Nagybányai Hírlap, 1909 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1909-05-30 / 22. szám
TÁRSADALMI É3S SZÉPmODALMI HETILAP Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: JENEY GYULA. Szerkesztőség: Kossuth Lajos-u. 21. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(Fő)-tér 14. ---------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ----------Ta nulságok. Befejezést nyert a városok országos kongresszusa és talán nem haszonnélküli, ha a kongresszus tanulságai után kutatunk. Hogy a kongresszus olyan összetételben valósult meg, amilyen volt, kétségtelenül eredménynek lehet nevezni. Mert maga a kongresszus puszta ténye három irányú jelentőségteljes momentumot juttat kifejezésre. Mint ismeretes, a városok mozgalma a nagy politika talajából nőtt ki, eleinte meglehetősen vadonan. A nemzeti ellent- állás kiadta a megyék, az „alkotmány védbástyái“ megerősítésének jelszavát és ezzel kapcsolatban a megyei tisztviselők anyagi helyzetének javítását. A kormánykegy meg is nyilatkozott és ez arra birta városaink vezetőségeit, hogy ők is mozgolódni kezdjenek. A jelszó eleinte az anyagiak rendezése volt és terjedelmes memorandumok a városi tisztviselők igen sok helyen valóban sanyarú anyagi helyzetének sötétszinü, de élethü festésével igyekeztek a kormány jóindulatát szintén mozgásba hozni. • A mozgalom e kezdetleges stádiumában külön haladtak a törvényhatósági és rendezett tanácsú városok és a közjogi elkülönülésük szerint csoportosították érveiket. Az első évi akczió eme kétségtelen hibáit a következő év azzal javította, hogy a két mozgalom párhuzamosan, sőt egyik-másik részében egybekapcsolódva haladt egymással és a segités módozatai tekintetében is tisztultabb felfogás jutott érvényre, mert a fizetésjavitás személyes jellege helyére az indirekte, a városoknak adandó támogatásból való rekompenzáció iránya lépett. Csak természetes, hogy mikor a személyi érdekek ily módon a tárgyi mozgalom háta mögé kerültek, előbbre nyomult az a felfogás is, hogy a városoknak közjogi jellegük félretételével együtt kell haladniok. A mostani kongresszus már az erőszakos elkülönülés kiküszöbölésével jött létre és ezt a körülményt a kongresszus igen nagy sikerének lehet betudni. Ez első irányú siker mellett azonban nem kevésbé jelentőségesek azok, melyek ebből az elsőből kifolyólag jutnak kifejezésre. Ugyanakkor, mikor a városok segítésének elve győzedelmeskedett a mozgalmak folyamán, felmerült a városok szervezkedésének is a gondolata. Emlékezhetünk arra, hogy a városok egyesületbe akartak lépni, a belügyminiszter azonban megtagadta a jóváhagyását. Hogy ebben politikai tendencziák vezették — félelem a városok állandó jellegű szervezettségében rejlő és minden bizonynyal egyre hatalmasabban megnyilvánuló erejétől — nem szorul bővebb magyarázatra. A mutatkozó konzervatív iránynak nem felelt volna meg a városok modern és másként mint liberális irányban el sem képzelhető szervezkedett haladása. A városok helyes életösztöne azonban segített magán. Ami jogilag is elismert szervezettséget megtagadott tőle a kormány, azt pótolja az alkalmi gyűlések, az évenként megismétlődő és most már rendszerbe foglalt kongresszusok tartásával. A mostani kongresszusnak e rendszerességre való törekvése a második nagyjelentőségű mozzanat, mely a városok életerejéről is egyben tanúságot tesz. A harmadik és talán legfigyelemreméltóbb momentuma a kongresszusnak, hogy már puszta megtartása is az ország belső hatalmi tényezőinak egy olyan faktorát hozza életre, melylyel eddig nem számoltak, de amely eddig nem is számított; értjük ez alatt a városokat, melyek életfeltételei az eddigi közigazgatási irányzatoknak uj útra való átterelődését