Nagybányai Hírlap, 1909 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1909-12-12 / 50. szám

II. évfolyam. Nagybánya, 1909. december hó 12. 50. szám.

TÁRSADALMI É!S SZÉPIIIODALMI HETILAP.

Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben.

Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR.

Főmunkatárs: JENEY GYULA.

Szerkesztőség: Kossuth Lajos-u. 21. sz., hová a lapközlemények küldendők

Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(Fö)=tér 14 ................. hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. —"

Misztótfalun.

Petőfi-emlék.

— Irta: Szávay Gyula. —

Ki hallotta hírét Misztótfalunak ?

Ugy=e senki, de senki?

Helyes, igy legalább az én kobzom az első, Mely hírét messzire zengi.

Hadd tudja a nép is meg valahára,

Hogy ki, mikor, mibe fárad,

Példának okáért én ma itt megvizsgáltam Az iskátula-gyárat.

Nincs más baja itt az iskátula-gyárnak, Mint hogy sok az ö iskátulája;

A patak, látom, a malomkereket Kifogástalanul hajigálja.

S a patak tetején a nyáktörő hid,

Hohó ! ezzel már valami történt.

Hol a biró, és hol a szolgabiró,

Teremtsék ide őket tüstént,- Uraim, mi ez itt? ez a rendetlenség,

Mi van ezzel a híddal, mondják?- De uram, hiszen épen megcsináltuk,

Hogy elvessük már egyszer a gondját.- Rosszul cselekedtek! Kegyeletsértés volt, Amit hebehurgyán elkövetének.

S el fogja ítélni ezért önöket Az irodalomtörténet.

Mert Misztótfalunak ez a rozzant hid volt Egyetlen nagy nevezetessége,

Ez a hid hallotta Petőfi szavát, ki Szavait egyenest hozzá intézte.

Keresetlenek voltak a költő szavai S a nagy istenek mind benne valának,

Mert ez a hid tőré kerekét ki Nászutazó kocsijának.

S ha akkortájt a kormány az iparban Mai mód már gyáralapitva fárad:

Megnézte vön ő is mindenesetre Az iskátula-gyárat.

így azonban a helység kalapácsát Nógathatta dologra serényen,

Hogy bíboros alkonyaiig valahogy Nagybányára beérjen.

Lelketlen újítók barbár kezeműve,

Ez az uj hid, pusztuljon el innen,

Mert máskép a világba Misztótfalunak Holt hírét kellene vinp?"i.

Vagy tán a szekérgőg már akkora itt, hogy Más sorsot akarnak, mint Petőfi kapott? Mikor itt tölté el kereketörötten Lehullt meteorként a fél násznapot.

Szóltam. — Helyeselte a helység kalapácsa, S büszkén robogott el velem a batár, - Hogy visszatekinték, az eszmék viharából, Már ki se látszott az iskátula-gyár.

A házi-iparról.

íme beállított a téli idő s a mezei munkával foglalatoskodók nagy tömege hosszú hat hónapra tétlenségre kárhozta- tik. A föld pihen s az emberi munkás, szorgos kéz ölbe téve parlagon hever, noha munkabírása volna s megerőltetés nélkül is hasznosíthatná gazdája.

De nincs mit tennie. A ház körül semmi teendője, a mező, a szántóföld, a gazdaság a természet hófehér takaró leple alatt szunyád s a mezőgazda csak nézi nézi, a természet gyönyörű gondoskodását, ő maga saját jólétének fejlesztéséről nem gondoskodható.

A téli idők alkalmasak a háziipar művelésére. Ilyenkor adódik idő és mód a magyar faj természeténél fogva ritka ügyességének kifejlesztésére. De nem teszi. Nem teszi pedig azért, mert nincs senki, aki olyasvalamire oktatná, ami otthon végezhető s mégis gyümölcsözőleg értékesíthető. A házi-ipar nálunk nincsen kifejlődve. Mert bizony azt a pár ezer magyar családot, aki a háziiparát művelők tömegét teszi, ha vesszük, számuk oly elenyészően csekély, hogy szinte nem is érdemes őket felemlíteni.

Nincs házi-iparunk, noha lehetne, a magyar kéz ügyességét nem használják fel, noha a világ szívesen venné azokat | a magyar speciálitásokat, melyeket a maR nagybányai Hírlap tárcája.

Damjanichné halálára.

— Irta: Révai Károly. —

Kinyílt a kapu az aradi várban,

S szép sorban jöttek mind a tizenhármán; Négynek szivéből piros vér fakad,

Kilencet pedig hóhér fojtogat.

A fegyver villant. ,. aztán csönd lett újra, Négyet betakar a vér koszorúja;

Künt hörgött kilenc megfojtott torok,

Mint a mikor a tenger háborog.

Hollók röpködtek hangos szárnycsapással, Felhők harcoltak az égen egymással; Egyszerre csak a vesztőhely határán Megjelent egy nagy fekete szivárvány.

S a szivárvány mögött egy délibáb Ringatta sápadt, sötét homlokát;

Ott rajzott fenn a délibábos égen,

Egy szuronyerdő hóhérok kezében.

S a szuronyok közt villant néha rés,

S kilátszott a legszörnyübb temetés.

Buta hóhérok! meg se’ gondolák,

Hogy a vetett mag majd csirába vág!

... Azután jött az édes-fényes álom, Mosolygva aludt mind a tizenhárom; Világított sirjokban az a fény,

Mely csókban égett Vécsey kezén.

... S most hatvan évre - megmozdult a rög, A sir ajtóján valaki zörög;

És az a csók, mely holtakat hevit,

Nagy álmaiból fölkelti Vécseyt.

Körültekint; a zajt nem érti ő sem,

Csak széles válla hullámzik erősen,

Végre megszólal: „Zörrent a kilincs!

Jön a Nagyasszony! Ébredj Damjanich!“

Ébredj föl Damjanich!

Magyarország határán

Megint kisért a fekete szivárvány!

Dalok, az irodából.- Irta: Fiiasz Henrik. I.

Reverendát viseltem egyszer,

Az ifjúkor szent hajnalán: Örökségem egy portepé lesz,

Mit iám hagyhat szegény atyám !

S emlékezem, amint susogta Nagyon szomorún, csendesen,

Szegény fiam, ki jól tanultál, Sokba kerül az egyetem!

Nem is bírom ki. Oh a gondnak Ezer karma szivembe csap,

Eredj: vedd fel a reverendát, Légy istenfélő, néma pap!

S reverendát viseltem akkor, Szivemben meghalt álmokat,

És szűk cellámban sok-sok éjjel Irkáltam lázas dalokat.

Mig egyszer csak előmbe lebbent, Festő se festi szebben azt: Megláttam a csókot, szerelmet,

A ringó, rengő szép tavaszt.

S ki egymagám imát rebegtem, Egy édes, őszi, szép napon . . . . Oh volt-e ennél szebb imádság: Ajkam ott égett ajkadon !

És iroda ma már a cellám És templomom kicsiny lakom,

Por lepte be á reverendát,

S atyám felett egy sirhalom!

Lapunlt mai száma 8 Oldal.