Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-02 / 1. szám
2 KTagytoányai Hírlap hoz, mikor már sarkából kimozdíthatná a mélyen beékelt kődarabot - a megrögzött, de hasznos meggyőződéseket — s ugyanekkor kórusban zúg körülte az igazság látszata: maradjunk a régiben; jól van úgy, a hogy van. Megmaradunk a régiben, hogy a régi maradiság, a jólhizlalt, régi meggyőződések ellen küzdhessünk s a ki e küzdelemben mellénk áll, az velünk s a ki ellenünk, szívesen folytatjuk velük a harcot tovább, mert ennek rombolásából csak a köz haszna származhatik. Ezért meg érdemes győzni vagy elesni ! A nő küzdelme a kenyérért. Két család leánygyermekeinek munkakörét szemlélem és hasonlítom össze. Az egyik családban a legidősebb leány gyermektelen özvegy és napidijas egyik irodában, kettő tanítónő, egy óvónő, a legkisebb pedig, mint kereskedelmi tanfolyamot végzett könyvelő a takarék- pénztárban. Mind alkalmazásban vannak s mind kenyérkeresők. A másik családnak 5 leánygyermeke közül három férjnél van, kettő ifjyságának legszebb idejében az életet nemesen élvezi; anyjuk felügyelete alatt körültekintéssel s napról-napra több gyakorlottsággal vezeti a háztartást. Az egyik család leányai a pénzért való munkában vesznek részt, a másikéi a napi élet apró értékes és állandóan szükséges dolgainak gond- viselésszerü jóltevő megteremtői. A két család leányai foglalkozásukban egymástól messze elütő irányt képviselnek. Egyik a régi, hagyományos s annyi költészettel megrajzolt irány, a másik az emancipált, mint némelyek mondják: korszerű. Az egyik csak a családi életre utalja a nőt, a másik az önerején egyedül való megélhetésre. Az egyik olyan nevelést ad, hogy a leányok a családnak okos, előrelátó őrszemei, egyszerű keretben is kívánatos, vonzó otthonnak elrendezői, irányitói legyenek. A másik az otthonon kívül való életre és mozgásra téríti a nőt. Az elsőt ma maguk a nők többen a nő szolgaságának tartják, a másikat a nő felszabadításának, szabadságának, haladásának a férfi és nő jogegyenlőségéhez. Nagyanyáink és még anyáink is a. leányok nevelésénél a családi életre előkészítést tartották egyetlen célnak. Úgy gondolkoztak, hogy a leány tanulja meg mindazt, amire a háztartás körében szüksége van, hogy aztán elég gyakorlottsággal gondoskodhassék arról a sokféle kisebb-nagyobb, de a háztartásban számottevő dolognak előállításáról, amelyeknek lényességét akkor érezzük, ha azok nincsenek meg. Azt akarták, hogy takarékos, feleségnek való, jó gazdasszonyok legyenek a leányok, akik háztartásuk helyes vezetésével, a háznak ügyes rendbentartásával a férj keresményét okosan használják fel, mindig tartsanak meg abból valamennyit, hogy a család anyagi- jólléte s azzal a függetlensége emelkedjék. Nagyanyáink szemében a házias erények átadása volt a leánynevelésnek a célja. Azzal a céllal nevelték őket is s a mai korban előrenyomuló irányt csak csirájában ha láthatták. Az ők ifjúságának korában a mai értelemben kenyérszerző nő igen kevés volt. Azok is csak az iskola falai között vonták meg magukat. Abban az időben és előtte is, a művelt és a műveltség felé hajló családok más nézőpontból látták az életet, mint mi és az valójában nem is olyan volt, mint a mai. Akkor mélyebben a lélekbe lenyúló és szilárdabb volt az erkölcs, nagyobb volt az embereknek az élét és egymás iránt a hite. Erősebb volt az önbizalmuk is, nyilván azért, mert gyakoribb volt a veszedelem, mely a férfiakat megedzette, a nőket nem egyszer erős próbára tette. Több volt a férfiak önbecsérzete. Ritkább volt a hozományvadász. Akkor a férfi kicsike keresménye mellett sem vonakodott a családi életnek alapításától, mert büszkeségének tartotta, hogy munkájával, a magáéból lássa el, tartsa fenn és biztosítsa a családot. És a nő habozás nélkül nyújtott kezet a férfinek egész életre, ha különben bízott benne és hajlott feléje, még ha anyagi javakkal s magas állással nem is