Nagybánya, 1919 (17. évfolyam, 1-24. szám)
1919-05-08 / 19. szám
XVII. évfolyam. 19-ik szám. 1919. májún hó 8. NAGYBANYA TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. 3© fillér Előfizetési árak: Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 korona, egy szám ára 30 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel. Felelős szerkesztő NÉMETH BÉLA. Főmunkatárs RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utca 10. sz., ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. :: Hirdetéseket elfogad a nyomda is. 30 fillér »A városi bükkerdő tövön-eladása« hirdetéséhez. Városunk gazdasági jövedelmét, valamint az. adósság törlesztését szem előtt tartva, a fenti hirdetményhez a következő szerény megjegyzésemet vagyok bátor az árverés előtt megemlíteni. A hirdetés alatt levő erdőrész területén körülbelül 5Ö ezer ürköbméter tűzifa termelhető ki. Az ezidőszerinti faárak a fernezelyi állomáson átadva á m3-ként K 75-—, mely véve 50 ezer m3 fa értékét, kitesz 3,750.000 koronát. Kitermelése á K 20'—1,000.000, csúsztatás és fuvar á K 25'— = 1,250.000 korona. Eszerint a kiadás volna 2,250.000 korona, ezt levonva, a városnak maradna 1,500.000 korona a faértékben. Azonban, tapasztalatból ismerve a szokásos árverési eredményeket, amelyek rendesen a város hátrányára és az árverelők előnyére szoktak sikerülni, az ürköbméterenkénti 8 K kikiáltási árat kicsinylem. Ez csak 400.000 K-t tesz ki a város javára, mig 1,100.000 K haszon állana az árverelők rendelkezésére, amiből ugyan nagylelkűen valamit hagynak a városnak is, de a város hátrányára való kiegyezésre is szépen marad. Nem vonom kétségbe, hogy városunk vezetősége a város anyagi érdekét szem előtt tartja, de jövedelmezőség szempontjából jobbnak látnám, ha a város most is csak a kitermelésre hirdetett volna pályázatot, s ha a csúsztatást nem lehetne házilag elintézni, azt is a legkedvezőbb ajánlattevővel végeztetné el. Az iparvasut végzi el a leszállítást s a fát az állomástól sokkal kedvezőbben lehetne eladni. Természetesen ehhez azért utánajárás és egy kis jóakarat is kell, főleg azon esetben, ha az árverési eredmény a város érdekét nem elégifi ki teljesen. Én azonban részben kielégítő eredményt sem fogadnék el. Kis fáradsággal a város javára takarithatnók meg a sok százezer koronát, amit a tövön való eladásnál másnak juttatunk. Mindig jobb kitermelt kész árut eiadni, mini a nyers anyagot. Dán György. A békemozgalom. (II. közlemény.) Nemzetközi választott bíróságok. Ez az intézmény, melyben a békebarátok zömének gyakorlati törekvései összpontosulnak, abból az elvből indúl ki, hogy senkisem lehet biró a maga ügyében, hogy tehát az egyének viszályainak elintézésére alakult bíróságok (törvényszék, becsületbíróság. stb.) mintájára az államok közt felmerülő peres esetekben is egy, különböző államok képviselőiből alakult intézményes bíróság döntsön. Nemzetközi választót’.