Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1908-12-20 / 49. szám
2 1908. deczember 20. XSTEisy-fc>á23.-y£í,i Ilir i n p> elismerésüket és örömüket fejezték ki a Társaság megalakulásán és sokat ígérő működésén. Gróf Teleki László kimentette elmaradását. Révai Károly elnök rövid, magyar házasságtól mélyen áthatott elnöki megnyitója után Fiiess Henrik titkári jelentését adta elő; felolvasta az Erdélyi Irodalmi Társaság üdvözlő táviratát, gróf Teleki László sürgönyét és Földes Béla dr. országgyűlési képviselőnk hosszú levelét, melyben a Társaság iránt érzett vonzalmát fejezte ki s kimentette távolmaradását. Programm szerint dr. Kiss Rezső ünnepi ódája következett. A szerző betegsége miatt a tartalmas költeményt Révész János rendes tag olvasta fel s kellemes orgánuma a költemény hatását nagyban fokozta. E költeményt Csarnok rovatunkban hozzuk. Dr. Káplánig Antal rendes tag „Petőfi és Teleki Sándor barátsága“ czimen tartott felolvasását, melyet a hözönség nagy tetszéssel jutalmazott. A felolvasás kidolgozása kerekded, rövid, plastikus mondatai frappánsak; jellemzése igazán találó; őszintesége gyöngéd, lelkesedése meggyőző, tárgyszeretete elragadó. Valóban jól sikerült előadás, melynek rövid keretéből mindnyájunk előtt feledhetetlenül megelevenedett a két nagy ember önzetlen barátsága. Fiiess Henrik négy uj költeményét olvasta , fel. Ügyes változatossággal választotta ki költeményeiből a legsikerültebbeket s izzó érzéstől áthatott előadásával nagy hatást keltett. Az érzés és gondolat sikerült harmóniában olvadt össze a külső kerettel, melynek alkotásában a költő eleven érzékkel megáldott. Kiváló alkotás a Révay Károly következő felolvasása s keresetlen, nyugodt előadásában mély és maradandó benyomást tett a hallgatóságra, kik közül a magyar nők szivét telitette meg a fenséges hazaszeretettel, melynek kultuszában Révai Károly örökké izzó temperamentum s fanatikus apostol. A darab belső tartalma az iró speczialis egyéniségének leghívebb tükrözője: mindent a magyarságért, a magyar hazafiságért! A közönség újabb szórakoztatására lapunk tárczarovatában közöljük az elbeszélést. Az ülést 7VffM?/z'-Grünwald Béla alelnök rekesztette be. Kérjük az elnökséget, hogy az ülésterem külső berendezésére a jövőben nagyobb gondot fordítson, mert a hatás maradandóságát az elhanyagolt külsőségek leverő benyomásuknál fogva veszélyeztetik. vagy csődbe jut s a bérlettől eláll. Mi történik ekkor? A város a biztosítékot elszámolja s uj árlejtést hirdet. De azon már megfelelő bérajánlat nem érkezik. Mit csináljon akkor a város? Bontsa el a 700 ezer K-ás szállót s építsen 400 ezrest? Képtelen helyzetek következhetnek be, ha az indítvány elfogadtatnék, hisz ha a bérajánlattevő időközben, mig a nagyszálló elkészül, sokkal jövedelmezőbb üzletbe fektetheti vagyonát, akkor is veszni hagyja letett óvadékát s kérdés, hogy akad-e újabb megfelelő ajánlat? Olyan magas biztosítékot pedig egyetlen bérajánlattevő sem adhat, ami egy hatévi bérlet eredményét feltétlenül biztosítaná, ; mert üzletember nem kötheti le összes ! vagyonát egy reménybeli jó üzletért, mert időközben sokkal jobb üzletre akadhat. Az aggodalom igen, de az indítvány épen nem alapos! Beköszöntő.- A Teleki Társaság első felolvasó ülése. — A Teleki Társaság múlt vasárnap délelőtt 11 órakor tartotta beköszöntő felolvasó ülését a városháza nagytermében. Nemzeti szinü zászló lengett a városháza oromzatán külsőleg j is jelezve az ünnepi hangulatot, mely a nagy- í számú előkelő közönség lelkületét megszállotta, j midőn a terembe lépett, hol a magyar kultu- J rának és hazafiságnak adózott az ambicziósus j és lelkes társaság, kinek tagjai közül megje- i lentek: Révai Károly elnök, Iványi-Grünwald Béla és Neuberger István alelnökök, Fliesz Henrik titkár, dr. Vass Gyula