Nagybányai Hírlap, 1909 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-31 / 44. szám
2 Nagytoáiiyai Hírlap 1909. október 31. Byron Velencében.- Irta: Gurnesevits Lajos. Byron 1815. január 2. tartja esküvőjét Seaham Houseban, Londonban; 1816. január 15. Lady Byron elhagyja férjét. Byron 1816. ápr. 25. száll hajóra Ostende felé, május 25. érkezik Genfbe. A természeti szépségekben gazdag Svaicz nem sokáig bírta lekötni, Genf pedig még kevesebb ideig. Ennek okát is adja a Medwin kapitánnyal folytatott beszélgetései egyikében: „Svájcz egyszeri látásává,-is beteltem; Törökországban egy életen át szeretnék lakni. Sohasem feledem el a helyeket, amelyeket nagyon megszerettem. Genfben való tartózkodásom alatt testileg-lelkileg beteg voltam; de a tó és a nyugalom, mindkettő jobb orvos Polidorinál, csakhamar talpraállított. — Sohasem éltem olyan erkölcsösen, mint ez országban s mégis nem találtam hitelre. A hol sértés történik, ott elégedetlennek is kellene lenni. De hát az ellenkező történt; nem lehet olyan képtelen történetet kitalálni, amit el nem hittek volna rólam. A tó szembe levő oldaláról távcsövekkel kémleltek, még pedig olyanokkal, amiknek üvegei nagyon is torzítottak. — Esti lovaglásaimon egész utamon lestek, azzal vádoltak, hogy a Rue Basse minden kis grisettjét elcsábítom. Azt hiszem, valami szörnyetegnek néztek, rosszabbnak egy falkavezető lovasnál.“ — Genf rideg, methodista szelleme, mely Serv-et egykor máglyára vitte és ahol egy férjet azért büntettek meg, mert vasárnap csókolta meg a feleségét, arra a szemforgató képmutatásra emlékeztette, mely őt hazájából örökre száműzte. — Genfi tartózkodása alatt ismerkedett meg Madame Stael-lal. Ennek szalonjában történt, hogy amikor Byron belépett, a jelenlevő hölgyek egyike elájult, a többiek pedig olyanok voltak, mintha „Sátán őfelsége“ jelent volna meg közöttük. A sötét gyanú, mely szerencsétlen házassága nyomán támadt, a londoni sajtó gyalázatos cikkei, a Svaiczban megfordult honfitársak suttogásai, a féktelen nyelvű rágalom, a gonosz mohóság és nemtelen rosszakarat undorral, gyűlölettel, keserűséggel töltötték el szivét. A bánat egyetlen gyermeke után, az önvád, hogy elhibázta életét házasságával, a lelkifurdalás, hogy nincs menekvés helyzetéből, föllázadó büszkesége a ráhalmozott sár ellen, bosszusovár erélye és halálos fáradtsága nem engedte pihenni s útját ama föld felé vette, mely mindenfelé történelmi emlékekkel van behintve, hogy szívhassa hegyeinek és a szabadságnak tiszta levegőjét. „A nyilvános rágalom, a magánemberek halálos gyűlölete a legszörnyebb bűnökkel vádolt; bemocskolták nevemet is.- mely lovagias és nemes volt attól a naptól kezdve, mikor őseim Vilmost segítették a királyságot meghódítani. Éreztem, hogy ha igaz az, amit halkan mondogattak, morogtak, suttogtak az emberek: méltatlan vagyok Angliára; ha nem igaz, akkor Anglia nem méltó hozzám. Elhagytam tehát Angliát; de ez nem volt elég. Idegén országban, Svaiczban, az Alpesek árnyékában, a tavak mély tükrénél is utolért és üldözött ugyanazon gyűlölet. Keresztül mentem a hegyeken, de ez sem használt; igy hát még messzebb mentem s mint a fölvert szarvas vízhez fut, Adria hullámainál leltem föl menedékemet. Svaiczban nem maradhatott; Francziaország- ba nem mehetett, mert nem tudott francziául beszélni. Természetes, hogy útját Itáliának vette. Coppeban bucsulakomát rendeztett tiszteletére Madame Stael s nehány nap múlva Hobstro- usczal a Simplonhoz és Lago Maggiorehoz érkeztek. A Simplonról Írja kiadójának, hogy a természet és a művészet nagyszerűvé tette, mert az Isten és az ember valóságos csodát művelt. Okt. 12. érkezett Milanóba, ahol mintegy két hétig tartózkodtak; megismerkedett a tragédia iró Montival és a franczia H. M. Beyle- lal, megbámulta a dómot és neki feküdt a Bembo tábornok és Lucretia Borgia szerelmes levelei tanulmányozásának. Veronába megnézte az amphiteatrumot és Romeo és Julia sírját s végre 1816. november elején Velencébe jutott. Ez az ide-oda való utazás legjobban mutatja Byron lelkiállapotának nyugtalanságát. Madame de Stael azt mondja: „Az utazás, bár mit is mondjanak róla, az életnek egyik leg- szomorubb gyönyöre.