Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-09-11 / 37. szám
1910. szeptember 11. 3 dokon keresztül kialakult és világszerte elismert kiválóságait, ha minden jó tulajdonsága előtt behunyja a szemét ? Történelmi kényszerűség, hogy egymás mellett éljünk. Bekövetkezhető világrázkodások ha rázúdulnak egyikre, bizony fenyegetik a másik létezését is. Bizony saját erőnket forgácsoljuk és saját biztosságunk oszlopát ingatjuk meg, ha elfogult gyűlölettel egymás ellen fenekedünk. Szánják rá magukat a románok sokkal élénkebb társadalmi érintkezés ápolására. Biztosak lehetnek, hogy józan magyar körök nem fogják kívánni ezért nemzeti egyéniségük megtagadását vagy hátraszoritását. És ha kívánná valaki, van bennük elég önérzet és erő, hogy a kivánalom veszélytelen legyen rájok nézve. Az a megmérhetetlen hasznuk mindenesetre lesz belőle, hogy igen sok dolgot fognak igaz színben látni, amelyet most az elfogultság torzzá tesz. Akár párhuzamosan a politikai megegyezés keresésével, akár azt megelőzőleg és elő- készitőleg, induljon meg a társadalmi megértés fejlesztése. Senki sem kívánja a románoktól, hogy egyszerűen magukévá tegyék a mi álláspontjainkat. Vizsgáljanak, bíráljanak, mérlegeljenek elfogulatlanul helyzeteket és viszonyokat, embereket. Ezek alapján keressék és találják meg az igazságnak a közélet bonyolultságai és a jövő eshetőségei közt biztosan világitó fáklyáját. Nagyméltóságod kiválólag hivatott rá, hogy a társadalmi érintkezés menetét megindítsa és fejlessze. Hivatottá teszi magas egyházi és közjogi állása, múltja, jó hazafisága, meghami- sitatlan román érzülete és minden köriilméuyek közt megőrzött önálló gondolkodása. Elérendő sikereinek senki sem fog élénkebben és melegebben tapsolni mint régi és állandó tisztelője Réthi Lajos, ny. kir. tanfelügyelő, kir. és miniszteri osztálytanácsos. A halotthamvasztás. Az Orvosok és Természetvizsgálók miskolci vándorgyűlése alkalmával, az Országos Közegészségügyi Egyesület elnöke, dr. Ilosvny Lajos, megnyitó beszédében ismertette azokat a küzdelmeket, a melyeket a halotthamvasztás és a földbe való temetkezés hívei az utóbbi években egymással folytattak. Maga; a nagyhírű tudós érzelmi okokra támaszkodva a földbe való temetkezés mellett foglal állást, illetőleg példákkal bizonyítja, hogy a temetkezés tulajdonképen nem is olyan közveszélyes mint amilyennek a nagy többség tartja. S emellett a kérdést nem is véli oly égetőnek, de hogy mégis érdemes foglalkoznunk vele, azt épen azzal bizonyítja, hogy a természet- és orvos- tudomány számos aktuális és érdekes részei közül épen ezt említi fel beszédében. Említsük fel tehát azon érveket, melyek a halotthamvasztás mellett és ellen szólanak. Az első a dolog esztétikai része. Tagadhatatlan ugyan, hogy az anyaföld hosszú évtizedek alatt ép úgy elvégzi a maga megsemmisítő munkáját, mint a krematórium lángja egy-két óra, sőt még ennél is rövidebb idő alatt, — de nem sokkal szebb-e egy pár pillanat alatt átröpülni azt a kis tért, mely az életet a haláltól, a valamit a semmitől elválasztja, — mint évekig feküdni a nedves sirgödörben, kitéve a temető férgeinek ? Megvagyok róla győződve, hogy csak közszemlére kellene kitenni egy hullát, amely egy | pár hétig már a föld alatt volt, hogy a krematóriumok legnagyobb ellenzője is megtérjen, mert letörölve látna arról minden emberi bélyeget. De hát a mai humánus társadalom irtózik az ilyen drasztikus érvektől, s inkább meghagyja a régi ayult, veszélyes rendszert, mely legkevésbé sem illik a XX-ik századba. Wagytoányai Bltrlap Másodsorban föl lehet említeni a közegészségügyi