Nagybányai Hírlap, 1909 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-01 / 31. szám
2 W agybány al Hírlap 1909. augusztus 1. nyel lakóiknak verejtékes küzdelmét és emberfeletti harczát a mindennapi betevő falatért. Ha az ország számottevő nagy városai felemelik tiltakozó szavukat és megfelőleg kioktatják az intéző kormányzatot kötelességeiről, talán lesz eredmény, mert akkor talán be fogják látni, hogy a dolognak fele sem tréfa! Addig azonban ne várjunk az Ínségben segedelmet! Színház. A múlt hét változatosságban gazdag és sikerekben eredményes volt. A siker alatt azonban csak azon erkölcsi és szellemi javak gyarapodását értjük, melyek a társulat jó hírnevét szilárdítják, mert a pénztár az ostromlástól az egész hét folyamán ment volt. Másként lesz ez azonban vasárnap, mikor Jakabffy Jolán a közönség beczézett primadonnája búcsúzik a művészete iránt mindenkor hálás közönségtől. A Nebántsviráyban fogja utoljára ragyogtatni előttünk értékes művészetét, melylyel minden szerepében elvarázsolta a hallgatóságot és sok feledhetetlenül kedves estét okozott. Jól választotta Krémer a vasárnapi hangverseny ellensúlyozásául Jakabffy búcsúztatását s városunk intelligens közönsége nehéz válaszút elé jutott. Kün az arénában Jakabffy Jolán a maga bűbájos játékával, pajkosságig eleven, tüzes tamperamentumával hódoltatja a közönséget, bent Németh Gyula, a fiatal óriás tisztán csengő, szines és nagy terjedelmű baritonjával dobogtatja, rezegteti meg a szivet és lelkületet. Legyen szabad e helyütt még kissé a Németh Gyula hangversenyével is foglalkozni, mert mégis csak úgy illenék a művészet berkeiben, hogy teljes legyen az összhang s ne j zavarja meg a legkisebb félreértés, sem! Mindkét művészi törekvés jól fog lakni's a káposzta körülbelül egyenlően oszland meg, erről ne is legyen többé szó! Az ilyen versengés azon az oldalon elitélendőbb, a melyiken nagyobb a kapzsiság s ezt mi nem kutatjuk ! A művész tudtán kívül módunk volt péntekesti próbáját nagy részben végigélvezni. Németh Gyula minden fellépésénél sajátos lelki szorongás rabjai vagyunk. Vájjon most milyen? Vájjon a dicsőség és hallhatatlanságán utján halad-e előre vagy el fog veszni a szürkeség homályában, hol mi annyi millión meghúzódunk? A miénknek tartjuk őt, ezért a különös lelki megbocsájtja az életnek azokat a kellemetlenségeket, amelyet nekünk, mondjuk beteg vagy erkölcstelen lények feltüntetésével okoz. Dumas az erkölcsi züllöttség intenzív visza- adását, Gauthier Margit lelke finom árnyalatainak feltüntetésével, egyetlen ideális szerelmével és tragikus végével ellensúlyozta. Gauthier Margitra nem tudunk haragudni. Raszkolnikovnak lelki tépelődései közepette s épen azok miatt megbocsájtjuk bűnét. Millet izzadó parasztjainak nyersességét, durvaságát ellensúlyozza az őserő művészi visszaadása vagy az arczokon visszacsillámló, szenvedőén nemes vonás. Rodin gondolkozójának a reálison túli őserejét épen „gondolkozása“ enyhíti. A realista fel tudja fogni az élet gazdagságait, a bőséget, amit az a tárgyak különféle- ségeivel nyújt; megtalál benne mindent, amit megfesteni, gyúrni, faragni, építeni vagy megírni lehet; gyönyörűeknek találja a legegyszerűbb dolgokat is, de nem keresi a tisztán ocsmányat, az abszolút salakot. „Olyan, mint a gyermek, ki a tengerpart kagylói közt futkosva azt gondolja, hogy majd csak a legszebbeket szedi össze s a végén mindegyiket a legszebbnek találja“ - mondja Cherbuliez. A realista sohasem választ magának olyan tárgyat, a melynek egymagában vászonratéve, kőbefaragva — értelme nincs s ha két tárgyat választ ki és' azokat összehozza, — összefüggésben van a kettő. A való élet a mintája s ha a való életből két hasonló tárgy höziil kell választania, azt fogja választani, amelyet inkább megtalált a való életben, vagyis helyesebben azt, a melyen a való élet illata jobban érezhető, színe, „bélyege láthatóbb“. állapot, mely Németh Gyula énekétől rohamosan az extasis fokozatába csap át. Olyan ez a hatalmas mellből táplált hang, mintha az orkán j zúgását aeolhárfába süritenök; fenséges, de