Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-08-07 / 32. szám
III. évfolyam. 32. szám. Nagybánya, 1910. augusztus hó 7. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTA1 NASY GABOR. Fomun'katárs : RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Kossuth Lajos-u. 21. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda=bérlete, Rákdczi-(Fő)-tér 14. —--------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ——— A gyermek. Egy angol Írónő könyvet irt a gyermeknevelésről, s könyvének azt a cimet adta: „A gyermek százada“. Jeles könyvében azt hirdeti, hogy az életnek, az emberi munkásságnak, haladásnak és fejlődésnek középpontjává tegyük a gyermeket; mert minden, a mi van a gyermekért van, érette létezik. A gyermeké a jövendő! A létezés, a haladás és a tökéletesülés iránt felelősséggel tartozó embernek elengedhetetlen szent kötelessége, hogy ezért a jövendőért megtegyen mindent, amire képes, akár egymagában, akár társadalmi segítséggel. Vagyis a XX-ik századot szenteljük a gyermekeknek! Ennek a jeles könyvnek minden gondolata, minden betűje, a mit a gyermekek érdekében kifejezésre juttat: mint valami riadó hangzik a lelkűnkbe. Keresnünk, kutatnunk, vizsgálnunk kell tehát mindazt, ami javára válik a a gyermeknek, mi által hasznos polgára lesz később hazájának, testvére embertársának minden bujában, örömében. Mi — Magyarországon — még nagyon távol állunk a gyermek századától! Pedig gyakorta dicsekedéssel hirdetjük, hogy sehol Európában annyit nem tesznek a gyermekvédelem érdekében, mint nálunk. A társadalom, az állam bőséges áldozatokat hoz érette. Az állami menedékhelyek, Gyermekvédő Liga, s a Pártfogó Egyesületek mind azért alakultak, hogy megmentsék a gyermekeket a jövendőnek. Nem is kicsinyeljük az állam és társadalom fáradozásait és lelkesedését. A munka helyes irányban folyik, de a nemes anyag megmentésére irányult mozgalom medre még nem eléggé széles, s a tevékenység nem eléggé intensiv. A bajokat — a maguk egészében, — a felsorolt alkotások soha sem fogják megszüntetni; sőt merjük állítani, hogy azok csak kis mértékben apasztják a gyermek nevelésével járó gondokat, s teszik lehetővé, hogy belőle a társas életnek jóravaló munkás embert neveljünk. A gyermekrnentés alapokát nem szabad pusztán abban keresnünk, hogy a gyermek árva, s hiányos gondozás miatt indult züllésnek, s tévedt a bűn útjára. Elő szülők gyermekeit is figyelembe kell vennünk. Szociálpolitikai szempontból kell megállapítanunk, hogy a szülők évi jövedelméből jut-e annyi egy-egy gyermek nevelésére, amennyi minimálisan megki- vántatik? All ez, különösen az állami alkalmazottak gyermekeinél. S itt, minden leplezgetés nélkül ki kell mondanunk, hogy az állam a maga alkalmazottainak fizetése megállapításánál nincsen tekintettel azok családjára; egyenlőtlen mértékkel mér öntudatos igazságtalansággal. Szociális érzéssel tekintve az állami alkalmazottak helyzetét és javadalmát, — itt-ott elismerésre méltó intézkedéseket találunk arra nézve, hogy megkönnyítsék a családi élettel a gyermekek . nevelésével járó gondokat. Bár igazságosnak tartjuk azt, hogy az egyenlő munkát, ugyanannyi szolgálati évet egyenlő fizetéssel honorálja az állam, de mégis itt tnegállania nem lenne szabad. A gyermekekkel megáldott anyának adjon még valamit különbségül azzal szemben, ki meg sem kísérelte a családalapítást. Ez a valami lenne