Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1908-04-26 / 15. szám
2 1908. április 26. 3VT asybáayal Ilix-lap t Az Ipartestület politikája. Kisméretű az a politika, melylyel az Ipartestület érdemes jegyzője a „Nagybánya“ 17. számában az Ipartestületnek a legközelebb jövőben követendő magatartását körvonalazza. Az eszközt összetéveszti a czéllal, mert a lakás- viszonyok végleges rendezése korántsem meríti ki azon feladatok összeségét, melyeknek megvalósítása a testületnek súlyos kötelessége, ha városunkban hazafias missióra hajlandó saját érdekében vállalkozni. Aggodalmunk némileg eloszlik a kimerítő felvilágosítás következtében, hogy az Ipartestület összes erejét nem fogja az anyagiakkal való nehéz és erélyes küzdelem lekötni, de korántsem oszthatjuk azon nézetet, hogy az Ipartestületnek legelső s legfőbb feladata lakás- viszonyainak végleges megoldása, kényelmes otthon berendezése s a patópáli pipa beszerzése. Czikkünkben többek közt feladatául jelöltük meg az Ipartestületnek az iparágak piaczai- nak figyelmes felkeresését s hogy ebben helyesen tapogatództunk, jeles példa reá Dobieczki Sándornak, a Tulipán szövetség ügyvivő tanácsosának a helybeli Nőegylethez intézett levele. Lapunk 13. számában megemlékeztünk a „Tavaszi Vásárról“, mely Budapesten zajlott le s melyre a nagybányai Nőegylet 72 darab sásmunkát küldött fel. Erre vonatkozik Dobieczki levele, melynek czikkünket érdeklő része szóra szóra igy hangzik: „Örömmel értesítjük az Elnökséget, hogy valóban szép sás munkáik iránt a kereskedők is érdeklődtek, sőt nagyobb megrendeléseket is óhajtottak tenni, legnagyobb sajnálatunkra azonban a kérdezősködőknek a nagyban való szállítás árairól felvilágosítást nem adhattunk. Az itt járt lengyelországi kereskedők közül is az egyik a turista-szatyrokból 100 darabot óhajtott megrendelni; miután azonban kellő felvilágosítást nem nyerhetett, a vásárlást elejtette. A hazai kereskedők közül nagyobb megrendeléseket kívánnak tenni: Bettelheim Miksa nagykereskedő czég Budapest, VI. Váczi-körut Ifi., valamint ifj. Thiel Konrád kereskedő czég Ó-Futtak, (Bács vm.) Szíveskedjenek a meg- ‘ nevezett czégeket árujegyzékük mellett arról értesíteni, hogy az egyes darabokból nagyobb mennyiséget mily árakban volnának hajlandók szállítani. Ezt kérjük az illetőkkel közvetlen- [ seggel elintézni. Lehet, hogy kezdetben csak kisebb meny- 1 nyiség szállítására vállalkozhatik az Egyesület; j tekintettel azonban áruiknak kiválóan szép, tartós és tetszetős minőségére, kívánatos volna, j hogy az Egyesület áldásos munkájába Nagybányán és környékén minél több munkáskezet ! vonna be, hogy abban a mértékben állíthassák elő az árukat, amint az üzleti összeköttetés fejlődésével azok értékesítésére tér nyílik. Minél nagyobb a termelés, annál áldásosabb leend Nagybánya vidékének dolgozni akaró népére“. Ezen idézet megerősíti azon meggyőződésünket, hogy mindaddig, mig iparosaink kizá- ' rólag a helyi piacz számára termelnek, vágyó- j nosodásukat, megerősödésüket s a megjelölt ! hazafias missió teljesítését remélnünk nem lehet. A vasúti árufuvarozás statisztikájából kétségtelenül megállapítható, hogy városunk élelmi, : élvezeti czikkeinek behozatala daczára a népes- I ség gyarapodásának, évről-évre