Nagybányai Hírlap, 1909 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1909-11-07 / 45. szám

1909. novetnber 7. KT agytoányal írlap 5 Paíkány= és egérirtó=bacillus „RATIN.“ A m. kir. Belügyminiszter 109428|909. VII. b. sz. alatt hozott határozatával a Kereskedelemügyi és Földmivelésügyi m. kir. miniszter urakkal egyet- értőleg kijelenti, hogy a „RATIN“ patkány- és egéirtó bacillus nem méreg, a patkányon, egéren kívül sem az emberre, sem pedig más állatra nem ártalmas. Ezt a Magy. kir. állami bakterologiai intézet kísérleteivel is megállapította. Ismertetőt ingyen küld a főlerakat : Ratin bakterologiai laboratórium képviselősége, 1-25 Budapest, VII., Rottenbiller-utca 30. 5860-1909. sz. Hirdetmény. A Nagybánya sz. kir. r. t. város tulajdonát képező Laposerdőben az erdő­sítési célokra felszedett kocsános tölgy­makk után visszamaradt makkot a város tanácsa f. évi november hó i2=én d. e. io órakor a városháza tanácstermében tartandó nyilvános szóbeli árverésen a legtöbbet ígérőnek eladja. Az árverési és szerződési feltételek az iktató hivatalban a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Árverezni szándékozók a kikiáltási ár 10%-át bánatpénzül a bizottság elnö­kének kezeihez letenni tartoznak, valamint az esetleges zárt ajánlatok ugyanezen összeggel ellátva az árverés megkezdése előtt polgármester kezeihez átadandók. Későn érkezett, vagy utóajánlatok nem vétetnek figyelembe. Nagybányán, 1909. okt. hó 30-án. Dr. Makray Mihály polgármester. 5194—1909. sz. Árlejtési hirdetmény. Nagybánya szab. kir. r. t. város kép­viselőtestületének határozata értelmében az 54670/III/1909. sz. keresk. miniszter által engedélyezett Nagybánya — Kőbánya­telepi (blidári) 16 km. gőzüzemű erdei iparvasut felépítésére árlejtést tartok. Felhívom vállalkozni szándékozókat, hogy amennyiben fenti munkát elvállalni óhajtják, zárt Írásbeli ajánlataikat hozzám 1909. év deczember 1-éig délelőtt 10 óráig annál is inkább adják be, mert később érkező, vagy utó-ajánlatokat figye­lembe venni nem fogok. A munkálatok állanak az összes föld szerelési, kavicsolási munkákból, műtár­gyak, ut-átjárók, telefon készítéséből, a sínek, szerelő anyagok, talpfák nélkül, melyeket Nagybánya város bocsájt vállal­kozó rendelkezésére Nagybánya város fatelepén illetve Fernezely vasúti állomáson. Ajánlathoz 6500 K (hatezerötszász korona) bánatpénz csatolandó, készpénz értékpapírban, vagy Nagybánya város takarékpénztári betétkönyvében. Fenti munkálatra vonatkozó tervek, műszaki és építési feltételek Nagybánya szab. kir. r. t. város mérnöki hivatalában tekinthetők meg. Ajánlatok csakis a városi iktatóban beszerezhető ajánlati lapokon tehetők, melyek az építési feltételekkel együtt 15 koronáért szerezhetők meg. Nagybánya város fenntartja magának azon jogot, hogy a beérkezett ajánlatok közül szabadon választhasson tekintet nél­kül az ajánlati összegre. Nagybányán, 1909. október hó 22-én. A város tanácsa. Torday Imre, s. k. h. polgármester. Kiadó lakás» 1 szoba, konyha a hozzá tartozó egyéb mellékhelyiségekkel együtt, azonnal kiadó, Nagygőzsen-utcza 18. szám alatt. — Értekezni lehet Erzsébet-uteza 1. sz. a. Hoffmann Ái'pádnéval. —- ----­he ktoliter kitűnő erőss, piros must napi árban eladó. Értekezhetni Berghammer Mihály tulajdonossal, borpataki szöllőjében. Ha