Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1908-10-04 / 38. szám
tAxXS^X^^XjIMCX XDSi Si!2i±3T»X^:S.OX>^.XJi]VB:x HETIXjAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő: Dr. AJ Ti 3 NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: JSNEY GYULA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kossuth Lajos-u. 21., hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában is Rákóczi-tér. Október hatodika. Arad a magyar Golgota! Azzá tette a dicső tizenhárom vértanú halála! Ma ötvenkilencz éve a világ történelem legnagyobb tragédiájának volt színhelye az aradi vesztőhely, amely azóta szent a magyarnak, miként a hívőnek Jézus halála óta: a kereszt. Tizenhárom hős, önzetlen honfi lehelte ki ott a Golgotán nemes lelkét s a nagy temetés után egy ország szive szakadt meg . . . Magyarországé! Az aradi vesztőhelyen nem csupán csak az a tizenhárom múlt ki, hanem keresztre feszittetett ott milliók vágya, törekvése: a magyar Szabadság. — Az a tizenhárom sirgödör eltemette: az egész országot! A gyilkos fegyverek dörrenése szivén találta az országot is! Október hatodika gyászosabb napja a magyarnak, mint akár a várnai, mohácsi, mohi gyásznapok. Igen, mert Várnánál, Mohácson s a Mohi pusztán vitéz és méltó ellenfél győzelme borította gyászba a nemzeti szent lobogót, — de Aradon gyáva pribékek, az Erőszak, a Jogtalanság bakói a legnemtelenebb bosszú parancsára, mellőzve a nemes ellenfelek lovagiasságát, — megkötözött, vasravert hősök életét olták ki. Azokét a hősökét, félistenekét, akik előtt a harczmezőn a pribékek urai, pa- rancsolói gyáván megfutottak . . . Emlékezzünk! Emlékezzünk meg a hősökről s az Efialtesekről, mert Arad örök tanúsága annak, hogy a magyar nevet az aradi tizenhárom időtlen-időkig tiszteltté, nagygyá tévé az egész világ előtt és mert csak az árulás, nem pedig a nemzet gyöngesége, honfiai lelkesedésének hiánya állította fel az aradi Golgotát! Borongó őszi napok legsötétebbje: október hatodika, be vagy vésve szivünkbe ! Azt a napot a magyarnak feledni nem szabad. Nem! Nem is feledjük! Mindenha példa lesz Arad a magyarnak: hogy miként kell a hazát igazán szeretni s hogy a hazáért s a népek igazáért ha kell, meghalni dicső és nagy hősiesség! Nagyobb mint érette fegyvert ragadni. Ezt teve a tizenhárom! Az Eszméért, az Igazságért vérét ontá! Nem esde- kelt kegyelemért, szeretteit, családját, vagyonát, életét áldozá fel — a hazáért. Emlékezzünk! Emlékezzünk meg a nemzet nagy temetéséről s az azutáni napokról! Az a nagy temetés tanítson meg bennünket arra, hogy a nemzet, ha annak fiai szivében a haza szeretet szent tüze ég, — ha a vész idején feled minden érdeket s csak a hazáért cselekszik, — meg nem halhat, a nemzetek sorából ki nem törülhető s a sírból is feltámad. Fel, ha a pokol minden sátánja ellene tör is! Feltámasztja az Eszméért, az Igazságért való lelkesedés s az abban való egyesülés, összetartás! Tizennyolcz évig volt bezárva az aradi temetés után a kripta! Egy megölt ország feküdt benne ... de nem örökre. Nem, mert tizennyolcz év után feltámadt. Feltámasztá a nemzeti Géniusz, mely oly erős, miként maga ; az Istenség! Bár mélységes bánat tölti is el sziveiteket október hatodikán, ne sírjatok, ne ontsátok könnyűiteket, de imádkozzatok a magyarok Istenéhez, hogy nem hagyott el bennünket, hogy a temetést követé a feltámadás! A nemzet