Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-02 / 1. szám
1910. január 2. 3 Nagybányai Hírlap intézetekbe s igy következett be az az előrelátható és szociális szempontból is kedvezőtlen körülmény, hogy a nők előtt eddig megnyitott kenyéradó pályák az annak betöltésére készülteknek nagy részét sem képesek befogadni már. A nő életküzdelme, harca a kenyérért, ennél az ütközőnél áll ma. Azt tehát, hogy a nők a létfentartás eszközeinek a családi életen kívül keresésében idáig jutottak, a gazdasági viszonyoknak átalakulása, a megélhetésnek nehézsége s ebből következve az embereknek az életről való, a régebbitől sokkal eltérő felfogása és igy a szükség idézte elő. Aztán mint más dolgokban, ennél is előrelátás hiányából megszületett az oktalan versengés. Akárhányszor nem kényszerűség folytán, hanem ötletszerű elhatározásból szánták magukat a kenyéradó pályákra, némelyek pedig azért, mert tapasztalták, hogy a közpályán működő nő, a biztos jövedelme folytán könnyebben férjhez mehet. Ennek eredménye az, hogy sokszor éppen azok a nők nem juthatnak a kenyéradó pályán alkalmazáshoz, akiknek létkérdés lenne a kenyér s kiknek az arra való előkészületük is megvan. A kenyérharcba belévegyült az a jelszó is, hogy a nő szellemileg mindarra képes, amire a férfi. A nők kívánják, hogy előttük az élet egész küzdőtere megnyíljék. így gondolkozik ma a művelt nőknek egy csoportja s igy óhajt résztvenni minden küzdelemben, mint a férfi versenytársa. A mai művelt emberek felfogása a nők önálló küzdelméről a régi és új irány között oszlik meg. Egyik csoport a leányok olyan nevelését tartja helyesnek, mely elég szellemi ismeretet és műveltséget ad s a mellett házias nevelést nyújt. A másik csoport azt kívánja, hogy a nők önálló életpályákra készülve fen- tartásuk eszközeit maguk szerezzék meg. A nők önálló kenyérkereseti pályákra előkészítése gazdasági viszonyaink között jogosult. Egészséges társadalmi kialakulás mellett mindenkinek meg kell adni az alkalmat, hogy fentartása eszközeit becsületes munkájával megszerezhesse. Mennél kevesebb az olyan ember, aki a maga és családtagjai életének fen- tartásához mások anyagi segítségére szorul, annál erőteljesebb az a társadalom. Ebből a szempontból, mennél nehezebbek az életviszonyok s mennél többen maradnak a nők a családi életen kívül, annál nagyobb mértékben kell, hogy kenyérkeresetünk biztosítva legyen. Igaz, hogy ez a házias nevelés irányával ellentétben áll és hátrányára van. Aztán a nők a közpályákon elfoglalt állásokkal járó kötelességeiket legtöbben ambitióval teljesitik. Tapasztalat szerint, nem számítva az egyéni rátermettséget, a közpályán az a nő teljesíti igazi odaadással a magára vállalt feladatokat, akinek a fizetés kenyér, létfentartásának és jólétének megépítéséhez alap s nemcsak eszköz a fényűzésre. Ebből kifolyólag a közjó szemponjából is a közpályákra juthatást az arra valóban reászorult nőknek kellene megadni. Ennek az elbírálása azonban nehéz s az ilyen irányú intézkedés korlátozni az egyéni szabadságot és az egyén érvényesülésének kárára lenne. Azonban éppen a szociális igazságért lehetne és kellene tenni korlátozást. Ahol pl. a családban férj és feleség közpályán működnek, a nőt a közpályáról a háztartásnak, a családnak kellene visszaadni. Méltányos megoldási módot könnyű volna találni erre a közhivatalokat fentartóknak s az államnak. Ezzel mód volna adva arra, hogy azok a nők, kiknek életkérdés a közpályára érni, hozzájutnának. Aztán a családfentartóknak éppen állami érdekből a gyermekek száma arányában kellene anyagi előnyöket adni. Annak, hogy a nők a közélet terére mind többen mennek, nagy hátrányai vannak és lesznek. Mennél több lesz a közpályán szereplő nő, annál egészségtelenebb lesz az a kor. Azokban a családokban, melyek ennek az iránynak hívei, a gyermekek száma csökken, a családi élet bensősége, költészete hanyatlik, a családi nevelés felületesebb lesz. A szülők