Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1908-05-24 / 19. szám
2 N agy bányai Hírlap 1908. május 24 Az igaz ügyet nem látszólag, de teljes meggyőződéssel kell előbbrevinni, azonban a meggyőződések alatt gyakran felette síkos a talaj! Sehol annyi ingás, vacillálás, ténfergés, imbolygás és tájékozatlanság a közügyek képviselőtestületi kezelésében, mint nálunk és sehol egy kormányzati elvnek annyi rabszolgája, mint nálunk. Például?! Az a takarékossági elv, mely a ligeti pavillonból egy sötét, nyomott odút készíttetett, veres fonalként fog mindaddig végighúzódni közalkotásaink létesítésénél, mig az egyéni jólét künn a közintézmények és kulturális alkotások változatosságaiban fogja legnemesebb biztosítékait feltalálni s ezekért erejét meghaladó áldozatokra is késznek jelentkezik, nem pedig bent a négy fal között kalács és rántottcsirke mellett . . . s aztán haladjon a világ, ahogy akar. Ipari szakoktatás. Az uj ipartörvény tervezetében lényeges helyet foglal el az ipari szakoktatás, melyre Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszter kiváló súlyt akar helyezni. Az iparosok ingyen oktatása, hogy szaktudásuk, képzettségük fejlődjön, olyan figyelemre méltó momentum, mely hivatva van iparosainkat és iparunkat is jóvalta magasabbra emelni. A nemzet állam kiépítésének nagy munkája szempontjából az ipart illetőleg első s tán legfontosabb feladat a szakoktatás kellő szervezése. Tanult, iskolázott kisiparos osztály egyrészt ipari termékeinek előállításánál nagyobb eredményt tudhat elérni s igy könnyebben versenyre kelhet a belföldi gyár- és külföldi iparral szemben, másrészt iskolát járt, művelt iparos osztályban sokkal éberebb a nemzetállam tudata. Tanult iparos sokkal inkább tud felemelkedni az osztályérdekek fölé s mint ilyennek sokkal magasabb és szélesebb látóköre van a nemzet önczélja, feladatai terén, mint olyannak, ki minden szellemi táplálék nélkül sajátította el mesterségét. Egy nemzet-iparos lelki szeme előtt nem tisztán az a törekvés lebeg, hogy megrendeléshez, — vagy a felmerülő szükéglethez mérten éppen csak elkészítse munkáját, amiből életét fentarthatja. Ez az irány legkezdetlegesebb stádiuma a nemzet-iparos életének. Ennél a pontnál a nemzet iparos meg nem állapodhatik, mert a nemzetállam ennél többet követel. Követeli ugyanis azt, hogy minden ipartermékében a nemzet karaktere, jellege tükröződjék vissza. Minden ipartermék a nemzet sajátos szokását adja vissza úgy, hogy ekképen, a belföldi fogyasztó minden igényét kielégítve visszaszorítsa a külföldi ipar jogtalan betolakodását. Ezen törekvésben az iparost ama tudatnak kell vezérelni, hogy ezzel a nemzetállam nagy eszméjének, anyagi és kulturális czéljainak megerősítéséhez fog hozzájárulni. Hogy ekként az egész iparos osztályt a nemzet önczélja irányában és szellemében átformálhattuk, nem elég ennek eléréséhez csupán az, hogy az iparos ifjú nemzedéket mesternél leendő hosszabb vagy rövidebb ideig tartó gyakorlati tanonczkodásra, inaskodásra szorítsuk. Ezzel a rendszerrel csak minden lélek s öntudat nélküli moderh rabszolga rnunkáshadat I nevelnénk. A mai kisiparosnak az élet nehéz küz- ! delmei közepette fizikai lehetetlenség annyi időt szentelni magának, hogy tanulóját modern nemzet-iparossá nevelhesse. Ha a kisiparos osztály egymaga gyenge, képtelen erre a feladatra, - álljon oda melléje teljes erejével az országos szakoktatás. A műhelybeli oktatást a mesterre hagyjuk. Azt majd elvégzi ő. Az iskolai oktatás magának a nemzetnek: a törvényhozásnak kötelező feladata. Az ipar