiaknál és saját népénél is! Az előbbi könnyű. Nem lehet magyar államférfi, aki nagy- értékű vívmánynak ne tartaná, ha az országnak a magyar nemzet után legszámosabb nemzetiségét, a sokféle művelődési képességgel felruházott románságot megelégedett, közös állami céljainkat egyenlő hűséggel szolgáló társakká tehetné. Egy határkő van, amelyen túl nem léphetünk: az állam egysége és magyar nemzeti jellege. Azon innen nyitva van a széles tér mindenféle méltányos kivánalom meghallgatására és teljesítésére. Sokkal nehezebben leküzdhető akadályába ütközik azonban Nagyméltóságod békeszerző törekvése saját nemzetiségi feleinél. Azokat, jelentékeny részüket legalább, egyre fokozódó idegenkedés érzelme állítja szembe a magyarsággal és állami intézményeinkkel. Nem keresem most ennek okait, habár történelmi fejlemények téves felfogásából, ki nem forrott elemek vezéri állásért való versengéséből, más körülmények közt kialakult eszmények ábrándos átvételéből talán az egész jelenséget kimagyarázhatnám. Most csak magával a jelenséggel kívánok foglalkozni, amely legfőbb akadálya a kölcsönös megértésnek. A román társadalom leltetőleg távoltartja magát a magyartól. Társas összejöveteleit, mulatságait külön rendezi, ha számban, értelmiségben, vagyoni helyzetben sokkal gyengébb is. Amely városokban én éltem, tettünk kísérleteket, hogy vigalmi vagy ünnepélyes összejöveteleiken való résztvevősünkkel megtörjük az elkülönzés jegét. Kivéve egyetlen régi esetet Brassóban, rendszerint igen csekély viszonzásra találtunk. Ha csak néhányan élnek is a románok valamely városban, külön kaszinót alakítanak. Hasztalan ajánlja fel a rendszerint régibb és erősebb magyar kaszinó, hogy egyesülés esetében mélányosan gondoskodik román lapok megrendeléséről is. Hangversenyeiken bőven válogatnak mindenféle nemzet zenemüveiből, de a magyarokat azokat is. amelyek elismerésben részesülnek az az egész művelt világon, következetesen kizárják. Mulatságaikon táncolnak német, francia, lengyel táncokat, csak magyart nem. Emlékünkben van az a nem régi brassói eset, hogy néhány ifjú férfit és úri leányt a lapokban kipellengéreztek, amiért nyilvános helyen csárdást mertek táncolni. Lapjaik mintegy lesben állanak, hogy közéletünk teréről felszedjenek mindent, ami kipellengérezhető. A méltánylás, elismerés számára azonban nincs szavuk. Kiemelkedő államférfiainkat, tudósainkat, költőinket, művészeinket jobban ismerik és méltányolják a magas északon és a műveltségben elöljáró nyugaton, mint az együtt és a szomszéd független államban élő románok közt. Elmondok egy jellemző esetet. Evekkel ezelőtt, midőn Munkácsi egyik nagy alkotása magasztalásával volt tele az egész világ sajtója, néhai Kuún Géza gróf együtt utazott valamely előkelő román úrral. Miután mindketten hozzájárultak a magaszta- láshoz, a román ur csodálkozását fejezte ki, h°gy oly elynyomott fajból, aminő a lengyel, annyi világraszóló zseni emelkedhetik ki. Kuún kifejezte tiszteletét a lengyel nagy elmék iránt de megjegyezte, hogy Munkácsi magyar. - Téved az ur — felelte fölényesen a román - a magyar fajból másutt is számottevő elme nem emelkedett ki és nem is fog soha. No, hát igy ismernek minket legközelebbi szomszédaink, akik ismereteiket eíső sorban itteni vérrokonaiktól, a mi polgártársainktól veszik! Gyakran olvassuk, hogy romániai előkelőségek megfordulnak