Nagybánya, 1919 (17. évfolyam, 1-24. szám)

1919-02-06 / 6. szám

XVII. évfolyam.

1919. február hó 6.

8-ik szám.

NAGYBA

TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

Előfizetési árak: Egész évre 12 korona, félévre 6 korona, negyedévre 3 korona, egy szám ára 24 fillér.

== Megjelenik minden héten csütörtökön reggel. — Felelős szerkesztő NÉMETH BÉLA. Főmunkatárs RÉVAI KÁROLY.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utca 10. sz.,

ahova lapközleményck, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők.

== Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. =

Hírek a nagyvilágból.

Petróleumot kapunk Romániából?

A magyar és román kormányok között tárgyalások indultak meg arra vonatkozóan, hogy Magyarország petróleumot kapjon Romániától más cikkek ellenében. A románok különösen vasúti anyagot, bőrt, cipőt, konzerveket és katonaposztót kérnek cserébe a petróleumért. Remény van arra, hogy a megindult tárgyalások kedvező eredménnyel hamarosan befejeződnek.

Levelezés a szibériai hadifoglyokkal. A posta- és távirda vezérigazgatósága közli, hogy a Szibériában levő hadifoglyokkal a közönséges levélpostai forgalom az amerikai Egyesült Állomokon át történik. A levelezésekhez a vöröskeresztes levelezőlapot kell használni. Európai Oroszországgal egyelőre a postai összeköttetés szünetel. A dán követség is vállalkozott arra, hogy a hadifoglyoknak szánt rövid levelezéseket továbbítja. Az ilyenfajta levelezés egyszerű vagy válaszos vöröskeresztes levelezőlapra írandó és borítékban a következő cimre küldendő: Wiener Expositur des Daenischcn Roten Kreuzes, Wien, I., Rathauserstrasse 5.

Félmillió méter szövetet kapunk Ausztriától. A kormány röviddel megalakulása után megkísérelte, hogy a hiányzó iparcikkeket megszerezze. De csakis Német-Ausztriával sikerült olyan megállapodásra jutni, hogy Magyarország gabonáért és élőállatért ruházati cikkeket kap ellenértékűi. Sajnos, a magyar kormány által útnak inditott liszt- és állatszállítmányok nem

érkeztek meg Ausztriába, mert a csehek a vasúti állomásokon lefoglalták a küldeményeket. Most újabb tárgyalás indult meg a két kormány közölt, azonban nagy ellentét mutatkozott a felek között az árkérdésben. Német-Ausztria fél millió méter férfi és női ruhaszövetet, továbbá 2000 nagy tucat cérnát ajánlott föl. Ezek az áruk, ha az osztrákok által fizetett beszerző árat fogadnék el, 55 millióba kerülnének. Mig a kormány ajánlata szerint a lekötött áru vételértéke 30 millió korona volna. A tárgyalások során a két kormány megbízottai mégis nagyjában megegyeztek.

Hadifoglyaink érdekében. A Magyar Vöröskereszt-Egylet svájci missziója a magyar hadifoglyok sorsáról a hadügyminisztériumot a következőkben értesítette: Azoknak a katonáinknak névsorát, akik most a háború utolsó napjaiban lettek Olaszország foglyai, meg fogjuk kapni. A- hadifoglyokkal való levelezést is megkönnyítették. A hadügyminisztérium a hadifoglyokhoz intézett levelezőlapokat minden második napon futárpostával elküldi a magyar hadügyminisztérium wieni képviselőjének, aki azokat onnan Rómába továbbítja. Hasonlóképen kerül a Rómában összegyűjtött posta Magyarországba. A hadügyminisztériumba“'érkező levelezéseket postán küldik el a hozzátartozóknak. A hadügyminisztérium ez utón kéri tehát föl a hadifoglyok hozzátartozóit, hogy a hadifoglyoknak szánt levelezőlapokat vagy a Magyar Vöröskereszt- Egylet tudakozó irodájának, vagy pedig a hadügyminisztérium 55. osztályának küldjék meg. Csomagot és pénzt egyelőre nem lehet küldeni.

