Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-06-26 / 26. szám
2 IXTagytoányal Kirlap kos kezet s követnek el esztelen merényletet mindkettő ellen. Az esküdtbiróság Ítélkezése alá a főben járó bűntények tartoznak. Súlyos feladat nehezül az esküdtbirákra, midőn ily terheltek fölött kimondják a „bűnöst.“ Az eskiidtbiró ép úgy a bizonyítékok alapján ítél, ép úgy mérlegeli a büntetendő cselekmény indító okait, a lelkiállapotot megvilágító körülményt, mint a szakbíró, azzal a különbséggel, hogy ezen Ítéletét kifelé is tartozik indokolni, mig az esküdt biró csak lelkiismerete előtt ad számot elhatározásának indokairól. És ekkor nem zárkózhatik el a vádlottak padjára került terhelt erkölcsi érzületének, értelmi fejlettségének megbirálása elől sem. Ilyenkor önkéntelenül kutatja a mélyreható indokokat, melyek a megtorlásra váró cselekmény ,alapokát képezik. És ekkor a szánalom érzete száll az esküdtek szivébe, kik akaratlanul is verdiktet hoznak azok fölött, kik hivatásuk ellenére elmulasztották a bűn posványába sülvedt szerencsétlent a tisztesség, az erény útjára vezetni. Minden melléktekintetet félre téve, legyenek a papok és tanítók a vallás-erkölcsi nevelés apostolai, oszlassák el a kultúra szövegekével híveik lelki sötétségét; ismertessék meg a nép alsóbb osztályával a felvilágosodás ösvényét; táplálják lelkűkben a felebaráti .szeretet 'erényét és akkor csökken, sőt megszűnik az embermészárlás is, mely hazánkra bizony-bizony sötét árnyékot vet! Egészséges lakás — egészséges asszony. Rövid idővel ezelőtt Kassovitz Julia dr. az osztrák nőegyesületben felolvasást tartott arról a kérdésről: milyen szerepe van a nőnek a lakáskérdésben és mit tehet az asszony a lakásnyomoruság enyhítésére ? Az az asszony, a ki a lakásínséget legerősebben érzi, — feladatának magaslatán áll. A lakásínség tulajdonképeni oka maga a város és annak ipari fejlődése. Az ipari központokban a lakosság rohamosan szaporodik, aminek következménye a telek árának és ezzel együtt a lakásbéreknek óriási emelkedése. Természetes, hogy a drága házbéreket a szegényebb néposztály egyedül megfizetni nem képes, ennélfogva minél több idegent vesz lakásába, ami annak egészségtelen túlzsúfoltságára vezet. Ezt pedig első sorban a gyermekek érzik meg, akiknek halandósága annál nagyobb, minél zsúfoltabb odúban kénytelenek tengődni. Egy statisztikai kimutatás bebizonyítja, hogy a himlő, szamárköhögés, difteritisz a túlzsúfolt lakásokban háromszoros erővel szedi áldozatát az apróságok köréből. A gyermekek erkölcse pedig iszonyú rombolásnak van kitéve. A gyermekek szenvedése mindig együtt jár az anyáéval ! Az asszony szenved ä legtöbbet a kellemes otthon hiánya miatt, annál is inkább, mert ő kötve van a lakáshoz, másrészt pedig élethivatása az, hogy nehéz munkából hazatérő férjének kellemes otthont teremtsen. Ez pedig a túlzsúfolt lakásban teljesen lehetetlen! Az ily lakásban elsenyved az asszony, elpusztul a gyermek és nem érzi magát otthonosan a férfi. Sokat szenved nagy városokban az asz- szony amiatt is, hogy gyermekeinek nem szerezheti meg a szükséges szabad levegőt, a nélkülözhetetlen játékot, a virágos rétet, az üde kertet. Első sorban nincs is erre ideje; mert arról jóformán beszélni sem lehet, hogy az elfoglalt asszony gyermekeivel sétálni menjen, akik ennélfogva vagy a szobába száma töltik-1910. junius 26. idejüket, vagy pedig felügyelet nélkül csatam goinak az utcákon. Egyik rosszab, mint a