hazánkban ; azt azonban felette ritkán, hogy magyar köröket felkerestek volna. Elállják őket románjaink és mintegy fátyoit tartanak tiszta látásuk lehetősége elé. A magyar előkelő körök, politikaiak úgy mint társadalmiak, sűrűbb s bizalmasabb érintkezésben állanak németekkel, franciákkal, angolokkal, mint a romániaiakkkal. Igaz, hogy a mieink se igen látogatják Bukarestet. De ennek van egy világtörvénye is, az, hogy a műveltséget szerető és kereső elem mindenütt nyu- gotnak irányozza tekintetét. A romániaiak is hatása alatt állanak eme törvénynek, de any- nyiban kivételt erőszakolnak magukra, hogy Budapestet lehetőleg elkerülik A művelt köröknek emez idegenkedése, mesterséges elkülönzése természetesen kihat a nép széles rétegeire is Az élet minden viszonyát nemzetiségi szempontok szerint bírálják el. Mondok egy rövid példát. Tanfelügyelő koromban egy iskolákat is járt román ember heves haraggal panaszolta előttem, hogy egyik állami iskola tanítója az ő fiát megverte. Kijelentettem, hogy megvizsgáltatom az esetet és amennyiben hibás a tanító, elveszi büntetését. Szemrehányást tettem aztán, hogy azt a jóra- valónak ismert tanítót, aki román ember és akit én a románokra való tekintetből segítettem állásába, épen román ember veszi üldözőbe. Az én emberem megdöbbent, kijelentette, hogy a tanító román voltát nem tudta ; kész volt teljesen visszavonni panaszát. A népet arra ösztönzik vezetői, hogy csak román kereskedőnél vásároljon, csak román pénzintézetet, ügyvédet, orvost keressen föl, habár sok esetben előnyös is volna reá nézve a szabad választás. Elkülönzés, elzárkózás, ellenséges indulatok fölkeltése az egész vonalon. Tudom, hogy vannak kivételek, de azok csakis kivételek. Azok közé tartozik Nagyméltóságod is, aki már zernesti esperes korában szívélyes ismeretséget tartott fenn a brassói magyar értelmiséggel. Mint aradi püspök gyakran látta vendégekül a megye és város magyar vezetőit. Nagyszebenben erre nincs annyi alkalma. mert ott sem katonai, sem a polgári vezető körök nem magyarok. Jogász fiát Debrecenbe küldötte tanulni, hogy az őseredeti magyarságot ismerje meg, annak nyelvét sajátítsa el. A kivételek azonban ki vannak téve rendszerint a szélsősködő elemek meggyanu- sitásának, kárhozlatásának. Nagy hamar rájuk sütik a renegát czimet, hogy épen népük javára irányuló tevékenységötcet ellensúlyozzák. Ily általános hangulat, ily magatartás mellett nem lehet alapos és tartós egyetértést, megnyugvást létesíteni. A magas politika olyan fa, amely gyökereit a széles néprétegekbe bocsátja le ; onnan szívja tápláló nedveit. Állampolgárok nagyobb csoportjait ma már nem lehet tartósan és biztosan érzületeikkel ellentétes irányba vezetni. Az érzület helyes iránya pedig a megismerés helyességétől és teljességétől függ. Hogyan méltányolhassa a magyar a román faj előnyös és megnyerő tulajdonait, ha az feléje csak idegenkedő és gyűlölködő arcot fordít? És hogyan becsülhesse meg a román magyar nemzetemnek viharos történelmi százatem, hogy pénzt nem kaptam, de még aranyórát sem. Az a kincs, mit egy versem behozott nekem: egy bájos asszony szemének két könycsöppje! Ez a két könycsepp ide hullott az én szomorú szivembe; föllelkesített, uj erőt adott a hátra levő rövid időre. De, hogy kedves olvasóim megértsék e drága könycseppeknek eredetét, — engedjék meg, hogy a verset is leközöljem