Nagybánya, 1919 (17. évfolyam, 1-24. szám)
1919-02-06 / 6. szám
2. oldal NAGYBÁNYA 1919. február 6. alacsonyra szabtuk meg, meg akarja állapítani azt az értékkülönbözetet, ami a dinár és a korona egymáshoz való árviszonyából származott és ezen differenciát velünk és Németausztriával szemben érvényesíteni kívánja. Nincs kizárva azonban az sem, hogy Jugoszlávia a korona-bankjegyek le- bélyegezése által megveti alapját egy esetleges frankszerü valutának és már most a legszigorúbb határzárt lépteti életbe a beözönlő korona-bankjegyekkel szemben. A mi szempontunkból — még ha egyesek tagadni is próbálják — a jugoszlávok által megindított papírpénz-lebélyegzésnek okvetlenül van fontossága, mindenekelőtt az Osztrák-magyar banknak kell világosságot derítenie a lebélyegzés körülményeire, mert ha a volt monarchia területéből kisarjadozott uj államok egymással politikailag ellenséges viszonyba kerültek is, gazdaságilag azonban közösségben élnek, mivel minden államban az osztrák-magyar korona a fizetési eszköz. Most már bekövetkezett az az eset, hogy az egyik korona a másik koronával szemben ázsióra tett szert. A közfelfogás ugyanis annak a hiedelemnek hódol, hogy a jugoszlávok által lebélyegzett koronabankjegy már kevésbbé kerül vagyonadó alá, sőt talán már teljesen vagyonadómentes is és ezért a lebélyegzett és Jugoszláviából kicsempészett korona-bankjegyeket felpénzzel vásárolják. A valutakereskedelemben, ahol most olyan hihetetlen árakat fizetnek idegen pénznemekért, újabban egy árucikkel lett gazdagabb a forgalom. Ez az uj valutakereskedelmi spekulációs cikk a lebélyegezett korona, amelyet azok, akik vagyonadótól félnek, sietnek megvásárolni, mert szerintük a lebélyegezett bankjegyek fizető ereje, vásárlási képessége nagyobb, mint a forgalomban lévő eredeti, felül nem bélyegzett bankjegyé. Ne felejtsük el azonban, hogy a bankjegyek lebélyegzését rendkívül egyszerűen lehet hamisítani és sokan Üzletszerűen fognak foglalkozni a korona-bankjegyek felülbélyegzésével, ha látják, hogy magasabb ára van a bélyegzővel ellátott bankjegyeknek, mint a régi, tűzkeresztségen át nem ment korona fizetési eszközöknek. Addig tehát, amig az egyes államok korona-bankjegyek tekintetében egymással meg nem állapodnak és a forgalomban lévő bankjegyek csökkentésére egységes intézkedést nem tesznek, addig szerintünk a bélyegzésnek a mi szempontunkból nem szabad sem valutáris, sem pedig gazdasági jelentőséget tulajdonítani. (Magyar Pénzügy, 4. sz.) Domány Gyula. HIRE k. Adv Endre!"] Egy nemzedék vallotta mes- -------------1 terenek, ot, aki uj szépségeket, uj színeket fedezett fel, uj hangot pendített tükre a holdvilágnál. Odakuporodott az öreg ur lábához s fölnézett rá, mint egy doromboló, engedelmes kis cirmos. Az öreg szeme fényesedéit a könnytől, megcsókolta a lenhaja szélét s beledörmögte a bozontos, tüskés szakállába : — Kedves fiam, egy eleven szenet! S hosszuszáru pipáját előkotorászván az almáriom mindenes fenekéből, rágyújtott holmi csempészett szűzdohányra, amelyet neki a inár- kodi haszonbérlő küldött nagy titokban, kézen- közön. Bodor füstkarikák csavarogtak, kerekedtek, ölelkeztek a levegőben. Amint lassan, révedezve széjjelrebbentek, olyan jól el lehetett mélyülni a múlt idők édes emlékébe. Aki pipára gyújt, akár régi emlékek közt keresgélne. Mint a sárga fo- liánsok közé préselt virág illata szárnyra kel, ha a könyvekkel mulatunk, úgy rajzanak elő a múlt képei, jelenetei annak, aki csendesen, magára pipázik. Mint az utazó szeme a távlat ködös titokzatosságán, Bogdán bácsi révedező tekintete is a múlt, a jelen és a jövő eseményeinek finom selyemszálait kötözgette s forró szeretettel kérdezte az éj- szemü kis porontytól: — Ugy-e, Katica fiam, nem hagysz el ? Velem maradsz, engem szeretsz