másik! Maga az asszony pedig elpusztul vagy tüdővészben, vagy valamely női bajban, amely az újabb időben az asszonyok közt nagy mértékben szedi áldozatait. Angolországan már régen megvan a törekvés arra, hogy ezen a tarthatatlan és végtelenül veszedelmes állapoton segítsenek. Állam, városok, egyesületek, egyes emberek évek óta az újítások ezer nemével kísérleteznek, melyek alkalmasak a túlzsúfolt lakások megszüntetésére. A lakásnyomoruságnak nagyszerű megoldása a kertvárosok építése, hol ideális családi fészket talál a munkás ember A kertvárosok lakóit nem nyomja a drága házbér, mert a kis kertes házak olcsón válnak,az illetők tulajdonává. Nincs por, nincs piszok, de van üde levegő, jó víz, kellemes otthon, és ezzel együtt egészség! Minden ilyen házhoz hozzátartozik a magánkért, de ezenkívül a közkertek egész sora szolgál a szórakozás céljaira. A házak pedig jóval olcsóbban szerezhetők meg örökáron, mint amennyiért a városokban lakni lehet. Miért ne lehetne ezt mindenfelé — tehát nálunk is, — meghonosítani ? Meglehet! Erős, kitartó akarattal, melyben az asszonyoknak főszerep jut. Nekik kell az akcióban legerősebben résztvenníök, mert a lakás nyomorúság elsősorban őket sújtja. Ok nyerhetnek legtöbbet; kellemes családi életet, szorosabb kapcsolatot férj és nő, szülő és gyermek között. Az asszonyoknak mindent el kel követniük, hogy ez a cél minél előbb és minél könnyebben elérhető legyen. Ezekben ismertettük a felolvasó asszony érdekes munkáját, s megfigyelésre melegen ajánljuk. • • Onnálló szépészeti bizottságot kérünk! Már több Ízben szóvá tettük, hogy mily fontos dolog egy város építkezését a legnagyobb körültekintéssel és jövőbelátással intézni. Kis látókörű — spiszburger okoskodással nem lehet a fejlődésnek életképes irányt szabni! Lépten - nyomon fölmerülnek olyan újabb motívumok, melyek előtérbe tolják a kérdést: van-e a városnak szépészeti bizottsága s ha van, kikből áll? ! Mikor - hol s kik döntenek el oly kérdéseket, melyek a közre nézve aktuálisak mindenkor nemcsak praktikus, hanem esztétikai szempontból is. Eddig abban a hitben éltünk, hogy a múltak mérnökcsapásai egy fegyelmi ügygyei befejeződtek. S okulva a sok fölhalmozódott Ízléstelenségen - egy szebb kialakulásnak vethetjük meg az alapját! Azonban — sajnos — újabban ismét oly dolgok adódnak elő, sőt vannak folyamatban, melyek mindegyike egy-egy inzultusként hat a jó ízlés ellen. Nem személyes motívumokról van itt szó, hanem közügyről, amelybe minden egyes Nagybányán élő polgárnak beleszólása kell, hogy legyen. Oly dolgok elintézése, illetőleg elrendezése körül merülnek föl sajnálatos Ízléstelenségek, melyek a puszta szemlélőt is indulatba hozzák! ... Ha nekem a czipőm körül merül föl elintézendő dolgom, nem kérdezem meg a mészárost, aki igen ügyes ember lehet a szakmájában, sőt a bőrhöz is van valami köze ; nem kérdezem meg még a timármestert sem, aki még közelebb áll az ügyhöz : hanem beszélek a cipészszel magával, aki igazán mestere. Tévedés azt hinni: azért mert egy s más diplománk van, már mindenhez van Ízlésünk is. A helyi viszonyok, a város karaktere, jövője és célja is megkövetelnek egyet-mást. S igy ami esetleg Kukutyin- ban jó lenne, áz következésképen nem okvetlen jó itt is. Itt, ahol az idegen forgalom nem utolsó tényező volt a múltban s kell, hogy legyen a jövőben is, sok olyan dolog nagy fontosságú - ami az u. n. szépészeti bizottság ügykörébe tartoznék. * Évekkel ezelőtt járványszerüen