oktatás szerintünk két irányban fejlesztendő, még pedig általános és specziálisan szakirányban. Az általános irányt a népiskolától egészen a legfelsőbb iskoláig meg kell honosítani. A mai élő nemzedék minden egyes tagját, — sajnos — nem lehet megnyerni az ipar tántoríthatatlan hívének! Meg kell hát akkor nyernünk a jövő nemzedéket! A nemzetállam örökké élő organizmus, mely nem csupán a jelenért, hanem a jövőért is él. A jövő peeig ott van az iskolában. biztosak afelől, hogy idegenek nem látják őket, adják át magukat pálinka s vérszomjuknak. Hála barátom kedélyes társalgásainak s tréfáinak, az órák gyorsan múltak s majdnem észrevétlenül közeledtünk Szentpétervár felé. A vonat egy kis falusi állomásnál állott meg. Kocsink ajtaja megnyílt s egy választékosán öltözött ifjú nő lépett be. Egy férfi kisérte, ki külsejéből Ítélve, előkelő fővárosi ur volt. A hölgy egy igen finom munkájú útitáskát hozott magával. Az állomáson láttam egy csinos dogcart kocsit, melynek bakján liberiás inas ült. Azt is észrevettem, hogy az urhölgyet kisérő inas gombját grófi korona díszítette. Az urhölgy bizonyára a gróf neje volt, ki rövid falusi tartózkodás után a vadászati idény alatt most a fővárosba tért vissza. — Csak el ne veszítse az útitáskát — kiáltott a gróf franczia nyelven az induláskor. Sherlock Holmes s én kiszállottunk volt egy kissé, zsibbadt tagjainknak jól esett a járkálás, miközben a mozdony közelébe értünk. Barátom megállt egy pillanatra s igy szólt: Compaund rendszerű gép Cokerill gyárából, három éve közlekedik, az idén javították. — Honnan tudod? — kérdeztem csodálkozva. — Fel van rá írva. Semmi rendkívüli tehetség sem kell hozzá, hogy valaki meglássa. Sherlock Holmesnek igaza volt. Könnyű dolog volt annak, ki tudott oroszul,. . . s mint látszott, barátom nagyon jól tud. Én azonban még a betűket sem ismerem s hiába törtem volna rajta fejemet. Feltekintettem, a gépész segédet láttam ingadozni s mintha láz gyötörné, eszméletlenül készülne összerogyni. Szegény iszonyú sápadt volt, feléje léptem, hogy segélyére siessek, de Holmes visszatartott. — Menjünk be, mert különben félős, lekésünkAz urhölgy a mellettünk levő fülkében foglalt helyet; a mögöttünk lévő szakaszban pedig egy különös arczu s mord tekintetű férfi ült. Arczát rőt szinü, gondozatlan szakáll környezte, hasonló azon hajfürtökhöz, melyek durva, piszkos sapkája alól csüngtek elő. — Sáros csizmában, hosszas használattól kopott felöltőben. Mormogott, szemöldökeit ránczolta s kezét ökölbe szorította. Aztán pár szót szol- lott a vonatvezetőhöz. — Láttad, Watson barátom? — kérdé Holmes, mikor a magunk szakaszába ültünk. — Mit? Azt az embert? — Igen, azt az embert. Egy pénzdarabot adott a vonatvezetőnek. — Nem vettem észre. — Egy 50 kopejkás pénzdarabot, — tette hozzá Sherlock Holmes, pipáját tömve. Végig nyúlt a díványon, mint otthon szokta volt tenni s pipázott mint egy lokomotív. Ismertem barátom szokását: gondolatokba mé- lyedve rendezte kavargó eszméit. — Meg kell előznünnk s rögtön! — kiáltott fel egyszerre. Nem értettem, hogy mit kell megelőzni és hogyan, de Holmes fölkelt, a folyosóra ment s megkopogtatta a hölgy fülkéjének ajtaját. — Szabad! — mondá az ismeretlen ezüst hangja. — Bocsánatot kérek merészségemért, — szólt barátom írancziául a természetes udvariasság hangján, mely a főúri körök ajtait is megnyitotta előtte — de fontos dologról van szó . . . — Fontos dolog? . . . S mennyiben illet engem? Már az elemi iskolás nebulónak fejébe is be kell oltanunk az ipari foglalkozás tisztes, becsületes, nemzet- és