“ — Ezt a szomorú gyönyört kereste olyan lázasan az önmagával meg- hasonlott költő. Shakespeare, aki a képzelet erejére és az alakítás gazdagságára nézve az emberiség legnagyobb költője.,, Ahogy tetszik“ vigjátékában szerepelteti a nagyutazó Inequesot, aki azt mondja magáról, hogy az ő mélasága nem a tudósé, mely utánzás, nem is a zenészé, mely hobortós, hanem az ő saját búskomorságáé, mely valójában utazásai tapasztalásainak összesége. A természet szépségeinek látása, az idegen népek szokásai, az olasz városok műkincsei; Velence történelmi nagysága szórakoztatták egyrészt s költői földolgozásra kész anyagot szolgáltattak: de lelkének mély sebét nemcsak be nem hegesztették, hanem még gyógyíthatatlanabbá mélyítették. „Ábrándba, képzeletbe Merült a lelkem, mely az alkotásban Croesus volt egykor; ámde mint akit Apály kapott meg, úgy sodort az érzés Határtalan keserveimbe vissza.“ Ilyen hangulatba érkezett Velencébe, mely képzeletének mindég legzöldebb szigete volt. Ez a város nemcsak az angol költészettől megszentelt város volt szemében, melyet egy Sakheseare választott tragédiájának színhelyéül, hanem mintegy kifejezője a költő minden radi- kálizmusa mellett is alapjában véve aristokra- tikus lelkének. Velence művészetének költészetével emlékeinek költészetét s ezek költészetével szomorúságának költészetét egyesítette. - A történelmi hangulat, mely olyan feledhetetlenné teszi a Childe Jeasold IV. éneknek bekezdését, (A sóhajoknak hidján andalogtam) ihlette meg a költőt, hogy Velence történelméből vegye tárgyát Marino Falieróhoz, A két Foscarihoz s lelkesítette, hogy egy ódába magasztalja szépségét. — De Velence „öngyilkosságot keresett a tivornyák serlegében.“ S Byron azt mondja magáról egyik költeményében: „Vérem egészen délszaki.“ E délszaki vér miatt hagyta el hazáját s lett kimondhatatlan fájdalmak dacára a szerelem rabszolgája. A költő az érzéki szerelem tengerébe merült; fenékig ürítette az élvezetek poharát, hogy feledést leljen bánatára s az érzéki vágyak e forgószelében találkozott Margarita Cognival és előbb Murianna Segatival, akiknek karjai között hagyta életének és tehetségének nagy részét. Velencében való tartózkodásának ideje három részre oszlik: az első megérkezésétől 1818J nyaráig terjed; ez alatt fölváltva a Frezze- riában (1676. szám alatt) lakott és a Brenta mellett levő La Mira villában; erre az időre esik viszonya Mariana Segatival; de megjelenik a velencei társaság előkelő köreiben; második szakában (1818, nyarától 1819. áprilisig) átköltözött a Mocenigo palotába (1818. május), mely Margarita Cognival való szerelmi történetének tanúja; és a harmadik korszakban (1819. ápr. 1819. december) megismerkedik Guiceioli gróí- néval s ennek szerelme megtisztítja őt az érzéki szenvedélyek piszkos hullámaitól. E második korszakra vonatkozik az alább egész terjedelmében közölt levél, mely először jelenik meg magyar fordításban. — E levél egészen Byron-i levél. A mesterkéletlen őszinteség, a természetes hang, a hetyke magában- bizakodás, a hangulat elevensége és változatossága: mind Byron jellemének tulajdonságai. — De nemcsak az irót jellemzi e levél, talán még inkább a kort, melyben Íródott. Egy társadalom és nép egész erkölcsrajza ez. Igazolja ez is Byron kijelentését Velencéről, hogy: ... Itt volt a földnek bálja, A vigság lakhelye, Itália karneválja! . * * * John Murraynak. Ravenora, 1819. aug. 1. (Levelét címezze csak Velencébe.) Kedves Murray Ur! Sohse nyugtalankodjék. Majd tapasztalni fogja, hogy megvédem magam vidáman — azaz ha véletlenül jó hangulatban és ha magamnál leszek: ezzel nem azt akarom mondani, amire ön gondol, hanem azt, hogyha egy megharapott büldog vagy egy pórázra kötött szelindek (mert akkor a legvakmerőbbek) kedvében leszek - és mivel idegeimben ama (cedves állatok összes ereje valószínűleg szerencsésen egyesül, ha megtámadnak, — talán olyan valamit fog látni, amit Marral „vidám sport“-nak nevez, egy-két hatalmas lökést és döfést a küzdelem hevében. — Hanem először is a kellő hangulatba kell jutnom s nekem úgy tetszik, hogy még nagyon messze állok a célnak megfelelő dühtől. A két utóbbi hónap alatt