Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1908-08-30 / 33. szám

2

1908. augusztus 30.

A középiskolai ifjúság katonai kiképzése.

Mint a fővárosi lapokból olvassuk, hogy az a mozgalom, mely a test nevelési ankét kapcsán gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi minisztert arra bírta, hogy 12 tankerületben egy-egy középiskola kísérletezhetett a katonai kiképzéssel, egy lépéssel tovább jutott, mert kiterjesztette Magyarország valamennyi középiskolájára. Ezen hir méltán örvendeztetheti meg a testnevelés barátait, mert régi vágyuk valósult meg ezen korszakalkotó intézkedés által. Régi vágyunk volt a magyar ifjúságot edzetté nevelni és ellenállóvá az élet viszontagságai ellen. Az újabb kor szelleme hatja át a közérzületet és a gondolkozást. A fejlődés törvényei érvényesülnek minden vonalon. Az ifjúság az iskolában játszva elsajátítja a czéllövés szabályait, melyet a katonaságnál esetleg elkeseredettségből vagy dacz- ból nem tesz meg. A vívást, mint a magyar fajnak harczi erényekre emlékeztető tulajdonságát szintén gonddal fogják tanítani az intézetekben, úgyszintén a katonai rendgyakorlatokat, felvonulásokat, melyek az ifjúságnak erejét s ügyességét próbára teszik egyaránt. Mindez bevezetés gyanánt fog szolgálni a katonasághoz.

A letűnt századok gyermekei azért voltak oly edzettek és hosszuéletüek, mert nagy gondot fordítottak testük nevelésére arányosan szellemük művelése mellett. Felébresztették az ifjúság érdeklődését az ügyiránt, kifejlesztették ambiczióját, rendelkezésére bocsátottak pazar bőkezűséggel megfelelő berendezésű tornaépületeket, játéktereket, hol az ifjúsággal egyetemben még a korosabbak is eltöltötték idejüket játékok között. Az ifjúság verseny kedvének és képességének fokozására győzelmi dijakról, babérokról, kitüntetésekről lesz gondoskodva s az ifjak közül a nyertesek, akárcsak az olympiai koszorús bajnokok, büszke örömmel gondolnak vissza dicső sikereikre teljes életükben. Egészséges testben lakozik egészséges lélek. A gyenge beteg testben a kedély, az élet s a munkakedv szunnyad. Ébresszük fel a testgyakorlat által, mely megpirositja az ifjúságnak sok korai szellemi túlterheltségtől meghalványodott arczát s erőt ad kötelességének teljesítésére és hivatáIM" agybanyai Hírlap

sának betöltésére. A fejlődésben levő ifjak szervezetének kifejlesztésében s megerősítésében csodaeredményeket érhetünk el, melyért egész életében hálával gondol vissza azokra az áldásos intézményekre, melyek azt képesek voltak elősegíteni.

Üdvös és czélszerü volna ezen testnevelést a sportnak minden ágára kiterjeszteni az egyes vidékeknek sajátos alkalmatosságára való tekintettel. A selmeczbányai intézetekben pél- , dául hegyi zászlóaljat alakítottak, mely bizonyára abban az irányban fogja nyerni katonai kiképzésének főiskolai előkészítését is. A modern hadászatban a nemzet megvédésére annál alkalmasabb a katonasága, ha benne mentül nagyobb számú jó lövő létezik. Ha ezt a tulajdonságot már zsenge korában elsajátítja a magyar ifjúság, akkor az valósággal áldásos előnyt jelent katonai védelmi szempontból a magyar nemzetre nézve. Voltak előkelő befolyású férfiaink, kik ennek fontosságát jóval korábban felismerték és vagy saját anyagi áldozatkészségükkel támogatták az eszme megvalósítását, vagy társadalmi utón számítottak czélt érni. Szükségük volt ilyen ideális és fenkölt gondolko- zásu nagy államférfiura, kinek szive a magyar nemzetével dobban össze, a ki a miniszteri székből a nemzet boldogulását s előhaladását szolgáló intézményeket alkosson. A ki templomokat, palotákat emelt a magyar Géniusnak, a magyar tanügynek, kiterjedt gondos figyelme a magyar ifjúság testi nevelésére is, mert a hazának erős karú férfiakra van szüksége. A nemzet részéről örök hála és elismerés illeti meg ezen korszakalkotó intézményekért, melyeknek létesítése nevéhaz fűződnek. A nemzetközi olymyiai versenyek elé nagyobb bizalommal, a sikernek több kilátásával nézhet az ekként nevelt ifjúság, a hol a magyarnak hírnevet és dicsőséget szerezhetnek.

