Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-07-24 / 30. szám
Nagybányai Hírlap 1910. julius 24. már roskadozunk az élet végtelen terhétől, akkor pihenjünk. Mert már úgyis muszáj, kell pihenni, hisz már kora ifjúságunkba megkezdettük a munkát, a nyomorúságot. Gyenge, fejletlen izmokkal és testtel kezdtünk járni az élet tövises utjain, csoda-e hát, ha hamar elfáradtunk!? Miért van az, hogy az ember, amig fiatal, ugyszólva fejletlen, akkor végzi gyenge, törékeny testével a legerősebb munkát? Azért, hogy hamarabb elfáradjon? Hát nem gazember az Ember? * A gabonakereszten végigheveredve, csendesen gondolkodom .. . Már egészen sötét van. Észrevétlenül szállt le az alkonyat. A mezőkön szerte-széjjel, gondtalan, vig tücsök hang szolgáltatja a cseppet sem kellemes zenét. Belefájdul a fejem és fölkelek és elindulok a bábeli városba: haza . . . Haza... a pokolba! Mert pokol a város, az emberek, az élet, a küzködés... minden, minden . . . A csendes utón lassan ballagok . . . Horváth István. Társadalmi kérdések. Julius 22. Egy több leányos mama kérdezte tőlem: Mi az oka annak, hogy mai napság a bálok, táncmulatságok nem sikerülnek, a fiatalság nem táncol, a leányok pedig árulják a petrezselymet ? S hozzáfűzte azt is, hogy mivel lehetne helyettesíteni a báli összejöveteleket ? Én, - aki épen e mamával ezelőtt 30 évvel vígan jártam a ropogóst, — ezidő szerint már nem táncolok, mert hát tisztes korom, meg egyéb gyöngeségek, s talán egy kis hiúság is eltiltanak ettől az isteni élvezettől. Igen! nem vonom vissza szavamat! Isteni élvezet! Mert kell-e nagyobb boldogság, mint az a törvényes szabadalom, hogy azt ölelhetem magamhoz, aki nekem tetszik ? Leggyakrabban a nő, óhajával ellentétben olyas valaki karjai közé kerül, kit inkább szeretne oda küldeni, ahol a bors terem. S mégis mennie kell legalább egy „túrra,“ mert különben boykott alá veszik a férfiak. A tánc nem egyéb, mint megengedett nyilvános ölelgetődzés. Hogy aztán az egyik cselekvő, a másik pedig csak szenvedő fél, azzal nem törődik senki. Néha azonban mind a ! két fél cselekvő. Tehát erre a sokszor felvetett kérdésre j kell most felelnem. 1. ) Miért nem sikerülnek a bálok, tánc- mulatságok ? Felelet: Száz és egy okból! Elmondom az első és a százegyedik okot, a többit könnyen elképzelheti az olvasó. Az első ok az, hogy a fényűzés oly hallatlan magas fokra emelkedett, minő ezelőtt soha nem volt. A legtöbb - szerény körülmények közt élő — család a nyilvános bálokban részt nem vehet, vagy ha részt vesz, két esetnek teszi ki magát: megszólják, ha nincs pazar ruhája, vagy pedig, ha van, - anyagi romlásba dől. Tehát csak a sorstól kiválasztott kegyen- cek hálózhatnak suhogó selyem ruhákban, ragyogó ékszerek tündéri fényözönében. A második ok a társadalmi széttagoltság. A mágnás , vagy a dzsentri nem gabajodik össze a lateinerekkel; a lateiner lenézi az iparost és a kereskedőt. No hát tessék ott sikerült bált rendezni, hol görbe szemmel néznek egymásra az emberek. Nem mondom azonban ezt sem általános felfogásnak. Vannak kivételek bőségesen. E sorok szerény Íróját is érte az a szerencse, (no nem is épen nagy szerencse) hogy ! fiatal kezdő hivatalnok korában hajnalig ropta a csárdást a híres szép Lányát/ Margit grófnővel, ki ugyancsak válogathatott volna táncosokban ! 