elemeiben elbűvölő, színeiben változatos, csen- | gésében olyan, mint az ezüstostor suhogása; megfélemlítő és csendes merengésbe ringató, olyan, mely a Teremtő kegyelméből a dicsőség és ünnepeltetés messzehangző harsonája. Jöjjetek el, mert mindenele készen vannak; ennyi gyönyörűség sok is egy estére! Kiváló műélvezetet okozott Krémer csütörtökön este, midőn Stella Gyulát, a miskolezi állandó színház körünkben nyaraló tagját vendégszerepeltette. Stellának nemcsak a vidéki színkörökben van kiváló neve, de értékes az ő művészete a fővárosi avatottak előtt is. Az Erdészleány főszerepét kreálta oly kiváló intelligencziával és preczisitással, mely a közönség várakozását messze felülmúlta. Nagy és mélyreható kaliberű művész, aki előtt dicsőséggel és hervadhatlan babérral kecsegtető jövendő áll. Reméljük, hogy itt tartózkodása alatt még egy párszor gyönyörködtetni fogja közönségünket. Múlt szombaton és vasárnap Révész Imre vendég is különös érdeklődés tárgya volt. Am- biciosus fiatal művész, kinek kitűnő elméleti készültségét a gyakorlat lesz hivatva kiforrottá tenni. Révész fellépése szerződtetés czéljából történt. Pénteken Vidor Józseftől és Tihanyi Bélától búcsúztunk. Vidor szabadságra megy s onnan már csak Szabadkára tér vissza, Tihanyi a délmagyarországi szinikeriilethez szegődött. Igazán nehezünkre esik a válás, mert mindkettőjüket szerettük, művészetüket'nagyra becsültük. Boldogságot és kitartást ezer küzdelemmel telt útjukra, mely eddig is sok elismerést és hírnevet szerzett nekik! Porzsolt Kálmán: Asz- szony czimü színmüvében léptek fel, bár mindkettőjük egyéniségének sokkal megfelelőbb szerepekben szerettünk volna tőlük buzsúzni. Ez a darab nem is olyan pikkáns, mint némelyek hiszik, csak átértésében és felfogásában kell arra a magaslatra emelkedni, honnan a szerző az élet egyik mindennapi jelenségét a társadalom sajnos, de megszokott bűnéinek indívidualizálá- sával megrögziti. A jövő hétre ismét új és változatos műsort készített elő a figyelmes igazgató, ki most már a távozók helyett újabb kitűnő erőket fog felléptetni s mi ezen áron szívesen veszszük, ha nekünk kell észlelnünk az összetanulás olykor szembeötlő nehézségeit. Tájképen jobban szereti a vihartépte, fél- koronáju, ezeréves tölgyet, a szuroktól csepegő, repedt kérgü ősfenyőt, az egyenes szállt, magasra törő, szürkésfehér bükköt, mint a fran- czia parkok kanyargós utai mellett álló, vékony, napfényben is didergő, fehérlevelii disz fács- kákat. Jobban meghatják a mély völgyek csöndes zugai, a természetnek olyan rejtekei, amelyekben nem látszik meg, hogy ember járt bennük, a melyeken meg van az ős ártatlanság Charaktere, — mint a mesterségesen rendezett kert, amelynek gyöpét szabályos vonalakba szorítják az utak, bokrait „szép“ gömbölyűre, csúcsívesre nyírja a kertészolló, szóval a mely elárulja az emberi hiúságot s a melyen megcsillan az ember által reája kényszeritett tetszeni vágyás. Jobban kedveli a távolban piros folttá összefolyó, emitt gyönyörű zölddel tarkított pipacstáblát, mint a kiczirkalmazott virág-gruppok kényes tarka növényeit. Inkább kedvencze a vadvirág, mint az üvegházi, inkább a papsajt, mint a rhododendron. És amint a tájképen és a természetben azt találja legszebbnek, ami a legtermészetesebb, úgy az emberben is azt találja a legszebbnek, ami a legemberibb. — Nem szereti az embert, ha a társadalmi szokások, az illem törvényei, a nevelés, a világ zűrzavara elvette természetességét, bántja ha mindez korlátok közé szorította az egyént. Innen van, hogy a reálista inkább festi a parasztot, mint az urat s az előbbit is jobban szereti munkaközben, mint ünneplő ruhában, vagy holdfénynél furulyázva. (Folytatjuk.) Fotográfia. — Irta: Dr. Kiss Rezső. Tele a nézőtér, nincsen üres hely már, Sok későn érkező ott az ajtóban vár, Hogy nagy viaskodva hátha még kap helyet. „Engedjen már odébb 1“ — „Ho-hó, de nem lehet!“ „Ni öreg!“ — „Mit akar?“ — „Ha utat engednek, Isten bizony egy jó szivart adok kendnek!