Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1908-08-30 / 33. szám
I. évfolyam. Nagybánya, 1908. augusztus hó 3O. 33. szám. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: iENEY GYULA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kossuth Lajos-u. 21., hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában is Rákóczi-tér. A hitelezők és adósok figyelmébe! A végrehajtási novella, mint 1908. XLI. t.-cz., f. évi szeptember 9-én lép hatályba. A törvény nagy jelentőségénél fogva nem végzünk felesleges munkát, midőn e helyütt is felhívjuk a hitelezők és adósok szorgos figyelmét különösen a törvény azon rendelkezéseire, melyek szerit ejtik a hitelezőnek, hogy lejárt követelését bizonyos alakiságok megtartása mellett még az 1881: LXI. t.-cz. (régi törvény) hatálya mellett érvényesíthessék. A kik lejárt követelésüket a régi törvény oltalma alatt kívánják az adóson behajtani, f. évi augusztus hó 25-étől számított 30 nap alatt, vagyis szeptember 24-éig tartoznak azt az adós lakhelyének járásbíróságánál bejelenteni s ebben kérni kell, hogy a bejelentést a kir. járásbíróság az 1908: 41. t.-cz. 31. §-a alapján vegye tudomásul. A bejelentéshez a rendeletben közölt minta szerint értesítést kell csatolni, még pedig annyi példányban, hogy valamennyi értesítendő félnek és a bíróságnak is egy-egy példány jusson. Az értesítéseket a bejelentő hitelező kellően kitöltve tartozik csatolni a bejelentéshez és a bíróság az értesítést aláírva abból egy-egy példányt kézbesít az érdekelteknek és egy példányt visszatart. Ugyanazon bejelentéssel, ugyanazon adós ellen fennálló többrendbeli követelést egyszerre lehet bejelenteni. A bejelentés bélyegköteles és az értékhez képest 40 fillér, illetőleg 1 kor. bélyeggel látandó el. F. évi aug. 25-től számított egy éven belül kell az oly kielégítési végrehajtást foganatosítani, amelynél még a régi szigorúbb eljárás szabályai alkalmazhatók, ha a végrehajtás alapjául szolgáló köz- ; okirat e fontos nap vagyis aug. 25. előtt keletkezett vagy ha eddig lejárt követelésekre nézva aug. 25-től számított 30 nap alatt a végrehajtás elrendelését kérik, vagy pedig azt ugyanezen idő alatt az adós lakóhelyének járásbíróságánál bejelentik. Tehát a bejelentés elmulasztása esetén a kedvezmény igénybe nem vehető, ezért kell erre nagy súlyt helyezni. Ez a törvény nem fog hézagot pótolni. A nép már régen rá jött arra, hogy hogy játsza ki a végrehajtatót. S kedvez neki e tekintetben az enyhe bírói gyakorlat is. Igénypert indít s családtagokkal igazolja, hogy a lefoglalt ingókat elidegeníti, elrejti, felhasználja. A sikkasztás következményeitől nem fél; leggyakrabban felmentik, de ha el is Ítélik, egy pár napi elzárással megússza. Magasabb sociális érdeket sem fog kielégíteni. Az eladósodott emberen nem fog segíteni, ha bizonyos értékhatárig ingóságai mentettek lesznek a foglalás alól; mert a mily mértékben lesz a család- fentartására szolgáló ingóság lefoglalhat- lan, épp oly mértékben válik a szegény- sorsú nép hitelképtelenné. Már pedig ha megvonják tőle a hitelt, ezzel megfosztják őt a kereseti forrástól is. Meg vagyunk győződve róla, hogy a hitelezők a törvény által nyújtott kedvezményt saját érdekeik védelmében teljes mértékben igénybe fogják venni, de legyen szabad azt is remélnünk, hogy joguk gyakorlásánál tapintatosan fognak eljárni, mert az életviszonyok mai berendezése mellett számos azon existen- cziák száma, kik az egyéves haladék mellett is képtelenek összes kötelezettségüket leróni s könnyen vagyoni romlásba kergethetők, a mi a hitelezők jól felfogott érdekével is homlokegyenest ellenkezik, hisz a jövendő hitelezésnek sok helyütt egyedüli alapját, a személyi megbízhatóságot rombolja