Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1908-04-26 / 15. szám
TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő: Dp. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: JENEY GYULA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vár-utcza 15. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában Is Rákóczl-tér. Elhanyagolt sport. Manapság, midőn a legkülönfélébb sportok felelevenítésén, meghonosításán s újak bevezetésén országszerte oly élénk figyelemmel foglalkoznak, különösnek s szinte érthetetlennek tűnik fel, hogy a városunkban egykor oly magas színvonalon álló czéllövészet nemes szórakozása végkép megszűnt s a Széchenyi ligetben sohase visszhangozzák a hegyek a fegyverdurranást ! A sok gonddal és költséggel emelt lövölde küszöbét ellepte a moh s a czél- táblákat golyó helyett a szú fúrja át. Az egykor hangos és vidám társaság tanyáját, hová az ünnepi ebéd után lustálkodás nélkül tódult a lateiner közönség és polgárság szine-java, már rég a kápolna csendje lepte meg. Pedig valamikor, nem is olyan nagyon régen még virágzó korát élte a lövészegylet! Tagjai oly nemes ambiczi- óval űzték a czéllövészetet, oly gonddal és kitartással gyakorolták e sportot s többen oly nagyarányú készültségre és biztos jártasságra tettek szert benne, hogy nem egyszer történt, miszerint a lövészegyletek versenyében maguk iránt bámulatott keltettek s a legelső dijakat dicsőséggel hozták haza városunkba. Mi okozta e nemes szórakozás teljes abbanhagyását? Igazán nem tudna senki oly alapos okot felhozni, mely előttünk e sport beszüntetését meggyőzően indokolhatná. Kicsinyes személyi súrlódások, a társadalmi osztályok mindég ridegebben megnyilatkozó elszigeteltsége avagy az életviszonyok egyre sulyosodó alakulása, talán a csekély anyagi áldozattól való visszariadás, esetleg a fegyvertartó kar izmainak megpetyhüdése s az ifjú nemzedék távolmaradása még mindig nem szolgálhatnak elegendő alapot a lövészet királyának detronizálására s az egész intézmény megsemmisítésére. Szemere Miklós nemes ambicziója és bőkezű áldozatkészsége, társadalmi progandája és magyar harczi erények kultuszának felelevenítése következtében ma már az iskolákba is bevitte a kormány a czéllövészet tanítását, mert mérlegelte ezen szakszerű oktatás óriási hord- erejét s azon messzeható következményeket, melyek a fegyverforgatás és czélR Magybányai Hírlap tárczája. liszteljed atyádat és anyádat.- Irta: dr. Kiás Rezső. Hát úgy esett a sorja, hogy mikor a László fiú kijárta a négy elemit, aztán már Korgó rektor uram a fejébe verte az irás és olvasás mesterségét, — azt mondta neki az édes apja, Csengős János, hogy: „no fiam, most már kitanultál mindent, külömb lettél az apádnál, mert a nevedet oda tudod bökni arra a papirra, hát mi akarsz most már lenni, — szántóvető ember, vagy lakatos, vagy asztalos? Azt felelte arra a László fiú, hogy 5 tanulni akar tovább, oszt’ pap akarna lenni. — Hej nagy fába vágtad a fejszét kölyök, nincs a te fejedbe annyi tudomány, hogy a papságot kitanuld! Magas fa az hé, azt nem igen éred el! Ez volt a Csengős János felelete. Azután elgondolkodott a fia sorsán. — Pap akar lenni a kölyök . . . szép az . . . szép, de hát ahhoz sokat kell tanulni, Egerben kell az iskolát kijárni, ahhoz meg pénz kell, ami nekem nincsen. Pedig hej de szép dolog volna, ha a fiam pap lenne, aztán még kanonok, vagy püspök is lehetne. Jaj bele bolondulok még csak a gondolatába is. De bizony az apjától csak parasztnak maradt volna a László gyerek, vagy legfeljebb csak az ács mesterségig vitte volna, ha az az áldott lelkű, jó öreg főtisztelendő úr bele nem