Nagybánya, 1919 (17. évfolyam, 1-24. szám)
1919-03-27 / 13. szám
Egyes szám 30 fillér. XVII. évfolyam. 1919. március hó 27. 13-ik szám. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 12 korona, félévre 6 korona, negyedévre 3 korona, egy szám ára 30 fillér. ■ Megjelenik minden héten csütörtökön reggel. ==»_ Felelős szerkesztő NÉMETH BÉLA. Főmunkatárs RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utca 10. sz., ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési penzek küldendők. *= Hirdetések felvételnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. ===== Március 25. Olyan dátum, amelyet jól meg kell jegyeznünk. E napon közlik a versaillesi békekongresszus előzetes megállapodását Magyarország területére, jövendő határaira nézve. Erős a hitünk, hogy a világbékét előkészítő elmék higgadt, bölcs megfontolással mérlegelik azt a kérdést, hogy a világ-mérleg megbillent egyensúlyát mivel biztosíthatják a legjobban. S ha mégis?! De akkor mi biztosítja majd Európa békéjét? A papir-béke, amelyet az első szél elsodorhat ? Nem! A nemzetek eddigi szerződései is abban a szervi hibában szenvedtek, hogy nem a népek akarata nyilvánult meg bennük, hanem olyan államférfiaké, akik azt hitték, hogy a nép akaratát képviselik és olyan uralkodókét, akik azt hitték, hogy Isten akaratát képviselik, mert „Isten kegyelméből“ uralkodóknak mondták önmagukat. Sem a népek, sem a Teremtő nem-akarja a háborút. „Aháború tetszhetik becsvágyó fejedelmeknek, minisztereknek, hadvezéreknek, állhat egyes uralkodó osztálynak — hol egy harcias nemességnek, hol dividendára sóvár tőkepénzeseknek érdekében: De a tömegekre nézve mindig csapás.“ Ezt a megdönthetetlen tételt állapította meg 1900. jul. 31-én mondott beszédében Apponyi, a pacifista államférfi, aki a faágai állandó választott béke-biróságnak tagja. Hisszük erős hittel, hogy a mindenkori háborút akarják lehetetlenné tenni a mostani békekonferencián, ahol csak az lehet az egyetlen helyes elv: Add meg mindenkinek a magáét! Tojás- és élesztő-pótló. A tojás helyettesítése sütőtökkel. A sütőtök vetési idejének közeledése és a mostani élesztőhiány késztetett bennünket arra, hogy Lakos Itnréné Háztartási Tanácsadójának sajtó alatt lévő 5-dik kiadásából ezt a részt, a szerző engedelmével, közöljük. Az élesztős tészta készítésnél a lisztnek egy részét, a tojást pedig részben, sőt egészen is helyettesíthetjük sütőtökkel és pedig úgy, hogy épp oly Ízletes tésztánk lesz, mintha tojással készítettük volna. Tészta készítéshez a tököt jobb főzni mint sütni, mert úgy szebb színű marad. A tököt belitől és héjától megtisztítván, annyi vízben tesszük tűzre, amennyi ellepi s ha megfőtt, tésztaszürőbe rakjuk, hogy jól lecsorogjon. Azután mindenes tőrön vagy szitán áttörjük. Mivel a sütőtök nagyon különböző keménységű, nem lehet egész pontossággal meghatározni, hogy a tészta összeállításához a tökön kívül mennyi tej vagy tejföl szükséges, de arra egy kis gyakorlat mindenkit megtanít. Kelt tésztánál legjobb, ha a liszt mennyiségnek súly szerint egy-ötöd részét helyettesítjük tökkel. így, anélkül, hogy csak egy tojást is használtunk volna hozzá, olyan szinü s azt mondhatni, olyan izü tésztánk lesz, mint ha fél kiló liszthez 3 tojássárgáját vettünk volna. Legjobb, ha gesztenyés tököt használunk, de ha épen nincs, lehet kissé lágyast