Ne csapongjon képzeletünk ilyen messze. Maradjunk városunknál, a hol már látom képzeletemben féltett szemünk fényét: az ifjúságot felvonulni az ezen czélra szolgáló klastromrétre a hol versenyeik valóságos népünnepély számba megy. A höl saját zenekaruk, saját énekkaruk lélekemelő kíséretében versenyeznek a babérért. Mint említettük kívánatos volna, ha az uj test- nevelési rendszert gyakorlati alkalmazásában kiterjesztenék a sport minden ágára és különösen azokra, melyek a szabad természet ölében gyakorolhatók. Az ifjúságnak ezen nemes időtöltése szokássá, jellemévé fog válni, nem keresi később a kávéházak és mulatóhelyek füstös levegőjében kedvtelését, hanem egész- | ségesebb és nemesebb szórakozásra hajlik.

Az ifjúság katonai kiképzésének hire méltán örömmel és büszkeséggel tölthet el mindannyiunkat. Mintha erősebbnek és hatalmasab- nak éreznénk magukat általa. Hatalmas lépés ez a czivilizáczió terén, mely a nagy kultur- nemzetek soraibá emel. Szerencsét kívánunk hozzá és kitartást, hogy a gazdag eredményben lehessen alkalmunk gyönyörködni, hogy a kitartó munkának meglegyen méltó jutalma s gyümölcse.

Almer Lajos.

Kiterjedt, nagy család mély bánatára, városunk közönségének általános részvéte mellett érkezett meg e hó 26-án Budapestről a koporsó, mely Almer Lajos holttetemét zárta magába. Visszatért tehát szülővárosába, melynek önzetlen, derék polgára, lelkes hive s közjavának fáradhatatlan, kitartó munkálója volt.

A szakadatlan nehéz munkában szelleme megtört, de azért erős volt a hitünk, hogy a fővárosban, hova pár hóval ezelőtt gyógykezelés végett távozott, visszanyeri lelki egyensúlyát s önzetlen tevékenységét továbbra is kifejtheti családja és a közjó javára. A sors másként határozott s ma már ott nyugszik künt a .családi sírboltban; múlandó teteme az anyaföldé, emléke azonban mindig fog bennünk élni, mert polgári társadalmunk és közéletünkben jelentékeny szerepet játszott.

Igazán bámulatos az a tevékenység, melyet Almer Lajos kora ifjúságától fogva kifejtett. Mint az Álmer Lajos és Károly mészáros és kereskedő czég egyik főnöke, gőzmalomtulajdonos, téglagyáros s szinte fel nem sorolható vállalat tulajdonosa örökösen el volt foglalva, de amellett mindig volt ideje a közéletben való buzgó szereplésre, különösen, mint városi képviselőnek, mely tisztét a legnemesebb ambitió- val s rajongó önzetlenséggel töltötte be. Fanatikus hive volt a függetlenségi zászlónak, mely mellett tettel és szóval egész életén keresztül

— Nem hinném. A hajósok talán lefeküdtek a párkány mögé.

— Add meg a jeleket; a dolog elég különös.

A mester engedelmeskedett. Figyelmesen néztük egy pár perczig, de hiába, senki sem felelt, senki sem jelentkezett.

— Lehet, hogy a legénység részegen alszik — jegyezte meg a spanyol, hozzám közeledve.

— Lehetetlen, hogy emberek nélkül volna — vetettem ellene, hiszen jobban megy, mint mi.

Társam nem felelt, hanem figyelmesen nézte a mestert s néhány más tengerészt, kik egy ócska tarack megtöltésével bajlódnak. Á lövés eldördült anélkül, hogy jobb eredményt ért volna el; senki sem mutatkozott, senki sem felelt. Eközben leszállt az éj s a rejtélyes hajó nemsokára eltűnt a homályban.

*

Alig egy óra múlva a mester a homályból tisztán felvillanó lángocskákra irányította figyelmünket. Honnan törtet elő? A kapitány biztosított róla, hogy semmiféle föld sincs a látóhatáron; mi pedig biztosra vettük, hogy a lángok a rejtélyes vitorlásról származnak, pedig semmiféle elfogadható ok sem igazolta e föltevésünket.