pedig a családi pótlék! Csak igy válik az állam gyermek- mentő s nemzetnevelő munkája tökéletessé. Felh évás. Ez év végén, a karácsonyi könyvpiacra óhajtanám megjelentetni a „Nagybányai AImanach“=ot, mely tartalmas olvasmányai mellett naptárrészt és nagybányai címtárt is foglalna magában. Tisztelettel fordulok Nagybánya város összes toliforgatóihoz, kegyeskedjenek kiadandó könyvem számára becses kézirataikat rendelkezésemre bocsátani. A könyv a nagybányai szellemi munkások találkozó helye lesz. Bármily irányú tudományos vagy szépirodalmi munkát hálás köszönettel fogadok. Nagybánya, 1910. julius hó 29-ikén. Révai Károly. R Nagybányai Hírlap tárcája. Viszontlátás. (Eminescu.) — Szálas erdő, fenyvesem! Mit csinálsz te kedvesem? Hej, azóta sok letűnt, Hogy szét vált az életünk! Amióta bácsid vettem. Világjáró vándor lettem! — — Én — ki voltam, — az vagyok: Tépdesnek a viharok, Lombom zúzzák nagy csapásban, Alszik a víz jégpalástban. Utak mentén hóhegyek, S száműzve az énekek. Azt teszem, mit régen tettein: Nyári nótát vár a lelkem; A források ösvényén, Mit a népnek adtam én, — Asszonyajka búg hollón, Mikor vízért jön azon. — — Hús forrású erdő mélye! Száll az idő évröl-évre; S bár reád nagy kor tekint: Te fiatal vagy megint! — — Mit idő! Hisz századoktól Csillag néz rám a habokból; Szép derűs, vagy rossz időben Lombot tép a szél belőlem. Jó vagy rossz napok során Néz a Duna habja rám. Csak az ember — a szegény, — Csavarog a föhl rögén! Mi nem hagyjuk el helyünket, Nem mozdít ki semmi minket; Ott a tenger, s patak árja, A föld minden pusztasága, Ég ivén a hold s a nap, S erdőn forrásvíz fakad ! — Románból: Hérái Kárain. Az újév kezdete. (Arnold Bennet.)- Angolból fordította: ifj. Kárpáti Endre. — i. Toby Hall, aki valamikor Turnhill lakosa volt, Szilveszter estén Breweből Derby felé utazott. Jelenleg Derbyben éldegélt és valami atyafiának a temetéséről tért vissza kesernyés hangulatban. Knypeben leszálltak a szomjas utasok a vonatról. Toby a másodosztályú étkezőben lehajtott egy pohár sört s visszaiparkodott a kocsijához. Szilveszter vöt, a forgalom óriási, kivált az étteremben, úgyhogy, mire szegény Toby Hall ismét felbukkant a perronon, a vonat már lassan csúszott kifelé. Toby nem volt ifjú és nem volt fürge. Az évei száma ötven, s a vadonatúj téli kabátja nehéz és akadékos. Nem lehet azt kivánni, hogy röppenve felszökjék a vonatra, tehát le maradt. Elgondolkozva borzolgatta deresedő szakálát és körülsimogatta uj téli kabátját gömbölyű termetén.- Fiatal barátom - szólított meg egy málházót - mikor megyen a legközelebbi vonat Derby felé.- Nincs holnap reggel előtt. Toby bement és megivott még egy pohárral.- Hm, hm . . . hát ha átmennék Turn- hillba? . . — mondotta magában lassan, nyugodtan, mikor fizetett. Ki ballagott. Huszonhárom éve nem tette be a lábát a vidékre, folyton kerülte, óvakodott tőle, mint ahogy azt az utcát szokás kerülni, ahol a hitelezőink laknak. De semmi változást sem látott a knypei állomáson. Fellélekzett. Bizonyos örömet érzett, amint ráösmert az egész környékre. Tudta, hol áll meg az omnibusz. Odaállt s várt egy turnhillire. Kiváncsi is volt, meg izgatott is. Mert az sem lehetetlen, hogy valakit megismer, vagy őtet valaki. Pedig nem! Senki se vetett rá pillantást az egész óriási nyüzsgő,^ podgyásszal megrakott sokaságban. Ami meg őt magát illeti, Xiapuixk. mai száma ÍO oldal.