Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1908-08-30 / 33. szám
híven és becsületesen kitartott. A társas összejövetelek alkalmával tartott beszédeit a hazafi- ság izzó tüze s a rendithetlen hit és bizalom jellemezték. Közéleti tevékenységének köszönheti tekintélyét, melyet városszerte élvezett s igazi mintaképe volt a puritán, patriczius polgárnak. Temetése csütörtökön délelőtt ment végbe a Rozália kápolnából a. város közönségének osztatlan, nagy és őszinte részvétele mellett. A család gyászjelentése igy hangzik: Alólirottak mélyen megszomorodott szívvel tudatják, hogy a szerető férj, gyöngéd apa, nagyapa, testvér és rokon Almer Lajos Nagybánya város képviselőtestületének és Szatmár- vármegye törvényhatóságának tagja 1908. év aug. hó 24-én d. e. Budapesten élte 55-ik, boldog házasságának 32-ik évében, hosszas betegségét türelemmel viselve csendesen jobblétre szenderült. Munkás élete, példaadó szorgalma polgártársai becsülését, tiszteletét kivívta. Emléke örökké él közöttük s a mi árván maradt körünkben. Földi maradványai Nagybányára szállíttatva f. hó 27-én, csütörtökön délelőtt 10 órakor fognak a r. kath. egyház szertartásai szerint beszenteltetni s a nagybányai r. kath. sirkert- ben levő családi kriptában örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szentmise-áldozatot f. hó 27-én délelőtt fél 9 órakor mutatjuk be az Egek Urának a helybeli plébánia templomban. Nagybánya, 1908. augusztus 24. Legyen örök pihenése csendes! Almer Lájosné szül. Kováts Róza bánatos neje. Almer Erzsébet Platthy Gézáné, Almer Rózsi Égly Mihályné, Almer Julia Perczián Károlyné, Almer Lajos, Vera, György gyermekei. Platthy György és Erzsiké, Égly Sárika, Tibor és Misi, Perczián Edith unokái. Almer Károly és családja, Almer Béla és családja testvérei. Platthy Géza, Égly Mihály, Perczián Károly vejei. Fábián Lajos és családja sógora. A Kereskedelmi Bank a következő gyász- jelentést adta ki: A nagybányai Kereskedelmi Bank igazgatósága, felügyelő-bizottsága és tisztikara az igaz részvét meleg érzetével tudatja, hogy Álmer Lajos a bank alapitója és alapításától kezdve tevékeny igazgatósági tagja f. hó 24-én jobblétre szenderült. Intézetünk az igaz embert s egyik legmunkásabb tagját gyászolja az elhunyt1908. augusztus 30. a kapitány eléri a hajót, leteszi az evezőket s a viz színével egy irányban lévő párkányra lép. Majdnem ugyan-e pillanatban a hullámokat borító erős fény kialudt s egyszerre minden csendes és sötét lön. A rémület kiáltása hagyta el a kebleinket. Némán, reszketve a felindulástól, a rémülettől lesújtva meredt szemekkel szó nélkül bámultunk egymásra. Egyszerre csönd és sötétség közepette egy éles kiáltás hatott a tenger felől füleinkbe. Hideg borzongás futotta el tagjainkat, ki hallatta e kiáltást? A kapitány? Avagy valami más emberi lény? Helyükhöz szögezve, az aggodalomtól szivszorongva vártunk hosszú ideig, de nem hallottunk többé semmit s a sajka sem tért vissza. Egy órája múlt már kapitány távoztának s még nem jött vissza. A rémület perczről-perezre nőtt hajónkon, az utasok zavartan bámultak a hajósokra; senki sem mert a rémes hajóhoz közelíteni. — Még sok idő telt el, midőn a tengerészek váratlanul egy lökést éreztek a hajó elején, odarohantunk s a kapitány sajkáját láttuk, melyet a hullámok, vagy az áramlat avagy a tenger valami más mozgása visszahozott hozzánk. Horoggal ellátott kötelet vetettek