A papirpcnz-lebélyeg'zés.

Napok óta a legkülönbözőbb hírek vannak arról forgalomban, hogy a szerb megszálló seregek főparancsnoksága a megszállott területeken forgalomban levő korona bankjegyeket lebélyegzi. Ezekkel a hírekkel kapcsolatban a legképtelenebb kombinációk kerülnek forgalomba egyrészt ennek hatásáról, másrészt a lebélyegzés technikai keresztülviteléről. Igaz ugyan, hogy nagyon nehéz ma még a lebélyegzés célját és annak várható következményeit kritikus toll alá venni, tekintettel arra, hogy a jugoszláv kormány nem indokolta eljárását, mégis a jelentkező hatás és a közvélemény felvilágosítása miatt a felülbélyegzés kérdésével okvetlenül foglalkoznunk kell.

Elsősorban is azzal kell tisztában lennünk, hogy a korona bankjegyeknek jugoszláv területeken, illetőleg megszállott magyar területeken jugoszlávok által való lebélyegzése még nem azonos a devalvációval. Sokan ugyanis hitelt adnak annak a felületes meggondolásnak, hogy a bankjegyek lebélyegzése már a devalváció egyik előkészülete. Ami a Jugoszlávia részéről elhangzott nyilatkozatokból egész határozottsággal konstatálható, az a bankjegyek lebélyegzéséből arra enged következtetni, hogy Jugoszlávia pontosan meg akarja állapítani, hogy mennyi korona-bankjegy van területén forgalomban. Erre két okból van szüksége. Elsősorban azért kell ismernie a forgalomban lévő korona-bankjegyek pontos mennyiségét, mivel az osztrák-magyar bank likvidálásakor az egyes államok uj jegybankra és uj valutára rendezkednek be, a kiinduló pont a kérdés megoldásánál a forgalomban lévő bankjegyek pontos mennyiségének felvétele, illetőleg ismerete. Másodsorban pedig Szerbia a volt osztrák-magyar monarchia ellen hadi kárpótlással akar élni, mivel mi annak idején beleesve abba a végzetes hibába, hogy a Szerbiában eszközölt bevásárlásokat koronabankjegyekkel finansziroztuk s a dinár értékét

A „Nagybánya“ tárcája.

Katica fiam.

— Irta: Kiss Menyhért. —

— Katica fiam, berregett a csengő, vevő van ! — harsogta a közbelső szobából Bogdán bácsi, a kit az idegen meg a cigány megténsuraz; tőlünk, régi jó pajtásoktól, akik nádmézért az ő pudlijába csúsztattuk a rézkrajcárjainkat, csak úgy fogadja el: kedves Bogdán bácsi.

Katica ugrik, mint a villamos szikra. Az állványnál terem s édes mosoly ráadásával méri le a kék és rózsaszín fejtőt. Meg is szokta, meg is szerette Katicát a falu.

Sőt a környék is. A piac túlsó oldalán, a nagy kőházas boltban ásitoz a zsidó.

Bizony ez is a Katica érdeme. Elcsalogatta tőle a vevőket. Édes szóval, aranyos mosolygással (az asszonyok azt mondták a kislányoknak: Hiába mosolyogsz úgy, mint a botos Katica!) s egy-két szem málnacukorral, amelyet rózsás, finom ujjacskáival gyömöszöl a kis szöszke apróságok csattanó, piros szájacskájába.

Csoda-e, ha Ávéd Bogdán bácsi, amikor c-bort ízlelt, azt mondta hosszan és jóízűen csettentvén a nyelvével : olyan finom, mint Katica fiam !