lábra'állott! Számban ugyan erősen megfogyasztá az Erőszak, de kitartását, a hazához s annak szent rögéhez való ragaszkodását megnevelte! Még mindig sajog a lelkünk, de a múltra fátyolt borítunk, mert a nemzet megbocsátott! Ismét: — óh már hányadszor —- megbocsátott! Ne sírjatok, de emlékezzetek! Ti pedig hősök, félistenek, dicsőséges tizenhárom pihenjetek, aludjatok csöndesen ! Emléketek örökké élni fog lelkeink- ben és ha kell követni fogunk benneteket! Isten minket úgy segéljen! • •••$••«• O • R nagybányai Hírlap iárczája Ősz. Üdvözöllek borús lemondás Bus őszi napfény ideje! A szivem annyi szép reménnyel Derűs ábránddal volt tele. A szép remények összetörve, Derűs ábrándok szerte szórva, De megnyugvás száll a szivemre : A virágok is hervadóba . . . Azt hittem egykor, a lemondás Szétmar ezang ölj a szivemet. Csalódtam gyógyír a lemondás A szívre, mely nagyon beteg. Az ősz virága uj tavaszt vár, Mosolyog még a napsugár... Lelkem ijedve rezzen össze: Nekem már elvírult a nyár. Lekéi a Szerkesztőhöz vagy az őszi versek ellen. Újra itt van az ‘őszi borongás . . . Előttem öt-hat képes hetilap; Forgatom őket: csupa nyavalygás Minden soruk a nyár letünte miatt. Nincsen egy vidám, életre való hang, A hány poéta — mind kesereg. Lemondásról zeng valamennyi lant Reményei romhalma felett. Drága: barátim! Szürke poéták! Lássátok be már, hogy kopott ez a hang: Könnyeket ontni levelek hullásin, Egyre zokogni, mig el nem föd a hant. De ugyan beszélhetek én ! Falra a borsói hiába vetem : Poéta koromban ép igy elmerengtem Egy pár lehulló őszi levelen . . . Magához ssólok hát Szerkesztő barátom: Tulajdonképen ön a hibás : Papírkosárba való ez a sok lom, Ez a nyavalyqós sok zokogás. Volt. Művészi hitvallás. A festészet művészeti fejlődése végtelen sok fokozaton ment keresztül addig, a mig a : legutolsó állomásra, a tájkép-festéshez jutott, i Ez a művészet fejlődésének ezidőszerint leg magasabb fokát jelenti. Mert a tájkép festés mai értelmében sokkal több mint a töiténeti- a figurális, a genre, vagy pláne az állatfestés; sokkal magasztosabb, sokkal emelke- dettebb valami, mint az előbbiek bármelyike. A tájkép festés megértéséhez ugyanis nemcsak fejlődöttebb művészi érzék kell, mint a többihez, de ahhoz poézis és filozófia is szükséges. A tájkép festő nemcsak festő, de filozófus és poéta is. Az absolut természet megfestése, a modern tájfestés. Ennek a természetnek vannak felséges pillanatai, amelyek azonban oly sebesen suhannak el szemeink előtt, hogy ke- vésbbé éles megfigyelő észre sem veszi őket, nem apperczipiálja elég gyorsan s ha fel is fogja, elmosódik emlékezetében. Ha megfestve látja őket, talán észre veszi, hogy ezt már látta valahol és valamikor, de ha nem finom szenzitiv lélek, nem érti meg a képen sem azoknak mély értelmét, azok filozófiáját. Lássuk mi lehet egy tájképen a filozófia? Hogy ezt megérthessük, legnagyobb tájképfestőnkhöz kell fordulnunk, kinek nevét sem keli említenem s reá fognak ismerni soraimból. * * A sik vidék filozófiája, a végtelenség gondolata. S nemcsak a térbelié, de az időbelié is. Az alföldi képeken nagy, nemes, méltóságos és egyszerű vonalakat látunk. Nem zárja el előlünk az „azontú!“-t sem fa, sem hegy. Látjuk a végtelenséget. S ha gyöngébb a lelkünk, félünk a végtelenség nyomasztó gondolatátától, ha erősebb — gyönyörködünk benne. Szárnya-
