Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-09-04 / 36. szám
TÁUSADj^IjMI és szépirodalmi hetilap. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő-tulajdonos: □ r. AJTAI NAGY GÁBOR. Fomunkatái's : Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Kossuth Lajos-u. 21. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(Fő)-tér 14. ---------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ----------Em berrontás. — Egy mizantróp naplójából. — Szeptember 3. (***) . . . augusztus 30-án olvasom, hogy nemsokára megkezdődnek az iskolai előadások. Az újságok tanügyi rovatai megtelnek figyelmeztetéssel: beiratkozni, beiratkozni! Azt hiszem, ez az idő, amikor a szülők ellátják gyengéd intelmekkel a gyermeküket és azt hazudjék nekik, hogy nem az iskolának, hanem az életnek tanulnak. Az újságok vezércikkei megtelnek axiómákkal: hogy az ország sorsa a tanítók kezében van letéve, hogy nemzeti szellemben kell nevelni az ifjúságot s hogy ha van is modern külszin, a magyar iskola ma nem tölt be igazi hivatást. Mosolyognom kell, ha arra gondolok, hogy az emberek hogyan csapják be önmagukat. Iskoláztatni, iskoláztatni, ez minden szülőnek az elve és amikor a gyermekek hazaviszik a tiszta kitűnővel telt bizonyítványt, büszkén mutogatják fű- nek-fának. a derék iskolamesterek pedig a tanterv szerint tömik a fejletlen agyakba a sok meg nem emészthető fogalmat, a merev doktrínákat, a lexikonikus tudást. Sehol semmi reállitás. A gyereket előkészítik az életre, anélkül, hogy megmutatnának neki valamit az életből. Bután és tájékozatlanul kerülnek ki a világba a szárnyra eresztettek. Amit megtanultak az életből, azt suttyomban tanulták. Az iskolában legfeljebb azt ismertették meg, hogy a protekció már a tintás padokban megkezdődik. Azt, hogy künn, az emberáradatban elnyomottak és elnyomók élnek, hogy az élet munkája nem lecketanulás, hogy a pénz Isten, hogy a szegénység a legnagyobb bűn. Azt nem tanítja senki. Nemzeti szellemben nevelnek és megfeledkeznek róla, hogy a nemzeti szellem a nemzeti vagyonosodás nyomán ébred. Rideg előírások szerint, gazdasági felvilágosítás nélkül nevelik a gyermekeket. Ha a gyermek aztán kikerül az életbe, ferde és elfogult nézetekkel, átéli, — nem, átalussza a nagy gazdasági és társadalmi viharokat s végigvegetálva néhány évtizedet, meghal. Ez a magyar nevelés. . . . augusztus 31-én. Redős hom- loku emberek járnak, kelnek az utcán. Tandíj, behatási költség, iskolakönyvek : minden szeptember uj gondot és uj költséget hoz. Akiknek nincs meg a módjuk, hogy tanuljanak, a kitagadottak irigykedve nézik a többieket. Irigyiüí*. hogy nem ne- i vélhetik diplomás proletárnak, bizonyítványos nyomoralanynak a fiaikat. Mert az iskola nem azért van, hogy neveljen, hanem hogy képesítsen. Nálunk minden az iskolai bizonyítvány s e nélkül nincs képesítés. És tolongnak, verekednek az emberek, hogy lateinernek nevelhessék a fiaikat, hogy olyan pályára küldhessék őket, ahol kevés munkával, sok pihenéssel élhetnek. Hajh, szittyák vagyunk, lusták, keleti vérü nép, nincs nálunk a munkának becsülete. Aki dolgozik, nem lehet ur. A veríték illata — fidonc! — nem kellemes illat. Parfümös, ápolt, fehér kezek intézik a milliók sorsát; világos, hogy a jövendő vezetőit is parfümös, ápolt, fehér kezüeknek nevelik. És hogy a verejté- kesek oda ne kerülhessenek közéjük: megfizettetik a tudást. Pedig állítólag a veritékesek ősapja is evett a tudás almájából. . . . szeptember 2-án. Nem tudok megszabadulni attól a gondolattól, hogy az iskolák — ezek a mai magyarországi iskolák — többet ártanak, mint használnak. Én, akit embergyülölőnek tartanak, mert túlságosan szeretem embertársaimat, elborzadok, ha azt a pusztítást látom, amit a gyermekek lelkében végez az iskola. Erkölcsös mesék a serdületleneknek, véres háborúk a serdülőknek. Légy szerény, istenfélő, lelkiismeretes, ne hazudj: tanítják az apróknak. Micsoda fogalmak! Ismerek nagy karriert megfutott öreg urakat, akik most, pályájuk végén sem tudják, mi a szerénység, az istenfélelem, a lelkiismeret, akik boldogultak, mert szerénytelenek, lelkiismeretlenek és hazugok voltak. — Miért kívánják a felnőttek a