-' vagy béke-bíróságon (fr.: arbitrage international, ang.: international arbitration, ném.: internationales Schiedsgericht) értjük a nemzetközi viszályok békés elintézésének azon módját, a mikor két vagy több állam aziránt köt szerződést, hogy a köztük felmerült vagy felmerülendő-viszály eldöntését egy általuk közösen választott és elismert bíróságra bízzák, amely ezt a megbízást elfogadja. Egy ilyen bíróságnak létrejötte két alapfeltételtől függ: 1. hogy a két fél közti megegyezés a választott bíróság iránt érvényes nemzetközi szerződésben történjék; 2. hogy érvényes szerződés jöjjön létre egyrészt a felek, másrészt a választott bíróság között. Az ítélet felebbezhetetlen; végrehajtása a választott bíróságot igénybe vett államok becsületérzésére van bizva. Az elméletben, igaz, lehetséges, hogy az érdekelt államok egyike az ítélet kihirdetése után annak végrehajtását megtagadja; de a gyakorlatban ez az utolsó 115 évnek számos esete közül egyszer sem fordult elő. Választott bíróság elé hozható két vagy több állam között előforduló bármely vitás eset. Leggyakoribbak a következők: határigazitás, valamely terület hovátartozása, idegen javak zár alá vétele és elkobzása stb. A választott bíróságok nyomaival már az ókorban találkozunk, a távol Keleten Cyrus királynál, Dárius fiainál stb. Ide tartoznak a görög amphiktyonok, a rómaiaknál pedig az u. n. „latin szövetség“ és a szenátus. Argos és Spájta megegyeztek abban, hogy viszályaikat „az ősök hagyományaihoz híven“ egy harmadik semleges városnak utalják át elintézés végett. A középkorban az ököljog dacára számos esettel találkozunk, amikor a viszálykodó felek a pápához vagy fejedelmekhez fordultak békebirósági Ítéletért. Ilyen hivatása volt a német Hanzának is. Hasonló szerződést kötöttek Uri, Schwyz és Unterwalden kantonok 1291-ben. Hazánk kedvező helyzete a Nyugat és Kelet között felette alkalmassá tette arra, hogy békés közvetítő szerepet vigyen a szomszédos népcsoportok között. A történelemből tudjuk, hogy Róbert Károly és Nagy Lajos királyaink többször szerepeltek mint választott bírák. Külföldi fejedelmek viszályai az ö közvetítésük révén nyertek elintézést. Az 1335-ben Visegrádon tartott fényes fejedelmi kongresszuson a magyar király elnöklete alatt intézték el Kelet-Európának ügyeit és a Pomerania birtoka körül felmerült viszályt. Zsigmond még magyar király korában mint választott biró intézte el Lipót és Ernő osztrák hercegek viszályát. Ezt a közvetítő szerepet később a török invázió megakasztotta. (Ferenczy Árpád dr. nyomán.) Az újkorban 1794-től 1903-ig, tehát 110 év alatt 241 nemzetközi viszályt intéztek el vál. bíróságok utján. Gaston Moch szerint 1910-ig 314 vál. bírósági szerződés szerepelt, melyek közül 1910-ben 191 volt érvényben 41 állam között; ezekből 163-at 1898 óta kötöttek. Az intézménynek rohamos terjedését a következő adatok igaA „Nagybánya“ tárcája. Mese a Szomorúságról. — Irta: Orzeszko Erzsébet. — Tágas volt a mező és termékeny, a természet ugyancsak gondját viselte, a legszebb díszbe öltöztette. Hanem hiába való volt ez a gondoskodás; folyton-folyvást a Szomorúság járt-kelt ezen a mezőn s ahol csak megjelent, kár és pusztulás járt a nyomában. Fekete gyászfátyol bontotta, mely egész az égig lebbent s elhomályosította a napfényt, halovány arcának visszfényétől hullasziniivé váltak a virágok s mély sóhajaitól ledőltek az érlelődő kalászok és kárba vesztek. Nem csoda, hogy az ellen a vészthozó jelenség ellen örökké zúgolódtak az emberek, akik ezt a nagy és szép mezőséget lakták. — O vészthozó jelenség — kiáltották — ó sötét kisértet! Miért bújtál elő a földöntúli lények honából, a világűrből ? Hisz’ megfakul minden a látásodra, elfonnyad, elszárad, megmérgezel