Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1908-05-10 / 17. szám
2 1908. május 10, Tornaverseny. Május 10. A helybeli állami főgimnázium szokásos évi tornaversenyét kedvező idő esetén mához egy hétre tartja meg, melynek eredményéről annak idején körülményesen fogunk beszámolni. Régente nem fordított az állam a testi nevelésre: a tornázásra oly nagy gondot, mint jelenleg iskoláinkban. Hiányos felszerelések állottak az ifjúság rendelkezésére, melyek nem feleltek meg a kor követelményeinek. Csekély időt szántak a tanrendben erre a czélra, azt a nehány órát is elvétve tartották meg, nem véve komolyan. A tornatanárok szakképzettsége a fokozottabb igényeket nem elégítette ki, nem volt bennök képesség a tornázásra, sem a tornatanitásra, nem lehetett bennök lelkesedés sem az ügy iránt. Természetes, hogy ilyen körülmények között nem is várhattunk kielégítő eredményt. Az ifjúság érdeklődése, ambi- eziója nem volt felébresztve, úgyhogy a legtöbb esetben alig lehetett számbavehető torná- zásról s tanításról beszélni. Az állam már évekkel ezelőtt belátta ennek az áldatlan állapotnak tarthatatlanságát és intézkedett rendeletéiben megszüntetése iránt. Pazar bőkezűséggel és áldozatkészséggel bocsátotta intézeteink rendelkezésére s megfelelő tornahelyeket és alkalmas épületehet. A tornaszerek beszerzésére is a szükséghez képest korlátlan hitelt nyújtott. Gondoskodott szakképzett torna- tenárokról, a kiket saját képességök, rátermett- ségök, rajongások vitt ezen szép pályára, a kiknek nemes feladatok, életczélok a jelenlegi nemzedékből testileg erős, ellenálló férfiakat nevelni a magyar hazának. Koronázza siker kitartásukat, legyen Isten áldása törekvésükön, mert kiszámíthatatlan hasznot munkálnak ők az emberiség érdekében. A letűnt századok gyermekei azért voltak edzettek és hosszuéletüek, mert testük nevelésére is gondot fordítottak arányosan szellemük művelése mellett. A modern tornatanitás a tornázás minden kedvelek, mert az árnyas tárgyakat nagyon feketére, a napsütötte , dolgokat pedig igen fehérre domborítja ki. Én őt néztem a vörös napernyő alatt, mely tüzes pirt borított halvány arczára. Elemezni kezdtem alakját, melyet csak háromnegyed részben s alulról láttam. Oly finom száj s orrvonásai voltak, mintha vésővel faragták volna ki őket; sötét szemeiben átszellemült édesség, hosszúkásak, de nem túl hosszúak voltak, még ha mosolygása nem is javított volna rajta; — egy mosoly, mely úgy játszott arczán ajkai körül, mint a Vinci alakjaié. Az én modelljeim s nápolyi szépségeim megismertettek az alaki szépséggel. De még sehol sem találkoztam ezzel az egészen szellemi szépséggel, ezzel a nem is tudom miféle élénk s oly mozgalmas szépséggel. Egy szóval szerelmes lettem, mint egy bolond, mert tényleg azzá tett hosszú időn át visszatartott ifjúi hevem s szerelmemet szükségkép megkétszerezte a férj ellen feltámadt örjöngő féltékenységem. Valami rendőrügynök módjára kikémleltem az egész háztartást s méltatlankodva vettem észre, hogy ez a vastag ember — mert igazán csúnya, alacsony s vörös ember volt, valami bar- czelonai kereskedő czég képviselője volt — szóval, hogy ez a durva ember mindennemű tartózkodás nélkül bánik ezzel a finom, kedves mosolyu személylyel. A