“ Hiába ott minden fenyegetés, kérés, Aranyért sincs ottan előre egy lépés! . . . Pedig még mind jönnek: úrasszonyok, lányok, Czivilek, finánezok, vén dandyk, diákok. Két dandy vitázik nagyban, az ajtóban, Azt mondja az egyik: „felső régiókban Nincs a földön oly hang, mint az Irma hangja!“ Meghalja ezt nyomban egy jól termett mama, Elsáppad s odasúg szomszédjához : „na-na, Majd elválik ma az, ld énekel jobban A szomszéd válaszol: „Hiszen Irma kappan Hangu-s nem is tudom, miért léptetik fel ?“ Átveszi a szót egy más mama méreggel: „Hisz szegény Irmának még csak a ruhája Sincsen olyan, hogy a kritikát kiállja, Méterje: korona —s nem varrónő varrta, Azért oly eteden a fodor is rajta!“ Odabent ezalatt felzeng a karének, Fújják a leányok: fiatalok, vének, Szól a zene hozzá: kürt, hegedű, czelló, Vegyesen: piano, forte és sztakattó; . . . Azután meg csönd van s a pap ott a színen, Azaz — az oltárnál imádkozik híven, Hol magában, hol meg félhangosan mormol, Senki sem figyel rá, de azért nem orról . . . Jön a magán ének. Zeng egy csinos althang, De nem igen hadik, elnyomja a harang Szava, az az hogy az azt kisérő basszus, Amiért a lányka lesz aztán oly bosszús, Hogy eláll a hangja. De azért nincsen baj, Folytatja Miczike. A karmester szól: „jaj . . Miczike a terczet énekli szólónak!“ Foly a munka tovább . . az énekek szólnak . . . S nincs aki tapsoljon, nincs, aki piszegjen, (Ilyen közönségei még soha nem ettem!) Kedves olvasóim önök azt gondolják Hogy tán a színházat most már megnyitották, A nagyszállodában s én a la Gabányi A „Kakasülőn“ szint’ leakarom írni A megnyitást s annak annyi sok izgalmát, Minőt a vidéken az ember ritkán lát . . . Hogy mikép affektál a kis primadonna A szubrett, a hősnő no meg a naiva,_ Hogy mikép oszlik meg' pártra a nézőtér, A tekintetben, hogy az „aranyos“ mit ér! . . . Hát önök csalódnak. Nem színházról irtani, Zenés mise az, mit lefótografáltam! — Megfontolandó akczió. Jankovics Dezső Eger város polgármestere felhívást bocsátott ki, a melyben a városokat illető 2 millió korona államsegély felosztása s a r. t. városi tisztviselőket a vasúti arczképes igazolványok megadásánál ért sérelem orvoslása végett egyöntetű eljárásra hívja fel a városok polgármestereit. Az érdekes felhívás igy hangzik: „A mostani zavaros politikai viszonyok között iparkodnunk kell azon, hogy a f. évi állami költségvetésbe a városok segélyezésére felvett két millió korona szeptember hó közepe előtt kiosztassék, ! mert ellenesetben attól lehet tartani, hogy ha a kibontakozási munkálatok megkezdetnek és sokáig tartanak, e miatt később a fontos és sürgős állami teendők miatt Isten tudja, mikor kerül rá a sor a városokat és tisztviselőket ; érdeklő ügy elintézésére. Egyesek szava, mint a pusztába kiáltó szó, elhangzik nyomtalanul, ha azonban 120 — 150 város egyszerre vagy rövid időközökben egymásután kopogtat kérvényével a kormánynál, azt hiszem meglesz a kívánt eredmény. Eger város képviselőtestülete indítványomra e hó 17-én tartott üléséből terjesztett fel kérvényt a bel- és pénzügyminiszterekhez a jelzett összeg kiosztása iránt. Terjesszen hasonló kérelmet a legközelebbi képv. test. üléséből minden törvényhatósági és r. t. város a miniszterekhez s addig sürgesse a kormányt, mig ügyünket dűlőre nem juttatja. Felkérem t. kartársaimat arra is, hogy az arczképes vasúti igazolványok megadása tárgyában keletkezett minisztertanácsi határozat teljes jrtér- tékbeni végrehajtása iránt is intézzen kérelmet a képv. testületből a bel- és kereskedelemügyi minisztériumhoz, hogy ne tegyenek különbséget a v. tisztviselők között, de még egyrészt a városi tisztviselők, másrészt az áHami és törvényhatóságiak között sem. Adják meg a kedvezményt mindnyájunknak s családtagjaink számára is, sőt kérjük, hogy a kedvezményt esetleges nyugdíjaztatásunk után is megtarthassuk csak úgy, mint az állami és törvényhatósági tisztviselők. Láttuk a legközelebbi múltban, hogy más szakmabelieknek csaknem minden kívánsága teljesült — megfelelő utánjárás és szorgalmazás után. Kérjünk és szorgalmazzunk mi is mindaddig, mig érdekeink kellő méltánylásra nem találnak.“
