Nagybányai Hírlap, 1909 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1909-11-07 / 45. szám
4 Nagybányai Hírlap 1909. november 7. KÉPZŐMŰVÉSZET. A magyar művészek a ..Művészet” ellen= avagy a rosszul szerkesztett művészeti folyóirat. (Pesti Hírlap 1909. okt. 31. száma.) E cim alatt zokogja el névtelenül - való- szinüleg egy a „hivatalos“ magyar művészek közül azon szörnyű bántalmat, mely a „magyar“ művészeket éri a „Művészet“ révén. A „Művészet“ cimü folyóirat Lyka K. szerkesztésében, 72.000 korona támogatásban részesül a képzőművészeti társulat révén. Ezzel szemben, mint a P. H. zokogja a „Művészet“ évek óta csaknem kizárólag azokkal a művészekkel foglalkozik, akik ugyancsak több év óta következetesen elmaradnak a Műcsarnok tárlatairól , (szóval a komolyabb művész elem), hogy ezzel a társulat műklállitásainak Művészi színvonalát mesterségesen leszállítsák. Szép, hogy bevallják kiállításaiknak művészi csődjét! Szörnyű még el is képzelni, hogy a művészetet Lyka saját egyéni Ízlése szerint meri szerkeszteni; nem méltányolva kellőképen a „hazai kitüntetett, díjazott, sőt megkoszorúzott“ művészeket. Sőt a tőlük reprodukálás végett megvett „remek műveket“ a szerkesztőség évek óta heverteti a ládafiókban, mert „óvodából kikerült párisi ifjú óriások“ ismertetése sokkal fontosabb, mint a hazai művészeké (illetve kézműveseké)! Ez az! Oh te szegény szerkesztőségi ládafiók, micsoda feneketlen emésztőképessége van a te tág gyomrodnak, hogy még azokat a „nagy művészeket“ nem adtad ki magadból! Igazán bámulattal adózunk neked! S ti „Zöld Jánosok“ (ismét a zokogás folytatása), kik állítólag festők valátok a 19-ik század derekán, miért nem pihentek sírjaitokban!? Minek faltok fel „száz sorokat“ a Művészet hasábjain, mikor im az élők, az „éhesek“ nyála csorog pár „petit“ sorokért! „Ezek és másféle sérelmek merültek fel“ szól a jeremiáda „a Műcsarnok legutóbbi ülésén és pedig (ez kiemelendő!) a jelenvolt összes művészek zajos helyeslése (s húsos fazék dön- getése) mellett“! Ezzel be van vágva az ultima ratio! Ismerjük e hangot! . . . De ha rá nem ismernénk is, kiszúr a végén, mert hát (itt a flastrom az égő fájdalmakra) „a kiküldött vizsgáló bizottság“ hivatva lesz ítélni elevenek s holtak fölött! Mire természetesen a 72 ezer koronácskát megvonják a Művészettől azért, hogy a felszabadult 72 ezer koronácskát beltagjai között osszák szét, mint társulati nyereményt. „Ez által a művészek is jelentékeny művásárhoz jutnak.“ (már t. i. ők, a hivatalosak). Oh sancta simplicitas! Ismerjük e hangot! Szegény magyar közönség neked vannak szánva e komunikék! Neked akarják megmagyarázni, hogy egyedüli szent, üdvözítő művészet csupán a „Műcsarnok és Nemzeti Szalon“ berkeiben terem. Veled akarják elhitetni, hogy ők a „nagyok“ a „lámák“ a „magyar művészek a „hazaiak“! Az impotensek, tehetségtelenek terrorizmusa, a hivatalos művészet lélekölő hatalmaskodása, már régen folyik! E kormány égisze alatt valósággal topzódnak a hatalmi hóbortban. Ha fel is tűnik itt-ott, hogy már évek óta amint sülyed a nívója a „hivatalos“ kiállításoknak, ha 90 százaléka salak is a nagy műveknek — a kitüntetetteknek! — ki törődik azzal?! Ki törődik azzal, hogy a magyar művészek java — az igazán törekvőké — a hivatottaké — távol tartja magát attól a küzdőtértől, ahol