a lapunkban hirdetett csikkek­ből vásárol, kérjük, említse meg a ren­delésnél, hogy hol olvasta esen hirdetést. m gr >1 ■ M érséKelt ara is.. Kiss 17a JÓS »2 '0 H 0 N 0 A mészáros és hentesüzlete NAGYBÁNYÁN Rákóczátér (Minoriták háza.) Azon alkalomból, hogy mészáros üzletemet az eddig is folytatott s a vásárló közönség előtt előnyösen ismert hentes-üzlettel *•! nagy arányban megbövitettem s abban állandó személyes felügyeletem mellett teljes szakavatottsággal a legkitűnőbb hentesárukat naponta frissen készíttetem: felhívom a t. közönség figyelmét újonnan felszerelt lHésZEÍrOS és llOntes-ílZlc tölti? l’C, melyben I-ső, II-sod és III-ad rendű marhahúst, borjúhúst, különféle szalonnanemüeket, zsírt, hájat, sonkaféléket, liOltoászt, Virslit, különféle llide^- foX'V7"0,gfO"t'tO/l3Lsa.'í; a legnagyobb változatosságban és tökéletes minő­ségben, a lehető legolcsóbb árban árusítok. A t. közönség további szives pártfogását kérem, tisztelettel BLiss Lajos, mészáros és hentes. N H< e+ P V Oi B H­| Ól n h »5 Pontos Kiszolgálás. 96 Érvényes 1909. november i-től VASÚTI MENETREND Érvényes 1909. november i tői Oda Szatmárnémeti—Felsőbánya. Vissza je Vv. 5814 11. in. Vv. 5812 1—in. Vv. 5816 II. III. Szv. 5802 1—in. Szv. 5804 1 - in. 107 Szv. 5801 I—ni. Vv. 5813 11. ni. Szv. 5803 1—III. Vv. 5811 j—in. — 705 q901­§6 55 900 ind. Budapest keleti p. u. (89) érk. 8 20­•p9S5 545 545 : -í — 252 — 12 20 3 56 Debreczen (89) . . . . erk. 11 40 — 422:6« 1012 —1?­154­1 31 5 54 Királyháza (89i . . . . érk.­. -■ 300410 824 6 20 — 2 46 7 26 Ind. Szatmár-Németi (89,102,110) érk. 8 32 \ 50 6 44 GOO X629 — | X?33 é Batizvasvári . . • 1 x824 O | X622 —4 P O­6 37 — X259 X739 \ 1 Batiz 1. sz. őrház • A X8 19 G XI 37 6 27 —1 G, 650 — 3 09 749 Szátmárudvari . 810 G . . . 1 28 61!- —i 7 19 — 334 g15 Aranyosmeggyes 7 51 «5 0> d Q- P \ 09 5 —»• G p ■| 733 — 346 827 Apa............................... 7 34 a T3 G 12 52 534 ■ —4 2 05 Ov M S-"1 r-b 7 58 — 402 845 Szinérváralja 7 16 m d 12 36 515--­S *< 8 12 — 415 8 58 Hóba .... 704 12 24 450---. G 0Q 8 82 — 433 916 \ i Kissikárló. . . 653 0) 1213 440 ' ---i 843 — 442 925 Buság-Misztótfalu • n 638 'W 4­H58 422 r 9 12 — 5 06 949 érk. Nagybánya (108) . ind. 6 17 él­11 37 3 58 r­_ 2 22 — — — érk. Zilah ............................. ind. — — 10 13 — 524 — — — Kolozsvár .................... in d. —­— 7 54 f 4­10 01­­­Besztercze..................... ind.­­­450 •* _-t 70 0 939 1 20 512 955 ind. Nagybánya (108) . érk. 6 09 g54 11 32 3 27 707 945 1 27 5 18 1021 ? Nagybánya szénatér f 605 8 49 H28 322 —­726 10 03 1 46 533 1012 f Giródtótfalu . 1 * m 552 833 11 15 3 07 —1 741 1017 2 01 544 1027 érk. Felsőbánya . ind. 542 820 HŐS 255 ~? Oda Nagybánya—Alsófernezely. Vissza Vv. 6712 11. ni. 108 Vv. 6711 11. m. •• ; .­§ In dűl Budapest ny. p u.-ról 705|§9io ind. Budapest keleti p. u. (89) érk. +955(545 fErkezik Budapest ny. p. u.-ra — — — — 2 54 „ Debreczen (89) ..................... 4 22 (643 — A — —< — — — — 4 56 » Nagykároly (89) ................. 3 00)3 51- " ' ­-1­­­6 20 ind. Szatmár-Németi (107) . . érk. 150 ■ — :- *■' 1---­—- — — — 9 27 ind. Nagybánya (107) . . érk. 1116 — — — — — — — ­X 9 31 ,, Nagybánya szénatér „ xli10 — — — — — — — 9 56 érk. Alsófernezely . . . Ind. 1Q50 — — « ■‘rV. *

Next

/
Thumbnails
Contents