is használni, de minden esetre csak érett, jobb fajta sütőtököt, mert nagyon vizes, éretlen tök csak elrontaná a tésztát. Élesztő-pótló. Megtörténhetik némely háztartásban, hogy nem juthat a gazdasszony könnyű szerrel élesztőhöz, a kenyérsütést pedig halasztani nem lehet. Ilyen eshetőségekre való tekintetből célszerű, ha az olyan háztartások otthon készített, bármikor elővehető élesztőpótló anyaggal látják el magukat. Egy-pár ilyen élesztő készítésének módját a következőkben ismertetem: 1.) Két tetejes liter buza-korpát egy liter forrásban levő vízzel leöntünk s jól összekavarjuk. Mikor langyosra hült, zsemlyenagyságu, friss, kelt tésztával, mit kenyérsütéskor hagyhatunk meg, nagyon összegyúrjuk. Azután diónagyságu, lapos pogácsákra formálván, aszaló rácsra rakjuk s nyáron, tüllel leteritve: napon, télen pedig meleg helyiségben: száradás közben apró részekre tördelve nagyon megszáritjuk. Azután ezt a pár-nak nevezett élesztőt zacskókban felakasztva száraz, szellős helyen tartjuk. 2. ) Ha van komlónk: 2 liter korpához 1 összemaroknyi komlót, U/4 liter vízben, néhány percig főzünk s ezt öntjük, forrón, a komlóval együtt, a korpára. Mikor langyosra hült, közé gyúrjuk a fentebb említett tésztát és tovább is úgy járunk el vele, mint a komlónélküli párral. Kenyérsütéskor a párból 1 kenyérre 1 nagy félmarokkal számítunk s a megfelelő mennyiséget, kovászolás előtt fél nappal, langyos vízben beáztatjuk. Kovászoláskor lassan —felkavarás nélkül leöntjük róla a hideg vizet s langyos vizet öntvén rá, kézzel jól összemorzsoljuk és a kovászoláshoz szükséges liszt felett szitára öntjük. A lé lecsorgása után a korpából is erősen kinyomván a levet, tovább úgy készítjük a kovászt, mint a rendes élesztővel. Ha párral sülünk kenyeret, okvetlenül szükséges estve kovászolni, hogy reggel dagaszthassunk, mert a pár lassabban keleszt, mint a rendes élesztő. 3. ) A kenyérsütés alkalmával a következő sütéshez meghagyni szokott kelt tésztából veszünk: száraz állapotában 2 dekát (lehet akár 5 hetes is) és langyos vizben beáztatjuk. Pár óra múlva, mikorra ugyanis elázhatott, felkavarás nélkül leöntjük róla a vizet mind s a kovászt jól eldörzsölvén, összegyúrjuk 18 dkg. főtt és szitán áttört langyos burgonyával, 272 dkg. cukorral és olyan félliteres üveg vagy porcellán edénybe tesszük, melyet jól záróan beboríthatunk. 20—22 óráig 15—-18 C. fok hőmérsékü helyiségben tartjuk. Akkor megkovászolunk vele. Mivel a rendes élesztőnél lassabban keleszt, szükséges aránylag nagyobb kovászt csinálni. Ezen mennyiségű élesztővel fél kiló liszttel készíthetünk kovászt s ha megkelt, még 274 kiló lisztet dagaszthatunk hozzá. Dagasztás után azonnal szakasszuk ki a kenyeret, A „Nagybánya“ tárcája. A részeges. — Irta: Guy de Maupassant. — Az északi szél orkán módjára üvölt, az égre nehéz, fekete, nagy darab téli felhőket torlaszt, melyek amint odább haladnak, őrült záporokat ontanak a földre. A háborgó tenger harsogott, csapkodta a partot, melyre nehézkes, óriási és tajtékzó hullámokat zúdított. Olyan bömböléssel szakadtak ezek a szárazföldre, mintha ágyú szólana. Egész szép sorjába jöttek, mint a magas hegyek. A szélroham miatt a levegőbe szórják tarajuknak fehér tajtékát, épúgy mint ahogy szörnyetegek hajzata szokott lobogni. Az orkán felfogódott, megszorult a falu kis völgyében, süvöltött, nyögött, leszaggatta