Nagybányai Hírlap, 1909 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1909-05-30 / 22. szám
2 1909. május 30. lődése, haladása, kit sikerül megnyernie képviselőjének; persze legjobb fogás volt egy aktiv miniszter. • A rendszeres kongresszusok egy későbbi jövőben az ilyen állapotokkal való szakítást jelentik, mert tényezőkké fejlesztik városainkat a megyékkel szemben. És a városok e pozicziói annál fontosabbak lesznek a jövőben, mert nemcsak a megyék mindenható egyeduralmát gyűrik majd le, hanem mint a liberális haladás zászlóvivői, gátat fognak vetni a megyék konzervatizmusából táplálkozó kormányzat konzervatív irányának is. A jövő eme érdekes fejlődési pro- czeszszusát indította meg a lefolyt kongresszus és ezért el lehet és el kell tekintenünk a kongresszus érdemi hiányaitól és hibáitól. Ami hivatás a városok kongresszusára a jövőben vár, még nem vált öntudattá; a homályos sejtés ezúttal még kizárta azt, hogy a kongresszus tárgyaiban és tanácskozásaiban a városok igazi parlamentje legyen, mert a mostani még nem volt ez, hanem egyszerű kongresszus, a szó puszta és megszokott értelmében, hol a dikcziózás a főbb és nem egy-egy kérdés alapos megvitatása. A jövőben azonban e hiányt is orvosolni fogja és annyi erőt fog önteni a tanácskozásba, hogy képes lesz távol tartani magától az olyan idegen törekvéseket, melyek — mint ezúttal is — politikai ambiczióik szinteréül kívánják csak felhasználni városainkat és azok tárgyalási rendjét. A kártyázás. (J.) Nem kizárólag a nagykárolyi esetre czélzunk, melyet a „Szamos“ vitt széjjel a szélrózsa minden irányába, sem a Budapesten napnap mellett előforduló afférokból indulunk ki, hanem általánosítva e kérdést, mely az örök emberi gyöngeségekből és szenvedélyekből merít erőforrást, — vonhatunk következtetést. Egy úri társaságban, a hol komoly viselkedésű férfiemberek azzal a gyerekes mulatsággal Hátha édesebb lesz az álma, hátha a könyvben viszont látja szeretett fia szivét. Megírja, hogy vereség az élete futása, mert a nyomoré benne a diadal, Vidámnak látszik, de bántja lelkét az egész világ. Régen a napsugár szegődött hozzá czimborának, ma csak a gyűlölet s az árnyék van vele, gázolja őt a gúny s az önkény, úgy, hogy még a szive is fázik tőle. Kaczagják siránkozását és élhetetlen az ő neve az egész világon. Némely versében mintha Poe Edgár kisértene. Nem hasonlítom össze vele, de ha olvassuk, mintha Poe suhanna elő sötéten. Az „Éjjel“- ben még az se enyhít a sötét gondolaton, hogy feleségével indul csöndes othhonába, mert hát minek is menjenek haza ? Hogy szomorúbb legyen a nóta ? Hogy mint kisértet szálljon ide csonka szárnyon a néma gond? Nekik az otthon is csak szótlan hervadást jelent, mert szivét emésztő a nyomoruk. Poe a fizikai iszonyatosságok Írója s azoknak a lélekre való hatását adja. A testi szenvedéseknek a lélekbel fakadó reflexeit. A mi poétánk a fizikai szenvedésekből a nyomort említi itt-ott, de leginkább a lelki fájdalmai azok, amiket megénekel s a melyek nagyon intenzivek. Ha visszavárja a múltat, a múltról szőtt minden álma nyomán dideieg benne a lélek. Panaszos szava észrevétlenül sivit el az éjben. Kaczag s azalatt szivét szorítja, hogy ne fájjon a gúny és mellőztetés miatt. — A reménye? A babér ? Azt biz’ összetaposták rég’ az emberek. S ha dicsőség csillant is feléje, ha tapsolták, éltették, ő akkor is szegény maradt ............ Rá borult atyja sirhalmára. Mindenütt a lélek nagy fájdalmai. - NinSiragybáuyal Hírlap szórakoztak, hogy a kiosztott festett kártyalapokból melyiknek a kezében számítanak többet a pointék, egyik ur összezavarta a számadást a maga előnyére. És most ez az ember tolvaj lett, becstelen ember lett. Felesége szégyenkezve sir, gyermekei pironkodva viselik a nevét. Holott, ha kegyesebbek lettek volna hozzá a fekete makkok s a piros ászok, egészen bizonyos, hogy ez az ember becsületes marad, az ünnepre szép kosárkalapot vásárol a feleségének, kis nyulat hoz a gyermekeinek és marad köztisztelt gavallér, példás családapa, a ki valamikor nagyapakorban szenvedélyektől meghiggadt öreges bölcsességgel emlékezik vissza fiatalságára, a mikor annyira könnyüvérü volt. Férfibecsület és jellemszilárdság a társadalomnak talpköve, kinek ez nincs, a társadalom azt kiveti kebeléből s elrettentő példa gyanánt meg is bélyegzi azt. Mégis milyen különös, hogy lehetnek esetek, amikor jellem, becsület attól függ, hogy a négy király vagy a négy ász összejönnek-e egy és ugyanazon játékosnál rendez-vousra. Lehetnek esetek, amikor valaki már tizenöt, húsz évig tanult szorgalmasan, azután tiz esztendeig már lelki- ismeretesen dolgozott, hogy szilárdan megalapozza a jövőjét: ennek a jövőnek egész szilárd alapja meginog s romba dől olyan csekélység miatt, hogy a bankár melyik kártyával kezdette meg hamarább az osztást. A mikor az ember látja, hogy milyen semmiségeken múlik jövő, becsület, emberélet, megdöbbenve sajnálkozik szegény kártyás áldozatokon. Hazug szempont volna, ha csak egyes tragédiákat vennénk szemügyre a maguk elszigeteltségével és borzalmas véletlenségeivel. Az egész társaságot kell nézni, a kik körülülik a zöld asztalt és mindjárt más szint kap e kérdés. Egyes ember járhat akár jól is, rosszul is a kompániából, az egész társaság fölött azonban mint egy komor felhő sulyosodik az a holt bizonyosság, hogy valakinek el kell vérezni ezen a mezőn, a hol mindegyik perczenkint nagyobb összegeket koczkáztat, mint a mennyi az egész havi jövedelme. Valaki egészen bizonyosan tönkre megy s rálép a késfokánál bizonytalanabb lavirozás útjára, melyen csak egy pillanatnyi megszédülés választja el a becstelen bukástól. Az ítélet kész, a toll már tintába mártva, hogy a megfelelő helyre beírja delikvens nevét. Tessék azt megkérdezni maguktól a résztvevőktől, hogy játék-e az, a mikor az embernek a kezében százasok, ezresek oszlanak a semmibe, holott otthon a gyermeknek lyukas a czipője s nincs egy pár órája, hogy a csecsen reménye a babérra s ha a dicsőség tűnik elébe, van, ami azt megrontja. A poéta és a sorsharag eszméje több versében fölcseng: Nincs egyebe már a poétának, csak egy ócska koldus tarisznyája, a melyben sok furcsa rongy van. Csonka rímek, tépett, dalok, a lelke búja, sóvárgás és álom. Ezekért a rongyokért ugyan nem érdemes, sőt tán vétek is születni. Ha álmodik — ez az ő világa. De a gond itt sem hagyja nyugodni. — Felriad s vergődő lelkét a gúny sebzi fel. — Ha lelke repülni óhajt, az élet tiporja el. Lehet, ha a nyirkos föld ölében fog nyugodni, nem fogja siri álmát megzavarni a gúny, a szitkok zivatarja. Ifjúsága csupa bánat. Titokban könnyezik és lemond. Dalol, de dala csupa sóhajtás. Lelke árva és mogorva, mert az eszmény, amely pedig az ő Miatyánkja, nem tud megvalósulni a világon. Némely dalában Heinére emlékeztet — legalább engem — némely fordulat. A „temető mellett“ czimüben is érzek ilyesmit. A temető szélén van a sirásó háza. Nem terem ott semmi virág. Komor a sirásó lakása, mintha a gazdája lelkén is a bánat ülne. Mintha néma bubán várná az, aki annyit elföldelt, hogy mikor jönnek már ő érette. S egyszer a sirásó lakásából kicsap a nóta, a kurjantás, hogy — soh’se halunk meg ! * * ) * Nehány kuszáit vonás ez a költő verseiről. Egységes kritikát adni róluk nagyon bajos, mert kevés a hely, sok és különböző a dal, a vers. De a sok különböző dalban, versben mégis van valami egy — a szív.