Nagybányai Hírlap, 1909 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-12 / 50. szám
2 Nagybáuyal XZlrlap 1909. december 12. gyár fantázia vállvetve a magyar kéz ügyességével produkálni tudna. Pár évvel ezelőtt egy lelkes magyar nőkből álló társaság Berlinben magyar házi-ipar kiállítást rendezett s ez oly nagy sikerrel járt, hogy heteken keresztül nem beszéltek egyébről Berlin társaságában, mint a kalotaszegi varrottasról, a szepesi csipkékről s egyéb a magyar kéz ügyességét hirdető háziipari munkáról. Pár nap alatt a kiállítás egész anyagát a vásárlók ezrei elkapkodták s még vagy százszor annyinak is akadt volna jól fizető gazdája — ha lett volna. De nem volt. Hiába sürgették utánrendelésekkel a szükséges cikkeket, nem volt elég gyakorlott magyar kéz, a mely a szükségletnek eleget tehetett volna. Akkor azután némi felbuzdulást láthattunk úgy társadalmi, mint az illetékes tényezők körében, de bizony az is úgy elaludt, mint ahogy elalszik sok egyéb felmerülő, szalmalánggal messzevilágló, de azután elhamvadó nemes idea, melyek úgy látszik, csak azért lobbannak fel időről időre, hogy percekre bevilágítsák azt a szeles látókört, mely a magyar háziiparnak s egyéb magyar intézménynek kínálkozik, hogy azután kihamvadásukkor még sokkal feketébb sötétség boruljon mind e szép tervekre. Akkoriban a kormány is elrendelte a háziipari vándorkurzusokat. Faluról falura, községről községre, városról városra, mentek a házi-iparban kiművelt mesterek, hogy a kormány megbízásából s díjazása mellett oktassák, tanítsák a föld népét azokra az ügyességekre, melyek azután szép jövedelmet hajtanak olyan időkben, mikor a munkában kérges tenyér más tenni valót az időjárás változásai következtében nem találhat. Egy nehány vidék ki is használta az alkalmat, melyet a fellobbanó jóakarat szolgáltatott neki, s elsajátította azokat a kézügyességeket, melyekkel azután az egész téli időszak alatt hasznot hajtó munkásságot lehet kifejteni, de egészben véve, mégis csak kicsinyke csepp az egész lakossághoz viszonyítva, melyek a kellő És titkos, nagy gyönyörben égve Tudom már mi az egyetem: Egy csöndes, édes, drága fészek, Egy halk ima, a szerelem. S tudom, ki lenn porlad a mélyben Szellem kezével most megáld: Hogy egy asszonynak a szivéből Tanulgatom a — bibliát ! II. Ha lepke-szárnyon száll az alkony, S az irodából haza térek, Ha fáj a gond, ha bánt a bánat És annyi bús keservem éget: Egy áldott dalt búg hitvesem el, S mosoly játszik már könnyeimmel: Kik itt kínlódnak itt epednek Oh szűz anyánk, feléd sietnek . . . A gond megbénul. És az üdvnek Megannyi álma szerte lebben És csöndes édes házikónkban Egy édes dal cseng önfeledten. Szivünkbe hit. Lelkűnkbe tűrés, Oh ragyogó, dicső a küzdés, S a könnyek boldogan peregnek, Oh szűz anyánk, feléd sietnek. percet megragadva, a kínálkozó alkalmat a maguk gazdagítására s előmenetelére nem szalajtották el. Még sok tenni való akad e téren s nem lenne felesleges fáradozás, ha társadalmi utón is előmozditanók a háziipar fejlesztését. Munka-programmot kellene megállapítani erre nézve, hogy mely vidéken minő háziipari cikkek készítésébe vezessék be a népet. A társadalom művelt elemeinek kellene propagálni ezt az eszmét, amellyel a magyar nép gazdaságát s evvel egyidőben művelését vihetjük előbbre. Rendezzünk kulturünnepélyeket, hogy oktassák, tanítsák a népet arra, miképen használhatja fel a téli, parlagon heverő idejét