rendelkezett az. Nem riadt vissza az élet küzdelmétől, mert kevesebbel megelégedő volt. Régebb az emberek között nagy általánosságban több volt az egyenesség a Családban és azonkívül is. Nagyobb volt az ideálizmus és a leányok többen juthattak a családi élet védő hajlékába hitvesi és anyai feladatuk teljesítésére csupán a családi életre előkészítő neveléssel, mint általában van. Az idő szelleme változott. A külső viszonyok kedvező alakulása pl. a posta, vasút utján a kereskedelemnek fellendülése, az iparcikkeknek nagy elterjedése, behozatala, a tolakodásig menő ajánlása s a vásárlásnak az a legfelületesebb s eléggé lelkiismeretlen módja, mellyel egyes üzletemberek a hitel felhasználására úgyszólván rábeszélték és rászoktatták az embereket, könnyelműségre vezettek sokat s azt az egyszerűséget, mely addig meglehetősen általános volt, minden irányban csökkentették. A kényelmi cikkek nagyobb mértékben jutottak be a szűkös viszonyok közt élőkhöz is. A mindennapi szükségletek száma a kényelmiekkel megnövekedett. Ez a közép s ebben a kisebb tisztviselő osztály tagjai és családjai és az őket utánzók közül többet gyengített anyagilag, néha lekötött. Azoknak a családoknak addigi talán nyugalmas élete felbomlott, Megkezdődött és terjedt az anyagi romlás. Ezt követte olykor a léleknek bizonyos fokú fásultsága s néha az erkölcsi züllés. A gazdasági viszonyok módosulása folytán a megélhetés küzdelmesebb és nehezebb lett azokra is, akik az életet a holnapra is gondolva előrelátóan nézik és élik. A szellemi, a társadalmi élet szálai érzékeny adót nyomtak a családokra a családi életben xs a családok társadalmi mozgásában. Az igények minden irányban szaporodtak. Ez a családfentartók közül sokat gyorsabb tevékenységre, munkájában olykor felületességre vezetett. Az a törekvés, hogy magunknak és a mieinknek mennél többet megszerezzünk, hogy a már elkényeztetett család e részben ki legyen elégítve lázas sietséggé, az emberek tülekedésévé vált. E miatt az értékesebb érzéseknek a lélekben való beágyalására s általa az ember lelki nemességének alaposabb megtermékenyítésére nem maradt elég idő. Az egyszerűségnek szükebb körre szorulásával a családfentartók gondja nőtt. Ez több férfit arra a gondolatra vezetett és azt érlelte meg benne, hogy a család terhe nélkül könnyebb az élet. A társadalmi átalakulást abban az irányban, hogy a nők a kenyér megszerzéséért a családon kívül munkálkodjanak, ez a felfogás tetőzte be. Ennek az átalakulási folyamatnak idején akadtak olyanok éppen a kevesebb fizetésű tisztviselő, aztán más családok leányai között, akik valamelyik pályára való előkészüléssel a létfentartás eszközeinek megszerzését biztosítani igyekeztek maguknak. Az erőteljesebb mozzanatokban jelentkező reális felfogás e részben korán adott figyelmeztetést a szülőknek arra, hogy leányaikaak az önálló megélhetésre igy alkalmat nyújtsanak. A nők tehát évről-évre tolultak a kenyérkereseti pályákra előkészítő esküszünk: „Miképen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek“. Ez eskü és ama könyörgés összefüggése szellemi értelmében ilykép magyarázható : Kérjük Istent, hogy kinek-kinek adja meg a magáét és szent Ígéretet teszünk, hogy mi is meghagyuk testvérünk birtokát és jógáit. Mihály bácsi eddig fejbólintgatva hallgatta szavaimat: most azonban újból szót emel: „Ha igy gondolkoztak volna őseink, akkor a háborús idők forgataga már rég elsöpörte volna a magyart a föld színéről“. Egy nagy szemrehányó pillantás esik reám s én ettől egész lelkemben megrázkodva elveszítem lábam alól a helyes ösvényt és elesem a sikamlós földön. De egy perc múlva már két reszkető kar tart fogva. S Mihály bácsi — feledve, hogy ily magafajta ember nagyot öregszik nehány röpke év alatt — ma is úgy visz a hófúvás közepette, mint kis elemista koromban szokott volt vinni az iskolába télvihar idején. Csak be kell hunynom a szememet és egy sorozat