Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1908-09-20 / 36. szám
2 N agytoányai IZlrlap 1908. szeptember 20. rá az igazgatóság. Takáts három hétig, tanulta az alig néhány ütemes szerepet. S a mikor | elkészült a tanulással, előadta Erkel Sándornak. Erkel egy szót sem szólt, a mi nála a legnagyobb dicséretet jelentette. Takáts tehát boldogan várta első jelenését. Kiáll a színpadra, figyel Erkel intésére és elkezdi mondókáját. A második ütemben azonban elvét egy hangot és az egész szólamot hamisan énekli végig. Erkel szokása szerint, diszkréten intett, hogy hagyja abba, de Takáts rendületlenül énekelte végig szerepét és kétségbeesve ment ki a színpadról. Alig mert mesterének, Pauly Rikárdnak a szeme elé kerülni, annyira röstelte a dolgot. Pauly ■kereken kijelentette, hogy semmi tehetsége sincs és soha sem lesz belőle igazi művész. A következő évben Takáts nem folyamodta meg az ösztöndíjat és a megüresedett helyet más növendékkel töltötték be. Pauly sürgetésére aztán . Podmaniczky Frigyes, az akkori intendáns nagykegyesen tovább folyósittatta a harmincz forintos gázsit. Közben megépült az Operaház uj hajléka. Voltaképen itt kezdődött el Takáts igazi szereplése. Egymásután kapta meg első nagy szerepeit, Valentint, Rigolettót, Luna grófot, Figarót, a melyekben már kezdett kibontakozni tehetsége, 1893-ban már kilenczezer forint fizetése volt, Szerződésének megújítása elé azonban sok akadályt gördített Stesser József, az akkori kormánybiztos. Takáts nem törődött a kicsinyeskedéssel, 1893-ban Bayreuthba ment, hol akkor a következő év játékaira készültek. Rövid külföldi tartózkodása után azonban ismét hazatért s elfogadta az Operaház utánna küldött ajánlatát. Azóta itthon működik s dicsőségének tetőpontján áll. Mint bennünket közelről érintő körülményt még idejegyezzük, hogy Németh Gyulának, kinek hangversenyében nemrégiben gyönyörködtünk, ő a protektora s az ő útmutatása mellett indult el e jeles növendék a művészet göröngyös utján. Helyes utón. A „Teleki Kör.a \ Azon lelkes ^s önzetlen fáradozásnak, j melyet a „Nagybánya'1 kifejtett, hogy váró- í sunk szellemi foglalkozást űző emberei irodalmi körbe tömörüljenek, némi nyomot hagyó ered- i hogy legyen a feleségem. Tudom, hogy maga is szeret. — Az ijedt, zavart tekintetem látva, mintegy magyarázatként hozzá tette még: nos igen, tudom, megéreztem. Érti ? megéreztem, hogy szeret, hogy a kezét joggal vehetem a kezem közzé, mert remeg, ha az enyém megszorítja. S mert mindezt tudom, érzem, azért akarom, vágyom utánna, hogy a feleségem legyen. — És én ott hagytam remegő kezem az ő két erős kezében. A szemeim gyönyörűség- teli felvillanása, az arczomat elöntő piros tűz volt a vallomásom, a feleletem. — S akkor ő eleresztő kezemet. Leültetett ide, erre a záfára és szintén helyet vett magának velem ott azon a kis széken, amelyről maga csak az imént állt fel és beszélt nekem olyan dolgokról, hogy a lelkem is megreszketett belé. Én pedig hallgattam. Nem úgy, mint magát, lehunyt szemmel, félve húzódva a zófa sarkába, mintha rettegnék az általa kínált boldogság elfogadásától. Az élet, a boldogság nagy érzése tüzfolyamként borult szivemre. Minden porczikám remegett a belső heves felindulástól s tágranyitott, kérdő szemekkel lestem szavait, melyeknek pedig egyike is elég lett volna, hogy más leánynak a rózsaszínű álmait egy csapásra kegyetlenül szétfoszlassa, tova röppintse, mint valami halvány kis silhouetteet. Én bennem pedig minden szavára erősebben, intenzivebben viharzott fel a viszonzott szerelem nagy, szent érzete. Már nem is igen tudtam, mit beszél. Elmémet fogva tartotta, akaratom lenyűgözte egyetlen gondolata