hivatalos elfoglaltsága miatt az idegenekre bízott gyermekeknek nagyobb százaléka eshetik a rossznak martalékául. Az iskolai nevelés a családinak a mainál is nagyobb hiányai miatt nehezebb lesz. A férfiak és nők üzletszerű számítása a házasságnál általánossá válik. A nő nőies vonásaiból vészit. A közélet porondján viaskodó, korteskedő és politizáló nő férfias nyerseségével fog feltűnni. A család erkölcsi életét megalapozó nagyasszonyok hiányozni fognak. A családi életnek a lelket irányitó melege, ereje csökken s az a társadalmi életre is kihat. Nagyobb lesz az erkölcsi felületesség. Több lesz a gonoszság. így nézve a jövőt s ekként fogva fel a kérdést, az államok mindent meg kellene tegyenek arra, hogy a nő szellemi, lelki tehetségeit mindig jobban fejlesztve, azt a családban értékesíthesse, hogy attól a magasztos kötelességtől, mely az emberiség életében örök, el ne térjen, hogy az emberiség jobbulását, erkölcsi idők emlékét dicsőítem az újkor gyermekei előtt“ — dünnyögi az öreg kapitány. — Igen, igen! — válaszolom hunczut mo- solylyal, miközben bocsánatkérőleg meg-meg- simogatom öreg barátom kezeit. Igaza van, csak ez az érem szálka a szememben s nem a múlt eseményei. Hisz ama vitézkedő, oroszverő Gárdy Mihály, ki egykoron oly merészen mérte embertársaira a halálos csapásokat, már rég megszűnt lenni, mert az a bátor Miska levente a jelen valóságában már nem léteziK ; tehát csupán egy korábbi jelensége ezen egyéniségnek, melyei mi most valamenyien szeretett Mihály bácsinkul ismerünk, kinek a kardhoz, a háborúhoz immár semmi köze, de ki annál szivrehatóbb dallamokat tud kicsalni abból a rozoga kis orgonából. — Agy Isten jó reggelt, kántor bácsi! — szólal meg mögöttük két csengő gyermekkang. Az utánunk szökdécselő gyerkőcökben Mitri- dász, a csonka sekrestyés unokáit ismerem föl. Kemény vonású, durva csontú fiúk, kik ugyan nehezen tagadhatnák el orosz származásukat. — Lám, súgom oda az öreg kapitánynak! — ezek is csak a jóságos kántor bácsit ismerik önben. Arról a daliás honvédről legfeljebb a nagyapjuk rémtörténeteiben hallottak valamit. Mihály bácsi mosolyogva szólítja közelebb a fiúkat, kik egy általuk látszólag jól ismert intésre neki esnek az öreg úr kabátzsebeinek és megelégedésüket kifejező érthetetlen huhogással markolászszák ki onnan a meleg gesztenyét és a foszlós magyar kenyeret. Egykoron talán ép a szilaj Miska levente volt, ki az orosz Snehojka Mitru karját ellőtte, most pedig az irgalmas lelkű öreg Mihály bácsi segélykezet nyújt a magyar földön rekedt béna katonának és saját költségén iskoláztatja, ruházza annak unokáit. Igen, midőn a kölcsönös gyűlölet kialszik a szivünkben, akkor lehull a lélekről ama kor eszméiből szövődött háló, mely miként egy csalfa álom, fogva tartotta érzelmeinket és józan ítéletünket. Mert mihelyt fölismerjük régi nézeteink tarthatatlanságát, mihelyt levetjük régi érzelmeinket, azon perctől kezdve szabadok leszünk, új emberré transzformálódunk, kinek ahhoz a másikhoz csak annyi köze van, mit a jelennek a múlthoz, nyárnak az őszhöz. Ugyanis, a mely szivet az önmegismerés sugara érinti, az megtisztul minden régi balhiedelemtől és szenytől, a mely lélekben a szeretet, a könyörület ütötte föl tanyáját, oda Isten költözik be, ki az igazság fényét árasztja a kutató lélekre. — Kantor bacs, mit eneklünk ? — kérdezik a fiúk ragyogó arccal, ropogtatva a csemegét. — „Megszülett Jézus Krisztus örvendezzünk“, - mormogja öreg barátom inkább magának, mint a gyermekeknek.