életfentartó voltát. Meg kell magyaráznunk ezeknek az apró gyermekeknek is, hogy az iskola teremben minden, a mit szemük lát, kezük érint, a mit magukon hordoznak, — a kérges tenyerű iparos izzadt- ságos munkája; nélküle nem léteznénk, mert ő maga a természet. Sárból, porból, piszokból, hulladékból alkot ő természethez hasonló szépet, eszményit. Meg kell magyaráznunk már ezeknek az apró fejüeknek is, hogy az iparos nem nézi; vájjon az anyag, mit fel akar dolgozni, — szép-e, rut-e, alacsony vagy magas szárma- zásu-e? Csupán arra törekszik, hogy mindannyiunknak használjon s az emberiség millióit étellel, itallal, ruhával elláthassa. Az elhintett magvakat szabadjára nem hagyhatjuk. Azokat ápolnunk kell, hogy gyökeret hajtva a középiskolákban törzsekké, a felsőbb iskolákban, egyetemen terebélyes fákká növekedhessenek. A középiskolákban az ipar általános ismereteivel, annak nemzeti missiójával kell megismertetni az ifjúságot. E tantárgyat kötelezővé kell tenni a középiskolákban. Az általános ismeretek elméleti tanítása mellett különös haszonnal jár ipari műhelyeknek, telepeknek megszemlélése. Az ipar oktatás másik nagy útja a tulaj- donképeni szakoktatás ipart űzők részére, minden fokon ingyenes tanítással. Alsó-, közép- és felsőfokú ipar szakiskolák létesítendők. Alsófokuak az ország minden városában s nevezetesebb községekben; közép- fokuak minden nagyobb ipari góczponton; felső- fokuak az ország geografiálag felosztott nagyobb területein állitandók fel. A tanrendszer megállapítása és ez iskolák belső szervezetének részletes taglalása ezúttal nem feladatunk. Annyit azonban szükségesnek tartunk kiemelni, hogy ez iskolákban a gyakorlati irány mellé az elméletnek is helyt kell adni. Fontosnak tartjuk, hogy az egyes szakok gyakorlati és elméleti tanításán felül gondot kell fordítani mindazokra az általános tantárgyakra is, melyeknek ismerete nélkül mai modern ember nem élhet meg. Végül különösen hangsúlyoznunk kell, hogy az ipar történelme mellett nagy súly fektetendő a magyar nemzet történelmének tanítására. Mert jól jegyezzük meg, feladatunk nemcsak az, hogy szakképzett mun— Azt hiszem, egy grófnőhöz van szerencsém s útitáskája értékes dolgokat tartalmaz. — Honnan tudja? — Sherlock Holmes vagyok! A hölgy a csodálkozással vegyes örömkiáltást hallatott. Sokat hallott a hírneves emberről, olvasta novelláimnak franczia fordítását; kívánta nagyon ismerni azoknak hősét. Sherlock Holmes ragyogott az örömtől, midőn megértette, hogy nevének hire átlépte hazája határait s eljutott a czárok távoli birodalmába is. — Bízzék tehát bennem. Még Pétervár előtt a vonat Carskoi Seloban megáll. Ott ki- szállun ön, én és barátom, Watson, legyen egészen nyugopt . . . — Miért akar kiszállani? — Kocsin megyünk Pétervárra. — Jól van. De miért? — Ne kérdezze, hanem hallgassa meg tanácsomat. A hölgy nevetni kezdett. Mindamellett látszott rajta, hogy Holmes komoly hangnyomata hatással volt reá s beleegyezett a dologba. — Szórakoztató ut lesz. Önök angolok a legbolondabb népe a.világnak. — Szegényke — mondá Holmes, bőröndjét leemelve — nem is sejti a Damokleskardot, mely feje s a mi fejünk fölött is lebeg. Carskoi Seloban kiszállottunk s egy szerény vendéglőbe mentünk étkezni. Nem érthettem az egészből egy mákszemnyit sem, de ha Holmes jónak látta az utazás megszakítását, bizonyosan okai voltak reá s a veszélynek fenyegetőnek kellett lenni. Még étkezés közben barátom egy embert küldött a postához, hogy rendeljen számunkra kocsit. Az ember visszatért, a postának nem volt kocsija.
