Nagybányai Hírlap, 1909 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1909-09-26 / 39. szám

2

Nagytoányal Slrlap

1909. szeptember 26.

Városok konyhakertészete.

Az ország néhány városa, mint erkölcsi testület, zöldségtermelő telepek, u. n. városi konyhakertészet berendezésének tervével foglalkozik. A szép eszme propagálását a „Varosok Lapja“ végzi, mely a már megindult mozgalmat következőkben ismerteti:

Évek óta folyik a harcz a drágaság ellen minden vonalon, minden eszközzel s minden módot megragad a társadalom, hogy e drágaság éle a lehetőségig tompittassék; mert be vallott tény, hogy a drágaság a társadalom minden rétegét sújtja, a megélhetést megnehezíti s főképen az élelmiczikkek drágasága emel korlátokat a jó és egészséges táplálkozásnak, miáltal a közegészségügynek a mértékét tetemesen alább szállítja.

Leginkább pedig a város lakossága érzi meg legjobban a drágaság súlyát annál is inkább, mert az adott viszonyok között a város lakossága nem termelhet s igy mint fogyasztó azt és olyat kénytelen venni, amilyet a termelő nyújt.

Szó sincs róla, a termelő is kényszerhelyzetben van, mert ma a termelési ágazatnál is drágábbak a viszonyok, mint volt például ezelőtt húsz évvel; de viszont az is bizonyos, hogy ez a drágábban alakult termelési visszony mégsem jogosult fegyvere a termelőnek, de még inkább a közvetítő kereskedőnek arra, hogy főké- j pen a mindennapi élet szükségletét alkotó táp- j lálékok, mondjuk pl. a főzelékfélék oly magas áron jussanak a fogyasztó elé, mely ár semmiesetre sem áll arányban a termelvény tulajdon- képeni értékével.

Igaz ugyan, hogy nem általánosítható ez a tény, de itt-ott mégis csak úgy áll a dolog, hogy a fogyasztó teljesen a termelő, de leginkább a közvetítő kereskedő önkényének van kiszolgáltatva, minek folyamán aztán ne csodálkozzék a termelő, ha a fogyasztó is olyan mozgalmat indít meg, mely a tulcsigázott termények árai ellen való védekezést jelent.

Arról van ugyanis szó, hogy a főváros, továbbá Arad, Szeged, Győr városok hatóságai, tehát a városok, mint erkölcsi testületek kebelében egy olyan kivihető eszme érlelődött meg, mely egyrészt a fogyasztó közönség érdekét védené meg azáltal, hogy zöldségtermelő telepeket rendeznek be oly czélból, hogy a lakosság olcsóbb, a hatóság által megállapított árhoz fog jutni, másrészt a lakosság szegénysorsu osztálya állandó munkát és kenyeret kereshet.

Nincs kétség az iránt, hogy ez eszme mihamarább testet ölt s az is bizonyos, hogy ez a mozgalom átterjed más városokra is, mert nincs az országban egy jelentősebb város sem, ahol a bolgár zöldségtermelők ne árulnák a helyzetet kényök-kedvök szerint és mert ezek a hivatásos kertészek jövőjét és tekintélyét is alákor a homokba ástunk barlangokat és sikátorokat! És márványgolyókat szállásoltunk bele, amelyek szépen végigfutkároztak az utakon, folyosókon.

Sokszor yáratlanul ütött rajtunk a déli harangszó. Vége volt a délelőttnek. Kis időre elhallgatott ajkunkon a szó. Valahol messze vonat robogott Pápa felé. Soha nem feledem el azt az érzést, mikor a napsugárban döngő- zöngő darazsak hangját is meghallottuk a nagy csendben, mig a távolból a cséplőgép egyhangú bugását hajtotta erre a szellő, azt a folytonosan tartó búgást, mely majd hirtelenül leeső, majd simán emelkedő dongással kisérte a levegő dalosainak halk karénekét . . .

Ebéd alatt a Bársony kutya szolgáltatott egy-egy kis gyenge változatosságot. Bársony volt különben a mi egyedüli jópajtásunk. Mikor olyasmit ettünk, amiből jutott neki is valami, akkor szépen a szájába vette és futott ki vele az udvarra. Jónevelésü eb létére tudta, hogy a szobában nem illik csonton rágódnia. De alighogy megette, mindjárt újra bejött körülnézni, és — ha nem kapott egyhamar semmit sem, akkor elővette az ő jobbik eszét és követelni kezdett. Odament édesanyám szoknyája mellé, felrakta két első pracliját a kötényére és ugyancsak nyomkodta az orrát, a lábát hol az abroszhoz, hol meg édesanyám kötényéhez. Közben úgy fénylett, világított a szeme, zöldes láng égett benne, ami bizonyos hideg borzadás- íélét okozott nekem. Határozottan csodálattal

ássák — megérdemlik tehát azt az eljárást, azt a fegyvert, amelyet a fogyasztó közönség képviselője, a hatóság ellenük használ.