arra, hogy magának gazdagságot, hazájának pedig művelt lakosságot szerezhessen. Minden egyes ember odahasson, hogy a környezetében megforduló, mezei munkával foglalatoskodó embereket a házi-ipar művelésére biztasson, hogy feltárja előttük azokat a kiaknázatlan kincsesbányákat, melyek csakis az ő akaratától osztanák tenger aranyukat, ezüstjüket. Ha mindnyájan, a művelt társadalomhoz tartozók elhatározzuk, hogy közös akarattal előmozdítjuk e mindnyájunkra nézve elsőrendű fontossággal biró feladatot, akkor rövidesen mi magunk, saját erőnkből megteremthetjük a magyar háziipart, s akkor majd a magyar is előre örvend a téli időszak bekövetkeztének; melynek hasznossága talán nagyobb lesz reá nézve azokban a boldogabb elkövetkezendő időkben, mint a forró nyár ve- rejtékes munkájából fakadó édes gyümölcs. Elite bálok. (J.) Benne vagyunk a télben s egyúttal a báli saisonban. Pár hét múlva a farsang ideje elhozza a díszes meghívókat a rendezőség névsorával. Előre gyüléseznek a körök, egyletek, famíliák. Mennyi gond és utánjárás szükséges hozzá, mig a program.mot megállapítják s a sikert előkészítik. Mikor aztán elérkezik a bálest, a fényes ceremóniás felvonulás, mikor eljárják a hivatalos táncokat: nos hát akkor rövid, idő alatt, tán két óra alatt, de inkább egy órányi idő alatt is kitűnik ama igen szomorú, de igen nevezetes igazság, hogy nincs bál. Minden van ami fényhez, pompához, ami a díszhez és a ragyogáshoz tartozik, minden amiért olyan fáradhatatlanul buzgólkodtak, de bál, amit táncosmulatságnak lehetne nevezni, a bál, amelynek egyik legfontosabb ismertető jele a jókedv volna, az nincs. A díszes táncrendeket kiosztják, a programmot valahogyan elintézik. A rangosság divatja agyonüti az ilyen mulatságoknak báli jellegét. A fiatalság csak a keretet alkotja, keret az illúzió és régen elmúlt legendák közé tartoznak a báléji regények. Az elite bál a rangoknak, a poziczióknak és legfeljebb a fényűzési képességnek a fitogtatása. Ha viszont keressük, hogy hol van tehát a jókedv és a vigság, azt a feleletet találjuk, hogy az erősebben egymáshoz kapcsolt társadalmi körök összejöveteleit kell figyelemmel kisérnünk. Ezen összejövetelek kevésbé szertartásosak, kevésbé hidegek, sőt olykor a kifejezés más értelme szerint is oly melegek, hogy a zsúfoltság majdnem veszedelmes. Ez aztán a másik véglet. Amikor ugyanazon foglalkozási ághoz tartozók, ugyanazon társadalmi rangbeliek, ismerősök és rokonok tolonganak, olykor direkt vallásbeli külön jellegű bálokon és örülnek, hogy maguk között vannak. A másik végletnek nevezzük az ilyen összejöveteleket. De tulajdonképpen itten is a kasztjelleg, érvényesül és az is elzárkozottságot jelent s végeredményképpen ama felfogást igazolja, hogy a társadalmi körök egymástól idegenül élnek s mindegyiknek a maga külön megszabott területe van. Avagy keressük az egészen szűk jellegű társaságokat, a zsurokból kifejlődött estélyeket, féligmeddig családiasakat. Tessék megnézni, hogy ezek is inkább az elitebálok jellegét öltik magukra. A létező avagy csak látszólagos jó mód fitogtatása tűnik itt fel. Egy egy estély sokszor annyiba kerül, amennyi legalább is fél nyári saisonra elég volna és belekerül abban az esetben is, ha a nyári divatos tartózkodásra még absolute nincs fedezet, sőt hogy honnan kerül, az is a későbbi idők gondja lesz. Esetleg arról is lehetne beszélni, hogy amikor az estély publikuma szétoszlik, nagyon szemügyre