Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-07-31 / 31. szám
III. évfolyam. Nagybánya, 1910. julius hó 31. 31. szám TÁRSADALMI és szépirodalmi hetilap. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztődulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Fomunkatárs: RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Kossuth Lajos-u. 21. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(Fő)-tér 14. ■ ■ ■' hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ........... A székelyek. A magyar birodalom keleti bástyáin lakik egy kisded nép: vitéz becsületes, szorgalmas! Többet tudunk múltjából, mint jelenéből. A történet följegyezte dicsőséges tetteit s mi ezt megtanultuk, csodáltuk, s azután - elfelejtettük. Pedig ez a nép, a hajdankor izgalmas napjaiban, sokszor tette kockára vagyonát, életét, hogy testvérét — a magyart, — a keletről fenyegető veszélyek ellen megvédelmezze. A sors nagy és nehéz feladatot rótt a népek küzdelmeiben a székelységre, s a ki ismeri a történetet, az jól tudja, hogy ennek a feladatnak a székely nép híven meg is felelt. Mikor aztán elmúltak a harcok, s a népek a véres tusákban kifáradva nyugalomra tértek, — a székelység is békét, csendet óhajtott, hogy ne bántsa őt senki! Hiszen ő sem bánt senkit, nem támad soha másra, nem állítja meg senki birtokát, nem irigyli mások boldogságát, tiszteletben tartja a tulajdonjogot. Ily körülmények között csendes szorgalommal fogott csekélyke földjének mi- veléséhez ; izzadott napestig, hogy megélhessen. Jött aztán olyan idő, midőn munkáját megkellett kétszereznie, mert több kenyér kellett. Csatákon megedzett karja győzte a munkát! De végre is maga a kis föld fáradt ki, s nem adhatott anynyi kenyeret, mint a mennyire szükség volt. Mit tehetett tehát a szegény székely nép? Ha éhen ném akart veszni, oda kellett hagynia bérces hazáját, ki kellett vándorolnia! A kivándorlás! Álljunk meg e nagy jelentőségű szónál. Mi a kivándorlás? Egy nyitott seb a haza testén, melyen keresztül lassú szivárgással folyik az éltető nedv: a vér! S mi a vége? Sorvadás! A vér nélküli test összeaszik, elpusztul. Szörnyű még elgondolni is, hogy a nemzet legerőteljesebb, leghűségesebb, legszorgalmasabb népe itt hagyja a haza földjét, csak azért, hogy kenyeret keressen! Eleinte, — mikor a székely kivándorlás megindult, — nem volt még veszélyes jellegű ez a vérvesztés, mert az épkézláb embert idegenben megbecsülték, talán még jobban is, műit ithon. Az idegenben szerzett pénz sok bomladozó családi vagyonkát mentett meg. De aztán jött az általános kivándorlás. Románia és Amerika ezrenként fogadta és szívta fel magába a mi véreinket. S a tűnő idők folyamán a. hazaszeretet szent érzelme is kiveszett a szivükből. Megkezdődött tehát a székelység erkölcsi és anyagi romlása, még pedig rohamosan. Nagy későre vélték észre az irányadó körök, hogy a székelységet a nemzet számára meg kell tartani, mert az a hűséges nép egy erős bástya a keleten. Mi — akik a különböző nemzetiségek közé be vagyunk ékelve, — napról napra tapasztaljuk a nemzetiségi törekvéseket, ismerjük azok aspirációit. Mi a székelység megmentését első rangú kérdésnek tartjuk; s a melyik állam férfiú azt keresztül is viszi, — az történeti eseményszámba menő dolgot cselekszik. Ezeket elmondani tartottuk köteles- ségünknak most, mikor azt olvassuk, hogy a székely kivándorlás ismét nagyobb mérveket kezd ölteni. Nem akarunk jóslásokba bocsátkozni, de annyit mondhatunk: nagy szükségünk lesz egykor a székelyekre! Felhivás. Ez év végén, a karácsonyi könyvpiacra óhajtanám megjelentetni a „Nagybányai Almanach“-ot, mely tartalmas olvasmányai