Nagybánya, 1918 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1918-10-24 / 43. szám

2. oldal A helyzet nálunk sem rosszabb. A hadiszük­ségletek megszűnésével más égető szükségletek fogják az ipart kárpótolni. Magának a teljesen leromlott vasúti hálózatnak rendbehozása és egy rendezett vasúti forgalomnak helyreállítása oly nagymennyiségű lokomotív építését, teher-, sze­mély- és luxuskocsi gyártását teszi szükségessé, hogy a Balkánon fennálló szükségleteket is fi­gyelembe véve, az eddig hadiszereket gyártó ipar hosszú évekre lesz ellátva tennivalóval. A hadi­iparhoz szokták a vasmüveket és szénbányavál­lalatokat is számítani. Nem szenved kétséget, hogy ezek a háború után is teljesítő képességük végső határáig lesznek foglalkoztatva. Semmiképpen sincs tehát indokolva, ha a tőzsde a békekötés közeledése miatt való tekin­tettel az eddiginél sokkal alacsonyabban értékeli a hadiipar vállalatainak részvényeit, holott e vál­lalatok a békeátmenetre való tekintettel bőséges tartalékokat is halmoztak fel. HIRE k. Esküvő. F. hó 12-én esküdött Wiesbachi Bertl Ferenc kir. gazd.felügyelő örök hűséget Nagy- szegi Gábor Inka urleánynak Nagykárolyban a ref. templomban. Az esketési szertartást Nagy Jenő ref. h. lelkész végezte magasan szárnyaló gyönyörű beszédet intézve az uj párhoz. Tanuk voltak: Dr. Konczvald Endre Marosvásárhelyről és Janssen Pál Kövecsesről. A templomi esketésen a város közönsége igen nagy számban vett részt. Délben a menyasszonyi háznál gazdag lakodalmi lakoma volt, mely után az uj pár elulazott. Nem fogadnak a minisztériumokban. A minisztériumokban a spanyol influenza járvány miatt sem felmentési, sem más ügyekben, bár­milyen sürgős legyen is az, október hó 31-ig nem fogadnak. Beszünt vonatok. A reggel 3 órakor in­duló és este 7 órakor érkező vonatokat az üz- Letvezetőség egyelőre beszüntette. Csak egy virágszálat jelszó alatt a Jó­zsef Kir. Herceg Szanatórium Egyesület halottak napi gyűjtését az idén is megtartja. Tüdőbeteg katonáink és honfitársaink megmentése és istá- polása érdekében hazafias kötelességünk minden tőlünk telhetőt megtenni. Csak egy virágszál ér­tékét jegyezze mindenki az egyesület gyüjtőivére és ez a kis összeg dús magja lesz az egészség kivirágzásának. Az egyesület gyüjtőiveit Hajacsek Vilmos Utódai, Platthy Géza, Hoffmann Árpád, Kovács Gyula, Frankovits Aladár, Tréger Lajos, Rezső Gyula, helybeli kereskedők üzleteiben és Bajnóczy Sándor, Vass Lajos és Vidder Péter gyógyszertáraiban helyezte el a városi tanács. Városi közgyűlés. Tegnap rendes havi közgyűlést tartott a város képviselő testületé Ajtai Nagy Gábor főjegyző elnöklete alatt. Az egyes pontok minden nagyobb vita nélkül elfo­gadtattak. A tárgysorozat a következő volt: 1. Magyar királyi Pénzügyminiszter Ur leirata a romlott gyümölcsnemüeknek a Központi Szesz­főzde részére való átadására irányuló kérés meg­tagadása tárgyában. 2. Alispán Ur leirata a kémény­seprő ipar gyakorlása tárgyában módosított szabály- rendelet kormányhatósági jóváhagyása tárgyá­ban. 3. A gazdasági és pénzügyi bizottság és a tanács együttes javaslata a Zrínyi Ilona-téri parasztkorcsma árverési jegyzőkönyvének bemuta­tása mellett említett épület bérbeadása tárgyában, 4. Ugyanannak javaslata a vásárvám kezelésnél alkalmazottak fizetés javítás iránt előterjesztett kérelmére. 5. Ugyanannak és a jogügyi bizottság­nak együttes javaslata kiskorú Horváth Mária és Ferenc javára kötött adás-vételi szerződést jóvá­hagyó 873/918. Á. sz. véghatározat megerősítése végett. 6. A jogügyi bizottság javaslata a felső- fernezelyi lisztelő vízimalom eladására megkötött örökvásári szerződés jóváhagyása végett. 7. A nyugdijügyi bizottság javaslata özv. Kosztróber Jánosné nagybányai lakosnak nevelési járulék kiutalása iránti kérésére. 8. A tanács javaslata a báró Syntinis Raymund nagybányai lakossal szem­ben fennálló peres kérdések egyességi megoldása tárgyában. 