annak, hogy szeretjük egymást. — Ezt értettem ki, ezt hallottam minden szóból, amit kiejtett s úgy néztem fel rá, mint a holdkoros bámulata tárgyára; mig végre ő térített magamhoz ebből a csodás apátiából. — Loli, az égre kérem, hallgasson rám a csendes, józan eszével. Hisz maga tán nem is ménye, hogy pénteken, a városháza tanácstér- | méhen összegyűlt, meglehetős számú tollforgató , egyén, köztük nehányan, kik a szépirodalom terén sikeres működéssel dicsekedhetnek, kimondotta, miszerint a Teleki-kört megalakítja, azonban előbb s valószínűleg október 10-én d. e. 11 órakor irodalmi matinét rendez, hogy városunk intelligens közönségének az eszme iránt tanúsítandó érdeklődése terjedelméről tájékozódást szerezzen, mert valljuk be őszintén, nagyon is gyakori tapasztalat, hogy egyes gondolat, életrevaló intézmény bölcsője mellé mindjárt odaássák a sirt is ! Most csak arról van szó, hogy a közönség seregeljék a csecsemő bölcsője mellé, győződjék meg annak életrevalóságáról s ha ilyennek találja, támogassa érdeme szerint, mert a Teleki-kör kulturális hivatást tűzött maga elé, az irodalom és költészet szeretetének kifejlesztését és ápolását, minél szélesebb körben való terjesztését, általában közművelődési tényező óhajtand lenni s működésében különösen számit városunk művelt hölgyeinek résztvevő közre- I működésére, hisz a szépnek és nemesnek kultuszát jobb kezekbe le se tehetné ! A rendelkezésre álló szellemi erők elfogu- I latlan értékelése mellett teljes meggyőződéssel valljuk, hogy a Teleki-kör a maga elé tűzött közművelődési feladatot derekasan megállhatja legalább is oly mértékben, milyenben más városok hasonczélu körei s ez lenne a legnagyobb elismerés azok számára, kik az emberi gyarlóság kicsinyes megnyilatkozásai közepette czél- tudatos kitartással fáradoznak a kör megalakításán. A közönség tájékoztatására felemlítjük, hogy a kör nevét Teleki Sándor gróf, 1848-as ezredesről venné fel, mert bár igaz, hogy a Teleki családnak a tudomány, irodalom és politika téren számos történelmi nevezetességű tagjai működtek, mégis bennünket legközelebbről a koltói nagy gróf érint nemcsak izzó hazafi- ságánál és a magyar nemzet függetlensége iránt érzett rajongó lelkesedésénél fogva, hanem érti, amit beszélek. — A lelke messze szállt valami bűvös igézet távol világba. Értse meg, mit mondok. Gondolja meg, hogy nem Ígérek, mert nem Ígérhetek magának jövendő életére csupa fényt, meleget, sem a gondtalan szeretkezés bohó örömeit. Rögös utón fog majd velem járni, amilyenhez a maga parányi lábai nincsenek szokva. A reális élet kemény országúján, amelynek mentén a rosszakaratú irigység tövisei könnyűszerrel megtéphetik ruháját. Mert én nem vagyok a tunya, mindennapi élet embere. Bennem az ambicziók összetalálkozása viharzik. Nem haladok taposott utakon. Agyamon merész eszmék szántanak mély barázdákat, melyeknek megvalósítását életczélomul tűztem ki. Egy velünk szemközt rohanó árral kell megküzdenünk, amely küzdelemben csak az én karjaim segíthetik majd, hogy el ne merüljön. — Szívesen lesz hát a feleségem Loli? — Szeretem. Ez volt az egész, amit feleltem, mert más szó nem jött ajkamra annál, amit éreztem. — Az az élet, amit én kínálok, olyan lesz, mint egy magánosán álló, meredek szikla, melyen a felfelé jutást ezer veszély nehezíti ! meg s ezek leküzdése közben ép oly szabadon i perzselheti arczunkat a nap tüzes sugara, mint j amily szabadon megverhet bennünket a fejünk felett gyülekező nehéz fellegek hideg esője, S ekkor is csak az én karjaim lesznek egyedüli segítői, támaszai, hogy ha elfárad. És a világ mindkettőnkre egyaránt ki fogja feszitni a félreértés mérges nyilait. Aztán