avatkozik a dologba. A főtisztelendő plébános ur tanította az elemi iskolában a tudományok tudományát: a hittant. — Nagyon megszerette Lászlót, mert egyik gyermeknek sem volt olyan éles esze, olyan ritka értelmes előadása, mint neki. Mondta is sokszor Csengő Jánosnak, hogy vétek volna, ha a fia abba hagyná az iskolát. A főtisztelendő ur aztán kicsinálta, hogy Lászlót felvették Egerbe a gimnáziumba. Egy veres krajczárjába sem került az apjának, mert ott ingyen adtak neki ellátást, a tandiját meg elengedték. Mikor pedig már a harmadik osztályba járt, még ösztöndíjat is kapott, mert ő volt a legkitűnőbb iskolás. Nagyon boldog lett Csengős János. Áldotta a főtisztelendő urat. A nevét imádságába foglalta. Múltak az évek. László kijárta a latin iskolát és pedig kitűnő sikerrel. Mikor haza ment vakáczióra, a szomszédok meg a régi játszótársak csodájára jártak. — Hire ment a faluban, hogy milyen sokra vitte a szegény Csengős Laczi. Aztán nem büszke, nem olyan, mint a Harangláb fia, akinek mióta annyira felvitte Isten a dolgát, hogy constaber lett Budapesten, hát rá se néz a volt kenyeres pajtásaira. Ez nem olyan. Ez szelíd, barátságos, csak olyan, mint mikor még úgy szollitották: „Laczi te!“ De minden jósága, kitűnősége mellett nagyon megszomoritotta László azt a két öreg cselédet - szüleit. - Mikor szeptemberben be kellett volna menni Egerbe kispapnak, hát azt mondta lövészet alapos gyakorlatának nyomában feltétlenül jelentkezni fognak. Az ősi magyar hadierények kultuszának fellendülése idejében czéllövészetünk teljes megszűnése zokon esik mindazoknak, kik gondos emlékezetükben tartják, hogy a magyar függetlenség ultima ratiója mindig a fegyverre támaszkodott s a jövendő beláthatatlan alakulataiban ki tudja, nem lesz-e szükség még a gyermek gummipuskájára is! Hol az az idő, mikor városunkból még a tiroli versenyekre is akadt czél- lövő vállalkozó, a ki a messze idegenben is derekasan megállotta helyét? Hol az az idő, mikor a királylövészet nevezetes ünnepnap volt városunk közönsége előtt? Az ifjúság számára nincs többé lelkesítő példa; más bár szintén hasznos és testedző sporthoz szegődik, de melyek közül egyiknek sincs meg az a nagy s nemzeti szemponttól kiváló jelentősége, mint a czéllövészetnek. Ezen gondolatok hatása alatt legyen szabad remélnünh, hogy a lövölde berkeit rövid időn belül ismét a fegyverropogás zaja veri fel! a szüleinek, hogy meggondolta a dolgot, nem lesz pap, hanem biró, vagy ügyvéd. Nagy dolog volt az, az öregek előtt ilyen bolondokat beszélni. — Hát aztán mit akarsz most tenni? kérdé tőle az apja. — Felmegyek Pestre. Ott az egyetemen tanulni fogom a jogi tudományokat, aztán ha Isten megsegít, biró leszek, vagy ügyvéd. — Elment az eszed?! Biró leszek . . . . Hát hiszen azért kár volt annyi sok szép könyvet elkoptatni, olyan sok tentát pocsékba tenni. Hiszen a biró uram, a komám: Csökő Péter még a Korgó keze alá sem járt, még a nevét se’ tudja lebökni, aztán mégis biró . . . — Jaj, kedves apám, nem községi biró akarnék én lenni, hanem törvényszéki biró . . . Ha meg biró nem lehetek, hát ügyvéd leszek. De már ilyen istentelen beszédre az édes anyja is neki esett Lászlónak. — Ügyvéd akarsz lenni? fisfarius? Olyan vérszopó, huzóvonó, ember átok, Istentől elrugaszkodott jószág, mint a Nyúzó Mihály fis- karius, aki a párnát is eladatja a beteg alól . . . Jaj Isten mentse meg fejemet ettől a nagy gyalázattól . . . Keresztet vetett magára. Hasztalan volt minden. László felment Pestre s beiratkozott az egyetemre és szorgalmasan tanult. Sok . . . sok idő telt el megint. A jó öreg főtisztelendő ur már kint pihent a teme-