lépett fel az u. n. egyenesitési mánia ! Fát, utat, sőt embert egyaránt, minden áron ki akartak egyenesíteni. Ez a szellem lengi át tehát itt is azokat az intézkedéseket, melyek ezt célozzák. Notabene ez Amerikából indult s ott is bukott meg. Aki valaha látta egy-egy amerikai város párhuzamos és derékszögű utcáit,jaz tudja csak micsoda lélekölő, szemrontó szürke unalom rejlik az ilyen geométriai vonalakban. Belevesz a nagy perspektívába minden művészi szép, amit az architektúra terén produkálnak. Ezen okulva már Pesten is az újabban tervezendő városrészeken, direkt kimondottan görbe utcákat csinálnak. Úgy, hogy egyes épületek szépségei teljesen érvényre juthatnak. Ellenben az igen is fontos, hogy tágasak, szellőseb és árnyasak legyenek az utcák. Ne épitessenek tehát a Rák- és Svaizer utcákban az egyenesités nevében az út közepére. Még kisajátítás utján is meg kell gátolni az ilyen építkezést. Arra sincs semmi szükség, hogy az Erdélyiéiből a házak elé kerteket vágjanak le. Sem ott, sem másútt. Úgyis alig van Bányának elfogadható széles utcája. Abban az állapotban az az utca igen szép, gondoztassa a város a fákat és a gyepet rajta, ne szűkítse semmiféle manipulátióval. Csináltattak volna ott kerteket a házak elé, ahol erre alkalom és szükség lett volna. Hanem kiadták az építési engedélyt a frontra a volt Svaizer féle telkeken. Ezzel teljesen elrontották azt az egész városrészt. No de elégtételképpen nyelhetik is a port a saját és a szépészeti bizottság Ízlésének jóvoltából! Itt a legkisebb ok miatt is pl. ha villany vagy egyéb drótokat vezetnek, a legnagyobb lelki nyugalommal rontanak neki bármely fának. — Párisban gőzdaruval emelnek ki s szállítanak más helyre egy-egy útba esőt. Node vigasztalásul van még más különbség is Páris és közöttünk. A nagyvendéglő fáira is ki van mondva a halálos ítélet, pedig nem lehetne azokat az asp- haltba egyszerűen belevenni? Az uj járda szélére pedig ültethetnek uj sort. Ha az uj fasor megnő s árnyékot ad, még mindig kilehet vágnia a régieket — bár akkorra tán javul a közízlés. * Most, hogy uj műtermek fognak épülni, van pár megjegyzésünk. Legyünk tisztába, hogy milyen célra kell műterem! ? Festeni. Erre a célra pedig reflexmentes helyiség kell, kimondottan északi világitásu ! Nem olyan mint a két régi helyiség, ahová már d. u. ‘/24 órakor a legerősebb nap tűz be. Nem fontos az tehát, hogy az országuttal párhuzamos legyen az épület. Ez igen kevés befolyással van azokra, kik hivatva lesznek festeni az uj helyiségekben. Nemkülönben célja lenne a műtermeknek, hogy — festők lakván benne — egymástól zavartalanul t djanak dolgozni. Értem ez alatt, hogy a lakás közelében a szabadban modelt tudjanak beállítani egymás íeszélyezése nélkül. Ez pedig oly helyen lehetetlen, ahol aránylag kis helyre a mostani műteremházon kívül még | három nagy épületet (az iskolával együtt) akarnak összezsúfolni. Tehát igy a rendeltetésének nem fog meg felelni. Miért nem viszik az iskola helyiségét a gör. kath. templom mögött lévő térre ? Megint az a bizonyos szellem lengi át az uj terveket, ami az utcákat fákat egyenesre idomítja! Ha már csinálnak valamit, azt csinálják a legnagyobb, .körültekintéssel. * A legmélább akkordként még jelzem, hogy a fahíd ledölését elhalasztotta. WT Berindán Ödön szoba= és templomfestö, mázoló és cégiró.~Mj Elvállal minden e szalimátoa vágó mnnliát modern és ízléses kivitelben. ■■ ' — Laltása: Fazoltas-utca 13. szám. ----