9. Tanácsi javaslat az iparvasuti ál­landó alkalmazottak ruhabeszerzési segélye meg­állapítása végett. 10. Ugyanannak javaslata a vá­rosháza befedéséhez beszerzett költségvetés elfő- ! gadása. é£ a>munkálatok elvégzésének elrende- ' NAGYBÁNYA lése iránt. 11. Ugyanannak javaslata a városi kismalom befedésére előterjesztett költségvetés elfogadása és a munkálatok végrehajtásának el­rendelése tárgyában. 12. Ugyanaz a városi főszám- vevői állás tekintetében teendő intézkedés tárgyá­ban. 13. Ugyanannak javaslata a városi közigaz­gatási alkalmazottak harmadik háborussegélyére hozott belügyminiszteri rendelet végrehajtása tár­gyában. 15. Ugyanannak javaslata dr. Thurzó György rendőralkapitány háborussegélyének folyó­sítása tárgyában. 15. Ugyanaz a Füvesy Gyula fel­peres részére bírói ítélet folytán teljesített fizetésre vonatkozó jelentését beterjeszti. 16. Az erdészeti bizottság javáslata az erdőtermények árszabály­zatának újbóli megállapítása tárgyában. 17. Ta­nácsi javaslat a városi kismalom bérbeadására megtartott árverés eredményéről. 18. Závory Béla városi főmérnök eskütétele. luspektióa gyógyszerészek. E héten Widder Péter, a jövő héten Bajnóczy Sándor s azután Vass Lajos gyógyszertárai tartanak ins- pektiót. A ruténség állásfoglalása. Máramaros- szigetről jelentik: Máramarosvármegye ruténsé- gének vezetői azzal a kéréssel fordultak Bolgár főispánhoz, hogy hívja össze rendkívüli közgyű­lésre a törvényhatósági bizottságot. A ruténség ugyanis vissza akarja utasítani az Ausztriában és külföldön elhangzott azon gyanúsítást, mintha a ruténség centrifugális érzelmű nemzetiség volna. Le kívánják szegezni, hogy az úgynevezett ru­ténség csak rutén ajkú magyarság, amely épp úgy szivén viseli az ország integritása ügyét, mint akármelyik alföldi szinmagyar vármegye. A ru­ténség magyar érzésének látható dokumentálásául azzal a kéréssel fog a kormányhoz fordulni, hogy váltsa meg a kormány felekezeti iskoláikat, lép­tessen életbe egyéb kulturális intézményeket és mindezekkel tegye lehetővé a ruténségnek azt, hogy nyelvében és kultúrájában is magyarrá válva a „nemzetiség“ elnevezéstől megszabadulhasson. A bútorok árának maximálása. A hi­vatalos lap közli az Országos Központi Árvizs­gáló Bizottság elnökének rendeletét, a mely a hálószoba és ebédlő berendezések árát állapítja meg. A rendelet három fejezetből áll. Az első fejezetben a tömegben készített tömör hálószo­ba- és ebédlő bútor berendezések tájékoztató árai vannak megállapítva. E szerint a hálószoba bútor berendezésének kiskereskedői legalacsonyabb ára 1625 korona, legmagasabb ára 3900 korona. Az ebédlőbutor berendezés legolcsóbb kiskereskedői ára 3250 korona, a legmagasabb 4630 korona. A rendelet második fejezete felsorolja azoknak a cé­geknek a neveit és bútorait, a melyek bútorok árusításával foglalkoznak. A rendelet arról is in­tézkedik, hogy az összes cégek és bútorkereske­dők butorkészleteiket nyolc napon belül tartoz­nak bejelenteni. Mindezen készletekre a megje­lent rendelet árai az irányadók. Tisztelettel értesítem a nagy­érdemű közönséget, hogy a Felső- bányai-utca elején a volt ". feiierslEin-líjlM lielyisg- géH miiiÉl nyilai Hideg felvágottak, a leg­finomabb csemege-különle­gességek, gyümölCBÖk, cu- ■ korkák atb. kaphatók. ■ Szives pártfogást kér Teljes tisztelettel: Hersliavils Hermanne. 