szempontot, melynek érdekében manapság annyi rendeletet bocsátanak ki, s melyről épen ott nem gondoskodnak, ahol leginkább szükség volna. Gondoljuk csak el, mennyivel könnyebb lenne a járványok ellen is védekezni a krematóriumok berendezkedése mellett, kivált ha a kötelező temetői ravatalozást is behoznánk. A hulla bomlási termékei megfertőzik a talajt, a talajvizet s a levegőt. Mert a járványt okozó baktériumok a föld alatt a világért sem pusztulnak el azonnal. Még a vegetativ sejtek is sokáig életben maradnak, hát még az állandóbb alakok, a spórák melyek hideget, meleget, nedvességet, szárazságot egyaránt hosszabb ideig kibírnak. Nagyon természetes tehát, hogy az igy fertőzött temetői talajból az esővíz a hullákból való baktériumokat megint beszállítja a városba. S persze van nagy csodálkozás, hogy a már elfojtottnak hitt járvány újból- és újból felüti a fejét. Egyetlenegy komoly érvet lehet fölhozni a halotthamvasztás ellen, s ez az, hogy ezáltal lehetetlenné válnék a bűnök revíziója, a hullák ismételt kiásása. Ámde megfelelő berendezkedésekkel ezen is lehetne segíteni, úgy tudniillik, hogy a halottat legkisebb gyanú esetén is ne égessék el, hanem a régi eljárás szerint temessék a földbe. Ez pedig — tekintve az esetek ritkaságát, — nem is ütköznék nagyobb nehézségbe. A halotthamvasztással elkerülhetnék az élve eltemettetést is, melyről annyi rémeset hallunk, s melytől mindnyájan borzadunk. Mert dacára annak, hogy itt a felizgatott agynak tág tere nyílik, s a fantázia siet is ezt felhasználni, maga a pozitív tudás számos ilynemű esetet ismer s még hány lehet olyan, melyről ember sohasem szerzett tudomást. Orvosság erre is csak egy van : a krematórium. De hiába ! Nehéz az emberek előítéletével szembeszállni, nehéz őket meggyőzni, hogy e két eljárás közölt lényegi különbség nincs. Pedig manapság már az egyházak is kevésbé húzódoznak ez uj gondolattól, s kivált Németországban és Északamerikában hírneves emberek törtek lándzsát mellette. S mindezek dacára folyik a küzdelem a haladás ellen ; pedig a halotthamvasztás a dogmákon kívül semmivel sem ellenkezik, de ezeket lerombolni is lehet, hisz felépitésöket is csak emberi agy végezte. Addig is azonban, mig a gondolat valóra válhatik, nem szabad az eszmét levenni a napirendről ; felolvasásokkal, egyesülésekkel kell népszerűsíteni a halotthamvasztás ügyét. Az idő elfog jönni; a sírhelyek drágasága már is kisért, s rövid időn belül megvalósulhatnak azok az igazán poétikus sirkertek, a melyek a krematóriumokat kisérni szokták. Közgazdasági glossák. A laikus olvasó, amikor néha unalmában átalböngészi a lapok közgazdasági rovatát, nem győz eléggé csodálkozni azon a nagy alaposságon és ellentmondást nem tűrő ítéleteken, amelyet a közgazdasági rovat vezetője minden UJ vagy régi gazdasági, ipari vagy kereskedelmi vállalatról, azoknak működéséről elmond. Megelégedve teszi le a lapot, s ilyenkor kijut a sajtó kiebrudalt katonáinak is egy-két jóakaratu megjegyzés. Mégis csak van önzetlenség a világon. Mégis csak jó fiuk ezek az újságírók. Pedig — és itt e pedignél van a bökkenő. Mert ha a jámbor rövidlátás belátna a vesékbe, megtudná, hogy ezek a szépen megfésült cikkek bizony nem önzetlenül Íródtak. A fülemile bírójának módjára jobb felé üt, nekem fütyül, balfelé üt, nekem fütyöl. Vagy: nem nyikorog a kerék, ha megolajozzák. A közgazdaságot — kedves olvasóin — nem a redakciók szomorú asztalánál Írják. A kiadó gondosan elpárnázott szobájában készül az s nem aszerint emelik fel vállalatodat vagy rántják le készítményeidet, amint jók vagy rosszak azok, hanem aszerint, váljon