-y.lédje béréből egy eltörött cserépvázáért két koronát lefogott. Játék-e az az idegzsibbasztó, embertelen izgalom, melylyel fakó arczu, kidülledt szemű emberek lesik a festett lapokat és ravasz, gyűlölködő pillantásokkal kémlelik egymást, hogy melyik kerül a sors indexére. De mégis hazudni kell, hogy csakugyan játék, gavalléros szórakozás, mert különben be kellene vallaniok az igazat, azt, hogy becstelen, portyázó harczban sarczolják, öldöklik egymást. Ha beismernék, hogy nem játék, nem hívhatnák unott ásítással egymást a zöldasztalhoz. És nem viszonozhatnák mosolyogva ezt a nyájas érdeklődést, ' mikor épen arra készülnek, hogy a végre nem hajtott törvények védelme alatt miként rabolják ki egymás zsebéből a máskülönben jóbarátok a mindenkinek szükséges összekuporgatott, avagy kölcsönkért, vagy egyéb czélra szolgáló koronákat. A kártyázás amilyen kellemes és nemes szórakozás és időtöltés, ha simán, nem pénzvágyból gyakorolják, épen olyan kiirtandó társadalmi fekély, sötét bűn, ha először érdekességből pénzbe kezdenek játszani, később az emberi indulatok hullámzása folytán a játékkedv nyereségvágyra fokozódik és sokszor késő unokák is vizsgálhatják benne anyagi s nem egy esetben erkölcsi romlásukat. Tüzbe az ilyen veszedelmes kártyával! A legújabb színház. Berlinben uj színházat alapítottak. Ebben a színházban bármely darabot előadnak, ha a szerző a költségeket megfizeti. Igazgató: Isten hozta uram! Mivel szolgálhatok ?! Szerző: A darabom, a drámám ügyében jöttem. Talán már el méltóztatott olvasni!? Igazgató: Hogyne! Igen! Kitűnő dráma, csak a czime nem jut eszembe! Mi is a czime? Szerző: Margit hüvelyk ujja ! Igazgató: Ah igen! Margit hüvelykujja... Micsoda egy darab! Mily eredeti! . . . Szerző: Hát elméltóztatott fogadni!? Elő lesz adva!? Igazgató: Tőlem kérdi? Hisz az csak öntől függ, uram! Szerző: Tőlem függ!? Igazgató: Igen! Adja csak ide a kéziratát! Szerző: Véletlenül van nálam egy példány. (A zsebébe nyúl s át akarja adni a színdarabot.) Igazgató: Köszönöm . . . Nem ezt gondoltam! Megelégszem egy lappal . . . egy üres lappal . . . mondjuk űrlappal . . . Szerző: Nem értem! Igazgató: Mindjárt megérti! Szerző: Hogyan? Igazgató: Figyeljen! „A Margit hüvelykujja“ rendkívül költséges! Nézze, össze is állítottam önnek egy költségvetést! Hallgassa meg! Kommüniké arról, hogy a darabot elfogadtam: 2 korona 45 fillér. Premiér kitűzése 40 korona. Rendező próba 100 korona . . . Emlékpróba 1000 korona. Főpróba 5000 korona. A premiér: 50.000 korona. Szerző: Szóval .... Igazgató: összesen 56.142 korona és 45 fillérbe kerül a darab előadása. Ami pedig haszon lesz, annak öt perczentje az öné . . . Reményiem, elég olcsóba kerül ez a kiállitásos darab?! Szerző: Nem lehetne olcsóbban!? Igazgató: Hova gondol? Szerző: Kérem . . . hát izé . . . Igazgató: No, figyeljen ide! Az első felvonásban Margit kitöri a hüvelyk ujját s persze orvost kell hivatni, ennek aztán dijjai . . . Szerző: De kérem . . . Igazgató: Figyeljen tovább. A második felvonásban Margit, nehogy az ujjfájás miatt heptikát kapjon, a Riviérára megy . . . Szerző: De kérem . . . Igazgató: Mi az?! Azt akarja mondani, hogy az ujjfájásból nem komplikálódhatik hep- tika!? Lehet . . . sőt ... De hát az ön drámájában olyan kezdő orvos szerepel, aki azt állapította meg, hogy Riviera nélkül okvetlenül beáll a mellbaj . . . Ezt orvos állapította meg, ez ellen nincsen apelláta! No, tehát a Riviérán való tartózkodás igen sokba kerül . . .