nem a tehetség, tudás, hanem a protektio — klikrendszere burjánzik. Ha kifogás alá esik a „Művészet“ az nem a „Zöld Jánosok“ miatt történjék, hanem azért, hogy még mindig hoz olyan reproduktiókat, melyek „a ládafiókban tartott hivatalos művekből“ valók. Miért nem vall szint teljes mértékben?! Miért nem mutatja be teljes mértékben azt a „vad párisi“ törekvéseket! Ma a modern tanoknak oly számos és komoly törekvésű harcosa van, hogy ezzel tanácsos számot vetni! Miért hoz csak itt-ott gyöngébb szemelvényeket, mikor kész eredmények is vannak? Vagy komolyan hiszi és féli a Művészet, hogy mivel a „budapesti hivatalos óra“ kerekébe belekapaszkodtak a rettenthetetlen,, hazai“ művészek, meg fog állani az idő? Kifogás alá esik, hogy még mindig egy kalap alá veszi az oly művészi produktumokat, melyek -- tekintettel teljesen művészieden irányukra — egymás iránt még a köteles tisztelettel sem lehetnek! Mi is kiváncsiak vagyunk; de nem arra, hogy (s ezt ismét a P. H. rebegi) dr. Ambro- zovics titkár följegyzi-e „műtörténeti adattá, amit a Pesti Hírlap szolgáltatott az utókornak, hanem arra, hogy meddig tart ez az őrült lovaglás, terrorizmus, a művészet terén!? Lesz-e annyi erő végre az igazi magyar művészekben, hogy összetartsanak minden téren, legyen a hitvallásuk naturalizmus, impressio- nizmus, neoimpressionizmus. Lesz-e végre annyi erejük, hogy lerázzák magukról azokat a bilincseket, melyeket a művészet parazitái raknak rájuk? Meddig fognak még hajléktalanul bolyon- gani a komoly munkások — a törekvők?! Mikor foglalja el a modern művészi törekvés az őt megillető vezető positiót a magyar művészvilágban? (II. T.) Boda rendelefe . . . fíoda Dezső, Budapest főkapitánya, a közelmúltban egy rendeletet adott ki; melylyel a főváros területén (utcákon stb.) dolgozó festőművészeket óhajtja megóvni minden kellemetlen zaklatástól. E végből szigorúan meghagyja a szolgálattevő rendőröknek, hogy e tekintetben igyekezzenek a szabadban dolgozó festőművészek kezére járni. Akadályozzák meg, hogy munkájukban csoportosulás vagy más okokból zavarva legyenek. Szól tehát e rendelet Budapestnek, — de szólhatna éppen úgy Nagybányának is! Hisszük, bővebben indokolni nem kell, hogy egy szellemi munkát végző ember idegrendszerére absolute nem hatnak csillapitólag az utcza vásott csemetéinek hancúrozásai. Nem szólván arról, hogy az ember háta megett csoportosuló - gyermekkorból kinőtt - szellemes megjegyzések sem segítik elő az ügyet. Nem túlozunk, mikor a tanuló ifjúságot (tisztelettel a gyér kivételnek) általánosítjuk a „veresvizi csemeték“ összfogalma alá - e tekintetben. Pedig hisszük, hogy az emberi „ős kíváncsiság“ kellő distanciáról is megfelelő kielégítést nyerhet. Mindez okvetlen a nevelés dolga. Az utcát neveli a rendőr; a tanulót a szülő, a tanító, tanár. Van még egy magyar közmondás is — valami az almáról és fájáról . . . Fölkérjük tehát - amennyiben ezzel a rendőrség bokros teendőit nem terhelnénk, szívleljék meg Boda rendeletét; de kérjük a a szülőket is, a tanárokat, a tanítókat, hogy pár szóval világosítsák föl növendékeiket affelől, hogy miért nem illik háborgatni azt, aki dolgozik ! * * * Ajánljuk e rendelkezés per analogiam alkalmazását a Nagybánya-felsőbányái vasút igazgatójának figyelmébe is a következő eset miatt. Egyik nagybányai festőművész már tiz napja dolgozik egy képén — a Nagybánya— Zrinyi-téri állomás kocsi- és gyalogút átjárójánál a sínpártól két méter távolságra. A vasúti őr naponta látta, sőt a mögötte kellemetlenkedő gyerekcsoportot egy-két Ízben el is zavarta. Most kedden azonban minden érthető ok nélkül, a legdurvább modorban fel- szólittota azonnali távozásra, „mert különben letartóztatja!