le, ha eljárásában ridegen és kérlelhetlenül ragaszkodik a törvény rendelkezéseihez. A helyi pénzpiacz pedig meg fogja találni a módot és alkalmat arra, hogy az átmenet nehézségein könyitsen s minden nagyobb megrázkódásnak elejét vegye! R nagybányai Hírlap tárczája. Almok. Hatalmas hegység sűrű erdejében Vígan csobogott a hegyi patak, Egykor vizébe követ hajítottam, Ma beléje könnyeim, omlanak. Pedig minden, minden még a régi: Az ég, a föld, a puszta és vadon, A csillagoknak sem gyengébb a fényük És mégis más volt minden egykoron. Te benned járok büszke sűrű erdő. Magányod üdvöt többé már nem ad, A kis madárkák édes csicsergése, Nem zeng szivemnek régi álmokat. A tündérálmok mind, mind sírba [szálltak, Lelkemben hervadt virágot viszek, Ábrándjaimnak dvár erdejében A lomb szivemnek halálról zizeg ... Hiába szórja fényét nap a földre, Az örök éjre nincsen kikelet . . . Eljött az élet! S átkozott kezével Síró dalokra tépte szivemet . . . Fodor Rezső. A rejtélyes hajó.- Elbeszélés. — Irta : nolinari üti idő Ragyogó nyárelei nap volt, midőn egy j j Japán felé törekvő briggen elhagytam Calao j kikötőjét. Utitársaim mintegy negyvenen voltak, különböző szabású és szinü ruházatukról következtetve szinte mindannyian más nemzetiséghez tartoztak. Volt ott mindenféle népfaj a büszke yankeetől a mennyei birodalom fijáig, a rettenthetetlen spanyoltól a hallgatag németig. A nap nagyobb részét a födélzeten valóságos bábeli | nyelvzavar közt sétálással töltötték s eközben oly bizarr képet alkottak, mely egy esztétikus finomult ízlését is kielégítette volna. Én kimondhatatlan unalom közt ültem a hajófar kötélzete közt; a hosszú, verőfényes napokon át nem volt más foglalkozásom a do- | hányzásnál. Nemsokára azonban egy vad tekintetű murciai spanyollal ismerkedtem meg ; s kötöttem barátságot; szép ember volt szénfekete bajuszszal, nagy s kellemes szemekkel; méltóságteljesen burkolódzott széles bolerójába, oldalt sárga őv szorította, melyből egy gyönyörű toledói navaja csillant elő. Gyakran mulattam vele a fedélzeten elbeszélgetve Spanyolországról, melynek szépségeit s eredetességeit oly ! csodálatosan tudta festeni, miközben egyet-egyet í szippantott illatozó medianitosaiból. így múltak | az egyhangú terhes órák. * Egy napon nyugodtan trécseltem a fedélzeten az én spanyolommal. Egyszerre a hajókosár őrének harsány szava verte fel a hajó nyugalmát; egy hajót vett észre, mely mintegy i három mértföldnyire velünk egy irányba haladt. | E tudósítás éppen nem volt különös, mindaz- által, mondhatnám, örvendtünk neki, mert elindulásunk óta ez volt az első újság, mely némi változatosságot adott a szabályos egyhangú utazásnak. A kapitányhoz mentem, hogy megtudjam tőle a hajó nemzetiségét, de ő sem tudott kérdésemre felelni. — Mindjárt megközelítjük — mondá. — Ugyan miért? — kérdém meglepetve. — Iránytűnknek valami csekélyke baja esett, megakarnám tudni tőlük a helyes irányt. A kapitány magamra hagyott s a kormány hoz közeledett s pár szót váltott a kormá* nyossal. Hajónk nemsokára a másik hajó felé fordult, melynek járása, vizbemerülése s vitorláza- tának elrendezése mindjárt magára vonta äz egész utazó közönség s még inkább a hajósok figyelmét: Egy nagy, feketére festett vitorlásról volt szé, melynek három árbócza egészen vitorlákkal volt elbontva, melynek egy része alá, másik szél fölé volt irányítva. A hajó mélyen merült a vízbe és semmiféle lobogót sem viselt és sehol egyetlen-egy hajóst sem lehetett rajta látni. Meglepetve fordultam a kapitányhoz, ki a „mesterrel“, egy vén tengeri farkassal beszélt. — Mit szólsz ehhez a hajóhoz? — kérdé a kapitány. — Úgy látszik, mintha kihalt volna rajta minden — felelt a mester. —• Már hogy elhagyták?