mindent, ami csak nő, virít, mosolyog ezen a földön, ami csak örvend a létnek! Távozz ! Menj ! Ne rabold meg bibor színétől a rózsát, illatát, ne csepegtess keserűséget a kalászok érlelődő magjaiba, ne olts undok férgeket a gyümölcsfákra. Ne légy örökös átka a mezőségnek! A Szomorúság türelmesen hallgatta a szemrehányást, mert szomorú volt maga is. Örökös csavargása közben keserű könnyeket hullatott folyvást, már roppant gyötörte ez az örökös vándorlás és roppant bántotta, hogy átkozza minden, ami csak él. Nagyott sóhajtott és igy felelt: — Ah, mutassátok meg nekem a világűrnek azt a lakóját, akit hasztalan keresek ezen a mezőségen és úgy eltűnik innen, mint ahogy minden eltűnt, ami volt és már nincsen. De mig őt meg nem lelem, bizony csak itt járok-kelek örökös átokként! Az emberek tudták, liogy vannak lények a mérhetetlen világűrben, akiket sem megérinteni, sem meglátni nem birnak, akik azonban mégis el-eljönnek a világra, aztán megint eltávoznak, h'ol itt vannak, hol amott. Mindegyik hoz magával valamit, yagy jótékony vagy vészthozó adományt s ettől függ, vájjon egyenes-e és sima, avagy ráncos és szaggatott az élete folyása annak, ami csak él a világon. És a világűr felé tört az emberek könyörgése, hivták, szólították őt, akinek nevét egyikük sem tudta, de akit a Szomorúság keresett. Az első, aki leszállt a mezőségre a kifürkészhetetlen világűrből, a Vidámság volt. Talán azért jelent meg mindjárt, mert ő volt a legkönnyebb. Alakja lebegő volt, könnyű, mint pehely, mozdulatai táncra emlékeztettek, köntösét rózsás felhőből szőtték, amelyen ezüstös szikrák csillogtak-villogtak. És ahogy jött, markából apró holmit szórt szanaszét, csillogó, csengő, köny- nyed szines holmit. És a Szomorúság elé lebbenve, imigyen csicsergett: — Bizonyára engem keresel, sötét jelenség? Itt vagyok hát! Ugy-e, milyen csábitó a külsőm! Aztán tudok dalolni ezüstös hangon, tudok szépen táncolni, kacagni. A lehelletem zefir, mely széthordja a virágok mézét, a szőlő nedűjét a világon s a szép holmikból, amiket két marokkal szórok, akár bűvös forrásból, a feledés mámoritó nektárja bugyog. Ugyebár, engem kerestél, sötét kisértet? íme hát, itt vagyok! Szaladj hát előlem, fuss, menekülj! Hanem a Szomorúság tagadóan rázta a fejét. — Nem, nem — felelte — nem téged kereslek. Kedves vagy, de múlékony, röpke és fátyo- lom egyetlen lengése elég, hogy köd váljék belőled, gyötrő, emésztő sóvárgás azután, ami volt és már nincsen. . . . És meglegyintette gyászfátyola szegélyét s a Vidámság köddé foszlott és egyetlen jajkiáltással hullott a hervadt virágok közé. Ekkor az Igazság állt a Szomorúság elé. Alakja sugár volt, arca szeplőtelenül fehér. — Tiszta vagyok, — mondotta — mint a forrás vize és egyenes, mint a márvány-oszlop. Nincs rajtam a csalfaság egyetlen szenyfoltja sem, nincs rajtam csorba, amit a jogtalansághullatta könnyek vájnak. Talán az én láttámra megszabadítod jelenlétedtől ezt a mezőséget? A Szomorúság jóindulatúan nézett az Igazságra, de a felelete tagadó volt. — Nem te vagy az, akit én keresek, mert nemcsak, hogy nincsen hatalmad fölöttem, hanem ellenkezőleg, arcodat az én fátyolomba rejted, valahányszor a szemed közé néz a Hízelgés, a EFamisság vagy a Jogtalanság. Ellenségei puszta nevének hallatára is szomorúan lehajtotta fejét az Igazság és ment. És