a tengerbe s azzal a hágcsó aljáig hozták a ladikot. A kapitány minden életjel nélkül feküdt a fenekén. Halvány volt, mint egy kimosott rongy; nedves volt az izzadtságtól, haja egészen fehérnek látszott. Rögtön ott hagytuk azt a tenger táját; féltünk, nehogy valami baj érjen minket is. Eközben a legodaadóbb ápolásban részesítettük szegény kapitányunkat; midőn másnap magához tért, nem birt egyebet modani e különös szavaknál: A koporsók, oh mennyi koporsó! Azután heves őrjöngés fogta el s nyugodtabb perczeiben sem tudott egyébről beszélni, mint a halottakról és temetésről. JVagrytoányal ZXirlap | bán s hálásan őrzi meg emlékét. Nagybánya, i 1908. augusztus 24. A Kereskedők és Kereskedő Ifjak Köre gyászlevele igy szól: A nagybányai Kereskedők és Kereskedő Ifjak Köre szomorúan tudatja buzgó tagtársának Almer Lajos urnák elhunytát; boldogult a Körnek alakulása óta alapitó, a kereskedők j érdekeit mindenkor készséggel támogató, tevékeny tagja volt. Nagybánya, 1908. augusztus hó 25. Nyugodjék békével! Nagybányai Kereskedők és Kereskedő Ifjak Köre Elnöksége. Szilánkok. Nagyapám ócska írásai között keresgéltem egyszer s ott találtam egy fakó kéziratot, a melyen az öreg jegyezgette fel gondolatait. Minden rendszer nélküli feljegyzések tömege volt az egész. Volt ott művészetről és tudományról, emberről és állatról, szerelemről, testről és lélekről mindenféle, a legnagyobb összevisszaságban. Volt ott ócska és újabb dolog. Egy-egy szellemes élez, vagy gondolat. Volt ott az övé is, a másé is. Úgy látszik, ha érdekes dolgot olvasott vagy hallott, abból egyetmást följegyzett. Érdekes tiszta felfogása volt a művészet í és természet összefüggéséről, mert sok volt ám a feljegyzések között erről is. Ide írok közülök egynéhányat . . . Minden művészet a természetből veszi azon való dolgokat, a melyeknek képét elénk állítja. Hazug az a művész, aki olyat alkot, aminek semmi ítésze sem lelhető meg a termé- j szetben. Minden művészi alkotásban van valami a természetből. A görög templomok oszlopsorai, mintha a hatalmas őserdők reflexei volnának. A fülemüle csattogásában van valami a helyes lyrai költeményből. A viharban, a száguldó fellegekben csataképeket látunk s hatalmas zenei symphoniákat vélünk hallani az égzengésben s a szél süvöltésében. 3 Nagy zenész a természet. Csak meg kell értenünk zenéjét. Mert ha a természet zenéjét nem értjük meg, Wagner nagystílű zenéje, Palaestrina mélabus lassú accordjai, vagy Grieg kedves ezüstös hangjai nem fognak meghatni. De miért nem azonosak a zene és a természet . hangjai? A patak ezüstös csevegése mintha csufolódó nymphák csacsogása lenne, melyet nem értünk meg teljesen, meséiket ők csak egymásnak és a viz lakóinak mondják el. Mindegyik művészet titkos rokonságban van egymással, mert mindegyiknek van közös törvénye. E genre-képben sok van a pásztordalból, a holdvilágos tájképben a lírai költeményből. Az eposz és egy nagy történeti kép között nem nehéz a rokonságot feltalálni. Cherbuliez szerint: egy Haydu-féle sympho- nia, egy Corregio kép és egy Jean-Goujon-féle szobor között még könnyebb. Az bizonyos, hogy az antik görög tragédiákban van valami a hatalmas Parthenon komor méltóságából. A természet a művészetnek örök ihletője, de a művésznek mégsem szabad többre tartania az igazi tavaszt a festett kikeletnél, az eleven szép asszonyt a milói Venusnál. A művészi élvezet ment minden