csökken, a mi j a fogyasztás megcsappanását, a szegényedés jeleit mutatja. A fogyasztás pedig azért apad, mert a beözönlő vidék, mint napszámos kisbirtokos igénye ma még vagyoni gyarapodásaival arányosan nem fokozódik. Az iparososztály pedig csak akkor nem lesz kiszorítható, ha valamely utón módon megerősödik, földjeinket megtarthatja, jogos és megszokott igényeit kielégítheti. Valljuk, hogy az iparososztálynak e czélra leendő tömörítése sokkal elsőbbrendü feladata az Ipartestületnek, mint saját maga kényelmének szolgálata. A testület van az egyesekért, nem pedig az egyesek a testületért! Már pedig az egyesek érdekeinek feláldozását jelenti minden oly törekvés, mely az összeség östentationalis érdekeinek szolgálatát tolja előtérbe. Q^iCöríarabelc. Valahol a Zúzott-mentén Egy szép kies város vagyon, Kincseivel a térmészét Felruházta dúsgazdagon. tőben. Nem volt a két öreg cselédnek több J olyan jóakarója. — Ezalatt László irta haza a sok levelet. Némelyik levélben még egy kis pénzmag is jött a két jó öreg részére egy öt forintos, vagy egy tiz forintos bankó képében. Ezalatt ügyvéd lett László. Az irodája fellendült, amellett meg sok szép költeményt irt. Hamarosan neves, országosan ismert iró lett belőle. A pesti lapok mint az irodalom uj, fényes csillagát üdvözölték. Egyszóval egészen divatba jött. Szívesen látott vendége lett még a grófi házaknak is. Mind megírta ezeket László a szüleinek. De meg hire ment úgy is. A szolgabiró ur, aki sokszor megfordult Pesten, a tulajdon két szemével látta, hogy Csengős László úgy pa- rolázik a sok báróval, gróffal meg az Isten tudja miféle nagy urakkal, akárcsak a jegyző a rektorral. László háládatos fiú volt. Hogy ügyvéd és iró lett, attólfogva annyi pénzt küldözgetett haza, hogy az édes apja asztalán minden nap megakadt egy kis borocska, meg egy kis pecsenye. Az ócska szűr is lekerült az apja válláról. Uj váltotta fel. De illett is már, mert olyan lyukas volt biz az, hogy száz macska sem fogott volna meg benne egy egeret. Rendén volt hát már a László szénája, de már látni is szerette volna a két öreg cseléd azt a fiút, aki olyan nagy becsületet szerzett a Csengős névnek. Nem látták már 5 vagy 6 éve. Pedig hívták haza sokszor. De az volt rá a válasz, hogy most ezért, most azért nem ér reá. Egy szép napon a szolgabiró ur azzal a bolond hírrel kürtölte tele a falut, hogy László olyan ternót csinált, hogy még a főispán fia is elbújhat a háta mögött. Hogy hát egy grófkisasszony beleszeretett, aztán nem sokára meglesz a jegyváltás is. Másnap levelet Íratott Csengős János a fiának a segédjegyzővel, hogy hát Írja meg László ápertén, hogy miképen is áll a dolog avval a grófkisasszonnyal. Hamar megjött a válasz. Azt irta László, hogy mendé monda az egész. Ne is beszéljenek róla senkinek, mert csak ártanak vele neki. — Tudtam én azt anyjuk mindjárt, hogy nem igaz abból a hírből egy betű sem. — Hogy is lehetne . . . Egy grófkisasszony, egy eleven gróík is asszony hogyan is lehetne a felesége Lászlónak? Hiszen az olyan nagy úri dámának még az inása is báró, vagy gróf, hogy tenne hát az fel egy paraszti sorból való fiúval!? Az anyjuk elgondolkodott. Azután azt mondotta: én már hallottam ehhez hasonló esetet. Egy délután, mikor a László