Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1908-06-07 / 21. szám
Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő: Dr. AJTAi NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: JEREY GYULA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Yár-utcza 15. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában is Rákóczi-tér. Pünköstkor. A világmegváltás szent művének esztendejében pünköstkor az apostolok mindnyájan egy akarattal valának együtt, látának kettős tüzes nyelveket és üle mindenikre azok közül és megtelének mindnyájan Szentlélekkel! A vallás magasztos igazságainak, fenséges gondolatokkal telt hitelveinek a gyarló földi életre hasonlatképeni alkalmazása nem lehet profán dolog, mert a keresztény vallás nagy ünnepei legalkalmasabbak az emberi lét nemesítésére, a földi élet tartalmasitására ! Szerény gondolatainknak határt szab a korlátoltság, az ige hirdetését tiltja hivatlanságunk, csak szűk körben tehetjük szegényes észrevételeinket, melyeknek a még vallásos érzés a forrása s az az őszinte szeretet, mely a vallás e szent ünnepén környezetünk irányában elfogulttá tesz. Együtt van most pünköstkor városunk közönsége is, — de vájjon egy akarattal ? A hit vonatkozásában, a vallásos érzületben az akarat egyöntetűsége legkétségtelenebb, de a földre irányzott szemből az akarat, a vágyakozás és törekvés ezerfélesége sugárzik! Mint a pásztor nélkül maradt juhak, szanaszét barangol az emberi akarat s mint a nyájat egy sötét zivatar, úgy tereli össze valami nagy csapás, sújtó szerencsétlenség az emberi törekvéseket. S ez mindaddig igy lesz, mig az akarat irányításával csak gyarló emberi szempontok és a földi lét helyzetszerüségei szerepelnek, nem pedig a nagy mindenséget, az egész emberiséget átkaroló egyetlen eszme s ezek közül a legfenségesebb: a keresztény vallás! De azért oly ritkán gyújtjuk fel oltárunkat! A vallás szent tüze ott senyved a dús hamuban! Csak ilyenkor élesztjük fel nagy ünnepeken s ime, már mintha inkább egy akarattal lennénk együtt! Hát még ha állandóan láthatnók a kettős tüzes nyelveket, melyek lelkületűnket átala- kitandják? A tüzes nyelvek helyett látunk azonban emberi nyelveket, melyek olykor a kárhozat füzétől fertelmesek, olykor embertársaik becsületét, jóhirnevét, existenczi- | áját teszik tönkre, olykor aljas gyanúsítással nyaldosnak körül mindent, a mi a hétköznapi élet nyomorúságos küzdelmeiből tisztultabb magaslatra emelkedik; látunk láthatatlan emberi nyelveket, melyek hangtalanul üvöltik világgá embertársaik gyarló megtévelyedéseit s látunk kioltott nyelveket, melyek a csúfság kicsinyes áldozatává alacsonyitanak mindent, a mi a fenköltebb élet elemeit képezi! Ily nyelvek nem fognak bennünket a Szentlélekkel megtölteni! De eltöltenek egy kárhozatos élet minden nyavalyájával, honnan az emberi lét gyakran önkezétől pusztulva igyekszik menekülni! S mégis látunk tüzes nyelveket! Nemcsak a vallásos hit és meggyőződés birodalmában, de itt lent a földön is, társadalmunkban is, városunkban is! Tüzes nyelveket, melyek bátran, egyenes szóki- mondással, megfélemlithetlen igazságérzettel küzdenek a köz boldogulásáért! Tüzes nyelveket, melyek embertársaik földi javát is nemes ambiczióval munkálják s a lemondás legszebb erényével eltelve a közös javakért szállnak küzdelemre! Tüzes nyelveket, melyek hamvaszt- gatják az emberi lét gyarlóságait, undok kinövéseit, hogy a tisztult hamvakból elevenedhessék fel minden emberi erény! Ezeket is látva szent és megnyugvó elfogultsággal ünnepelünk, mert a vallás keltette magasztos érzülethez az emberi lét nemes törekvéseibe, altruistikus munkálkodásába vetett bizalom is járul! R nagybányai Hírlap tárczája. Jeney Gyula költeményeiből. Történet. Elhervadt egy virága a kertnek: A faluban ifjú lányt temetnek; Sem apja, sem anyja Mindenki siratja. Egy nagy urnái szolgált nem is régen Tiszta lány volt testében lelkében. Az ur szépnek látta S ez volt a halála. Hallja a hirt egy katona s erre Égrenézett vádlón s elővette A kis kurta fegyvert, S tovább szive nem vert. Kanári halála. Csókot homlokára Dalisten lopott, Ne kicsiny élj étek most e bánatot! Mi szívhez szól szívből is ered, így zengett el sok szép éneket. Egy idő óta ám elvesztő hangját Némán tétlenül élt több hónapon át, Az ingyenéléshee mert ő büszke voít Csak sorvadt és busult a mig meg nem holt. ■ Esküvő. Öltöztetik a menyasszonyt drágán Be sok szükség Teljesülnék S balga remény szép ruhája árán. J A „túlzók“ hatása. Ha végig nézünk a múlt század elejéről ! való 40 — 50. képet, ásítunk egy nagyot s jobb foglalkozás után nézünk. — Hiszen becsületes képek ezek, de unalmasak! Tényleg az akkori művészek csalódásig hűen ábrázolták a természetet. Annyira, hogy a természetnek azon jelenségeit, a melyek I minden pillanatban változnak, vászonra rögzi- ' teni voltak képesek. Minden ágacska, levélke ott volt a hol lennie kellett. Épen csak hogy a szellő nem rezdült, a virág nem illatozott, a pillangó nem röpködött. — Valódi pillanat-fényképek! S ezeknek óriási sikerek, roppant nagy hatásuk volt, ami természetes is, mert mindenki, aki némiképen tudott látni, — egy csapásra megértette s megszerette őket. A fény- képies detailokért - ahogy a fű, fa, föld „külsejét“ adták vissza — rajongott a közönség. Tehát teljes obiectivitás volt a szentirás. Ami egyéni, az hazugság. A ki másképen lát, mint ahogy a fényképező gép lemeze adja vissza a tárgyat, az szédelgő. Ezek az elvek aztán átmentek a köztudatba, úgy a pictorokéba, mint a közönségébe. S a pictorok gyávák lettek. Egyike sutba lökte a palettát, mert nem mert a sáját lelke szerint cselekedni, másika pedig csak másolta rogyásig a természetet. Lassan aztán nem is tudták Megvakító a szépsége, bája Messze vidék Kincsét gyüjték Selymet, gyöngyöt ékességül rája. Esküvőre érkezik a menet De gyászos nő Eléjök jő S vádlón feltart egy picziny gyermeket. Durva őrök elhurczolják szegényr Nehogy szava Tiltakozva Leronthassa az ünnepélyt s a fényt. Átváltozás. A szobában meleg van Künt a hideg éle vág Küzdenek és kipattan Ablakon a jégvirág. Bensőmben a fájdalom Külsőmön meg a derű Küzdenek s lesz ajkamon A mosolyéra keserű.
