Nagybánya, 1930 (21-28. évfolyam, 1-26. szám)
1930-03-16 / 11. szám
2. oldal. NAGYBANYA 1630. március 16. készületeiből is, a maga részét férfikarunk lelke, a sokoldalú tehetséggel megáldott Kupás Gyula is. Az est fénj'pontjának, az Aida I. felvonásának táncbetétjét komponálta és betanította Toperczer Edith táncmü- vésznő, aki kifinomult ízléssel, alapos koreográfiái tudással és valóságos elhivatottsággal vezette a papnők táncát. Dicsérettel kell kiemelnünk Morvay Nusi zongoraművész- növendék teljesítményét is, aki fáradhatatlan buzgalommal és nemes áldozatkészséggel vett részt a magán-énekesek és a kar megszámlálhatatlan próbáján és szolgáltatta a kíséretet a műsorhoz nagyszerű muzikalitásával. Ennyi nemes buzgalom párosulva derék dalostestvéreink tudásával és lelkesedésével hozhatta csak meg azt a fölényes biztosságot, amellyel a karénekek ritmikai és összhangbeli nehézségein uralkodni tudtak. Mascagni Szicíliai dalát énekelte a műsor első számaként Kupás Gyula a nála már megszokott szép sikerrel. Mascagni Parasztbecsület c. opeéájából a húsvéti és a parasztkart adta elő aztán a vegyeskar teljes átérzéssel. Révész Ili csillogó hangja a magánénekrészben is nagyban emelte e szám sikerét. Emlékezetesen szép volt a vegyeskar előadásában Pod- berszky: Am Ghimsee c. klasz- szikus kara. A 4. számban pár igen szép magyar dalt énekelt a vegyeskar Szőke prépost mesteri átiratában. Viharos taps ünnepelte a karnagyot is, a kart is érte. Verdi Troubadour c. operájának cigánykarát adta aztán elő a vegyeskar Rózsa Gyuláné ünnepelt szép magánszólamával. A műsor tarkitására szolgált Holley Vili fejlett teknikáju és mély átérzéssel előadott zongoraszáma (Bach: Frühlingserwachen, Lhevine: Humoresque) és Karneval-est derűjét lopta be Ilia Valy kedves közvetlenséggel előadott magánjelenete. Verdi: Aida I. felvonása volt az est fénypontja. Ebben a külsőségek: a korszerű jelmezek és táncok is megvesztegető módon álltak az illúzió szolgálatában. S mintha a magánénekesek is, a kar is erre a számra tartogatta volna tudása legjavát! Révész Ili és Mitó kristályosán csengő hangja, Kupás Gyula meleg zengésű tenorja és Weizer Miklós mérnök ritka tömörségű, érces basszusa és nemes ének- kulturája s a vegyeskar teljesítménye maradandó emlékű élvezetet nyújtott. A papnők táncával szépen illeszkedtek be a nagyszerű keretbe Toperczer Edith, Beregszászy Loló, Gallov Erzsiké, Bottyán Iduka, Hará- csek Mica, Szkicsák Annuska és Ilus, Gallov Irénke, Sziklay Gaby, Kovács Nusi, Csiszér Lilla, Holley Vili, Németh Lili, Tóth Babszy és Torma Jolánka. Mondanunk sem kell, hogy tomboló tapsvihar ünnepelte egész estén a szereplőket is és lelkes vezetőjüket. A dalárda méltán büszke lehet vezetőjére s mi is jóleső örömmel fedeztük fel, hogy mennyi nemes kulturérték rejlik dalárdánk és fiatalságunk lelkében. Németh Béla Dalárdánk tagjai feltétlenül megérdemlik, hogy ez emlékezetes siker kapcsán nevük meg legyen örökitve: Sopran: Boda Marcsa, Csizér Lilla, Csizér Poli, Gallov Erzsiké, Gallov Irénke, Gönczy Loló, Holley Vili, Jakab Lenke, Ko- I vács Manci, Lipóczky Margit, Rettegi Klári, Révész Illy, Rózsa Gyuláné, Sziklay Gabi, Tóth Babszi. I Alt: Berényi Gizi, Berényi Joli, Ilia Matild, Ilia Vali, Lipóczky Tuky, Policsek Anna, Révész i Mitó, Weiszné Buzási Irén. A városi tanácsválasztások, amint már köztudomású, most vasárnap 16 án lesznek. Az 1-ső számú lista vezetője Id. Petrován János, jelük a kör (roatá). A 2-dik