2. ) Miért nem táncol a fiatalság, s miért kell a szegény leányoknak ülniök ? Erre röviden felelhetek. A mai fiatalság nem akar, de nem is tud táncolni. A ki nem tud, az úgy adja, mintha unná a táncot, blasirt arccal lenézi az ugrándozókat, inkább a fehér asztalok mellé, ,, mint a-fghér leányok -szók-, nyáihoz - húzódik. A ki nem. akar — mert előbbre teszi a borvizes bort, — az rá fogja, hogy nem tud, nem akarja magát is, hölgyét is kompromittálni. A leányok s fiatal asszonykák pedig ülnek, mert ülniök kell! 3.) Mivel lehetne helyettesíteni a báli összejöveteleket ? Ez a legérdekesebb s legfontosabb kérdés. Jaj! erről szeretnék egy egész nap és egy egész éjjel mindig csak beszélni s meggyőzni mindenkit arról, hogy a táncot - mely alapjában véve sok betegségnek szülő oka, - ezerféleképen lehetne helyettesíteni. Természetesen belőlem kiüt a poéta, s én azt ajánlom, a mi az én szivemnek is kedves. Hallottam azt is, hogy legjobb lenne „társasjátékokat“ rendezni, olyanokat, amik mozgással járnak, s igy a cél, a sportolás megmaradna. Mások azt ajánlották, hogy rendezzünk „társas kirándulásokat“ a szabad természetben, télen úgy mint nyáron. Egy harmadik - uram bocsá! — azt ajánlotta, hogy a nőket is vegyük be a „vadász társaságokba.“ Ezekre egyenként felelek, azután előadom a magam nézetét. A „társas játékokat“ mindnyájan ismerjük. Valaha, falusi kúriákon nagy divatban volt a „kútba estem“ játék; ajkamon még most is érzem egy pár kiváltó csók édes izét. De bizony valljuk be az igazat: egy-két játék után olyan ásító unalom állott be, hogy még a csókok se’ Ízlettek. Ilyenre ma senki fia vagy leánya nem vállalkoznék. A „társas kirándulások“ eszméje már életrevalóbb! Künn a szabad természet ölén gyönyörködni a Teremtő alkotásaiban, a legnagyobb élvezet! Minő hangulatodat kelt az emberben? Minő jóságos befolyással van a nagy természet a zaklatott lélekre ? A vidám társaság, a bohó csevegések, a nyargalás hegyre fel, völgybele; a tréfák, az akadályok, kíváncsiság, minden, minden fölhangolják a lelket, s sebesebb dobogásba hozzák a szivet. Csak az az egy bökkenő van a dologban, hogy a hölgyek téli időben erre nem kaphatók. Pedig épen a tél az, amit mulatsággal, szórakozással óhajtunk agyon ütni. Meg aztán másik bökkenő is van: a kirándulásokat csak nappal mig ők a hang lovagjai a szó aristokratikus értelmében. Ám az önkéntes tűzoltóságról okvetlenül állíthatom, Hogy demokratikus intézmény, mert a ki tűzben van és megőrzi higgadtságát; ki örökké veszélyben forog, hogy egyszer csak belehull a tüzbe, mint az éjjeli lepke és akaratlanul krematóriumban lesz porrá, pedig évezredes szokás szerint szeretne sírjába szállani; a ki a cirkusban, színházban, lovardában, mozinál, táncmulatságnál, követválasztásnál, népmulatságnál bennünket a tűz veszedelmétől őriz s még a magában senyvedő tüzet se ér rá )o- csolgatni: az méltán az egyenlő közjóért lelkesedő demokrata. Nem változtat e körülményen, hogy a demokratismus külső simboluma - a katonaságnál az aristokratismusé — : az egyenruha olykor szorítja a tűzoltó termetét, mert nincs elég sujtás és pitvke rajta, a mi a polgári állás változatos fokozatát kellően feltüntethetné. Erre pedig szükség volna, mert a felső tizezeret megkülönbözteti az alsó millióktól a kékvér, de a közbülső százezrek megkülönböztetés nélkül — nem olthatnák a felsőket és alsókat egyaránt megfélemlítő, lealázó, megsemmisítő tüzet! Mintha nem volna mindegy, hogy Marius kesereg-e Karthágó romjain, avagy Kiss Péter a viskója üszőkéi között ? Melyik vészit többet a maga felfogása szerint ? ! Nyilvánvaló tehát, hogy az önkéntes tűzoltóság demokratikus, népszerű intézmény, mely a különböző polgári hivatásu egyéneket oly önhangzatos egyenlőségben zárja testületébe; pedig még a tűz se egyforma. Veszedelmes ugyan mindenik, de legveszedelmesebb, mely az Önök, tisztelt hölgyeim szemében löbog, mert ettől még tűzoltóink