mellett naptárrészt és nagybányai címtárt is foglalna magában. Tisztelettel fordulok Nagybánya város összes toliforgatóihoz, kegyeskedjenek kiadandó könyvem számára becses kézirataikat rendelkezésemre bocsátani. A könyv a nagybányai szellemi munkások találkozó helye lesz. Bármily irányú tudományos vagy szépirodalmi munkát hálás köszönettel fogadok. Nagybánya, 1910. julius hó 29-én. Révai Károly. R nagybányai Hírlap tárcája. Xold kelte. (Eminescu.) A messze csillagokkal hunyorgót le az ég, Rászállt a végtelenre az egyeclüliség. Valami fény kell, melyben eggyé lehetne fönt Az örök nyugtalanság, s a menyországi csönd. A nagy természet alszik, a. földön béke ül, Átlátszó magasságból kivillan egyedül Egy csillag .. . aztán még egy ... és jönnek [sorra mind, S a kristályos vizekből az arcuk visszaint. Mélységesebbre válik a csönd és békesség, Minthogyha egri csodáira számitna most az ég; Egyszerre a vizekből kilép a tiszta hold, Fénysávot húz a parton, a merre útja volt. * Mint arany hajú lányka szőkéivé fölszalad; És maga előtt űzi az örök árnyakai; A föld mind fényesebb lesz, s a fény mind [ragyogóbb, Megnő a tenger, s partján a fekete homok. Köd kél a völgy öléből, s száll a hegyek felett, A tengerből feltűnik, egy távoli sziget; Úgy rémlik, hogy a. holddal — mint egy [sugár özön, — Az óceán királlyá mind közelebbre jön . . . Románból: Kérni Károly. A gainai leányvásár. Ki nem hallott valaha a gainai leányvásárról? írók, költők, százszor megírták, megénekelték az erdélyi oláhság ezen poétikus népszokását, mely minden esztendőben julius hó 17-én veszi kezdetét és három napig tart. Maga Jókai gyönyörűen Írja el a gainai leányvásárt, hová a 60-as években maga is ellátogatott egyszer, nemugyan leányvásárlás céljából. A Gaina (románul annyi, mint tyuk) Torda- Aranyos és Hunyad vármegyék határvonalán 1468 méternyire emelkedik festői gyönyörű vidéken. Itt jön öszsze hét vármegye oláh lakossága a mondott napon, hol azután foly a vig- ság, lakzi, tánc, vásár és a népek örvendezése; természetesen - mint az ilyen alkalmakkor már szokásos, — változatosság okából tarkítva egy kis parázs verekedéssel és megbicskázással is. 7 — 8000 embert lehet ilyenkor együtt látni a híres hegyen, melynek vonzóerejét a leányvásár adja. A Gaina-hegy nevét, egy oláh népmonda szerint onnan kapta, hogy réges-régen e hegyen tanyászott egy aranytyuk: a „Gaina,“ s ide rakta le aranytojásait a föld gyomrába. Egyszer aztán egy szörnyű kapzsi ember elhatározta, hogy megfogja az aranytyukot s haza viszi, hogy csak az ő számára tojjon. Éjt napot állott lesben, mig végre meglátta az aranytyukot; rávetette magát, hogy megfogja; de alig hogy hozzáért, — óriási dörgés és villámlás keletkezett, a tyúk szárnyaival leütötte a merész embert s megölte. A következő pillanatban fölrepült a magasba, s elszállt a verespataki hegyek fölé. Azóta oda rakja tojásait; s azért oly gazdag aranyban a verespataki hegy. Hogy mikor keletkezett Gainára a búcsú- járás, s az úgynevezett leányvásár, — azt biztosan tudni nem lehet; de már a múlt század elején emlegették a híres leányvásárt, mint a szó valódi értelmében tartották. Nem volt még akkor állami anyakönyvvezetés, de még a pópák sem vezették túlságos lelkiismeretességgel az egyházi anyakönyveket. Ott az Isten szabad ege alatt, első látásra szerettek egymásba az ifjak, s esküdtek sirigtartó hűséget. Már egy két nappal julius 17-ike előtt megindul a népvándorlás a Gainára, hol egész tábora a vásáros sátraknak és lacikonyháknak várja készen őket. Az eladó „fáták“ ünneplőbe öltözve, egész hozományukkal jönnek. Ott van Lapunk, mai száma O oldal.