A városi konyhakertészeteknek csak az lehet a czéljuk és az lehet a rendeltetésük, hogy a mindennap szükséges főzeléket nagy tömegben állítsa elő, mivel ez felel meg a czélnak s ez az eljárás igényel kisebb befektetési tőkét. Ilyenformán az amúgy is csekély adóalapul szolgáló bolgár zöldségtermelők mihamarább ki fognak szorulni s igy a hivatásos kertészek is jobban boldogulhatnak, mert a kényesebb igényű, különleges zöldségfélék termelése a kezükben marad.

Hogy a városok konyhakertészete mennyi hasznot fog hajtani, azt előre jósolni nem lehet, de leszögezhetjük azt a tényt, hogy veszteni semmi esetre sem fognak, mert az bizonyos, hogy a földek igy jobban értékesülnek, a lakosság olcsóbban jut a főzelékhez, a munkásnép pedig keresethez és tanul munkát, szorgalmat, mely már magában véve is nagy erkölcsi haszonnak az alapját képezi.

Egy régibb eszme válik valóvá, mely többek között a magyar konyhakertészek megújhodását fogja eredményezni.

Népnevelés.

— Negyedik közlemény. —

(J.) Nem érdemesítve figyelemre az idétlen és ártalmatlan gáncsoskodást, mely bizonyos álprófétai oldalról kodátolt felfogással ért bennünket, ez alkalommal is folytatjuk a társadalom tudományi egyegiilet czéljára és eszközeire vonatkozó értekezésünket. Egyik fontos, lényegbevágó eszköz pedig a népnevelés. Nagy feladat ez. A műveletlen tömegnek öntudatossá tételén és hasznos polgárokká való felnevelésén alapul. Kétségkívül nehéz körülmény ez, de bizonyos nemességet igényel, mely élvezetet talál szinte a lehetetlenségeknek lehetővé tételében. Ez a bizalom és a hit maga magában és a szándék a hazát és nemzetet nagygyá tenni képezi a népnevelés szilárd, öntudatos alapját. Már a népiskolákban, ahol a gyermekek első és legelemibb kiképzéseket nyerik, hozzászoktatják őket ahhoz a gondolathoz, hogy minden pálya, tisztség és hivatal nyitva áll előttük és csak egyéni képességeiktől és ambicziójuktól függ, hogy esetleg a legmagasabb polczra emelkedhessenek akár a legalacsonyabb sorsból. Szükséges, példákat is lássanak arra nézve, hogy meg van a jutalma a nehéz és küzdelmes élet fáradtságainak és megpróbáltatásainak. Igaz, hogy a versengés jobb helyzet után s ennek nyomán keletkezett fokozottabb önbizalom sokszor finomabb és mélyrehatóbb tulajdonságokat elnyom. Például az embertársak iránti különös

adóztam azoknak a zöldes fényű, becsületes kutyaszemeknek.

Délutánonként a fák alatt heverésztiink és olvastuk a „Flóri könyvét.“ Jórészt kívülről tudtuk már a verseket belőle, a dirmegő-dör- mögő medvéről, meg a többi állatról. Hej, hogy fujtuk akkor:

Páva tolla fényes,

Rossz gyermek a kényes.

Aztán meg az Őrangyalból a „Lincsi- Pincsi“ versét:

Egész napon együtt játsztak Pincsi, meg a kis leány,

Megosztoztak békességben Az ebéden, uzsonnán . . .

Estére hajolva a kuglizás, karikajáték és ki tudná még, milyen játékok után a Világos várra mentünk fel. Ezt el nem engedtük volna egy nap sem. Ha csak valami csúf idő nem kerekedett.

Szőlőnktől nem volt épen messzire. Gyenge hajlású hegy, festői kilátással. Tetején egy fakereszt. Útközben ami tarka mezei virágot leszakíthattunk, vittük az ölünkben és mind odatüzdeltük a fakeresztre. Ahol felnézve a feszületre, mindent elfelejtettünk körös-körül, csak az Istenember fájdalmas arca mögött a mély, véghetetlen égboltot láttuk; emelkedett, repült a lelkünk, amint elhagyta ajkunkat a rebegő szó: Miatyánk, ki vagy . . .

Aztán leülünk a domboldalban, a lenyugvó nap felé fordulva. Megilletődve figyeljük, mint hanyatlik lejjebb a tündöklő arany tányér; mint

előzékenységet és bizonyos mértékben a szeretetek Ilyenkor a családi nevelés simítja és egyenlíti ki az ellentéteket, hol jóságosán, hol utasitóan, hol szigorúsággal, aszerint, amint azt a dolog természete vagy a felfogás megkívánja. Az olcsóbb néposztálynál azonban, ahol ez a kiegyenlítés a család részéről nem történik meg, más kiegyenlítési módról kell gondoskodni.