egyedül ? A leányka a pillanat egy milliomodrészéig habozott. Nehogy hazugság csuszamodjék ki a száján. Később mégis tiszta valóságként hitte, hogy ő Bogdán bácsit szereti. Nem úgy... (itt édes bizsergést érzett a szivében), hanem másképen. Mint aki fölnevelte gyámolította, bevezette abba a rengeteg sokadalomba, melynek neve az élet. — Szeretem, szeretem! -— sikongta s édes meg a magyar lírában. Sok minden van a lelkűnkben, aminek a szavakba foglalása szinte lehetetlen, aminek a kifejezésére törekedett s amit kifejeznie legtöbbnyire sikerült is. Csakhogy mig a színeket, hangulatokat, érzéseket csillogó szavakba faragta, ereje elfogyott visszahozhatatlanul s beteljesedett rajta is a mondás: másoknak világított, maga pedig elhamvadt saját tüzében. Az uj idők uj énekese porhüvelyének távoztával is köztünk marad az írásaitól, szétszórt gondolataitól megtermékenyített magyar ugaron. Lapunk szűkre mért terjedelme nem engedi, hogy behatóbban méltassuk. Egyik legelterjedtebb versében hadd mondja el ő a maga búcsúztatóját: A HALÁL ROKONA. Én a Halál rokona vagyok, Szeretem a tűnő szerelmet, Szeretem megcsókolni azt, Aki elmegy. Szeretem a beteg rózsákat, Hervadva ha vágynak, a nőket, A sugaras, a bánatos, Ősz-időket. Szeretem a szomorú órák Kisértetes, intő hívását. A nagy Halál, a szent Halál Játszi mását. Szeretem az elutazókat, Sirókat és fölébredőket, S dér-esős, hideg hajnalon A mezőket. Szeretem a fáradt lemondást, Könnyeden sírást és a békét, Bölcsek, poéták, betegek Menedékét. Szeretem azt, aki csalódott, Aki rokkant, aki megállód, Aki nem hisz, aki borús, A világot. Én a Halál rokona vagyok, Szeretem a tűnő szerelmet, Szeretem megcsókolni azt, Aki elmegy. Nyugalomba vonulás. Múlt számunkban közöltük a nagy csapást, amely bér. Kovács Sándor erdődi főszolgabírót érte rajongásig szeretett nejének, Szuliányi Margitnak elhunytéval. Most arról értesülünk, hogy a főszolgabíró nyugdíjazását kérte még felesége életében azzal a szándékkal, hogy visszavonul Homokra gazdálkodni. Tervébe beleszólt a kérlelhetetlen végkacagás csengése csilingelt a szava végén, mint egy elnyújtott, kottára nem irható dal. Óh, be boldog volt Bogdán Bácsi! Csak úgy ömlött az Ígéret a száján : — Tied mindenem, Katica fiam, a bolt, a ház, a zsellérlakások, a rétek s az erdőrész a Bekecs alatt. De a sírunkat öntözd ám! Hogy viruljon ám rajta a kék liliom, a Jézusfa! Bizony hamar sor került az Ígéret beváltására. Már tudniillik a Bogdán bácsi ígéretére. A segédjegyző, akit Pál Istvánnak hívtak s olyan volt a szeme, mint a búzavirág, folyton ott ődön- gélt a bolt körül. Pedig se teát, se pálinkát, se szappant, se degenyeget nem vásárolt. Mondták is a falun szerte: — A segédjegyző is jobban szeretné, ha a patvaria valahol a piaci részen volna. — Ébben tökéletesen igazuk volt, mert nem lopná hiába akkor az időt. Egyszer aztán a segédjegyző szövetfélét ment bevásárolni a boltba. Az édesanyjának névnapi ajándékul. Kiválasztott valamit, de olyan tarka-barkát, mint a görény bundája tavasszal. Katica csintalanul mosolygott. — Talán nem jó ? — Jó, csakhogy nem mindenkinek. — Az édesanyámnak vettem. — Akkor annak épen nem jó . . . A segédjegyző végigsimitotta a kis pörge bajuszát, amelynek olyan szine volt, mint a finom tajtéknak. Katica kissé rajta felejtette a szemét. Aztán lesütötte nagy hirtelen és konstatálta magában, hogy Pál István ur nem főst rosszul. Aztán fátyolos, dallamos hangon mondotta : >. zet, amely igen példás, meleg családi élet köréből ragadta ki a megboldogultat. Hogy az er- dődiek hogy fogadják a főszolgabíró nyugalomba vonulását, nem tudjuk, de sejtjük. Mikor ugyanis nehány évvel ezelőtt már egyszer lemondott állásáról, az erdődiek bandériummal vitték vissza szeretett főszolgabírójukat. Most