Nagybánya, 1919 (17. évfolyam, 1-24. szám)
1919-03-27 / 13. szám
2. oldal NAGYBÁNYA 1919. március 27. hogy igy már az első megkelés után süthessük. Ezzel az élesztővel kifogástalan jó kenyeret süthetünk, ha a tésztát jól ki is dolgoztuk. 4.) Ha azonban a fentebbi burgonya meny- nyiséghez kovásztészta helyett V2 dkg. rendes élesztőt vehetünk, fél evőkanálnyi langyos vízben feloldva, akkor kalácsot és bármiféle finom élesztős tésztát is készíthetünk vele. De természetesen, csak akkor érdemes igy készíteni, ha nagyobb tömegű élesztőre van szükségünk, mint amennyi rendes élesztőnk van. Nagyon ajánlom azonban mindenkinek, ki az ilyen kisegitő élesztőre rá van szorulva, hogy ezek készitése és használata körül kisebb meny- nyiségü tészták készítésével igyekezzék gyakorlatot szerezni. Ez különösen azért szükséges, mert a helyiség hőfoka és az erjedés ideje nagy befolyással van az élesztő jóságára: nagyobb hőfok és hosszabb ideig való erjedés ugyanis savanykás- ságot idézhet elő. HÍREK. Helyreigazítás. Özv. Mezei Sándorné, akit olvasóink meleg pártfogásába ajánlottunk, Fazekas u. 10. sz. házban lakik. Aki szerkeszlő- ségünk figyelmét felhívta e szegény beteg hadiözvegynek és 3 kiskorú árvájának szomorú helyzetére, tévedésből 30-as számot irt s mi igy is közöltük. Az első küldeménynél azonban magunk is meggyőződtünk a téves házszámról, amelyet most helyreigazítunk. Cyászhir. Marián Traján, Tréger Lajos fodrászüzletének előzékeny segédje f. hó 21-én 30 éves korában hosszas szenvedés után meghalt. Vasárnap d. u. temették el nagy részvéttel. Elhunyta alkalmából a ravatalra küldött koszorún kívül a fodrászmesterek és segédek 125 K-át juttattak a múlt számunkban említett beteg hadiözvegy, Mezei Sándorné és 3 kis árvája segélyezésére. Gyászbaborult nővére a következő szomorú jelentésben tudatta fájdalmát: „Gavrillás Leóné, Marian Mariska, testvére, Gavrillás Leó, sógora, valamint az összes rokonok nevében is mélyen megrendülve tudatják, hogy a felejthetetlen jó testvér, unokatestvér, sógor és rokon : Marián Traján f. hó 21-én reggel, V* 3 órakor életének 30-ik évében hosszas szenvedés után az Urban csendesen elszenderült. — Kedves halottunkat f. hó 23-án d. u. 2 órakor fogjuk g. kath. szertartás szerint a Postarét-u. 19. sz. gyászos háztól örök nyugalomra helyeztetni. Jó lelkének üdvéért az engesztelő szentmise áldozatot folyó hó 24-én reggel 8 órakor fogjuk a g. k. nagytemplomban az Egek Urának bemutattatni. — Nagybánya, 1919. márc. 22. — Legyen áldott emléke!“ Nagyvásár. A hétfőn megtartott baromvásárra meglehetős nagy volt a felhajtás: 768 szarvasmarha, 686 ló és szamár, 458 sertés, 325 Jeremiás a nyakán kioldozta a ruhát, úgy helyezkedett el, mint a mámorosak szoktak. Egyik lábát kinyújtotta, egyik karját lelógatta, a másik kezével a dominót fogta. Egyedül maradtak a gazdával, aki közeledett hozzájuk telve érdeklődéssel. — Nos Jeremiás, kérdezte, mindig beljebb halad a mulatság? Felfrissültél már, hogy a torkodat öntözöd? — Egyszer befoly, megint kiszárad, belől — dadogta. A gazda ravasz arccal nézett Mátéra s mondá: — Máté, hol van az öcséd ebben a nagy időben ? — Meleg helyen, légy nyugodt, felelt mosolyogva a másik. Mindketten Jeremiásra pillantottak, aki a dupla hatost rakta oda diadalmasan evvel a szóval: — Itt van az atyamester. Mikor befejezték a játékot, a gazda ezt mondá: — Tudjátok mit, én elteszem magamat holnapra. Itt hagyok egy lámpát, meg egy liter innivalót. Te Máté, ha elmentek, zárd be az ajtót kívülről, csúsztasd a kulcsot az ablaktábla alá, mint tegnap éjszaka. — Máté azt mondta rá: — Légy nyugodt! Értem. — Akorcsmáros megrázta kezét mindkét maradó vendégének. Nehézkesen felkopogott a falépcsőn, Pár perc múlva kis szobájában kongott súlyos lépése. Azjuh és kecske, összesen 2237 drb. Ennek dacára aránylag kevés, körülbelül 300 drb. cserélt gazdát, az is hihetetlenül magas áron. Pl. egy pár valamire való