Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-08-21 / 34. szám
2 N agy bányai Hírlap 1910. augusztus 21. különállásunkra. A vármegye volt a magyarság szellemi és politikai életének gyúpontja. Aki behatóbban forgatta a magyar történelem érdekes és tanulságos lapjait, tudja csak megmondani, mi mindent köszönhetünk mi a vármegyének, amit pedig az uj idők uj szele ugyancsak erősen dönget. Egy rövidke cikk keretében lehetetlen és felesleges is elmélkedni azon alkotások felett, amelyek első királyunk nevével állanak összefüggésben. A napi élet krónikásának és az efemer életű újságcikknek feladata csupán az, hogy a tömegek feledékeny lelkét: a közvéleményt figyelmeztesse a történelmi évfordulóra. A robotból menekülő ember pedig elfordulva a napi élet ezernyi bajától, ünneplőbe öltözik s hálaadó imát mond a mindenség urának kitüntető kegyeiért, mely megengedte, hogy mi idegenek e földterületen, idegenek és ellenségek között egy ezer éven túl fentartottuk a magyar nevet. Az öregek pedig kiülnek a házak elébe és igricek, regősök módjára mesélnek a kismagyaroknak, ápolva lelkűkben a nemzeti öntudatot és büszkeséget, hogy ne tudja meg egy sem, hogy hiába minden, hogy ha dalol, vagy ha a távolba lát, mert néma gyermek minden kismagyar s e nagyvilág nem érti meg szavát. Az ország minden részéről elindulnak a zarándok csapatok az ország székesfővárosába: szép Budapestre. Százezrek kisérik hálaadó szóval első királyunk féltve őrzött jobbkezét és szól az ének: „Dicsőséges szent jobb kéz Balsorsban reményünk, Tanúja, hogy színe oly vén, Melyet túl nem élünk. A magyarnak légy kalauza váltig, Egészen a boldog Kánaánig.“ A ragaszkodás és tisztelet, mellyel a magyar nép viseltetik első királya iránt, bizonyítéka a magyar királyi hűségnek és tiszteletnek. Grünwald Mór előnyösen ismert gőz mü-kelmefestö és vegytisztító gyiijtödéje a Minorita-malom épületében, Hid-utcán, dr. Kádár átellenében. BRÜNDL JÁNOS cs. és Mr. udvari szállító, Nagybánya város vizmű-épitkezési vállalata készít mindennemű vízvezeték, closet, fürdő és egyéb egészségügyi berendezéseket szakszerű és ízléses kivitelben. - Iroda jelenleg Felsőbánya, Hunyadi- téren. Dávid nagy, rózsás képű és önérzetes fickó volt, ez utóbbit az a mód, ahogy kalapját egy székre és a magával hozott, barna papírba pakolt két csomagot az asztalra helyezte, megerősítette. „Jó estét“ kívánt Sophienek és nyugodtan, kimérten az egyik csomag spárgáját kezdte bontogatni, ami nagyon lassan ment, végre mikor a csend már elviselhetetlen volt Dávid felpillantott. „Visszaküldte azt a pár ajándékot amit magának adtam,“ kezdé Dávid Sophiera rá sem nézve, a szemben levő falhoz intézve szavait „s igy kötelességemnek tartottam viszont a magától kapottakat visszahozni.“ „Ezért nem volt szükséges magának fáradnia, el is küldhette volna;“ veté közbe Sophie. „De látja,“ — folytatá Dávid még mindig a falnak beszélve, — „a férfiak nem tudnak oly gondosak lenni és holmijukra úgy ügyelni mint a nők. Legalább én azt gondolom. S e mellett bizonyít az is, hogy amit maga nekem vissza- küldöttv minden tiszta uj volt és . . .“ „Éppen jók lesznek Flóra Duker számára“ — jegyzé meg Sophie elkeseredve. Dávid úgy tett, mintha e közbeszólást nem hallotta volna. „Először is például itt vannak a papucsok, melyeket számomra hímzett. S alig kaptam meg őket, mikor a kicsi fox terrier-em egyikét megkaparintotta és mielőtt elvehettem volna tőle, össze-vissza szakította a hímzést rajta.