meglehet, hogy a sok küzdés és fáradtság dijja még sem lesz más, mint keserves csalódás reménységünkben és nemes ambiczióink szerte foszlása s nekünk nem marad más vissza, mint csendes megadással merengeni a dicstelen, eredménytelen múlton s vigasztalni egymást a szomorú jelenben. azon meleg és önzetlen barátság miatt is, mely a magyarság legnagyobb költőjéhez: Petőfi Sándorhoz fűzte. A magyarság e végvidéken már az elnevezésben is meg fog nyilatkozni a hazafiság és tántorithatlan hazaszeretet vonatkozásban annak nagy és nemes alakjával, ki e legnemesebb erények tvpikus képviselője volt s igy már a kör neve megjelöli azon irányt, melyben tevékenységét a legönzetlenebb odaadással ki kell fejtenie: a magyar hazaszeretet és önfeláldozó hazafiség erősítésében és fejlesztésében! A kör bevonná működési körébe a helyi népköltészet termékeinek felkutatását, irodalmi hagyományainak felderítését s mindazon emlékek összegyűjtését, melyek az irodalom és költészet terén becsesek és értékesíthetők s már ezen működésében is száinottarthat arra, hogy a művelt közönség érdeklődésével támogassa. Helyes utón járnak hát azok az önzetlen rajongók, kik a kör megalakításán lankadatlanul buzgólkodnak! A dalárda. Múlt hétfőn a dalárda a Polgári Kör nagytermében társas összejövetelt rendezett s arra működő tagjain kívül meghívta azt a nehány pártoló tagot is, melylyel rendelkezik, meg még nehány egyént, kiről az érdeklődés létét feltételezte. A társaság rövid lakomája után a dalárda szebbnél szebb darabokat adott elő, melyekkel zajos, őszinte sikert aratott. A siker őszintesége az arczokról sugárzott le, mert a hallgatóság oly kellemes szellemi élvezetben részesült, hogy nem tudta magába fojtani s a gyönyör kiült az arczokra, mint a gyermekmosoly, melyet a legegészségesebb közérzés varázsol elő. És ezt a dalárdát alig hallgatják, alig pártolják ! A művelt közönség zöme egyszerűen nem vesz tudomást létéről s ezért joggal szemére hányhatjuk, hogy egy oly szellemi táplálkozástól fosztja meg magát, mety lelkületének nemesítésére jótékony táperőket szolgáltathatna s belső tartalom változatosságát növelné. — Azért kérdem mégegyszer, hogy mind- ! ezekután habozás nélkül örömmel lesz-e a segítő társam, édes feleségem ? — Most már szent tűzben égett a lelkem, melytől lángot fogott az agyam, a szivem minden érzése. Valósággal extázisba ejtett az ő határtalan csapongásu lelkesedése s tán az életemet sem tudtam volna megtagadni tőle, mert benne az isteni örök ideált, az eszmények ! megvalósulását láttam s nem gondolva a ránk váró veszélyek sokaságával, szilárd elhatározással adtam meg ismét abban az egy szócskában a válaszom, hogy szeretem. Hisz’ ebben az egy fogalomban összpontosult minden bennem , élő érzés és akarat. — Láthatja hát kedves Bükky, hogy nem futottam szivárvány után, melyben csak gyönyörködhetünk, de élni nem lehet soha. — A való szent igazság állt előttem, a melyen csak egy olyan rettenetes erejű vihar volt képes erőt venni, diadalmaskodni, amilyen minket ért. — De nem, erről már valóban nem beszélek! Ez már hadd maradjon az én szomorú örök titkom. Csak arra kérem még, hogy maradjon meg ezután is az én jóbarátomnak, pajtásomnak. Hisz az egész dolog csak azon múlik, hogy maga kedves barátom kissé elkésett. — Hogy már maga előtt megismertették velem az életet. - A valót, a rideget. S igy már nem bírok hinni abban, ami kívánatosnak, kellemesnek ígérkezik s ami iránt a leány lélek olyan fogékony. — Maga pedig örüljön, hogy nem nyer élettársul egy ilyen szomorú, csendes leányt, kinek a lelkét az érzések örök fényforrása, a mindenható szerelem többé már nem tudja fel- melegiteni.