ökör 10 ezer K-n kelt el. — A keddi kirakó vásárnál nagyobb heti vásárt láttunk már. Úgy látszik, a nagyvásár sem olyan már, mint régen volt; várja ez is a békésebb időket, az igazi békét. Köszönet. Jóbarátaink, jó ismerőseink, valamint mindazok, akik szegény jó fivérem temetésén résztvettek s ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, fogadják ez utón is őszinte köszöne- tünket. Külön köszönöm meg a fodrászmesterek és segédek karának jóleső figyelmét, mellyel szegény fivérem ravatalára koszorút helyeztek, a megmaradt összeget pedig jótékonycélra adományozták. A gyászoló család nevében: Gavrillás Leóné. A városi bórföldekre jelentkezni lehet még csütörtök d. e. 10—12-ig a városházán. Közmunka-adó hátralék. Évek óta elmaradt a városi háztartásban a közmunka tartozások nyilvántartása. Most a hátralékok feldolgozásánál tűnt ki, hogy az 1918. év végéig kimutatott hátralék az 50 ezer K-t jóval meghaladja. A hátralékok mielőbbi befizetését ajánljuk, nehogy a hatóság kénytelen legyen a végrehajtást elrendelni. A beszerzési csoport boltja f. hó 27-én, csütörtökön és 29-én, szombaton egész nap nyitva lesz. Az üzleti órákon belül vásárolhatnak a tagok a könyvecske alapján a maradék áruból. Kevés petróleum is van. HIRSCH RÓZSIRA (Nagybánya) és SALAMON JAKAB (Hagymáslápos) JEGYESEK. (Minden külön értesítés helyett.) Iskoláink tantestületeit f. hó 19-én, szerdán délben értekezletre hívta meg Brebán Sándor g. kath. esperes, akit a nagyszebeni román kormányzótanács Szatmárvármegye „közoktatásügyi kormánybiztosának“ , nevezett ki. Az áll. főgimnázium tanári kara nem jelent meg az értekezleten, hanem a kar nevében dr. Rencz János igazgató közölte az esperessel, mint magánemberrel, hogy kormánybiztosi megbízatását el nem ismerik, a kormányzótanács intézkedéseit magukra nézve kötelezőnek nem tartják, sem esküt, sem fogadalmat nem tesznek, sem pedig semmiféle nyilatkozatot alá nem imák. Nem jelent meg az értekezleten az áll. polg. leányiskola tanárnői kara sem. hanem az igazgatónő, Waigandt Anna magánlevélben értesítette az esperest a tantestület állásfoglalásáról, mely szerint a leányiskola egyedül Bodnár György szatmári tanfelügyelőt és a budapesti közoktatásügyi minisztériumot ismeri tán nehéz reccsenés adta tudtokra, hogy ágyba került. A két férfi tovább játszott. Időről időre az orkán erősebb dübörgése rázta meg az ajtót, megrázta a falakat, a két iddogáló felemelte a fejét, mintha valaki be akarna jönni. Máté fogta a literest és megtöltötte a társa poharát. A söntésben a falióra éjfélt ütött. Rekedt hangja hasonlított a tepsi kongásához. Ütései sokáig rezegtek a levegőben. Máté mindjárt felkelt, mint az a tengerész, akinek őrszolgálata letelt. — Gyere Jeremiás, most jön a felváltás! A másik nagy nehezen megmozdult, az asztalra támaszkodva kiegyenesedett, aztán az ajtóig jutott, kinyitotta, mig társa eloltotta a lámpát. Mihelyt az utcán voltak, Máté bezárta a korcsmát és szervusz, jó éjszakát! mondva eltűnt a sötétségben. Jeremiás három lépést tett, aztán megtán- torodott, kinyújtotta a karját, falat talált, mely mégis segítette, hogy lábán megálljon. Újra tovább indult dülöngözve. Időnként egy-egy szél- roham, mely beleszorult a szűk zsákutcába, tovább lendítette, megszalasztotta pár lépéssel előbbre. Aztán mikor a forgószél ereje alábbhagyott, ő szépen megállt, mert elvesztette, ami odább tolja. Megint elkezdett tántorogni szeszélyes lábain. Ösztönszerüleg lakása felé haladt, mint a madár a fészkére. Végül megismerte házát. Elkezdte tapogatni, hogy kinyissa a zárat, beletegye a kulcsot. Nem találta a kulcslyukat és félhangosan káromkodott. Majd ökölcsapással el felettes hatóságának. Az áll. elemi iskolák tantestülete udvariasságból megjelent az értekezleten, amelyen az esperes ismertette a rendeletet, amelynek értelmében mindazokat, akik a nagyszebeni román kormányzótanácsnak hűségi fogadalmat tesznek, átveszik