Az öreg mester lehajtott fővel nyugtalanul az utasokat nézve sétált a fedélzeten; az utasok pedig oly szemeket vetettek rá, mintha beléje helyeznék minden bizalmukat. Eközben egyik föltevés a másikat követte. Némelyek kalózhajónak tartották, melynek hajósai a mellvéd mögé rejtőzködtek, mert megijedtek hajónk jelenlététől, mások a hirhedt bolygó kisértet hajójának nézték; csak a mester véleménye tért el a többjétől, aki azt bizonyítgatta, hogy a vitorlás valószinüleg nem más, mint a halottszállító hajó, melyet egy amerikai golettáról már máskor is látott volt körülbelül ugyanezen

tengerrészen. Az egész éjt a tengerészek s az utasok jó része ébren, a fedélzeten töltötték, hogy elejét vegyék az esetleges meglepetésnek a rejtélyes hajó részéről. Az éj azonban egészen esemény nélkül telt el; a sóvárogva várt hajnal megérkezett. Az óceán egészen szabad volt, a kérdéses hajó pedig napkelte előtt eltűnt.

*

Egy teljes napon át mi sem tűnt fel a láthatáron s már remélni kezdtük, hogy a fantasztikus hajó nem fog többé mutatkozni, midőn j a következő napon a kormányos elkiáltotta: I Hajó a szél, alatt! Valamennyien a fedélzetre rohantunk. Észak felé egy három árbóczos nagy vitorlás tűnt fel, mely gyorsan haladt előre.

Az őr, aki a főárbócz-kereszteződésről távcsővel figyelte a hajót, izgalomtól remegő hangon kiáltott:

— A rejtélyes hajó!

— A hajót északnak! — vezényelte a kapitány - bocsássátok le a dereglyét!

A kapitány tisztán akart látni e valóban különös dologban. Távcsővel a hajó vizsgálásá- hoz látott; a kapitányi hid s a íödélzet még mindig el volt hagyatja s bár a szél irányt változtatott, a vitorlák most is a régi helyzetökben voltak. Á fordulat eközben végbement s hajónk fecskeként haladt a rejtélyes jármű felé, de ez sokkal gyorsabban, mint mi, a távolság köztünk folyton nőtt s végre hamarjában el is vesztettük szemünk elől.

Eközben leszállt az éj; az égboltozatot csillagok lepték el, a tenger feketés szint öltött. Hajónk folytatta útját s kutatott mindenfelé, de hiába. Ügy éjfél után azonban élénk meglepetésünkre különös világosság tűnt fel. Távol, ahol az ég s az óczeán összeolvadni látszott, úgy tetszett, mintha az egész tenger lángokba állna vagy hogy a habok alól törne elő valami rejtélyes, erős fény.

*

Egy pillanatra a Fergusson kapitány Ábrahám Lincoln nevii hajóján képzeltem magamat azon a rettentő éjen — melyet oly szépen ir le Verne Gyula — melyen a legénység észrevette Nemo kapitány „Nautilus“-ának tengeralatti fényét. De rögtön kiábrándultam s ismét a tengerre néztem; nem volt álom, hanem valóság. Minden irányba kigyódzó piros és zöldes lángcsóvákat lehetett látni. A hullámok minden mozdulatára szikramiriadok emelkedtek fel. A tenger színe úgy forrt, mintha óriást polipok vagy más szörnyek tekerődztek volna j össze.

Ugyan mi lehet az? A kapitány a tenger foszforeszkálásának. tulajdonította, a többiek ellenben valami különös félelem hatása alatt a rejtélyes hajót okozták. Arrafelé irányítottuk utunkat, a honnan a fény jött. A világitó tenger szélére érve, egyszerre egy szilárd, fekete tömeget láttunk, mely élénken vált ki a szikrázó háttérből.

Egyhangú kiáltás hallatszott a fedélzetről:

— A rejtélyes hajó!- Végre hát itt van - szólt a kapitány — előre tengerészek!

Hanem e parancsnak már senki sem engedelmeskedett. A kormányos ott hagyta a kormányaidat, az árbócz-őrök eleresztették az emeltyű-karokat mindannyian, a hajófar felé fordultak s kijelentették a kapitánynak, hogy senki sem fogja követni. A kapitány erre egy sajkát bocsátott le s beléje szállt. Megragadta az evezőket s bámulni való bátorsággal haladt a még mindig mozdulatlan hajó felé; pedig a vitorlák ki voltak bontva s a szél fújt. Erélyesen evezett, minden evezőcsapással egész szikra rajt verve fel; szemeit állandóan a hajóra irányozta, mely alól az egész s hatalmas fénynyaláb előtört volt. Úgy látszott, mintha a sajka távozása közben óriási arányokat öltene s a kapitány is mindig nagyobbá válna. Végre némi rettegésteljes várakozás után láttam, hogy