férj reggeldolgára ment s csak délben ebédre tért vissza, melyet otthon költött el, azután lepihent, később, úgy 5 óra tájt mindketten kimentek s az estét a sétatéren töltötték, legtöbbször a tengerpartján Posilippo alatt egy vendéglőben étkeztek. Minden naivságom mellett is jól láttam, hogy az ifjú nő ugyancsak néz engem; bizonyára jó hatást gyakoroltam rá. Az időtájt ágára kiterjeszkedik. A svédtornaszerek min- j denütt használatban vannak és felette alkalmasaknak bizonyultak. A tornajátékok, menetelések, labdázások, kirándulások, az ifjúság életében bevezetést képeznek a katonasághoz. A vívás, melyet szintén tanítanak tornatanáraink, az erőnek, az ügyességnek és a férfiasságnak oly mértékét fejlesztik ki az ifjúban, mint talán a sportnak egyik ága sem. Intézeteinkben nehány helyen már pengetik a czéllövészet megvalósításának szükségességét az egész vonalon. Szó sincs róla, ez nagy költséget jelentene az államnak, de sokkal nagyobb hasznot hozna az országra veszély esetén. A gimnáziumban az ifjú játszva megtanulná, elsajátítaná a czéllövés szabályait és kedvvel gyakorolná ezt, ellenben az osztrákizű katonaságnál a magyar ifjú sokszor daczból nem teszi. Városunkban a tornaversenyek valóságos népünnepek szoktak lenni. A verseny által alkalmat adunk az ifjúságnak az erőkifejtésre, a képesség érvényesülhetésére és a nyertesek, a győztesek, akárcsak az olympiai koszorús bajnokok büszke örömmel gondolnak vissza dicső sikerükre egész életükben. Felhívjuk a nagy közönséget, hogy nehány emléktárgygyal, könyvvel, pénzösszeggel stb. járuljon hozzá a jutalmakhoz, melyeket a versenytér színén a versenybíróság fog az arra érdemesek között szétosztani. Áldozatkészségünknek üdvösebb, méltóbb alkalma alig volna mint jelenleg. A sorrend a következő: I. Felvonulás. II. Hymnusz. III. Szabadgyakorlatok. IV. Csapat- tornázás. V. Versenyfutás. VI. Főverseny (nyújtó, korlát, ló). VII. Gúlák korláton. VIII. Osztály- tornázás al. korláton I.-IV. IX. Versenyek (rúdugrás, sulylökés, diskosdobás). V.-VII. X. Csoportvivás, iskolavi^ás. XI. Mintacsapattorná- zás magaskorláton. XII. Gúlák lovon. XIII. Győztesek kihirdetése, dijak kiosztása. XIV. Szózat. XV. Elvonulás. Nagytoányai ZZlrlnp szememre fésülve viseltem a hajamat, hosszú szakállam, sacco-szabásu ruhám volt, apró sárga szemeim úgy ragyogtak sűrű szemöldökeim alatt, mint valami vadállaté. De hogy beszéljek vele? Hosszas megfontolás után a legegyszerűbb elhatározásban állapodtam meg: éjjel karjaim segélyével fölmászom az erkélyre s megkopogtatom az ablakot. Ha a férj lesz, aki kijön, megölöm, de ha ő lesz ... Oh! ne féljenek, nem került az erkélyre a sor — szólt ő mosolyunk láttára - még pedig azon egyszerű oknál fogva, hogy egy reggel — éppen amint egy megkezdett kép befejezése helyett ezen a terven törtem a fejemet — a férj uram kopogott műtermem ajtaján s rossz olaszsággal, de igen udvariasan megkérdezte, hogy nem volnék-e oly jó, hogy elkészítsem az arczképét. Elfogadtam, bár nem minden belső tusakodás nélkül, felmentem az első emeletre s most már beszélhettem a fiatal asszonynyal. Beszélhettem! Isten tudja Ahogyan, amennyiben ő nem értett olaszul, én meg éppen annyira nem tudtam spanyolul. Ah, az a spanyol nyelv! Nagy