közül is sokan gyáván meghátrálnak. Ez az a tűz, mely lidércfényként csalogatja az embert egész életén keresztül; ez az a tűz, melynek már egyetlen megvillanó szikrája is kiolthatatlan vágyat ébreszt a férfiakban; ez az a tűz, mely átfut az ifjún s kiégeti belőle, mint villanykörtéből a szálakat, minden idegét és csak az élettelen váz marad meg belőle; ez az a tűz, melynek tűzoltói mind pyromaniákusak: a hercegek úgy, mint a járdaseprők, a ministerek ugv, mint az utszéli csaplárosok! De ez egyszersmind a tisztitó tűz is s ha egyszer összenyalábolódnék s átkarolná az egész emberiséget a maga tiszta lángolásában megszabadulván a mérhetetlen salaktól, mert azért ezzel is be lehetne egy tengert tömni; akkor minden tűzoltó átvedlenék dalárdistává s zeng- zetes dicsénekkel áldozna az emberiség megújhodásának. Ezzel elérkeztem a dalegyesülethez, mint demokratikus intézményhez. Éz a második társadalmi intézményünk, melyben a cél nemes voltánál fogva minden rendű és rangú egyén, a kinek hangja van, egy testté tömörül. Hangnak azonban kell lenni, mert a nélkül csak a közgyűlési teremben lehet szónokolni és névnapokkor toásztozni, meg ilyenkor felolvasni! A dalárda hangchaoszából aztán kialakul egy gyönyörű összhang, mely társaséletünk demokratikus hajlamait oly pompásan behullámozza. Egyetlen aristokrata dirigálja ez egészet, a közjó, mely alatt dalolva halad mindenki az élet göröngyös utain ! E vidám, egyöntetű életben csak az az egy különös, hogy Önök, tisztelt hölgyeim, hivatásuk magaslatára nem tudnak emelkedni s nem tudnak megbarátkozni azzal, hogy a virágot is locsolgatni kell, ha kiszárad az ég; a dalárdistának is iszogatni kell, ha kitikkad a torka. Tojást csak a professionista dalnokok isznak - ez aristokratikus allűr -, a mi dalosaink Noé apánk emlékét őrizik sürü tisztelettel s ez igy van az egész világon, nálunk úgy, mint Mucsán és Debrecenben. Ez a demok- ratismusnak egyik legszebb megnyilatkozása, az eszköz és cél közössége ! S ha valahol, úgy itt a cél csakugyan szentesíti a bort, mert a borban nem igazság, de dal van, szerelem, bánat, kétségbeesés, mámor, túláradó öröm, lelkesedés, mely érzelmeknek legigazibb gyűjtő- medencéje a boros kancsó. A lant jele alatt működő köztársaságunknak életében azonban még az is különös, hogy a saját kellemes szórakozásáért feláldozza mindnyájunk türelmét s többnyire csak önmagának dalol, mint a mezei pacsirta, mely az aratokból oly édesbús danákat váltogat ki. . . . Tudom is én, de hetek óta úgy elhallgattam a dalárda próbaénekeit, melyek a „Polgári Körböl“ a csendes esti szellő szárnyán tökéletes mivoltukban hatoltak ablakunkig. Még csak az esti harangszó tudja úgy lebilincselni az ember lelkét, mint a távolból átszürödő dal! Mintha kiszabadulna ilyenkor az emberből a lélek és a dal szárnyán himbálodznék a mérhetetlen űrben. A fantasztikusan, színesen összevegyült érzések és gondolatok csaponganak a nagy végtelenségben s a mikor elhal az utolsó ütem, még sokára tér vissza a lélek az elhagyott porhüvelybe, a hol alig talája meg régi, otthonos hajlékát ! Igazán, nagy a dal hatalma s értékes kincset bírnak, kik e hatalom részesei! S én igazán boldog vagyok, hogy minden satirikus megjegyzésemért bocsánatot kérve teljes komolysággal és őszinte meggyőződéssel állhatok félre az utukból, hogy unalom és ásitás helyett a dalárda részére a sürü tapsot mindjárt magam kezdhessem meg. ____ • • W Berindán Ödön szoba= és templomfestö, mázoló és cégiró.”Hi Elvállal minden e szakmába vágó munkát modern és ízléses kivitelben.----- ■ = Laltása: Fazekas-utca 13. szaru. --------- =