le adtad-e már a baksist. Mert a köz- gazdasági önzetlenség, az a kor nagy hazugsága, amit ebben a szegény világban megteremtettek a szerkesztő-kiadók. Ami nem más, mint igazságot kereső újságírónak és üzlet után járó kereskedelmi embernek találkozása egyugyanazon fizikai személyben. És régi dolog, hogy az üzlet megöli az újságírót. De ennek nem az újságíró az oka, hanem az olvasó, aki nem tudja megkülömböztetni a patyolatot, a tiszta fehértől, a mocsoktalantól. * * * Más! Olcsó a pénz - mondja a börze courrir — és én mégis hitelbe iszom a feketekávét. Olcsó a pénz, ez több, mint valószínű, mert nem tudom okát adni különben az általános drágaságnak. Olcsó a pénz, tehát sokat kell adni belőle. Könnyű az annak, akinek van, de mit csináljon az, akinek kevés sincsen. Mert bolond dolog a pénz és miért is van és ha már van, miért nincs. A pénz olcsóságát mi sem mutalja jobban, mint a bankvállalatok módfeletti megszaporodása. Gombamódra szaporodnak a bankok, foglalkoznak jelzálogűzlettel, váltóleszámítolással és mindenféle jó és kevésbé jó üzletágakkal, de a kézi zálogról a pignusról megfeledkezik mindenki. Pedig a zálogház, ez a megmentője és megváltója lenne sok éhes embernek. Jogászok, művészek, fiatalok és vének, lumpok és féllumpok, köztük jó magam is esdve esdünk egy becsületes zálogház után. Igaz, hogy drága a kamat, de a bank is nyolcat vesz száz után, pedig olcsó a pénz és itt még kezesről is kell gondoskodni. A zálogháznál pedig, ha megszorulok, bevágom a kezesemet is. Hát csináljunk zálogházat. * * * Más! Teljes szépségben pompázik az impozáns nagyszálloda. Nemsokára megnyílnak a kapuk, hogy befogadják a mulató Nagybányát. Csak napok kérdése és bevonulnak Thália papjai és papnői, hogy felszenteljék a Múzsák díszes csarnokát s ebben a magyarság keleti végvárában ápolják a nemzeti nyelvet és nemzeti kultúrát. Ä sok szépség pedig elvakit bennünket és komolyságot, tartalmat látunk mindenütt, még ott is, ahol pedig csak Potem- kin falvak emelkednek. Mert szép a nagyszálloda és szép a nemzeti kultúra terjesztése, de kinek? Igen, kinek? Menjetek feleim ki a város határába és szépen érő kalászokkal borított szántóföldeket fogtok találni. Duzzad majd örömtől a kebletek és vélitek, hogy mindez a miénk. Pedig csak volt. Volt a miénk s ma már csak régi dal, régi dicsőségről. A postfondusok tulajdonosai nem magyarok, idegenek, kiktől távol áll a magyar kultúra megösmerése és becsülése. Akiké volt, azok javarészben tönkrementek és most reménykedve néznek a Kaszelik milliói felé. Ettől várják a megmentést. A másik részének pedig, a nép szegényebb felének nem kell nagyszálloda, hanem lakás. Egészséges, egyszerű, de tiszta munkáslakás. Nem komikus a jóslás, hogy nem messze van az idő, hogy nálunk is kitör a lakó-sztrájk. Mert a lakáskérdés nem a négy szobán felül kezdődik, hanem az egy szobás itt a lényeg, hogy nekünk ilyen nincsen. Pedig a lakáskérdésről van törvényünk, ide is jegyzem a számát: 1907. XLI. Ha a miénk lesz a föld és megelégedett lesz a dolgozó nép, csinálhatunk nemzeti kultúrát. Akkor bizonyosan édesebben szól majd a magyar múzsa tagja a színpadról, mint szólani fog most. Ez régi dolog, de hogy is mondja az alapos és mégis költői német: És ist eine alte Geschichte, doch bleibt es immer neu. Brrr. Kitűnő, tiszta és gyors kiszolgálásáról jól ismert Tréger Lajos elsőrendű borbély- és fodrász-terme, illatszer-raktára: Rákóczi-(Fó)-tér, Minorita-rendház alatt. - Ugyanott megrendelhető mindennemű hajmunka és köpülyözés; eszközöltetik massirozás és tyukszemvágás a legnagyobb szakszerűséggel és vigyázattal.