Ha barackot nyomott bütykös, vastag ujjá- val a gyermekek fejebubjára, szeretettel, komoly, érdeklődő tekintettel fordult a szülők felé; csak jó lenne a szentem, mint az én Katica fiam !

Az imádságban is többet foglalkozott Katica

javával, boldogságával, mint az ő öreges romlatag életével.

— Már úgy a hogy cipelem a jármot. Aztán, Katica fiam, becsukod a botot és elkísérsz ki szépen a temetőbe.

Ä kis Katicának érzékeny lelke volt. Sírásra görbült csinos, kicsi szája s peregtek a könycsepp- jei, mint a virágról a harmat gyöngyszemei.

S mikor ilyen szomorú kedve támadt az öreg urnák, este Katica, lefekvés előtt letérdepelt az ágya mellé és hosszasan könyörgött, miközben édes, sóvárgó tekintete beleveszett az éj rejtelmes homályába: Édes jó Istenkém, csakhogy sokáig megtartsd Bogdán apókát . . .

Az érzékeny jelenetektől eltekintve, kitünően teltek-multak a napok az „Aranykulcsánál. Ez a címzés abból az időből maradt hátra Ávéd Bogdánra, amikoron még söntésből méregette az icce pálinkát. A vásárhelyi fások, a köröndi cserepesek, makkfalvi zsindelyesek gyakran etettek a korcsma előtt. Olyankor meg nemcsak a lovukat zabolják az emberek, de jómagukat is.

És Bogdán bácsi pudliján csengett az ezüsttallér, sokkal ezüstösebben mint az összekoccanó poharak.

Az „Aranykulcs“ a réz-sustákokban is behozza a hasznot, hát a ragyogó, finom kacagást! ezüstökben ! Mig egyszerre, miután megvevődött két telek a faluban s néhány kövér holdacska a Nyárád mentén, beadta Bogdán bácsi a kulcsot és fentebb somfordáit az üzleti élet létrafokán. Lett belőle olyan minden féle krájzleros, a ki tavaly jégveréskor nagy summát kölcsönzött a falu érdemes elöljáróságának.

Katica, a büszkesége és viruló életreménye,

nem is régen került be az égszínkék stelázsik alá. Pár évvel ezelőtt költözött el tőle örök bucsu- zással hü hitvestársa, Rebeka asszony. Az ő keresztleánya, dédelgetett árvácskája volt Katica, a ki valahol lent élt a faluban, a hol kecskéket eregetnek ki reggelenként a dudaszóra s ha fölitta a júliusi forróság a reggeli harmatot, aratni járnak az asszonyok, emberek másnak. Sorjába, egymás gyapjas fedelébe kapaszkodva következnek a kis fehér házak, a melyek akkorák madártávlatból, mint a madárkalitkák.

Egy szürke, lármás kalitkában csak úgy szorongtak a csipegő fiókák. Az elbúsult Bogdán bácsi belenyúlt és húzott egyet találomra. Egy bájos, lenhaju bábú ragadt a kezére.

Olyan piskótatestü volt, mint a kirakatokban a porcellánbábú.

— Ejnye, parasztok közé hogyan is születik ilyen formás angyal ?

De azért borzasztóan örvendett az apróságnak Bogdán bácsi. Hazavitte s majd hogy nem a tenyeréből etette, mint a galambot. Nem is csoda hát, ha ilyen gondos plántálás mellett ilyen gyönyörű rózsabokorrá fejlődött. Nem lehet ránézni, hogy az ember szivében ki ne virágozzék az öröm. A hosszú ábrándos téli estéken, miután már az asszony hült helyét hagyta a házban, a kerek diófaasztal mellől megszólalt Bogdán bácsi:

— Katica fiam, te vagy az én mindeusé- gem a világon!

A kis fityfirity Katica szeme sugárzott, mint a legpazarabb júliusi nap s olyan mosolygás szaladt végig rózsás kis arcán, amely tele volt hálával, szeretettel s mégis ragyogott, mint a tó