Jellemző korunkra, hogy ezt a feladatot nem az egyház végzi. Fiatalabb és életerősebb testvére, a szocziális mozgalom vette a vállaira ezt a feladatot. Már régen tudatára jutottak annak, hogy a szocziális mozgalom nemcsak szappanbuborék, divatkérdés. Maradandóbb dolog, talán egyenesen arra hivatott, hogy sokaknak a templomot pótolja, mert alapjában véve nem más a helyes irányban vezetett és fejlődött szocziálizmus, mint modern alapon reformált vallás.

A szocziális mozgalom és az önbizalom beoltása az ifjúságba képezi a népnevelés két karöltve járó alapját és ez teszi az egyént a legdemokratikusabban és legszocziálisabban gondolkodó emberré. Mindezek alatt — említettük — hogy nem a forradalmi szocziálizmust értjük, mely még sehol el nem érte felforgató czéljait. S még mielőtt egyetlen Ígéretét beválthatta volna, már is meghasonlott, kettészakadt. Zárt sorai között féltékenység, egyenetlenség ütött rést. A dolog természetében rejlik, hogy a hol csak a szocziálizmus erőhöz és tekintélyhez, nagyszámú parlamenti képviselethez s mi vele együtt jár, reprezentáló kötelességhez jutott, mindenütt merev, dogmatikus álláspontjából való lealkuvás árán érte el sikerét.

Nekünk magyaroknak a szocziálisták fajtáiból a legvadabbja jutott, akik hazát, vallást nem ismerve, csak a hatalmi törekvés egoizmusát szolgálják. Itten a hatalom czél. Es a czél elérésére a harcz legkíméletlenebb eszközeit használják s a legjogtalanabbakat.

Ezer szerencse, hogy most már mutatkozik némi javulás ezen a téren, mert a munkásság kezdi belátni, hogy mindezideig vak és engedelmes eszköze volt ambicziózus és lelki- ismeretlen izgatóknak. A munkások ezreinek magatartása mindenképp örvendetes és biztató. De a legalkalmasabb a sötét gond és nyomasztó aggodalom eloszlatására a törvényszerű szabályossággal lefolyó processus. A történelem szabatos példaadásán okulva, elmondhatjuk, hogy a magyar szocziáldemokrácziára az az alternativ sors vár, hogy vagy lemond álláspontja merevségéről, indulatai hevéről és hangja gyűlöletes barbárságáról s akkor érvényesülni fog, vagy pedig tovább is ragaszkodva hozzá, megsemmisül. Azért foglalkozunk a szoezializmussal behatóan, mert tudjuk, hogy ezek az eszmék mozgatják manapság a milliókat s hatalmas jövő várakozik reá, melyet hivatva van helyes irányba terelni a népnevelés.

nő, duzzad, terpeszkedik. Ni, már egyik széle a földre fekszik, merül lefelé; már csak fele van meg, már annyi sem . . . Már épen egy kis tüzvonal mutatja peremének legvégét . . . most meg egészen eltűnik, mintha egy óriás, ott messze nyugaton, letörülte volna az égről. Csak a felhők úsznak pirosságban.

Az est gyors léptekkel közeledik. Sietve hagyjuk el a dombtetőt, mert még világossal otthon akarunk lenni. A fényevesztő égbolton itt-ott egy-egy csillag ütődik, erőtlen csillogással. Olyan, mint az embernek jószívűsége. Csak az látja, aki futólagosán nézi meg; szegezd rá a szemedet és eltűnik, nem láthatod.

Nagyokat kell szökdelni a menedékes lejtőn lefelé. A barázda is keskeny. A száraz kukoricalevelek zörögve borulnak össze az alkonyszél sivitására. Suhogva csapkodnak vissza mögöttünk a kihajló ágak. Mire a szöllőnk táblái közé kanyarodunk, már sűrűén pitykézett az ég csillagokkal; homályban áll minden, mimagunk is lebegő árnyaknak látszunk csak.

Szinte félelmes az egyedüllét, a véghetetlen csendesség; de ha Arra gondolok, aki mindnyájunk felett őrködik; aki egész tengert igér egyetlen cseppnyi szeretetéért: akkor egyszerre boldog imádat, alázatos megadás ömlik keblembe; a rajongó szeretet serlege csordultig telik szivükben ... és áhítattal nyugtatjuk tekintetünket a mennybolt sötétlő sphaeráján, melynek millió kicsi ablakában oly szelíden pislognak az angyalkák mécsvilágai.