Nagybányai Hírlap, 1909 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-25 / 52. szám
2 Nagytoány ai Ilirlap 1909. december 25. Harc a pálinka ellen. Az alkoholellenes harc az utóbbi évtizedekben az egész művelt világon megindult, de az alkohol, illetőleg pálinkaellenes küzdelemnek csak annál a nemzetnél lehet kellő sikere, a melynek idegrendszere még íölkorbácsolva nincs és őserejéből még nem veszített. Hála az égnek, a magyar nép ilyen! Hogy ezt példákkal illusztráljuk, elsősorban fölemlítjük azt, hogy a hetvenes években egy község lakossága a pálinkaivás következtében annyira pusztulásnak indult, hogy a község derék lelkésze elhatározta, hogy kérlelhetetlen harcot indít a káros ital ellen és a szószékről elhangzott puszta, de lankadatlan tanításával rövid idő alatt annyira átgyurta népét, hogy a szőlőműveléshez látott; a pálinkaivást és a részegséget legfőbb szégyennek tartja és bár oktató papja régen elhalálozott, a község ma sem fogyaszt évenként három-négy hektoliter pálinkánál többet, hanem iszik helyette 140 — 160 liter bort ; holott ez az arány a hetvenes évek előtt megfordított volt. Ezelőtt négy évvel Apponyi Albertné, Csáky Albinná és dr. Szentkirályi Sándor indítottak országos mozgalmat a pálinkaivás ellen s ennek az lett az eredménye, hogy ma már az országban a pálinkaivás ellen 4600 község küzd és korlátozta a korcsmák nyitvatartásának idejét. Ez a nagy erkölcsi siker a magyar kormányt már is arra ösztönözte, hogy a korcsmák nyitvatartásának idejét szabályozó, illetőleg korlátozó törvényjavaslatot dolgozott ki. A Magyar Alkoholellenes Szövetség és a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete a pálinka ellen irányuló harcot szintén megindította s megalakította az Országos Mértékletes- ségi Szövetség előkészítő bizottságát, mely rövid idő alatt kidolgozza az alapszabályokat s jóváhagyás után megkezdi áldásos működését. Az uj országos szövetség nemcsak arra törekszik, hogy Kaszinók alakjában minden legkisebb községben pálinkaellenes, illetőleg mér- tékletességi köröket szervezzen, hanem minden, a mértékletességre és az egészséges élelmi cikkek hozzáférhetőségére irányuló eszközt föl fog használni arra, hogy a magyar nép jólétét általa előmozdítsa. A szövetség már a mértékletességi körök országos szervezésénél, minden már meglevő gazdasági, ipari vagy egyéb erkölcsi testületi szervezetet működésének körébe belevon és abból az egészséges és sikeres működését már előre biztositó elhatározásból indul ki, hogy a létesítendő mértékletességi körök tagjaitól tagdijat nem szed, hanem a körök föntartási költségeiről egyéb utón gondoskodik és pedig első sorban az által, hogy általuk hatósági felügyelet alatt, zárt palackokban a környékbeli gazdák borait áruitatja, de azzal a korlátozással, hogy a bor mindennemű kizárás mellett csakis a helyiségben fogyasztható és egy ember egy napon át csak egy liter fogyasztására jogosult. A bor, étel, tej, kávé és hasonlók árusításából eredő haszon, az ugyancsak hatósági felügyelet alatt működő Kaszinó föntartót illeti. Ezekben a Kaszinókban, melyekben természetesen minden szerencse játék és dorbézolás tilos, — terjeszti azután a Szövetség fölolvasások, előadások, hírlapok és egyéb társadalmi érintkezés utján további tanításait és törekvéseit s irányítja a népnek mértékletes és erkölcsös nevelését, anélkül, hogy azt ennek fejében ellenérték gyanánt, tagdíjadéval sújtaná. Hisszük és reméljük, hogy az ezen alapon fölépülő Országos Mértékletességi Szövetségnek működését, mely szövetség a társadalom minden rétegét magához emeli, áldásos siker koronázza és erkölcsi támogatását nem a kormány, sem a hatóságok, sem a hazafias