is bizonyára nehezen válnak meg tőle. A közalkalmazottak bsazerzéai csoportjának a központ selyem árat bocsát át. A csoport tagjai kötelező előjegyzést tehetnek e selyemből. Az előjegyzéseket Székely Árpád, Imre Károly és Rozsos István tagok veszik fel február 10-ig bezárólag. A selyem minták az előjegyzésnél meg is tekinthetők s az ár is akkor tudható meg. Aki az előjegyzett selyem árut nem venné át, a csoport azt a legalkalmasabb módon értékesíti a késedelmes átvevő veszélyére és költségére. A nyers selyemből turista ingeket is készíttet a központ, ha valaki erre ilyen kötelező megrendelést tesz. Az ingek dupla gallérral és kézelővel a központban 60—65 koronába kerülnek. A megrendelésnél csak a nyakbőség kell. Inget is nevezett tagoknál lehet előjegyezni a kitett időben. Az ing átvétele is a fenti követelmények mellett kötelező. Városi közgyűlés volt f. hó 5-én d. e. fél 11 órakor. A rendes havi közgyűlésen részt- vett a megszálló katonai hatóság ellenőrző tisztje is. A tárgysorozat 25 pontja gazdasági és adminisztrációs természetű volt. A színházi árakat a szinügyi bizottság a következőképen állapította meg: Bérlet árak: Nagypáholy az összes előadásokra 915 K. 20 előadásra 396 K. Kispáholy az összes előadásokra 690 K. 20 előadásra 300 K. Páholyszék az ösz- szes előadásra 188 K. 20 előadásra 78 K. Támlásszék az összes előadásra 188 K, 20 előadásra 78 K. Körszék az összes előadásra 141 K, 20 előadásra 54 K. Zártszék az összes előadásra 95 K; 20 előadásra 38 K. Karzati ülőhely az összes előadásra 63 K. 20 előadásra 28 K. Napi helyárak: Oldalpáholy 32-40. Kispáholy 24'40. Páholyszék 6-20. Oldalszék 6'20. Körszék V—X sor 4-20. Zártszék 2-92 Állóhely 2 08 Karzati zárt. 2-08. f Karzati álló 1.24. Diák jegy 1.24. Kinevezés. Czelder Orbán jogvégzett postatisztet segédtitkárrá nevezték ki. Az elemi iskolákban a tanítást ma, 5-én megkezdték. Mivel pedig a Kossuth-utcai iskolában is román katonaság van elszállásolva, a tanítás zavartalan menetét úgy tették lehetővé, hogy a Felsőbányai-utcai iskola növendékei délelőtt, a Kossuth-u. tanulók pedig délután mennek a Felsőbányai-u. iskolába. A Veresvizi iskola már előbb megkezdte működését. Itt említjük meg, hogy a legújabb rendelkezés értelmében az — Mert ilyent a cigányasszonyok viselnek. Hanem adok én alkalmasat. A mikor fizetett, a nagy zavarban többet adott egy koronával, de ezt Katica akkor vette észre, midőn már meszire járt a vevője. Utána küldte egy boltosinassal. Természetes, azt illik megköszönni. S azután gyakran volt zavarban, vagy mi, mert mindig ott felejtődött hol egy fél keztyü, hol az ezüst szivartárca, a belsejében tőrt rejtegető sétabot. Úgy tavasz felé, mikor pacsirtadallal telik meg a lég s a megujhodott föld édes, kábító illatot lehel, egy délután a városban volt Ávéd Bogdán portékáért. Olyankor egy idős örményasszony viselt gondot Katicára, a kit szívességből segített, mint távoli rokonságot Bogdán bácsi. Meglehetett bízni benne, értett az üzlethez is. Bátran magára hagyta tehát Katica s egész nap künn csatangolt a bimbózó természetben. Délutánra maradt a kert, a melyben virágágyak az ő tapasztalt, művészi ujjaira vártak. A lelkét megtöltötte a friss szellő, a forró napsugár ábrándos vágyakozásokkal s kibeszélhetetlen érzések szivár- ványos buborékai röpködtek leikébe, melyeknek nem tudott nevet adni. Dalolgatott, rakosgatott nagy vidámsággal, a mikor hirtelen levélzörrenést hall. A szomszéd kert mellett megállt egy férfi. Pál István volt. Csak állt, mint a megtestesült némaság; nem tudott szólni. Katica törte meg a csendet . . . — Hívnám, hogy segítsen, de nem engedi a kert! Pál István megnézte a kertet, mintha azt mondta volna: édes Katica kisasszony, még ez is ellenség, a mely elválaszt magától ? S egy