pénztáros, dr. Rentz János, Szellemy Geyza, Soltész Elemér, dr. Káj)lány Antal, Révész János, Tkorma János, Balezer Ernő, Réti István, dr. Kiss Rezső, Bertalan István és dr. Nagy Gábor. A Teleki család mindenegyes tagját meghívta a Társaság. Megjelentek a nagyemlékű gróf fia: Teleki János neje társaságában Kohóról, leánya Dotnahidy Viktorné gróf Teleki Blanka férjével együtt Angyalosból és gróf Teleki Jenő Nagysomkutról. Mindvégig élénk érdeklődéssel hallgatták a felolvasásokat s az ülés befejezése után az elnökségnek őszinte vidéki oláh és Vaszilkievics felvidéki tót Turócz- Szent.mártonból. Elválhatatlan jóbarátok voltak s egyetemi éveik alatt együtt is laktak. Jogot hallgatott mindhárom, bár kissé nehezükre esett az „idegen“ magyar nyelven való tanulás. De kettőzött szorgalommal pótolták a nyelvbeli hiányt, ne hogy magyar társaik mögött maradjanak. Mindig karonfogva lehetett látni őket; az előadásokra is úgy vonultak föl, mintegy tüntetve magyar tanulótársaik ellen. Közös társalgási nyelvül a németet használták, melyet folyékonyan beszéltek. Magyarul a világ minden kincséért sem szóltak volna, mintha átkos esküszó závárt tett volna ajkaikra. Csak midőn az évi vizsgálatok közeledtek, lehetett hallani egy-egy rémséges magyar mondatot, a mivel jogi tudásuknak adtak kifejezést. Mert ez a három ifjú leikéből gyűlölt mindent, a mi magyar! Társaiktól teljesen el- különözték magukat, nehogy a magyar ifjak társasága megmételyezze lelkűket; a tanteremben is külön ültek egymás mellett s lenéző gőggel tekintettek végig a magyar ifjúságon. Hazafias ünnepeken távolról nézték a magyarság tüntető körmeneteit s szemökben vad gyűlölet lángjával hallgatták a hazafias szónoklatokat. Pedig szép szál fiuk voltak. Magas, vállas mindhárom; a szász és a tót hullámos szőke fürtökkel, szép szőke bajuszkával, kék szemekkel, fehér-rózsás arczczal; az oláh fekete hosz- szura növesztett hajjal, nagy sötét szemekkel, olajbarna bőrrel. Mikor végig mentek az utczán, nem egy szép asszonynak, szép leánynak dobbant meg a szive látásukon s sokan vetettek sóvár pillantást utánuk. Vagyonilag is jó helyzetben voltak, mert kifogástalan divat szerint öltözködtek. 1876. junius végén együtt ült a három jó barát egy vendéglő külön szobájában. Búcsúztak egymástól. Szétszórja őket a sors a társadalmi életbe, családot fognak alapítani és tevékeny részt vesznek az élet küzdelmeiben. De vájjon, ilyen izzó magyar gyűlölettel tudhatnak-e egy biztos állást elfoglalni? Részt vehetnek-e a társadalmi életben? Szentül meg voltak győződve, hogy helyes utón járnak. A magyar nemzet és annak ezer éves alkotmánya előttük semmi értékkel nem birt; s megérlelődött lelkűkben az a rémséges gondolat, hogy a nemzet minden ellenségével szövetkezve, aláfogják ásni azt a terebélyes nagy fát, mely nekik is árnyékot adott; s kitudja? vájjon nem fog-e sikerülni azt tövébül ki is dönteni ? Csöndes suttogással ültek az asztal mellett; az üres üvegek nagy halmaza arra vallott, hogy már hosszabb idő óta bucsuzkodtak s arról is tanúbizonyságot tett, hogy jól megállják helyüket a fehér asztal mellett. Éjfél felé kissé hangosabbá vált társalgásuk; közeledett az elválás pillanata. Hoffinger, - ki köztük legidősebbnek látszott, — fölállott ünnepélyesen s igy kezdte búcsú szavait: — Barátaim! Az utolsó perczeket töltjük együtt, aztán szétmegyünk a szélrózsa minden irányába s kitudja, látjuk-e még egymást ? De tegyünk erős fogadást, hogyha élünk, - 25 esztendő múlva ugyanezen helyen összejövünk; elhozzuk családunkat, gyermekeinket s megerősítjük azt a rendíthetetlen barátságot, mely bennünket eddig egybe fűzött! S beleoltjuk gyermekeinkbe szivünk érzelmeit, hogy ők is a mi nyomdokainkon járjanak. Fogadjuk becsületszóra, hogy igy fogunk cselekedni! Bányaüzérkedés. Nemzetünk