kívánják most és fogják parancsolóan követelni a jövőben. A kormányzat eddig csak a megyét ismerte el ilyen-olyan valaminek a köz- igazgatási szervezettség területéről, amely- lyel számolni kell és amelyet éppen ezért segített is, sőt némely tekintetben nagyra is nevelt. A városok — a néhány törvényhatósági kivételével — nem nyomtak sokat a latban és ezzel magyarázható, hogy egyes politikusok megnyerésével, a politikusok befolyásának protekcziós rekompenzáczióival igyekeztek kárpótolni magukat. Attól függött egy-egy város fejR Magybányai Hírlap tárczája Betegen. — Irta: Révai Károly. — Harsány kedvében csapott rám a kár, Arcom sötét, nincs rajta több mosoly. Pedig még most is sok ábránd vakít, És úgy szeretnék Dolgozni valamit! Még vannak bennem el nem sirt dalok, Színes mesék, a miket ápolok-, Van egy-két méla imádságom hozzád, Te sokat szenvedi Édes Magyarország ! Van egy kis lányom is, kinek tartozom, Ki mosolyog a rimés meseszón-, Ennek e lánynak minden öröksége Egy dalos könyvbe Lesz betéve! Szivemben csakis annyi kívánság van: Hogy kis lányomat menyasszonynak lássam; S mikor tündérkék nászkocsiját tolják, Én zengjem el Az ő nászindulóját! Egy verses könyvről. Végig futottam Fliesz Henrik verses könyvét s alább mondom el röviden, mit találtam benne. Nvelvezeti, szerkesztés- és verstani szempontból most nem szólok róla, csak az egyete- j mes szép szempontjából. Van-e benne szép, vagy se ? Az előszóban azt mondja róla Révai Károly, hogy telistele van ez a könyv szívvel. I Nos, ha ez meg van, akkor sok van meg benne a szépből. Ha egy verses könyvben van valamelyes szép, ha van egy-egy jó gondolat, ha a versekből őszintén cseng vissza a poéta lelke, akkor már érdemes a könyvet elővenni s keresgélni benne. A szép relativ fogalom, tán a legrelativebb a világon s épen ezért nincsen oly remekmű, amely minden egyes embernek tetszenék. Én nehány szóban és fölhasználva magának a poétának a szavait, azt fogom elmondani, ami az előttem fekvő verskötetből tetszik nekem. Mondjuk úgy, hogy röviden egy pár versét mondom el prózában s meglátják, hogy megszeretik a poétát. S ez, a versek legjobb kritikája. Az előttünk fekvő verskötetet egészben I kell olvasnunk. Csak az egészből ismerjük meg a poétát. Ha egy verset olvasunk el az egész- | bői ez nem elégít ki, csak egy-egy foszlányát I ismerjük meg a poéta lelkének. Vannak költők, akiknek egy verséből megismerjük az egész lelket, az egész egyéniséget s ha többet olvasunk el verseiből, ez nem fog nekünk többet és mást mondani a poétáról, hanem csak megerő- siti eddigi felfogásunkat róla. Úgy vagyunk vele, mintha régi jó ismerősünket látnánk az uj versben, de azért nem unjuk, hisz sok jó ismerősünk van. A mi költőnk minden versénél, valami kedves idegennel találkozunk, de összevéve mindegyiket, le lehet belőlük szűrni az egy egyéniséget. Szeretem ezekben a versekben azt, hogy hogyan szereti poétánk az anyját. — Itt látom benne leginkább azt, amit az előszó mond róla, — azt, hogy ezekben a versekben megtaláljuk a szivet. Ahol nem is mondja, érezzük, kogy anyjáról van szó. — Mikor „enyéimnek“ ir, tudjuk, hogy egyikük az anyja, másik a hitvese. - S ahol anyjáról ir, sohasem hibáz. Ott egyszerű, és nemes. Szivében anyja a hit, lelkében ő a lélek, ő az ő angyala, malasztja. — A poéta nehéz, borús Golgotháján, szivárvány az anyja. Tán azért, mert ha sir, együtt sir vele anyja. — Szent vigasza ez a szomorú, csöndes asszony, kinek ha ölébe hajthatná fejét, ismét a régi boldog ember lenne. Nem jutna eszébe a való s nem ébredne fel keserű szivével, könnyeivel soha. S hálából anyja sírját, a nehéz hantokat azzal könnyíti meg, hogy ráhelyezi nótás könyvét. Lapunli. mai szama ÍO oldal.