sajtó nem tagadja meg, még pedig annál kevésbé, mert hiszen a siker, melyhez ezek a tényezők hozzájárulnak, már magában véve félig-meddig a nemzeti jólétet és a magyar népnek erkölcsös és józan utón való boldogulását jelenti. A férfi-est Ne méltóztassanak megijedni; nem moziról lesz szó, hanem másról, egy örömhírről, mely az öröm nélkül szűkszavú napihir is lehetne s mely, mivel mégis örömhír, fájdalmas, kellemetlen. Nem a paradoxonokat bajszolom. Méltóztassanak türelemmel lenni. Arról van szó ugyannis, hogy triumfálnunk kell egy egész természetes esemény látása fölött. Aki triumfál, rendszerint örül s mivel nekünk kell örülnünk, szomorkodunk, zavarkodunk. A Kaszinó nehány tagja társas vacsorát rendezett a minap s az ott megjelent urak esztétikusán, disztingváltan mulattak. S tényleg mindenkinek becsületére vált ez. Csak a keret, a társas vacsora szégyenkezett kissé. Ha ő csak keret, honnét a nagy megtiszteltetés, mely érte ? Denikve a művészi zongorajáték alatt, mely művészileg előadott énekszámokat kisért, mindenki érezte azt a jótékony meleget, mely elfog benünket, valahányszor jót teszünk. Ezúttal magunkal tettünk jót. Ki mertük mondani a jelszót, hangoztatni mertük, hogy disz- tingvált élvezetek után vágyunk, hogy a szükségest is fel tudjuk öltöztetni kívánatos ruhába. S mintha csodálkoztunk volna magunkon: nini, hisz mi szépen is tudunk mulatni. S ha tekintetbe vesszük azt, hogy a Kaszinó derék igazgatója csak társas vacsorához hivott, el kell hinnünk, hogy még nevezetesebb dolgokra is képesek vagyunk. Eddig tehát rendben van. Az a kellemetlen, hogy egy ily végtelenül egyszerűnek, természetesnek látszó tény fölött örülünk. A Kaszinóban csupa urak voltak. Ha tehát ők űri módon mulattak, az csak természetes ? Kissé elgondolkozva vészit e tény, természetes voltából. Úgyszólván hétről-hétre olvasunk illetékes és kevésbbé illetékes kritikusoktól, kik bús jeremiádokban panaszolják el a mi széllei bélelt társas életünk „mizériáit.“ Meg van az méte- lyezve, alapjai a hazugság nagyon is ingoványos talaján nyugosznak. Közönségünk műveltség nélkül való s nem tud egészséges közvéleményt kialakítva menekülni az előítéletektől, a mellüket tízezrek nevében dühösen verő „közvélemény-urak“ egyedül boldogító igazságaitól. Hiányzik bennünk a hit önmagunk iránt, a megbecsülés társaink iránt s mindkettő a szeretettel együtt a mi sokat simfet társadalmi életünk iránt, melynek kebelében szilként rágódik a kikk- és kasztrendszer s melynek egyes rétegei között előforduló súrlódások intenzitását csak fokozza a méltányosság teljes hiánya. Való tény, hogy sokban igazuk van a nagy lamentálóknak. Mindannyian érezzük, mennyire úrrá lesz bennünk a pesszimizmus, mely a hit helyett a tudás, a tapasztalat nagyon szomorú, Ez a nagy gazdagság s a két asszony szépsége lassanként áldatlan versengésbe sodorta a két embert. Ha Benke Sándorné aranyfüggőt tett piciny fülébe, Ács Mihályné sem maradt hátra ; neki is olyan kellet. S Ács Mihály uram a legközelebbi napon már oda bent volt Gyarmaton, s mégegyszer olyan vastagságú aranyfüggőt hozott Juliskának. Mikor egyszer Eszti lakkos cipellőt húzott formás lábára s úgy jelent meg a templomban, a legközelebbi vasárnapon Julis- nak már aranyrojtos cipő volt a lábán. Pénzbe került ez a versenygés; de hát volt miből! Meg aztán a két szép asszony meg is érdemelte. A gyémántot is aranyba szokás foglalni. S ők jól értettek a versenygéshez. Gyarmati polgárleány volt mindkettő. Á városi nevelés meglátszott rajtuk. Eltanulták ők is az úri dámáktól, kik Gyarmaton ugyancsak nagy fényűzést fejtettek ki. De akármint versenyeztek is egymással, akárhogyan igyekeztek egymáson túl tenni: volt egy dolog, miben Benke Sándorné hátra maradt. Pedig oda adta volna egész gazdagságát, ha ebben is leverhette volna Julist. A szép Ács Mihálynénak egy olyan gyönyörűséges bimbója, egy olyan szép kis leánya volt, mintha egyenesen a menyországból kölcsönözte volna. Ezt a szép Esztii nem tudta utána csinálni! Hej, pedig mennyit sohajtozott egy gyermek után! Elégszer is hányta szemére az urának ; de hát a Mindenható dolgába a gyarló ember ugyan nem avatkozhatik. Pedig még a Máriapócsi szűzhöz is elgyalogolt. De mindhiába volt minden! A Máriapócsi szűz áldása terméketlen talajba hullott, habár Esztinek, mikor hazajött, friss reménység verőfénye áradt a szivébe. — Ej, — gondolá magában, túlteszek én Julison mindenben! Ha akarom, az uram még a csillagot is lehozza számomra az égről! Egyszer aztán azt mondta az urának. — Lelkem uram vegyen nekem egy o lyan fehér selyem keszkenőt, milyen nincs senkinek a faluban; finom, vékonyszálu legyen, mint a harmat s aki telisteli legyen aranyvirágokkal. Azt akarom nagy ünnepeken a fejemre tenni! Nem is szólt Benke Sándor egy szót sem, megölelte, megcsókolta a kívánatos asszonyt s behajtatott Gyarmatra. S hozott neki olyan kendőt, a milyet kívánt. Könnyű volt, mint a pehely s a hófehér alapon aranyvirágok ragyogtak. A legközelebbi vasárnapon ezt tette fejére Eszti; az aranyvirágok úgy elvegyültek bodros szőke hajával, hogy alig lehetett különbséget tenni köztük. Szelíd kék szeme ragyogott az örömtől, karcsú derekát édesen ringatta, mikor a templomba ment. Ács Mihálynénak mikor meglátta a fehér kendőt, ki csattant arcán a pir. Egyet fordult sarkán s haza szaladt. Úgy vert a szive, mint az űzött galambnak. Bement kertjükbe, a vénséges vén fák árnyékába, hogy háborgó lelkét lecsöndesitse. A fák koronájáról a májusi szellő galambturbékolást vitt szerteszét. — Mihály! látta-e kigyelmed a Benke Sándorné fehér selyem keszkenőjét ? — Nem láttam én édes gyönyörűségem ! — No hát nézze meg, mikor kijön az az asszony a templomból ; aztán holnap éppen olyant vegyem nekem is Gyarmaton, mert ha nem, én holtbeteggé sírom a lelkemet! Nem vagyunk mi koldusabbak mint ők! — Ha csak az kell édes Juliskám, akkor nincs miért epekedjél; akár egy tucatot veszek belőle! Meg is vette ; még egy aranyláncot is hozott patyolat nyakára. Vasárnap már mind a két asszony fehér selyem keszkenővel jelent meg a templomban. S mintha az Ács Mihálynéé még szebb lett volna! Olyan nagy arany virágok voltak hímezve reája, hogy még a napsugár is elszégyelte magát mellette. Azon a napon Benke Sándorné véresre sírta szép kék szemét. Hát már egy kendőt sem vehet, hogy az a másik asszony túl ne tegyen rajta ? Azért se’ teszi többé fejére! Hadd penészedjék ott a ládában, Ő ugyan rá sem néz többé soha. Vagy talán inkább ollót vesz kezébe s földarabolja az egészet s kiszórja az útra; hadd lássa a büszke szomszéd, hogy az neki csak potomság! Benke Sándor valahogyan csak elcsitította a haragvó asszonyt; ölébe vonta gyöngéden s lecsókolta a fakadó könnyeket. Pár nap múlva már piros selyem kendővel virított Eszti. Jaj Istenem, be szép volt ! Talán még százszorta szebb, mint a fehér. Körös körül aranycsipkével díszítve s a kendő közepén egy buzakalász koszorú tiszta szinaranyból. No de ezt már igazán nem nézhette nyugodt szívvel Ács Mihályné; megvétette az urával éppen annak a párját. Megtalálta nagy bajjal Gyarmaton, Igaz, hogy végig járta az üzleteket, mig rá akadt. Mindjárt kettőt vett belőle, hadd legyen égjük a kis leányának ; az is idestova ERDÉLY LEGNAGYOBB GOZMOSOGYARANAK, A kolozsvári „Kristályának képviseletét átvettem. Radó Andor. Csomagolás, szállítás d.ijtalan! Árjegyzék ingyen! 1-6