ellenségei a külföldön köz- gazdasági munkánk terén valóságos aknamunkát végeznek. Ez mennyire kárára van nemzetünknek, azt a magyar közvélemény igen jól tudja és hogy az ilyen áskálódás milyen következményekkel jár, azt kellően felfogni csak az tudja, aki közvetlenül részes a gazdasági munkában. Elszánt akarattal még jóvátehetnŐk erkölcsi és gazdasági hitelünk ellen intézett káros kihatásokat, de fájdalommal kell tapasztalnunk napról- napra, hogy a külföldi tőkét, a komoly vállalkozási kedvet nemcsak szóval a külföldi sajtó szándékos félrevezetése révén, hanem a mi ennél hatásosabb következményű, itthon tettekkel is elriasztják. A magyar bányászat súlyos válságok alatt sínylődik. A csapások egész sora nehezedett reá, amelyek közül csak egy is elég ahhoz, hogy valamely iparágat fejlődésében megbénítson. Jogi bizonytalanság, a vállalkozási kedv lanyhasága. tőkehiány, munkás szervezeti agi- táczió, a külföldi verseny, társadalmi és gazdasági szervezetlenség mind megannyi válságjelenség. S mintha nem volna elég a sors mérhetetlen sujtásából, ezekhez a kétségbeejtő tünetekhez hozzájárul még a féktelen üzérkedés. Ezek ellen várjuk a megváltó sorsfordulást, a magyar közvélemény segítő szavát, a tisztesség uralomra jutását, az uj magyar bányatörvényt. Lássuk csak tulajdonképen miből áll az az üzérkedés. Valaki szénkutatási joggal vagy széntulajdonjoggal bir, melyet vagy a földbirtok jogán, vagy pedig a fennálló bányatörvények alapján szerzett. Eladja a jogot valamely vállalatnak. Ha eZ" közvetlenül nem sikerül, közvetítőket keres, akiket megbíz azzal, hogy bizonyos jutalom fejében az eladást eszközöljék. A legtöbb esetben ez nem megy simán. A közvetítés a legtöbb esetben minden szakértő közbejötté nélkül történik. A szénjogok birtokosa valóságos lutrinak nézi a szénterületét és sokszor beleun a várásba. Ha a szénterület értékes vagyis a szén előfordulása annak gazdaságos Leművelését igazolja, akkor reális lehet a vétel. Ezt azonban csak szakértő bányamérnök állapíthatja meg. A legtöbb adásvétel szélhámosságát az idézi elő, hogy a szénterület értékét nem szakértők becsülik meg s a vevőt üzérek felültették. De az ilyen esetekben, amidőn tehát a bányászat tárgyi valósága s értéke beigazoltatott, a hiba Kezet togtak egymással s a kimondott szó szentségét egy néma főhajtással megpecsételték. Másodiknak a tót Vaszilkievics állott föl; kézbe ragadta a tele poharat s villogó szemekkel fűzte tovább Hoffinger fogadásait: — Esküszünk, hogy életünk minden per- ezét arra fogjuk fölhasználni, hogy a gyűlölt magyar uralmat megtörjük. Élére állunk a népnek, felvilágosítjuk szomorú helyzetéről, küzdünk s ha kell szenvedünk is fajunkért, de szabaddá tesszük őket! Isten minket úgy segéljen! Kiitta borát s az üres poharat a földhöz sújtotta, mely ezer darabra tört. — így törjön darabokra Magyarország! Ez utolsó átokkal szivében ült le helyére s előbb még bíboros arcza halálsápadtra vált, Utolsónak maradt Radosán Ámosz. Komoly, férfias mozdulattal simította hátra homlokáról a sűrű fekete hajat, olajbarna arczán kicsattant a pir, szeme megvillant, mint az oroszlánnak, ha vérszagot érez. Rövid, de izzó szavakkal fejezte be a búcsút: — Barátaim! az én vérem fekete, mint az éj; gyűlöletem lángoló, mint a pokol; szenvedélyem háborgó, mint az örökösen viharzó tenger! Ott leszek mindenütt, ahol harczolni kell a magyar uralom ellen. S legyek örökre átkozott, ha valaha megszegem fogadásomat! Azzal kiitták borukat, összeölelkeztek, megcsókolták egymás arczát s neki indultak a nagy világnak. Az áldott magyar haza három nagy ellensége telve tudománnyal, ifjúi erővel, lázas háborgó szenvedéllyel neki indult az életnek s vitte magával a hűség esküt, hogy tőrt fog mártani az édes anya szivébe. S a magyar nemzet géniusza ott lebegett