kínnal, de lelkesedve tanultam a leggyönyörteljesebb s a legbohóbb élet közben. Egész nap az ifjú nőnél ültem s bizonyára nagyon meg lesztek lepetve, ha azt mondom, hogy még sem lett kedvesemmé. Mindazonáltal igy ált a dolog. Kicsike testalkatással, rövid szoknyájával, mely húsos lábaira borult, egész fellépése, melyről mit sem tudok mondani, hanem, hogy egész lénye oly értelmességet sugárzott, hogy legyőzhetetlen félénkséget keltett bennem maga iránt. Az ő vadóczának nevezett s úgy játszott velem, mint egy kis kutyával s ha látta, hogy türelmemet kezdem veszíteni, akkor oly vad fényben vilM^ükerdarabok. d Tulipán! magyarok virága! Neveddel vala ég s föld tele; Harczoljuk a harczot, fogadtuk-. Esküre kezünket emelve. Fogadtuk azt, hogy a mienket Támogatni lesz törekvésünk, Segítő jobbot a magyarnak Nyújtani mi soha nem késünk. És a magyar nemzeti szellem Lesz majd a vezérünk örökkön: Egyformán szeretjük hazánkat Bármi is érje, bú vagy öröm. Pártoljuk az ipart, ha magyar, Bár legyen a kezdete drága, Áldozathozásra ösztönzői Tulipán, magyarok virága! Ha piros nem volnál, pirulnál S nem volnál büszke e szerepre, Hogy te vagy a jelvény, a varázs: Serkentő hazasz&'etetre. Szalmaláng volt csak hevülésünk, Nem látjuk sehol azt feltüzve, Egy pár nap és fordult a divat: A tulipánjelvényt kiűzte. Külföldre viszik, mi sajátunk, Hozzánk csiszolton visszakerül Azt nagyban bámuljuk, csodáljuk Szidva a mienket kegyetlenül. Hol maradt a nagy lelkesedés, Vagy a dicsősség nem tart csak eddig ? Talán mi vagyunk az a nemzet A mely csak hévül s csak lelkesedik'? Dudás. logtatta rám világos kávésszinü szemeit, hogy egészen lesújtott. Akkor értettem meg, hogy miként megy be az állatszeliditő a tigris-ket- reczbe. Azóta, ahányszor beszélgethettünk, 5 megértette velem, hogy mint feleség, soha sem szegheti meg kötelességét; hogy én szerethetem őt, de csak úgy, mint egy nővért szokás szeretni; szóval egy ily szóáradat, mely éget mint az olaj, melyet ez a kiváló nő valósággal úgy öntött, mint az olajat a tűzre, melyet parázszsá akar átváltoztatni. Én odaadással hittem neki, akár csak Szent Januariusnak. Megcsókoltam volna a ruháját, akárcsak a Madonnáét, - s ezt nem istenkáromlásként mondom, — oly jámbor s tiszta volt érzelmem, ha ő jelen volt. Azután is csak egyetlen egyszer tévelygett el képzeletem. Bámulatos emlékező tehetségem van a külső világról s ha lehunyom a szememet, fél méternyire magam előtt látom domborulni a nap folyamán látott dolgokat legaprólékosabb részleteikkel együtt. Megbünhődtem e tehetségemért, — mely festővé tett, még pedig kegyetlenül. Úgy láttam őt magam előtt mint a hogy önöket látom, az ő hamis szemeivel, keskeny ajkaival s a finom, alig látható pelyhekkel, melyek e mókás száj szögleteit beárnyékolták. Ekkor elővettem vázlat-könyvemet egy sketeh- bookot, neki szenteltem egészen s Írónőm hegyével lerajzoltam ezt a szeretett főt minden képzelhető helyzetben s arcckifejezés közt; itt álmodozva, amott amint álmomban láttam, mintha egy szerelmes éj reggelén karjaim közt rengettem volna; majd neheztelő arczkifejezéssel, amilyennek magamat kivéve, bárkivel szembe» látni szerettem volna; majd ábrándozva, amikor valami múló bús komorságot fedeztem fel benn*