- Dejszen már most nincs karácson ; — tóditja a szót a nagyobbik fiú. A kapitány elgondolkozva néz a távolba s azután kis vártatva megszólal:- Valahányszor önbeismerésre, ébred a lélek, mindannyisszor megujoló emberszeretettöl eltelve, mindent megbocsátó és mindent remélő hittel születik meg az emberben a Jézus... A hajnali szürkület eloszlik. S az égboltozat kipirul a nappal és az éjjel üdvöző csókjaitól. Az ébredés világosságának első sugára ott rezeg a templomajtó előtt őrt álló hólepte tölgy sudarán. Beharangoznak... életét a családból vezesse. Saját boldogságának és az emberiség erkölcsi nagyságának megépítéséhez, előbbviteléhez többet tesz az a nő, aki egy családnak jóllétét irányítja s aki legalább két becsületes gyermeket ad és nevel, mint aki a kenyérharcban dől ki. Az a Wesse- lényiné, aki férje fogságának idején gyermekei hűséges gondozása mellett férje gazdaságát fáradhatlanul vezette, gyarapította, mint a női nagyság példája az emberiségre sokkal értékesebb, mint minden ügyvédnőnek összes nyert pere, amennyit tesz valaha. Úgy kell nevelni a nőket és férfiakat, hogy ezt átérezzék és megértsék! Székely Árpád. Újévi üdvözletek megváltása. A mai ember reálisabb gondolkodású, mint a régi, patriarchális kor gyermeke. Az a reálisabb gondolkodás lassankint rányomja a maga bélyegét az egész társadalom képére. A hatás: folytonos átalakulás. Egyre másra hullanak le a múlt századokból ránk maradt sallangok. Kivetkőzünk régi szokásainkból és az uj szokások, amelyek a régiek nyomába lépnek, el kell ismernünk — hogy sokkal hasznosabbak, sokkal jótékonyabbak, mint elődük. Az utóbbi években lejtőre került az újévi gratuláció régesrégi szokása is. Még egypár éve is garmadával vitte az újévi posta minden házhoz a gratulációkat. Mennyi elpocsékolt munka és mennyi elpocsékolt bélyeg! Pedig senki sem tartotta többre'merő formaságnál. Mert hisz elvégre a jókívánságot nem egy kártya demonstrálja és miért csak egyszer egy évben ? Nem sokkal helyesebb ennél, ha teljesen elmaradnak az újévi gratulációk ? Megtakarítják az emberek a kártyák szétküldésével járó munkát, sőt megspórolják a kellemetlenséget is, ami azelőtt gyakorta megesett, ha egy-egy ismerős neve véletlenül kimaradt a gratulálandók sorából. Amit pedig eddig bélyegre költöttek, sokkal hasznosabban, sokkal jótékonyabban fordíthatják emberbaráti célokra, segélyezésére. Nálunk is megindult a mozgalom az újévi gratulációk kiküszöbölésére és számosán csatlakoztak a mozgalomhoz, kimondva, hogy az újévi jgratulációkat jótékony célra szánt pénzösszeggel váltják meg. Esztendőnkint szép összeget eredményezhet e mozgalom a helybeli szegények javára. Mennyi szegény, segélyre szoruló, a tél mostohaságának kitett ember részesülhet ebben az összegben, ami másként elpocsékolódik. Az újévi gratulációk megváltására indított mozgalmat az idén is a Nőegyesület kezdte meg. és bizonyára szép eredménnyel fog járni javára a grutulácziók megváltása. A szövetkezetekről. (/?.) Korunk jelszava: népmentés, népsegités, népemelés minden téren! S tényleg a népmentés akciója lázas buzgalommal folyik a kulturális, gazdasági és politikai téren egyaránt. Ezt a célt szolgálják a legújabban hozott törvények, mint az ipari-adó, végrehajtási törvények, ingyenes népoktatás stb. E célt lesz hivatva szolgálni a legújabban megvalósítandó képviselőválasztási törvényjavaslat is. Különösen fölkaroltatott népünk ügye gazdasági téren. Ha csak azokat a jelentékeny pénzbeli államsegélyeket tekintjük, amelyek az ország különböző vidékein a talaj, legelő stb. javítás, a földmivelés föllenditése s általán a mezőgazdaság fölvirágoztatása, valamint ezzel összeíüggőleg az állattenyésztés előmozdítása céljából utaltatnak ki egyeseknek és testületeknek: már akkor igen sokat mondottunk a népünk gazdasági, vagyoni tekintetben való fölkarolására nézve. Mindezen követett segitésimódozatok azonban egy nagy veszedelmet is rejtenek magunkban. Azt ugyanis, hogy a népben a tétlen várakozást s az élősdiség hajlandóságát fejlesztik ki. Mindent felülről vár. Sült galambot a szájába. Ez nem mindig eredményezi az önsegítés, önálló vállalkozás bátor és magabizó, önérzetes szellemét, mely függetlenné és szabaddá teszi a haza polgárait. A népsegités és népmentések legtermészetesebb és legcélszerűbb módja az, midőn a nép anyagi és szelemi erőit oly intézményekben