eddigi szolgálatuk beszámításával, teljes illetményeik biztosításával, akik pedig ezt a fogadalmat nem teszik le márc. 22-ének déli 12 órájáig, el lesznek bocsátva. A rendelet ismertetése után nyomban kijelentették Székely Árpád igazgatóval az élükön a tanítók, tanítónők és óvónők, hogy mint esküt tett magyar állampolgárok és tisztviselők más kormányra sem esküt, sem fogadalmat nem tesznek, sem nyilatkozatot alá nem imák. Múlt számunkból cikktorlódás miatt lemaradt az élesztő pótlóról szóló közleményünk. Időközben egyik laptársunk ugyan szintén leközölte, de mivel időszerűnek és hasznosnak látjuk, közöljük mi is. A tojáspótlóról szóló rész azonban uj, még nem jelent meg. Lakos Imréné úrnő, az országos hírű gazdasszony előzékenységéből hozzuk e cikkünket, amely immár ötödik kiadásban sajtó alatt levő Háztartási tanácsadójából van véve. E hasznos tanácsadó uj kiadására itt is felhivjuk olvasóink szives figyelmét. Leégett malom. Vasárnap reggel 6 órakor kigyult a katalini hid mellett lévő malom, amely Campianu Emánuel tőkési g. kath. lelkész tulajdona. Tűzoltóságunk, amelynek sikerült az utóbbi hetekben 1—1 kéménytüzet elfojtani, a malomégésről csak 9 órakor értesült. Mire kiértek a tűzhöz, már porig leégett a fa-épület. Több százezerre becsülik a kárt, mert az épületben őrlésre felhalmozott gabona, továbbá préselésre váró nagy mennyiségű napraforgó olajmag és igen sok olajpogácsa is a tűz martaléka lett s ezzel a tulajdonoson kívül a környék lakosaiból is sokan károsultak. Feltűnő, hogy a malom állott, tehát a gépből nem indulhatott ki a tűz. A vizsgálat folyik a tűz okának kiderítése irányában. Gyors nyomozási eredmény. Kovács Pálné sz. Vida Katalin f. hó 12-én a Felsőbányaiu.-ban elveszített 200 K.-t. F. hó 23-án d. u. 3. órakor tett erről jelentést Petrusán György rendőrőrmesternél, aki még aznap d. u. 6 órakor kinyomozta a megtalálót, megkeritette a pénzt és visszaadta a károsultnak átvételi elismervény ellenében. Nyilatkozat. Tekintetes Szerkesztő Ur! Kegyeskedjék helyet adni az alábbi nyilatkozatomnak: A Nagybányai Hírlap 12-ik számában megjelent közlésnek a célja nyilvánvalóan az, hogy engem kompromittáljon, mivel célzatosan furcsa szinben tüntet ki. Az igazság érdekében szükségesnek tartom kinyilvánitani, hogy a M. közt. Miniszter külön rendelettel bennünket már a megszállás első napjaiban feloldott az előbb tett eskünkről s a további eljárást szabad belátásunkra bízta, jól tudván, hogy a megszállott területeken az érdekeinket nem védheti. Székely dörömbölt, hívta a feleségét, hogy jöjj ön, segítsen : Melina, hé, Melina! Amint neki támaszkodott az ajtószárnynak, hogy el ne bukjék, az engedett, kinyílt, Jeremiás elvesztette támasztékát, belépve elvágódott és orrán csúszva gurult be a lakása közepéig. Úgy érezte, hogy valami súlyos dolog végig tapos a testén, azután elrohan az éjszakába. Meg se mozdult már, elhült az ijedelemtől, és pokoli félelem vett erőt rajta, mint mikor titokzatos sötétségben kisértetek járnak. Sokáig várt, mig moccanni merészelt. De mikor látta, hogy már semmi se mozog, kevéssé vissza jött az esze, a mámorosnak zavaros gondolkozása. Szép csendesen felült, még sokáig várt, végre neki bátorkodva igy szólt: Melina ! Felesége nem válaszolt. Azután hirtelen kétség villant át agyán, határtalan kétség, bizonytalan gyanú. Nem mozdult, maradt a földön ülve a sötétségben. Keresgélve gondolatait, beléjök kapaszkodott, melyek tökéletlenek voltak és úgy botorkáltak, mint a lábai. Újra kérdezte: — Mi volt az ? Melina, mondd meg! Mondd meg, mi volt az ? Semmit sem csinálok. — Várt, semmi visszhang sem kélt a sötétségben. Most hangosan gondolkozott. . — Azért ittam, bizonyos, azért ittam. Azért itatott az a pimasz. Azért volt, hogy ne jöjjek haza. —•' Újra kezdte: — Mondd meg, Melina, ki volt ez? Vagy csinálok valami rosszat! — Miután ismét várt, a részegnek lassú, megátalkodott logikájával folytatta :