szomorú impressziót kell hogy száműzzek agyamból s minden, minden úgy van, mint régen. Lankad fejem most is ott nyugszik a kopott katonakabáton, mely alatt oly résztvevő meleg szív dobog. A gondolatok gyors forgatagának kínzó küzdelmétől izzó homlokomat most is ama remegő ezüstszakái simogatja és ugyanaz a barátságos mély hang szól hozzám : „Hát nincs ma egy jó szavad sem a te szeretet- szegény öreg barátodhoz?. . . Vagy irtózol tőlem, a gyilkostól ?. . . Oly mélységes bánat remeg hangjában, hogy minden egyes rezdülése kalapácsütésként éri lelkemet. Nem, nem az nem lehet igaz ! — suttogom, elveimet egy érzelemmel, az isteni biró igazságot osztó sugallatával romba döntve. Kibontakozva Mihály bácsi karjaiból, tekintetemet az esthajnalcsillag felé emelem, melynek tiszta fénye vezette egykoron az igazságot kereső három királyt is a valódi, az egyetlen igazsághoz, az örök bölcsesség bölcsőjéhez. Elmémben világoság dereng s ennek hatása alatt lassan és megondolva beszélni kezdtek: — “Belátom, hogy a háború intézményének vétkesége mellett szóló ideám az általános korszellem érveinek tekintetbe vétele nélkül alakult ki agyamban. Mert hisz a múlt embereit, érzelmeit és eseményeit sohasem szabad a jelen miliőjébe helyezni, mert minden kor egy szorosan körül- határoiykülön individualitást, egy külön egészet képez. Ép azért, hogy valamely korszak eseményeit és egyéniségeit helyesen megítélhessük és megérthessük, azt az illető kor szemüvegén kell vizsgálnunk. így van ez a háború tényével is. Őseink hatalmas testi erővel rendelkeztek,, tehát azzal vívták ki maguknak a jogot és biztonságot. I Nekünk azonban, kik életmódunk és munkakörünknél fogva túlnyomóan szellemi emberek vagyunk, veszély idején egyedül szellemi eszközeinkhez szabad nyúlnunk. Hisz józan észszel nem átkozhatjuk a farkast az elragadott nyájért, a tövist sem okozzuk, ha megvérzi a kezünket, a gyermeket sem gúnyoljuk balga nézetei miatt. De a magasabb értelemmel megáldott embertől minden tettét számon kéri a lelkiismeret, a világ nagy lelkének bírája Ki a természet isteni teremtményeinek, embertársaink életébe ellenséges kézzel markol bele és ezáltal annak lényét fejlődésében visszatartja, az az egész világegység iránt szentségtörést követ el. Mert ne higyjük ám, hogy ha ellenségünk testét elpusztítjuk akkor lényének gonosz befolyását is száműzzük. Ellenkezőleg a földi láncoktól megszabadult ember, most már szellemi lény lévén, tisztán látja minden gondolatunkat, érzésünket, ha tehát csakugyan rossz akarattal viseltetik irántuk, úgy gyűlöletből, | mivel nem engedünk neki időt, hogy felismervén az igazságot üdvözülhessen, épen ott fog | ártani nekünk, hol legjobban fáj. A fegyver győzelme gyűlölet árán megszerzett diadal, miért is csupán látszólagos békét szült; de a forrongó kedélyek tovább küzdenek, mi|- a lei^ázottak megerősödvén, ismét összecsaphatnak. De a lelki energiával, a szellemi felsőbbséggel aratott győzelem teljes s az ebből eredő kölcsönös beismerésben és szeretetben gyökeredző béke pedig örökké tartó. Régente, midőn oly különböző műveltségű, oly sokféle fejlődési fokon álló emberelem terhelte a földet, igenis szükség volt a kemény acélpengére, mely szétválaszsza, lecsilapitsa a a forrongó elemeket; ma azonban, midőn az emberiség átlagát tekintve, többé-kevésbbé mindnyájan ugyanazon ismeretekkel és szellemi jogokkal rendelkezünk, az elszóródott lelki erőket egyesitő harmóniának kell áthatnia a nagy lélektömeget. Azért ne az ellenségeskedésre, ne a háború jelvényeire, hanem a béke üdvös eredményeire hívjuk föl az új nemzedék figyelmét. „E szerint tehát csak annyiban tartasz gonosztevőnek, hogy diadalérnemmel a háborús Követeljék előfizetőink, lapunk kihordójától, a „NAGYBÁNYAI HÍRLAP“ kis Zseb- Naptárát 1910. évre, mit a kiadóhivatal ingyen küld mindazoknak, kik e lapot szellemileg vagy anyagilag szivesek támogatni. .........—......- ■