“ Ez a tényállás! Megszoktuk, hogy szép honunkban igen sokan hatalmi hóbortban szenvednek! Itt mindenki igyekszik parányi lényének fontosságát előtérbe tolni. Igyekszik másokkal éreztetni, hogy mily „szörnyű“ hatalmat „deponáltak“ az ő markai közé! Különben ki is venné észre, hogy létezik! Mondjuk a mai társadalom rendje ezt megkívánja. Helyes vagy7' helytelen — nem ide tartozik; de ez már súlyosító körülmény, hogy a „fölruházott hatalommal szemben nincs arányban az íntelligentia!“ Tatán kaphatnának külön „illemtani“ órákat az ily emberek, mert a pokrócádámkodásnak ideje múlt! Távol nyugaton a rendőr intelligens s gummi bottal jár! Nálunk állig fölfegyverzett... s igy tovább! Megszoktuk tapasztalásból, hogy a gummi botosok hazájában nyugodtan dolgozhatunk bárhol az utcán, tereken - sőt szörnyűség, még a vasúti állomások belterületén is, anélkül, hogy megkoronázott kérvénynyel a ministerium engedélyét kellene várni hónapokon át. Ha igy haladunk, Nagybányavidékén repülőgépre, avagy kötött ballonra szorulnak a szabadban dolgozó festők, mivel a paragrafus minden elzárhatót elzár, festőket letartóztat — sőt tán fel is akaszt, mert dolgozni mernek s ez által egy □ területet pár órán át lefoglalnak! Horribile dictu . . . ! -a — r. * * * Szolnoki művészek. A „Magyarország“ nov. 3. számában hosszabban emlékszik meg a szolnoki művésztelep VII. kiállításáról. Mint érdekes tünetet konstatálja, hogy a „fővárosi sajtó“ is immáron tudomást vett e vidéki kiállításról. Örömmel szegezi le ezt a tényt, mert haladást lát benne. Egy lépés a budapesti centralizálás ellen, a mi nálunk rendszerint megölő betűje minden vidéki törekvésnek. Pedig, mint Németországban van, úgy nálunk is el kelne egy kis decentralizálás a művészet terén. Magát a kiállítást igen sikerültnek Írja. Előkelő publikum volt a megnyitásnál és megindult a művásár. Hogy itt Nagybányán miért nincs meg a 14-ík kiállítás, erről csak annyit, hogy nem volt meg az első sem. Voltak ugyan kísérletek párszor e téren — de csak azok maradtak. Kiben a hiba? Mindenesetre ha volna alkalmas kiállítási helyiség és kellő művásár — akkor erről beszélhetnénk! * Szabad művészeti iskola. A képzőművészeti főiskolán már evekkel előbb szabad művészeti iskolát szerveztek. Ez iskolában, melyet Ferenczy Károly kitűnő művészünk vezet, naponta este 5 és 6 óra között fognak rajzolni a növendékek. A fölvétel november 3-án, próbarajzolás alapján történt. A növendékek sem beiratási, sem tandijat nem fizetnek. Felelős szerkesztő: dr. Ajtai Nagy Gábor. Lapkiadó: Morvay Gyula könyvnyomda=bérlete. Szőnyegek, Függönyök, Agyieriiök, Flanel takarók, Syapju plaidek, Féli nagy kendők, kendők és schálak, Jäger és tricó női, férfi és gyermek alsó ruhák a legszolidabb árak melleit, nagy választékban kaphatók HOFFMANN ÁRPÁD női- és férfi-divat-, vászon-, szőnyeg- és rövidáru-üzletében Nagybányán, Fő-tér 10. szám alatt.