1918. október 24. Haláleset. Igaz részvéttel vettük a nagy csapás hírét, mely a Horváth-családot érte. Édes apjuk, Horváth András hosszas betegeskedés után életének 78-ik évében történt elhunyták A család gyászjelentése a következő : Horváth Emma Beregszászy Jánosné, Mária Kiss Lajosné, Anna Dingkreve Károlyné és Ferenc gyermekei, vala­mint az elhaltnak menyei, vejei és az egész ro­konság nevében is szomorúan jelentjük, hogy felejthetetlen jó édes apánk és a gondos jó nagy és dédapa, Horváth András f. hó 22-én reggel 7 órakor áldásos életének 78-ik és özvegysége ép 1 évi évforduló napján az üdvösségünkre rendelt szentségekkel megerősítve csendesen jobb­létre szenderült. Drága halottunkat f. hó 23-án d. u. 3 órakor fogjuk róm. kath. vallás szerint örök nyugalomra helyeztetni Szombat-utca 8-ik sz. gyászháztól a róm. kath. temetőben levő családi sírhelyre. Jó lelkének üdvéért a szent misét f. hó 24-én reggel 8 órakor fogjuk a Mindenhatónak felajánlhatni. Nagybánya, 1918. I okt. 22. Isten veled! Legyen áldott emléked! Tizenhat milliárd takarékbetét Ma- gyaroszágon. Nemrégiben egy kimutatás ké­szült a takarékbetétekről s akkor megállapították, hogy Budapesten 7, egész Magyarországon pe­dig a 10 milliárdot is felülmúlja a betétállomány. Megbízható magánbecslésekből most kiderült, hogy a korábbi kimutatás meglehetősen ala­csonyra vette fel a betétek összegét, mert ezek ez idő szerint a tizenhat milliárdot is felülmúlják. Ennek legnagyobb részét természetesen mobili­zálni fogják a békekötés után. Matuska számot adott a Színházi Élet Szomory Dezső, Hatvány Lili, Somlyó Zol­tán és még sokan mások Írtak a szenzációs uj számba, amely külsőben és tartalomban egyaránt kiváló. Szomory Dezső a Matuskáról és azokról irt, akik a Matuskában játszanak. Hatvány Lili pedig Szomory Dezsőről vetett papírra érdekes cikket. A hét minden eseménye benne van a lap­ban, amely hozza a rendes rovatokat Intim Pis­tával élén és Szomory Dezső kottáját amit a Matuskában énekelnek. Egyesszám ára K L20. Előfizetési ára egy negyed évre K 12'50. Kiadó- hivatal Erzsébet körút 29. Gyászhir. Vettük a következő gyászlapot: Özv. Róth Albertné Krizsán Ágnes, Krizsán György, özv. Weisz Istvánná Krizsán Emma és dr. Kri­zsán Gábor mint gyermekei úgy a maguk, mint családjaik és a számos unoka és dédunoka ne­vében is szomorú szívvel jelentik, hogy a felejt­hetetlen jó édes anya és a szeretett jó nagymama és dédanya özv. idősb. Krizsán Györgyné Kri- zsovánszky Erzsébet 1918. évi okt. 22-én d. u. 3 órakor élete 86-ik, özvegységének 5-ik évében az Urban csendesen elhunyt. Istenhez költözött kedves halottunk hült tetemét f. hó 24-én délután 3 órakor fogjuk a róm. kath. egyház szertartása szerint Veresvizi-ut 55. sz. gyászházban leendő beszentelés után az anyaföldnek visszaadni. Az engesztelő szentmise-áldozatot f. hó 25-én dé­lelőtt 8 órakor mutatjuk be a Mindenhatónak a helybeli plébánia templomban. Nagybánya, 1918. évi október hó 22. Emlékét igaz kegyelettel zár­juk be szivünkbe. Legyen örök nyugodalma oly csendes, mint volt kimúlása. A ruharendelet módosítása Báró Szte- rényi József kereskedelemügyi miniszter az érde­kelt kereskedők intervenciójára elhatározta a szep­tember 15-én kiadott ruharendelet módosítását. A módosító rendeletet a hivatalos lap keddi száma közli. A rendelet értelmében az október 15-re bejelentési kötelezettség alá vont ruházati cikkeket ez év november 15-ig van idejük a ke­reskedőknek bejelenteni. A raktáruk 40 százalé­kát november 30-ig szabadon kiárusithathatják a fogyasztók részére. A kisiparosok pedig a rendel­kezésükre álló anyag 50 százalékát dolgozhatják fel a zárlati határidők beálltáig. A munkában lévő, rendelés után készült ruhák szállítási határ­ideje ez év december 31-ig terjed. Ez a ruha- pótrendelet épugy, mint az eredeti rendelkezés, csak Magyarországra terjed ki és nem vonatko­zik Horvát-Szlavonországra. Közélelmezési hírek. A közélelmezési hivatal értesíti a közönséget, hogy aki még az október 15-töl november 1-ig, esedékes lisztjá­randóságát ki nem vette, azt f. hó 22-ig okvet­len vegye ki, mert későbbi időben azt ki nem veheti, úgy tekintvén, mint akinek szükségük arra nincs. Hatósági burgonyát vásárolhatni lisztkönyv alapján Weisz Móric kereskedőnél. E hónapban ' rendes cukorjárandóságát mindenki megkapta. Az illetményen felül nem adatik ki.

Next

/
Thumbnails
Contents