“ Mrs. Meadoros nem tudta nevetését visz- szatartani; Sophie olyan szemrehányólag nézett Schönherr Gyula dr. — Irta : Dr. Morvay Oyőző. Schönherr Gyula végzetes, betegségének első jelei 1903-ban mutatkoztak. Észrevették ezt jóakarói: Teleki Géza és Teleki Sándor grófok, a kik legott beavatkoztak, nehogy a baj hirtelen elmérgesedjék. Schönherr ekkor kötött szerződést a Révai kiadócéggel a Marcali féle Világtörténet XIV. és XV. századának meg- irására. A nagy feladatot nem tudta beilleszteni munkatervébe s egyáltalában nem talál- módot arra, hogy belefogjon. Magyarországi része készen hevert fiókjában, a világtörténeti rész tanulmányozásához azonban kifogyott az időből. Midőn a terminus gyorsan közeledett, neki még nem volt egyebe eg.v vázlatos tervezetnél: a renaissancenál. A kötelezettség betegesen izgatta s egyéb munkáitól is zaklatva oly nagyfokú neuralgiába esett, hogy józan eszét is kockáztatta. Maga is félt egy nagy betegségtől, melynek árnyékát vélte fölismerni ideges állapotában. Ily hangulat vett erőt rajta az egész tavaszon át. Barátai, a kik a bajt fölismerték, érintkezésbe léptek a céggel és Marcalli Henrik egyetemi tanárral, hogy a kínos szerződést fölbontsák. Az ügy a római ut után kezdődött és elhúzódott szeptemberig, amidőn Vojnovich Géza közbenjárásával a Révai-cég a történet megírásával Csuday Jenőt bízta meg, elfogadván Schönherrnek már megirt szakaszait, melyek egyúttal a fölvett előleget honoráriummá változtatták át. Egyúttal fölajánlták, hogy a mű címlapján Schönherr neve is elő fog fordulni. Ézzel az ügy be volt fejezve. De ez a sikertelenség levertté, izgatottá, fokozott mérvben idegessé tette, annyira, hogy gyorsan szabadságot kellett vennie, mert „szabadulni akart az emberek kérdezősködésétől s minél előbb elmehessen.“ Orvosa tanácsára (aug.—szept.) Judendorfba utazott. Itt is örökös nyugtalanság, az egyedülvalóság, a rossz alvások sokszoros ismétlődése, a „fekete színben“ látott világ, a ! szokatlan vizkura a kétségbeesésig vitte kedélyállapotát, úgy, hogy naponkint irt leveleiben | sürgősen Ilonka nővérét kívánta magához, mert | félt egy katasztrófától. Nővérével együtt töltvén az időt, a kúrába beleszokva, kirándulásokat téve, megnyugodott és egészségesen tért vissza Budapestre. Ez az állapot majdnem évenkint visszatért, hol Stiriában, hol Bártfán vagy a Tátrában keresett üdülést. Kedélyhangulata nem látszott megnyugodni, mintha egy kegyetlen jóslat nehezedett volna lelkére. Érzékenykedett, voltak egyes összetűzései a hivatalban, a társaságban és intim körökben, modora, viselkedése sokszor föltűnő és szokatlanná vált. Időnkint egész más Schönherr jelentkezett, úgy hogy barátai közül többen visszavonultak tőle s uj társasárá, mintha csak azt mondta volna: „hát már te is ellenem szegültél?“ Dávid e nevetés által felbátorítva folytatta: „Aztán itt van ez az öv.“ Széles virágfűzér volt az övre kivarrva, de az egyik csattja leszakadóban lévén, Dávid házicérnával erősítette meg, s ez Dávid ügyetlenségéről beszélt. Dávid lopva Sophiera nézett, mig az övét tiszteletteljesen az asztalra helyezte. Ezután harisnyákat vett ki a csomagból. „Bizony ezeket is hordtam, mert azt gondoltam, azért csinál ilyen hasznos dolgokat nekem, hogy viseljem“ — monda Dávid. „Nem is azért adtam, hogy ne viselje, mondá Sophie kissé békülékenyebben. „De arról nem tehettem, hogy a használat által kilyukadtak. S miután rongyosan visszaadni nem akartam, sem másnak kijavítás végett, megpróbáltam magam megstoppolni őket,“ folytatá Dávid. „Nem kívánom, hogy visszaadja őket“ tiltakozott Sophie. Mrs. Meadoros újra mosolygott, s miután nevetését nem tudta visszatartani, jobbnak találta őket magukra hagyni; kiment a boltba. Sophie összeráncolta szemöldökét, de amint a Dávid által kijavított harisnyákra nézett, önkéntelenül ő is elnevette magát. Jól esett neki a tudat és engesztelékenységre hangolta, hogy Dávid olyan gyámoltalan volt nélküle, s menynyire fog hiányzani nála a Sophie gondoskodása. Mert Dávid a szürke harisnyákat pirossal stoppolta ki, de