kívánságtól, a birás vágyától s ezért a legnemesebb. Merényletet követ el az a művészet ellen, a ki a márvány-szobor látásakor elpirul, mert az olyan szemmel nézte a márványt amilyennel az eleveri testet szokás. Aesthetikai élvezeteink legnagyobb ellensége a vágy, mely nem művész lélekben köny- nyen ébred és nem elégíthető ki. Ha a női szépség márványban jelenik meg előttünk, a művész szemmel nézőt a márvány megóvja a kívánságtól, mely illetlenség lenne. A szerencsétlen megőrült. Mire japán partjaihoz értünk, meghalt; legutoljára is azt hajtogatta gépiesen: — A koporsók, oh mennyi koporsó! * Nemsokára elértünk Jokohama kikötőjét, ahol eltemettük a szerencsétlent. Halála mélyen meghatott, de bármiként törtem is a fejemet, nem tudtam megmagyarázni tragikus végét. Végre elhatároztam, hogy elmegyek angol konzulhoz s tőle kérem a különös eset megfejtését. Udvariasan fogadott szobájában, röviden elbeszéltem neki az esetet. A konzul figyelmesen hallgatta. — Tisztelt uram — szólt azután, — végtelenül sajnálom a szegény kapitány halálát, ki bátorsága áldozatává lön, de a hírhedt hajó rejtélyének megoldása elég könnyű. Van Ázsiának egy nagyon szorgalmas népe, mely sza- poraságánál s bár termékeny, hazája természeténél fogva kénytelen nagy tömegekben távol országokba vándorolni. Elárasztja a földteke legtermékenyebb tájait, vállalkozik mindenféle munkára, a leghasznosabbtól a legnyomorusá- gosabbig s ha egy kis vagyont halmoz össze, visszatér az ő libáinak s pagoduinak árnyéka alá. Ez a nép — amint sejthette — a kínai. Néhány éve annak, hogy a mennyei birodalom fiai Amerika partjai felé irányították tekintetüket Uj Kalifornia aranybányáinak felfedezése feltüzelte Kina fiait s ezren meg ezren vonulnak ama vidék fele. Hanem az éghajlat, nélkülözések s fáradalmak nagy halandóságot idéztek fel a kivándorlók közt s nagyon sokan nem térhettek vissza kedves szülőföldjükre, ami végtelenül fájt nekik, mert — amint tudni tetszik — a chinaiak vallásos okokból nem temetkezhetnek máshová, csak a hazai földbe. Ekkor egy amerikai vállalat keletkezett azon czéllal, hogy a munkaközben elhalt dunainak tetemeit visszahozza hazájukba. így tűntek fel | azok a holtakkal megrakott gyászhajók, melyeket halottszállító hajóknak neveztek. — Ah! most már értem — mondtam én, — a vitorlás tehát, melylyel találkoztunk ilyen hajó volt . . . — Bizonyosan. — De a legénység ? — Azt nem tudom, de hihetőleg valami baj esett a hajón s a legénység ettől vagy ki tudja mitől megrettenve elmenekült és sorsára hagyta a szomorú szállítmányt. — De hogy tetszik magyarázni a vitorlák j kibontott voltát, a hajó mozdulatlanságát s az j előtörő fényt? — Világos, hogy a hajó addig haladt, mig valami akadályra, talán zátonyra nem jutott. Ami a tüzet illeti, valószínűleg ugyanolyan eredete van, mint a nedves fa fényének. — Jól van — mondám. — Bár ez csak föltevés, de valószínűnek lászik. Magam is azt hiszem, hogy körülbelül úgy történt, amint ön mondja. Némán s elcsodálkozva bámultam, mire a konzul folytatá:-- Teljesen úgy, uram — mondá — s ha a kapitánynak tudomása lett volna a halottas hajóról, nem őrült volna meg s élne most is. Alig fejezte be a konzul szavait, midőn köszönetét mondtam s elbúcsúztam tőle. Ez a párbeszéd oly hatással volt rám, hogy több éjen át nem aludtam; folyton szemeim előtt lebegtek a halottas hajó, a holttetemek s a szegény kapitány rettentő képe.