anyja az eresz alatt paszulyt fejtett, a gazduram meg a csutorás pipáját tisztította, hát egyszer csak nagy lelkendezve szalad elibök a Matyi szolga gyerek. — Nagy újság van néném asszony! De nagy ám! — Mi az te? Szaporán! — Most hallottam a patika előtt, de mégis nem ott, hanem a Bajnakjött zsidó háza előtt. Ott ám! Még megállított a zsidó, aztán azt mondotta: „hé fiú, mondd meg a gazdádnak, hogy el ne adja azt a rúgott borjut, akire tegnap alkudtam, mert meggondoltam a dolgot, üsse kő, hát megadom érette a tiz pengőt.“ — Sorjára már! mondotta Csengősné. — Izibe! Én meg azt mondottam a zsidónak, hogy: „elkésett vele . . . nem eladó az a zsidónak!“ . . . Ezt sem mondottam volna másképen, de kelmédtől hallottam. — Ne ötölj, hatolj már, hanem beszéld el, hogy mi az a nagy dolog, amiről hallottál! Koszoruzzák jobbról-balról Felhőfogó erdős bérezek, Festőművész tanyák rajta, Bensejében arany évezek. Tiszta hegyi levegője Istenáklás a javából, Kicsalja ez a halálos Beteget is az ágyából. Forrásai kristályvize Oly üdítő, hogy titánná A múlté lesz sokáig a Vándor szomja, fáradsága. E városban honol talán A boldogság s örökélet? Vagy legalább egészségben Könnyű elérni száz évet ? Oh nem. Mert e városkának Nem múlik el napja- soha, Hogy a gyász ne fojtogatná, Hogy ne volna pár halottja. Nap nap után busán kongnak Harangjai bús keservvel; Mert itt a mit Isten adott Nem becsüli meg az ember. Csatornázás! vízvezeték! Mikor leszen születésiek? Nem törődni tiveletek Nem hanyagság már - de vétek! Az elődök munkáinak Gyümölcseit - adja az ég - Élvezhesse, ha mi nem is, Legalább az uj nemzedék. <■ r nudliit. — Hát igen. A szolgabiró ur, meg a jegyző uram ott beszélgettek nagy fentszóval az utón, mikor én mellettük elhaladtam. Szaladtam, mert féltem Bajnakjöttől, mert megkergetett, féltem, hogy eifog. De nem lett baj, mert a ragya verje meg — elesett. Hát ekkor azt mondja a szolgabiró ur: „állj meg!“ Mint illik, megállottám. Köszöntem, mondván: „adjon az Isten jó napot, mint közönségesen!“ — Hát aztán? — Azt mondta nekem a szolgabiró ur: „te Matyi vidd haza ezt az újságot az öregeknek, aztán olvasd fel azt a porcziót, amelyik meg van plajbászozva.“ Ezen szavaknál egy újságot nyomott a markomba. Útközben félig- meddig már kibetüztem. — Hol van az az újság hé!? — Itt van a mándlim zsebében! — Ne beszélj hát össze-vissza tücsköt, bogarat, hanem mutasd azt az újságot, aztán olvasd fel izibe! Matyi aztán elővette az újságot s abból nagy nyögés és keserves izzadás után a következőkéit betűzte ki a hírrovatból: ,,Eljegyzés. Csengős László, a kiváló jeles költő, a kitűnő fiatal ügyvéd s a karcz- falvai kerület országgyűlési képviselője a jövő héten, kedden tartja eljegyzési ünnepélyét gróf Kardosfy Ottó földbirtokos kedves leányával, Amáliával. — Szívből gratulálunk a jeles költő szent frigyéhez!“ De már ennek a hallottára nem tudott más egyebet tenni a két jó öreg cseléd, mint sírni, de amúgy Isten igazában! Azután megszóllalt a gazda. — Édes jó anyukóm! Nagy ember lett az a mi fiunk! Tudtam, hogy sokra viszi, már a nyáron tudtam, mikor elküldte a verses könyvét. Mennyi szép vers van abban. Én is tudok sok verset. Teszem azt: „Ne menj rózsára a tallóra!“ vagy: „Seprik a pápai utczát!“ —