hogyan! Sophie újra nevetett. Dávid got keresett. Budapesti életmódján semmit se váltóffatott, sőt még erőszakoltabban vetette magát a‘ munkára és a társaséletre. Mint egyedül álló ember, senki sem állott mellette, aki figyelmeztette, gondozta volna. Szülői Nagybányán éltek és időközönkint meglátogatták vagy ő rándult le hozzájuk; leveleiben nem tett sok említést bajairól és a megszokott sablon szerint értesítette őket, úgy, hogy a legilleté- kesebbjei csak akkor vehettek tudomást állapotáról, a mikor már gyógyulást keresett. Föltűnő, hogy zongorajátéka az utolsó időben zavarttá lett, hangokat kihagyott vagy másokkal pótolta. Kedvence volt Wagner, különösen Tristan és Isolde, Isoldeos Liebestod és Grieg darabjai. Külsejében mindvégig megóvta a pedáns rendességet, csak arca volt félelmetes sápadt, őszülni kezdett és szemepárja megváltozott, a szép fekete ragyogás ólomszinüvé lett. Baráti körben sokszor szótárgya volt elváltozása, de senkisem figyelmeztethette. Midőn szanatóriumba zárták, a lapok érdemtelenül csúf hajszát indítottak betegsége körül, melyben ő a nagy érdeklődést olvasta ki személye iránt s minden cikkre válaszolni készült. Ismeretes az a levele, melyben a szokásos „ép elmével az elmegyógyintézetben“, levele újból feléje irányította a közfigyelmet s Ábrányi Emil érte közbevetette magát. Hiába a kórtünetek órapontossággal jelölték súlyos betegségét. A szanatóriumban sokszor éjjelnappal irt. A földrefekve, a vasrácsos kandalló parázsa fényénél irta életrajzát, versbe foglalta a szent misét s verseket irt apjához, képekhez, Istenhez, szeretteihez s képzelt ideáljaihoz. Egyet e verseiből itt közlünk, jellemzésül: ÁLOM. Lelkem oly nehéz, rémek ülnek rajtam, Miért nem hagytok pihenést nekem ? Nehéz munkától holtra elfáradtam, Oh hagyjatok, most élem életem. Mi szörnyű sors a börtön zord ölében így élni ezt az ifjú életet, Mikor a réten fényes napsugárban Szabadságról szól minden lehellet. Oh hulljatok le rólam zord bilincsek, Kezem hagyjátok szabadon nekem, Hiszen lelkemben ott vannak a kincsek, Hadd kezdjem újból ifjú életem! Mosolygó arccal száll rám édes álom, Szivem nyugodt, egy égi nemtő áll Fejemnél és ezt suttogja fülembe: Ébredj, szabad vagy, ajtód nyitva vár. E versfaragásában Heinéből fordított, angol, német, francia, latin és olasz nyelven is próbált verseket csinálni. Mellette olvasott egip- tologiai könyveket, breviáriumot, a bibliát és az olasz Vásárit. Mohón falta az újságokat s e kacagás által felbátorítva gyöngéd hangon tiltakozott: „Látja milyen gyámojtalan vagyok, ha magamra hagy!“ Erre Sophie megint elkomorodott: „Hisz ott van Flóra Duker.“ „Már nekem aztán nem kell az a lány!“ tiltakozott ingerülten Dávid. „S igazán nem is értem, miért is emlegeti nekem annyit Flórát! Apám a szüleinek adta a zsákokat javítás végett, de azt már bevégezték és . . .“ „De Mrs. Green azt mondta, hogy Bobby Harpertől azt hallotta . . .“ „Magának sincs jobb dolga, csak hogy ezekre a pletykagyártókra hallgasson. Tisztelem azt a vaksi Bob Harpert, átadhatja neki, ha találkozik vele. Ami az öreg Green anyót illeti, ha nem iszik, akkor botrányokat gyárt. S nincs is szüksége, kedves Sophie, hogy ilyenekre hallgasson. Tegyük fel, hogy nálam hagyja ajándékait. S amit én adtam magának . . „Én visszaküldtem őket“ suttogta Sophie s jobb keze önkéntelenül is balkeze gyűrűsujján Dávid gyűrűjét kereste. Tegnap még ott volt. Dávid a másik csomag után nyúlt. „Visszahoztam őket, kibontsam ?“ kérdé. Sophie feleletül az olló után nyúlt s felvágta a köteléket több helyen. Dávidra nézett és elkezdett nevetni. Mrs. Meadoros benyitott, hogy lássa vájjon Dávid itt van e még ? S nagyon sajnálta, hogy megzavarta a békülőket, de nem hitte, miszerint ilyen jól van minden.