itt; mert csak úgy magyarázható meg ez a rendkívüli jutalom. íme a vers, melyet szerencsés voltam nemrégen egy igen díszes társaság előtt felolvasni : Fáradt vagyok . . . Fáradt vagyok. A hosszú küzdelemben Elernyedt szárnyam már alig libeg; Szomorú álmok sejtelme kél bennem, Lelkem borús lett, a szivem hideg, De szempillámon még egy könny se’ támad, — Miért is hozzon ősz fejemre gúnyt ? — Legjobban azok a könycseppek fájnak, A miket soha el nem sírhatunk. Ó, édes lányom! érted van e bánat, Miattad zsong a jajszó lelkemen! Mert én megyek a sötét éjszakának, S te elmaradsz az életösvenyen. Rám nem kacsint már soha több szivárvány, Se’ napfény, — csak egy őszi bús mosoly ; S te arra jutsz, hogy elhagyottan, árván Apácskát többé föl ne leld sehol! Nem rettent engem a halál sötétje, Hanem az eszme, hogy már nem vagyok ! S hogy nem lesz, a ki csókkal hintené be Naponként a te tiszta homlokod. Remegni fogsz, ha üt az óra távol, Vagy közeledben fölneszei a csend; Te a valóság mély irtózatával Nem láthatsz mást, - csak mindig idegent! Keresni fogsz nagy, ultalan mezőkön, Vad erdők alján, a viz partjain; S mikor az éjfél odvából előjön, Megszázszorozva száll beléd a kin. De mig megtörtén asztalocskád mellett Daloskönyvemnek lapját forgatod ; A bús nótákból, mint gyöngéd lehellet, — Apácska lelke lesz vigasztalód. O, bárcsak addig bolyghatnék e földön, Mig a te sorsod biztos révbe jut! Akkor nem bánom, - ha célom betöltőm, - Nyissák ki azt az éjsötét kaput. Végperceimben ott léssz kis leányom Lezárni fáradt, megtört szememet; S mig lelkem átlép az örök határon, — Szivemre teszed áldott kis kezed. De meg ne rettenj ! nem maradsz sötétben, - Az örök Isten kegye végtelen ! — Az élet utján titkon, észrevétlen Szerető lelkem mindig megjelen. Mint a mikor künn alkonyaira válik, Aranyos viszfény röppen vissza még; Az árva földnek vigaszul, sokáig A nap vérétől bíboros az ég . . . Ez az egész. Sem több sem kevesebb! Egy aggódó apa lelke szól abból, ki érzi, | hogy az ösvény végére jutott, honnan nincs többé visszatérés; s az ösvény elején még ott bandukol egy parányi kis leányka, kinek vezető kézre lenne szüksége. Ennek a versnek hatása alatt került előmbe egy bájos asszony, ki iránt első pillanattól, amint megismertem, - a legnagyobb tiszteletet éreztem, s ki, ahol megjelenik, mintha körülötte az anyai szeretet üdvössége lengene át a végtelenségen. Mikor megállt előttem, úgy látszik tele volt a szive. Kék szeme úgy nézett reám, mint egy nagy égdarab. Arca hasonlított a fehér liliomhoz, melyet az izgalom bíborra fest. Ajaka olyan volt, mintha az örökifjuság forrásából nedvesítette volna meg; s mig szerény versem magasztalására szavakat keresett, - azalatt a köny, mint egy csillogó barázda folyt végig bársonyos arcán. Nagyságos asszonyom! Én ezt a gazdag irói tiszteletdijat könnyen, játszva szereztem meg; mert tárgyam megragadta az Ön anyai szivét, midőn felhasználtam a gyermek ama kimondhatatlan előnyét, hogy a szeretet egész tárházát reá halmozzam! Nagyságos asszonyom! könyben úszó szem- pillantását — mely anyai szeretetének megnyilatkozása volt, — eltettem hátralevő egész életemre! W* Berindán Ödön szoba= és templomfestő, mázoló és cégiró.'^bi Elv állal minden e szalimátoa vágó lHULnliát modern és ízléses kivitelben ■— ------- Laltása: Fazekas-utca 13. szám. -- ..........-■ .—:
