Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1908-05-31 / 20. szám
2 KTagytoányai Hírlap 1908. május 31. Bekövetkeztek a szenvedések és nyomorúságok napjai és a szenvedésekből legtöbb jutott Őneki! A nemzet darabokra szakadt, megtagadja múltját, megtagadja Ót, ki uj hazát teremtett nemzetének, a honosítási törvény által hontalanná teszi Őt és e szenvedésekben is megtartja a tiszta jellemét s ki elvéért feladott mindent, önmagát is eltemeti! A törökországi sumlai és kiutahiai száműzött átevez a nagy Oczeánon Washington hazájába, a szabad Amerika földjére, megtartván Horatiusnak ama szavait „Coelum, non animam mutat, qui maria transit“, majd átmegy angolhonba, hirdetve mint egy nagy Apostol mindenfelé a szabadság igéit, az eltiprott magyar nemzet elrabolt jogait, felkeltve mindenütt irántunk a nemzetek rokonszenvét. Kossuth, a turini remete öreg, aggastyán vala már, keze reszketve emelte a tollat, szemei homályba borultak, de lelke nem tört meg az öregség és hontalanság | keserve alatt, dolgozott folyvást e nemzetért fáradhatatlanul. Kérdem, kell-e nagyobb dicsőség, j mint ama tiszta jellem, mint az az isteni j és ész akaraterő, mely kilenczven éves vén korában is az őt kitagadott nemzet javáért munkálkodik? Ez Kossuth Lajosnak második dicsősége ! Nem tudom, melyik dicsőbb, melyik nagyobb, az a ragyogó mult-e vagy az utóbbi, mely Kossuth Lajost a halhatatlanság pantheonába emeli? Boruljunk le a gondviselés Istene előtt, hogy adta nekünk e nagy szellemet, emeljünk oszlopot szivünkben is az ő emlékének, keressük fel gyakran e szobrot, hintsük be azt a hála és tisztelet soha el nem hervadó virágaival! rendőrök szaladtak ide. A gróf ott tartotta őt a birtokán pár hétig. Nőtlen ember, egyedül van, kikapós egy kicsit. Sherlock Holmes összeránczolta homlokát. — Nem vagyok gyermek s nem hiszek az ön meséjének. Nem tartom valószínűnek, hogy egy gróf egy „cocottot“ személyesen a maga címeres kocsiján kisérjen ki az állomásra. — Hiszi, vagy nem, biztos, hogy Lolott a gróf vendége volt. Barátom haragosan távozott s félóra múlva a titkos rendőrség egyik inspektorával tért vissza. Elénk beszélgetést folytattak. Sherlock Holmes bemutatott az orosznak s aztán ismét felvette a beszélgetés fonalát. — Szóval ön mit sem tud a vonat ellen tervezett merényletről? — Nem. Semmit. Különben sem hiszem az egészet. — Szavamra, saját két szememmel láttam a segédgépészt tántorogni, majdnem lezuhant olyan részeg volt! Az orosz nevetni kezdett. — Kedves Holmes, nálunk oroszoknál nemcsak a gépészsegédek, hanem gyakran maguk a mozdonyvezetők is leszoktak része- gedni! — Nem tréfál ? — Legkevésbbé sem. — Jól van, legyen, de hogy fejti meg ezt? — s elmesélte a kocsis esetét . . . — Lássa, csak a kocsis nagyon szivén viselte az önök sorsát. Az a hid községi hid volt s Oroszországban a községi hidak olyan állapotban vannak, hogy kevésbbé veszélyes a folyón átgázolni, mint a hídon átmenni. — De hát mért nem kaptam kocsit a postahivatalnál ? — Ne képzelje magát Angolországban. Minálunk a postahivatalnak nincsenek deli- zsanczai meg kocsijai a közönség szolgálatára. — S a rőt szakállu omber, az a koldus, Kossuth Lajos nevét emlegetLfolyvást, mig él, minden igaz magyar, Őt állítja fel fiának az apa eszményéül a hazaszeretetnek, az édesanyja csókjával a hazaszeretetet Jeheli gyermeke szivébe, az ifjúság az Ő alakját és szellemét választja példányképül. Azok az elagott öregek, kik látták ama nagyszerű kornak fényes dicsőségét s átküzdötték annak szenvedéseit, nemsokára elköltöznek, itt hagyják e földet, egy pár év múlva talán egyetlen egy sem lesz közöttük többé: hazám ifjúsága! neked adta Kossuth örökségül e hazát, melyet ő újra teremtett és szabaddá tett, kezetekbe tette le a zászlót, mely a haza- szeretet szent vérével van beszentelve, ntolsó könyörgése hozzátok szól: „Légy híve rendületlenül Hazádnak ó magyar 1 Ez éltetőd s ha elbukál, Hantjával ez takar. E nagy világon e kívül Nincsen számodra hely, Áldjon vagy verjen sors keze, Itt élned s halnod kell!“ A nagykárolyi Kossuth-szobor leleplezése. Nagykároly város hazafias közönsége szobrot emelt Kossuth Lajos emlékének, melyet 28- án lelepleztek le fényes ünnepségek közstt. Az ünnepélyen Kossuth Ferencz betegsége következtében a kormányt Günther Antal igazságügyminiszter képviselte. A miniszter szerdán este 9 órakor külön vonaton utazott Nagykárolyba, Földes Béla, Szentkirályi Zoltán, Luby Béla, Papp Béla, Luby Géza, Kelemen Samu, Novák Dániel, Szentiványi Gábor, Kubik Gyula, Szatmári Mór, Kálíay Tamás, Gáspár János, Markos Gyula, Kecsk^méthy István országgyűlési képviselők, Gyapay Pál főispán, Jakab Sándor párttitkár, Uhlarik Vilmos debreczeni üzletvezető, Varság Zoltán és Asbóth Jenő kültagok társaságában. A minisztert a fenyőágakkal, nemzetiszinü drapériákkal, czimerekkel és zászlókkal feldíszített pályaudvaron Szatmárvármegye és Nagykároly város küldöttsége fogadta élén Falussy Árpád főispánnal. Lelkes éljenzés fogadta a szalonkocsijából kilépő minisztert, kit a város nevében Debreczeni István polgármester üdvözölt. Günther Antal igazságügyminiszter meleg szavakkal mondott köszönetét a szives fogadtatásért. Hosszú kocsisorban mozsarak durrogása közt vonult be ezután a menet a pályaudvarról a fellobogózott városon,keresztül a vármagye- házához, hol Falussy Árpád főispán reggelit adott a vendégek tiszteletére. Délelőtt tiz órakor a vármegyeház nagytermében Szatmárvármegye, Szatmár, Nagykároly, Nagybánya, Felsőbánya városok és a vármegyei függetlenségi pártok küldöttsége tisztelegtek a miniszternél. A leleplezési ünnepély tizenegy órakor kezdődött a székesegyház előtti téren, melynek ! környékét ezrekre menő közönség lepte el. A vendégek és küldöttségek részére sátor volt felállítva. A küldöttségek soraiban ott voltak: Szatmárvármegye élén dr. Falussy Árpád főispánnal és Ilosvay Áladár alispánnal. Hajdú- vármegye: Kovács Gyula alispán, Pákozdy Sándor főjegyző, Szabolesvármegye: Vay Gábor gróf főispán, Mikecz Dezső alispán, Sipos Béla főjegyző, Kovács István törvényszéki elnökkel. Szilágy vármegye: Kaizler György főispán és 45 taggal. Mármarosvármegye 10 taggal. Szatmárnémeti szab. kir. város, dr. Vajay Károly polgármester, Bartha Kálmán gazd. tanácsos, Tankóczy Gyula főkapitány, dr. Veréczy Ernő s még 8 bizottsági tag és 8 polgári küldöttségi taggal. Debreczen szab. kir. város: Vécsey Imre főjegyző és Oláh Károly tanácsnok. Nagybánya szab. kir. r. t. város: Dr. Makray Mihály polgármester, Torday Imre és Bálint Imre tanácsosok és Smaregla János jegyző. Jelen voltak még: Brebán Sándor lelkész, Gyöngyösy Gyula és Kiss Lajos városi képviselők, Horváth Ferencz és Szűcs Károly fogy. tisztviselő. Felsőbánya város: Farkas Jenő polgármester és dr. Moldován Ferencz tanácsjegyző. Zilah város: Halmágyi Albert főjegyző, Takács János rendőrkapitány. Erdőd 5, Fény 5, Genes 10 taggal. Mátészalkai függetlenségi párt Luby Lajos elnök, dr. Fuchs Jenő ki az első osztályba szállott fel ? — Miféle ember ? Fifrakoff Sergius ur, aki a mi szomszédságunkban bérelt szobát. — Fifrakoff Sergius egy igen gazdag kereskedő. — Nagyon gazdag ? — Három-négyszeres milliomos. — Hát akkor miért öltözködik koldus módjára ? — Nálunk mindenki úgy öltözködik, ahogy neki tetszik. Holmes elmosolyodott, most akart rátérni a legfogósabb kérdésre. Á kereskedő szobájába vezetett s megkopogtatta a falat. — Mit gondol erről a falról? Van-e benne vagy nincs valami üreg, egy titkos folyosó vagy ajtó ? — Ön álmodik. Pétervár összes házfalai belül üresek. A mi építészeink a falat két sor vékoqy téglából építik s a közbeeső tért törmelékkel szokták betölteni. Idő múltával a törmelék elporlik s a helye üresen marad. Sherlock Holmes piros lett, mint egy pulyka. Türelmetlen volt s egy kicsit szégyelte is magát. — Képzelje csak, Carskoie Seloban levelet adtam fel a saját cziir.emre s azt nem kaptam meg s itt egy félóra hosszat csöngettem a telefonnál anélkül, hogy választ nyertem volna a központtól . . . — Hát hogy igazat szóljak, nálunk mindig igy van. Annyira hozzá vagyunk szokva, hogy azon csodálkoznánk, ha nem igy volna. Sherlock Holmes elhallgatott. Az ő kemény angol feje sehogy sem tudta megérteni, mint kisérhet egy gróf egy „cocottot“ saját kocsiján ki az állomásra, hogy lehet szolgálati ideje alatt ittas állapotban egy gépész, hogy a községi hidak éppen arra valók legyenek, hogy ne járjanak rajtuk, hogy lehessenek a házak falai belül üresek. Képtelenségnek tartotta, hogy a levelek ne érkezzenek meg rendeltetésük helyére s a telefon tisztviselők ne teljesítsék kötelességüket . . . Mikor elvégezte föladatát, mely a czárok birodalmába hozta, szobámba jött s bús komoran mondá: — Ah kedves Watson, Oroszország különös egy ország. Tedd vissza a revolvert bőröndödbe; nem lesz rá itt többé szükséged ! Strófák. Madonnám! szivem szerelmes álma, halld, poéta nótaíáján zeng rólunk egy nóta, melyet úgy daloltam egy holdsugáros tavaszi estén, rólad álmadozva. * Ősz volt. A bérpaloták mentén álló fehérfürtös akáczlombok már az elmúlást hirdették, mikor novellám hőse meglátta azt a babaarczu bájos leányt, a kinek képét már gyermekkora óta szivében hordozta. Ez volt a kezdet, a prológ. Most jön a nóta, az igaz nóta, a régi nóta, mely mindig uj marad, mig szép leány lesz a földön és szerelem . . . * Lélekfagyasztó hideg idő volt már, a mikor az az ábrándoslelkü, lantpengető fiú először beszélt az ő fehérarczu Madonnájával. Dermesztő, fagyos, novemberi nap volt, de a fiú szivében mégis egy rózsafakasztó kikelet napvilága égett, mert ő csak az imádott leány bűvös szemeinek lángsugarát érezte, csak hollófekete szöghaját látta s nem látott semmit a hideg szürke világból, melyre fehérfátyolt borított a mindent elfedő hó . . . A folytatás nagyon szomorú. Elmondom neked, rozmaringvirágom, bár te jól ismered e dalt, mert hiszen te vagy az a gyönyörű babaarczu leány, én meg az a szegény lantpengető fiú, a kinek te magaddal vitted minden boldog-