kell venni hogy mi marad, mert másnapra nincs pénz a konyhára. Regényírók sok mindent kitalálhatnak, de fantáziájuk omnibuszdöczögés ahoz a villámjárathoz képest, amivel a fényes repre- zentáláshoz tartozó estélyek költségeit előkeri- tik és az azután következő napokról és hónapokról gondoskodni tudnak. Mi lenne a vissza- ságok megszüntetésének módja ? A ki kitalálná, az bizonyára a kor leghasznosabb embere volna. Nem is fedezi fel senki. Legalább eredményesen nem. Mert előbb be kellene szüntetni az elite bálokat kis városunk társadalmának azok minden járulékaival együtt. Az ilyen fényűző estélyekhez vagy elite bálokhoz mi köze van a kezdő hivatalnoknak, a jogászfiunak, aki esetleg jól tud táncolni, sőt talán megvan hozzá a frakkja is, uj divatuan szallagstráfos nadrágja és sárgagombos fehérmellénye. Mi köze hozzá a leánynak, a ki már nem sző álmokat a nagy bálról, hanem tudja, hogy csak azért viszik, mert ott megjelenni hozzátartozik a társadalmi szokásokhoz. A magyar ember természete nem veszi be az effajta szórakozásokat, ahol kevésbé előkelőnek tartják a hangos beszédet is. Uram- fia ! Hát még ha nóta hangzanék fel ? Az illetők mint botrányhőst és csendháborítót mindenesetre kitessékelnék. Elébe nézünk a bálák sorozatának. Reméljük, hogy a bálák rendezői s résztvevői a sikert nem a látszatra, nem a fényűzésre és ragyogásra, a tartózkodásra, hanem a szív mélyéből fakadó jókedvre s vigságra fogják alapítani, akkor a barátságos együttlét kellemes emléke fogja bizonyítani, hogy hivatása magaslatán áll a rendezőség és akkor el fogjuk hinni azt, a miben ez idő szerint kételkedünk,, hogy a társaságot bálákba a mulatásvágy vonza. A városi képviselő választáshoz. December 11. Városunk választóközönsége ismét alkotmányos jogainak gyakorlása előtt áll. E hó 16-án városi képviselő választás lesz. Úgy hirlik, hogy már egy bizottság ülésezett is ebben az ügyben s tagjai a legszigorúbb titoktartásra lettek kötelezve. Nem lehet tehát e bizottság bölcs határozatáról semmit sem tudni. Az ember igazán nem tudja elgondolni, hogy mit akarnak elérni ezzel a rengeteg titoktartással. Meg vagyok róla győződve, hogy olyan embereket jelöltek, kik arra érdemesek, de hát ha igy van a dolog, akkor miért kell úgy tüntetni fel, mintha jelöltjeik sikerét a meglepetésszerűen intézett választás tudná biztosítani. De nézzük közelebbről ezt a dolgot, kik is intézik ezt a választást, s kikből áll az a bizottság ? A függetlenségi párt és az Ipartestület megbizottaiból. Az Ipartestület, amint ezt függetlenségi pártunk egyik vezérembere mondta ezelőtt. 3 évvel, egy három tagból álló bizottságot küldött ki avval, hogy a függetlenségi párt embereivel időről-időre a városi képviselő-testületi választást intézze. Lehet, hogy igy volt, habár az Ipartestület jegyzőkönyveiben ennek sehol nyoma nincs. Tehát lehet-e elgondolni is, hogy a bizottság örök időre lett megválasztva ? Hát ha a kiküldött emberek meghalnak, vagy megszűnnek iparosok lenni, — vagy valami okból kifolyólag elvesztik vezető szerepüket, akkor is azok fogják az Ipartestületet képviselni ? talán mégis csak be kellett volna jelenteni az Ipartestület elöljáróságának ezt a dolgot, ha annak a képviseletében óhajtanak szerepelni, hogy eljárásukhoz az adja meg a szentesítést, nem pedig a függetlenségi párt egy némely embere. Régebben másként volt. Az Ipartestület a maga körében intézkedett, illetőleg a kezdő