számú lista a dolgozóké, jelük a kettős kalapács ((^), listavezetőjük Krizsán P. Pál újságíró iapunk szerkesztője. A harmadik számú lista a liberálisoké és a zsidó blokk vezetőié. Listavezető Pokol Elek. Jelük a levélboriték. Dr. Erdőss Ferenc törvényszéki elnök a vasárnapi választásra ki adta törvényes hirdetményét, mely a falragaszokon is olvasható. Eszerint a választás reggel 8 órától este 8 óráig tart. A szavazások a következő beosztással történnek: Azok a szavazók, akiknek nevei A betűtől L betűig kezdődnek a Járásbíróságnál szavaznak, Naptár márc. 16 — 22-ig : Holdváltozás: 22-én délután 1 óra 13 perckor utolsó negyed. — Időjárás Herschel szerint 22-ig változó; tapasztalat szerint esős idő, 22-tői hideg idő várható. — Napok: Vasárnap, 16-án: Geréb pk. — Hétfőn, 17-én: Patrik pk. - Kedden, 18-án: Sándor, Ede. — Szerdán, 19-én: József. — Csütörtökön, 20-án: Hubert, Szabin. — Pénteken, 21- én: Benedek. — Szombaton, 22- én: Oktávián, Katalin. - Közeli óvsz. vásárok: 19-én Kap- nikbányán, 18, 19-én Szatmárnémetiben; 20-án Nagysomkuton. Eljegyzés. Rezső Olga és Molnár László jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) Közgyűlési meghívó. A Nagybányai Iparos Ifjak Önképző Egyesületének évzáró közgyűlése f. hó 23-án d. u. 4 órakor lesz a Polgári Kör helyiségében. — Kéretnek a tagok minnél nagyobb számban megjelenni. Az Elnökség. • Felsőbányán nem lesz városi választás, mert a liberálisok listáját a bíróság semmisnek nyilvánította az első jelölt nevének szabálytalansága miatt. így ott 6 munkáspárti, 5 kormánypárti, 4 magyar és 1 zsidó már be is került a tanácsba. A polgármester választás 29-én lesz a 16 tanácsosból. Nicoara megválasztása biztosra vehető. Eljegyzés. Folyó hó 11-én Özv. Megayné Knobloch Jolánt 1 Tenor I: Butkovics Dezső, í Fodor József, Gönczy József, 1 Kupás Gyula, Tréger Lajos. Tenor II: Hanay Flórián, Hubert Sándor, Ilia József, Policsek, Rózsa Gyula, Sziklay Ferenc, Kovács Ferenc. Basszus I: Bud D. Burján Lajos, Kremnitzky Lajos, dr. Roz- ner István, Steinfeld Adolf, Weizer Miklós. Basszus II.: Farkas János, Gallov Imre, Hefier Lajos, Maár Lajos, Rettegi Ferenc. A Parnasszuson is tapsot kaptak volna ők! * 1 az ilf-től Z betűig kezdődő ne- vüek pedig a Városházán. A megválasztott tanácsosok, a törvényszéki elnök hirdetménye szerint, március 29-én teszik le az esküt, ha ugyan a választás ellen valamelyik lista részéről felebbezés nem lesz beadva. Ebben az esetben a vármegyei prefektus fogja kitűzni a tanács megalakulását a felebbezés elintézése után. Itt Írjuk meg mégegyszer, hogy amelyik lista nem kapja meg a leadott szavazatok 20 százalékát, annak egy jelöltje sem kerül be a tanácsba, mig ha 20 percenttel felül kap, ak1 kor már négy tanácsosa lesz. Kellemetlen kérdés: Ugy-e jó, hogy a márciusi fehér havat nem lehet feketére festeni s igy nem lehet az adófizetők szemeit sötétbe vinni a városi választásokra ? eljegyezte Nagy Ferenc telekkönyvi igazgató Nagybányán. (M. k. é. h.) A farsangi beszámoló kapcsán újólag is meg kell állapítanunk, hogy egyaránt demokratikus, népies volt a nagy Katholikus bál, aminthogy tekintélyes nívót ért el az iparosok táncmulatsága is a szép együttműködés jegyében. Bimbóhullás és köszönetnyilvánítás. Benső, nagy kívánság az, amikor a békés otthonban kell egy kicsi gyermek és amikor megjön, jötte után az örömöt szomorúság váltja fel: ez nagy fájdalom. Fáczky Andrásék egyedüli kis gyermeke, kicsiny Juditkája 10 napos