a tetőcserepeket, bezúzta az ablaktáblákat, kéményeket döntött le, olyan lökéssel röpítette az utcákba, hogy járni sem lehetett, csak ha a házfalakba fogódzkodtak. A gyermekeket fölemelte volna, mint a leveleket és a házak fölött dobta volna ki a mezőre. Az emberek a halászbárkákat biztos helyre vontatták be, féltek a tengertől, mely végig söpörte a lapos partot egészen a dagály járásáig. Nehány tengerész elbújt a bárkák öblös bordái mögött, amint azok oldalt feküdtek, nézték az égnek és a víznek haragját. Majd egyenként távoztak, mert az éjszaka leszállt a vihar tombolása közben, árnyékkal borította be a megbolondult óceánt és az őrjöngő elemek zenebonáját. Még két ember maradt vissza, kezűket zsebbe dugva, hátukat meggörbítve a szélrohamok alatt. Gyapjú sipkájukat szemökre húzták, két normandiai ember volt. Hatalmas szakáll köritette állukat. Arcbőrüket égett barnává edzették már a nyílt tenger sós párás szélrohamai. Kék volt a szemük, közepükön a fekete szemcsillaggal tarkítva, szúrós tengerész szemek, melyek a látóhatár végéig ellátnak, mint a ragadozó madarak. Az egyik megszólalt: — Gyere, Jeremiás, menjünk! Töltsük el az időt dominó mellett! Majd én fizetek. A másik még habozott, de a játék és a pálinka csábította. Jól tudta, hogy újra leissza magát, ha belép a korcsmába. Visszatartotta eleinte még az a gondolat is, hogy a felesége egyedül maradt a házikóban. — Azt mondanák, fogadtál, hogy minden este berugatsz. Mondd meg, mi visz rá, hogy mindig te fizess ? — és jóizüt nevetett arra az ötletre, hogy másnak a költségén ihatik pálinkát. Megelégedetten kacagott, mint ahogy a normandiai ember szokott, ha potyázik. Pajtása pedig karonfogva húzta magával: — Menjünk, gyere Jeremiás! Ma nincs olyan este, hogy hazamenjünk, de a hasunkba semmi meleg ne legyen ? Mitől félsz ? A feleséged tán csak meg fogja melegíteni az ágyadat? — Tegnap este, — felelt neki Jeremiás, — nem tudtam megtalálni az ajtót. Jóformán kihalásztak a házam előtt a patakból! — Újra jót kacagott erre a visszaemlékezésre. Egész szépen neki indult hát a korcsma felé, melynek kivilágított ablaka ragyogott. Társa húzta, a szél taszította, nem birt ellenállni ennek a két hatalomnak. Az alacsony terem tele volt hajósokkal, füsttel és kiáltozással. Valamennyi jelenlevő, akik gyapjú ruhába voltak öltözve és az asztalokra könyököltek, kiabált, hogy szavuk meghallható legyen. Minél több szomjas ember lépett be, annál jobban kellett ordítani a hangoknak és a márványhoz ütögetett dominónak lármájában. Jeremiás és Máté pajtása az egyik szegletbe ültek, elkezdtek játszani és a pohárkák itala egymás után tűnt el torkuk mélységében. Majd másmás pártit játszottak és több meg több pálinkát ittak. Máté folyvást töltött, közben szemével kacsintott a gazdára, aki vastag ember volt és vörös, akár a tűz. Vigyorgott, mintha tudna valami tréfás históriát. Jeremiás nyelte az alkoholt, lógatta a fejét, úgy röhögött, szinte bömbölt és megelégedett, ostoba pofával nézte pajtását. A törzsvendégek kezdtek távozni. Valahányszor közülök egy-egy kinyitotta az ajtót, hogy kijusson, szél csapott be a korcsmába, vihar módjára kavarta fel a lomha pipafüstöt, meglógatta a láncok végére akasztott lámpákat, meglobogtatta a lángot. Hirtelen hallható lett a kivágódó hullám tompa csapása és az orkán üvöltése.