gyermektől, hogy jobbak legyenek, mint ők? Miért nyomják el bennük az igaz emberit, miért teszik őket szenteskedővé, alázatossá, félénkké? Miért dicsőítik előttük a háborúk véres hőseit ? Miért tanítják, hogy Szent István tűzzel és vassal terjesztette a szeretet vallását ? Miért ébR Nagybányai Hírlap tárcája. Erzsébet királyné. Kedveseink sírja csak földi részüket zárja magába, a nemesebb rész velünk marad s lényünkbe olvadva átkisér az élet utain ! Ez a vigasztaló, fölemelő nagy igazság volt egyik kalauzunk a minapában, amikor a budai váriakban berendezett „Erzsébet királyné emlékmúzeum“ csecsebecséit, tárgyait és ereklyéit megtekintettük. A magyar nemzet iránt annyi szeretettel viseltető királyné képmásai, festmények, fényképek, szoborminták, emlékérmek szemlélésekor megelevenültek előttük a jóságos, szép vonások s eskünkbe jutottak a dalok, melyek róla szólnak, a bűbájos regék, melyekből az ő lelkének melege árad felénk, hogy ma is elbűvöljön. Az emlékek egész raja lep meg, mikor belemerülünk a tanulságokba. írások szólnak róluk, s a kiváló fejedelmi asszony szomorú halálának közeli évfordulója alkalmával úgy érezzük, hogy alakja mind hatalmasabbá válik, tün- döklőbbé lesz, s rajta az édes anyát, a hitvest, a királynét jellemző vonások élesebben tűnnek szemünkbe, hogy lelkünket megragadják, fogva tartsák, s mindenekfölött mélységes, örök hálára indítsanak. Ma inkább, mint bármikor! Mert a 80 esztendős király, a gyászoló férj születése évfordulóján nem volna teljes a tiszteletünk, csak részletes volna az iránta tolmácsolt szeretet és hódolat, ha nehány szál virággal szivünkben nem keresné föl emlékezetünk azt a koporsót, melyben a királyi gondok hűséges megosztójának porai nyugosznak ott Bécsben, a kapucinusok temploma alatt. Fáik Miksa, a megdicsőült királynénak 1866. szeptemberétől a koronázásig, a magyar történelemben és irodalomban tanítója, — 1903- ban azt irta róla, hogy „ma csak sejteni lehet, de lesz tán idő, amikor teljes világossággal fogjuk látni, mit köszönhet hazánk Erzsébet királynénak, mit tett nehéz időkben Magyarországért.“ Azalatt a 12 esztendő alatt, mely a genfi-tó partján elkövetkezett gyászos vég óta eltelt, — több jeles, sőt köztük egy-egy kiválóan értékes mű jelent meg Erzsébet királynéról; egyik sem hallgatja el annak az őszinte rokonszenvnek a a méltatását, mely lényét hazánk és nemzetünk sorsa iránt eltöltötte, mégis ebben a tekintetben még nem teljes a világosság, amint hogy nem is lehet, mert azok közül sokan, akik körében éltek, s benne az irántunk való hajlandóságot élesztették, fokozták és gyarapították, — még élnek, és sem a maguk egészében, sem a részleteiben nem bocsátották rendelkezésre azokat az adatokat, melyekből a történetiró az érzelmek befolyásától mentesen meríthet, hogy róla a kép a szó legteljesebb értelmében teljes világosságu, tökéletes legyen. Még éveknek kell eltelnie, hogy idáig juthassunk. Egyet azonban már jól láthatunk. Az igazi, tiszta kép, melyet nyerni fogunk róla, szebb lesz és ragyogóbb, mint amilyennek őt ma látjuk. Sokat beszélnek, még többet sejtetnek erről az „Erzsébet muzeum“ szeretettel gondozott tárgyai. A lelki élet fejlődését, átalakulására hatást gyakorló mozzanatokat figyelemmel kísérőknek legtöbbet az a szekrény (3. számú) beszél, melyben a királynénak magyar nyelvi, történelmi és irodalmi tanulmányaira vonatkozó gyakorlatai, Eötvös József báróval folytatott levelezései, magánjegyzetei, imakönyvei s egyes- küldöttségeknek adott válaszai vannak elhelyezve. A bámulatos szorgalmú, ritka pontos és rendszerető tanítvány, ernyedetlenül, lankadást nem ismerő kitartással mélyed bele tanulmányaiba, hogy megismerje múltúnkat, jelenünket. S tanítói — minden magyar becsülésére és elismerésére méltó igyekezettel, — nem szalasztottak el egyetlen alkalmat, hogy világosan lásson s őszinte kép rajzolódjék leikébe a magyar ember jelleméről. De nem is maradhat előtte semmi eltakarva, még az sem, ami történelmi hűséggel a Habsburgház kormányzatát kedvezőtlen rajzban örökítette meg. Aztán gyermekkori tanítója, Majláth János gróf is hozzászoktatta a nagy eszmék, az erős Lapunk, mai szama Q oldal.