korában meghalt. Megértő részvét igazán kellett ide, melyekért a temetés alkalmából az összes rokonoknak és jóismerősöknek őszinte köszönetét fejezi ki Fáczky András és neje. Emlékeztető. A gazdaköri gyűlés március hó 21-én, pénteken lesz a városi tanácsteremben. A nyugdíj egyesület közleménye. A szatmári CFR. felügyelősége értesít, hogy az állami alkalmazottak és nyugdíjasok vasúti igazolványai csak 1930. márc. 31-ig érvényesek, tehát uj igazolványok szerzen- dők be. Fiz holdas faj-gyümölcsös a város közelében és egy öt szobás ház a Főtér közelében jutányosán eladó. Cim a Minerva- nyomdában. A has teltsége, májtájéki I fájdalmak, emésztési nehézségek, I gyomorbélhurut és sárgaság a I természetes „Ferenc József “ keserüviz használata által meg- i szüntethetők és az agy, a szem, tüdő vagy szív felé irányuló vértolulások ellensúlyozhatok. I Gyomor- és bélspeciálisták iga- : zolják, hogy a Ferenc József vízzel, különösen az ülő életmód következtében jelentkező bajok- i nál, nagyon kedvező eredményeket érnek el. A „Ferenc I József'1 keserüviz gyógyszertá- ! rakban drogériákban és fűszer- ! üzletekben kapható. Gyógyszerész gyakornoknő vagy gyakornok kerestetik a Munkásbiztositó Pénztárba. Értesítés. A „Nagybányai Festők Társasága“ Kolozsváron i Kiállítást rendez ápr. 10-23 ig. , A kik a kiállításon résztvenni óhajtanak, a föltételeket az iskola előcsarnokában kifüggentett küz- deményben megtudhatják. Mi- kóla András. Elsőrendű varrónő, ki szabni tud, házhoz ajánlkozik. Cim a kiadóhivatalban. Minden elfogadható áron eladó a Sveiczer-utca 49 számú ház és külön egy 30 év óta fen- áiló cipőfelsőrészkészitő műhely teljes felszerelése. Ugyanott házi bútorok is eladók. Cim Veresviz, Sveiczer-utca 49. Almacsemetéket minden heddi hetivásáron az István szálló előtt árusít Korponay I Kornél faiskolája. Tanulóúl jó családból való fiú felvétetik Kepes Ferenc divatüzletébe, Felsőbányai-u. 4. Élő hal. mindennap kapható Lazarovits halasnál Lakatos-utca 6. szám alatt, csütörtökön és pénteken a kispiaci bódéban is. Ha nem fickándozik nem kell elfogadni. Érdekes apró hírek. A iná- ramarosmegyei Váncsfaluban meggyilkolták a falu egyik jómódú gazdájának leányát: God- zsán Anukát, aki figyelmeztetni merte kedvesét: Grigor Nucut, hogy szerelmüknek gyümölcse lesz. A vőlegény kegyetlen módon vetett véget menyasszonya életének, akit megunt és más leányt szeretett volna feleségül venni. Megleste unokatestvérével: Grigor Juonnal a leányt a közeli falusi határ mellett ott lefogták és a torkát egy életlen kenyérvágó késsel addig nyi- szálták, mig a szerencsétlen leány meghalt. - Hunyadme- gyében az utolsó 10 évben 3000 válópert adtak be és intéztek el a törvényszéken. — Bécs egyik külvárosában az elmúlt napokban egy fiatal soffőr le akart ugrani a negyedik emelet ablakából, mert öltözködés közben eltörött a gallérja gombja és anélkül nem tudta nyakkendőjét megkötni. A betegesen ideges embert azonban meggátolták szándékában. - Newyorkban Elinora Smith hírneves pilotanő kilencezer kilométerrel megdöntötte a magassági női világrekordot. Lefelé jövet azonban hétezer méter magasságban elvesztette eszméletét, amelyet csak kétezer méter magasságban nyert vissza. - A nyitramegyei Komját községben több részeg fiatalember meggyilkolta Baráth János 35 éves gazdálkodót és elhurcolták menyasszonya lakásának ablaka alá. Melyik helyen szavazunk most vasárnap A-íól L-ig a Járásbíróságnál, M-tőí Z-ig a Városházán H I RE K