elkényeztettem és elgyengítettem magam szerelemmel és a nyárral. Minap irtani Hobhousenak és megjövendöltem, hogy Juan vagy teljes kudarcot vall vagy tökéletes sikert arat — harmadik eshető- tőség nincs; a látszat nem kedvező, de amit ir a közreadás után való nap, abból alig lehet eldönteni, melyik vélemény fog győzni. Ön aggódni látszik és nem ok nélkül. Jöjjön, a minek jönnie kell, semmiféle formában sem fogok hízelegni a képmutatók millióinak; a körülmények néhanapján juttathatnak vagy sem olyan helyzetbe, hogy vezessem a közvéleményt, de a közvélemény sohasem vezetett engem és nem is fog sohasem vezetni. Nincs kedvem „egy degredalt trónra“ ülni; ültesse csak erre Soüthey urékat. Gothebyt, Tom Mooret vagy Horace Troisst, — — ezek mindnyájan el lesznek ragadtatva, hogy koronához jutottak. Úgy tetszik, hogy a Harlów rajzolta Margarita képet 'nekem aránylag drágán vette meg és mivel szeretné hallani'Margarita Cogni történetét, hát elmondom, bár egy bissé hosszú lesz is. Arca a régi idők finom velencei szabása, termete, bár egy kissé magas, nem kevésbbé szép, kivált mikor nemzeti öltözetben jelenik meg. 1817-ben egy nyári este Hobhoúsezal csendesen lovagoltunk a Brenta mentében, mikor egy csapat paraszt között két szép leányt vettünk észre, amilyet régóta nem láttunk. Ebben az időben épen nagy nyomor uralkodott az országban és néhány embert némileg segítettem. A nagylelkűség nagyon olcsón nagy feltűnést okozott velencei lírában és az enyémet, mint angol emberét, bizonyára túlozták. Vájjon észrevették-e, hogy nézzük őket, nem tudom, amikor egyikök olaszul megszólított : „Miért nem gondol velünk is, másokon segít.“ Megfordultam és azt mondtam neki: Cara, tu sei troppo bella e giovane per aver’ bisogno dél’ soccorso mio!“ (Kedvesem, sokkal szebb vagy és fiatalabb, sem mint segítségemre szorulnál.) Amire igy válaszolt: „Másként beszélne, ha látná kunyhómat és életemet.“ Mindez tréfás hangon folyt le, és nem láttam őket nehány napig. Néhány nap múlva egy este ismét találkoztunk ezzel a két leánynyal, most már komolyabban beszéltek vélünk s esküdöztek, hogy állításuk igaz. Unokatestvérek voltak, Margarita férjes nő, a másik még hajadon volt. Mivel még kételkedtem helyzetükben, az egész dolgot más világításban fogva föl, a következű estére egy megbeszélésben állapodtam meg, Hobhouse a lányra kapott kedvet, a kisebb termetű, de azért nagyon szép nő volt. Egy harmadik nő kíséretében jöttek, aki átkozottul utunkba állt és Hobhouse bűvésze félni kezdett (nem Hobhouse miatt, hanem mert nem volt férje — mert itt egy nő sem adja lejebb házasságtörésnél) és elszaladt. Az én szépem húzódozott ajánlataimtól s fontolóra venni kívánta. Azt mondottam neki: „Ha csakugyan szükséget szenved, minden kikötés nélkül segítek és tetszése szerint szerethet vagy sem, ez nem változtat semmit a dolgon; de ha nincsen a legnagyobb nyomorban, akkor ez természetesen rendezvous és én abban a hiszemben voltam, hogy igy értette, amikor a dolgot megbeszéltük.“ Azt mondta, hogy semmi kifogása sincs az ellen, hogy velem szerelmi viszonyba lépjen, mert férjes nő és mindégyik asszony igy tesz: de a férje (egy pék) egy kissé szilaj természetű és majd veri. Szóval néhány este rendbe hozzuk dóig it és két éven át, mialatt több nővel volt vis- yom, mint amennyit megszámlálhatnék vagy fölsorolhatnék, ő volt az egyet- len-egy, akinek némi befolyása volt reám. — Ezt gyakran megtámadták ugyan, de sohasem csökkenthették. Mag \ szokta egész nyíltan mondani: „Nem csinálok belőle nagy dolgot, legyen bár ötszáz szeretője, mindég visszatér hozzám.“ Ennek oka első sorban is saját személye: nagyon barna, magas termetű, velencei arc, gyönyörű fekete szem és még egyéb tulajdonságok, amiket nem akarok említeni. Huszonkét éves, s mert sohasem volt gyermeke, termete sem ment tönkre. Aztán tősgyökeres velencei módon beszélt, olyan volt gondolkozásában, arcában, mindenben a Pantalon humor gyermekes r.aivságával. Aztán sem irni, sem olvasni nem tudott s igy nem gyötörhetett levelekkel — csak kétszer fizette meg a piazzan a nyilvános levélírót, amikor valami közlendője lévén íratott nekem, mert beteg voltam s igy nem
