Nagybánya, 1918 (16. évfolyam, 27-52. szám)
1918-10-24 / 43. szám
XVI. évfolyam. 1918. október hó 24. 43-ik szám. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI H Előfizetési árak: Egész évre 12 korona, félévre 6 korona, negyedévre 3 korona, egy szám ára 24 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel. — Felelős szerkesztő NÉMETH BÉLA. Főmnnkalárs RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hld-utca 10. sz., ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. ==-- Ilirdeiósek felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. «— ZsiÉlpzis i kiszMp liléi... Azaz, hogy zsindelyeznék, ha lenne mivel! De miután zsindelyt drága pénzen sem lehet kapni, házainkba, kunyhóinkba becsurog a viz s mérhetetlen károkat okoz. A négy és fél év óta dúló háború alatt kifogyott a zsindely, újat nem készítettek, mert nem volt munkaerő. így voltunk egyéb anyaggal is, ami talán nem volt épen feltétlenül szükséges. De most ütött a 12-ik óra. A zsindelyhiány nagyon érezhetővé vált. Szomorúan nézünk házaink fedelére, illetőleg kinézünk a napra, mert néhol olyan folytonossági hiányokat látunk, hogy a nap a padlásra besüt. Fájó szívvel látjuk a falak átnedvesedését, a gerendázat rothadását a tartós esőzések miatt. Szép, masszív építésű falak omlanak, mert nincs mivel megvédelmezni. Az agyagból épített házakról, kunyhókról nem is beszélünk: azok egyszerűen összeomlanak kellő fedél hiány miatt. Ezen segíteni kell! A zsindely ép oly szükséges, mint a mindennapi kenyér! És ezzel eljutottunk a kérdés megoldásának feladatához. Elismerjük, hogy a nemes város tanácsa, mindent elkövet, hogy a város polgárain segítsen e szomorú időkben. Az élelmezéssel oly -megmérhetetlen gond és munka terheli mindnyájukat, hogy azt fölbecsülni alig lehet. Most a közegészség ügye van orvul megtámadva. Az is mérték fölött szaporítja a teendőket. Mégis a város tanácsához fordulunk, amely meghallgat mindnyájunkat s lehetőség szerint segítségünkre siet. S különösen fordulunk Bálint Imre erdőtanácsoshoz, ki sokszor megmutatta, hogy a legnehezebb akadályokat is képes legyőzni, ha a közjóról van szó: készíttessen a háztulajdonosok részére zsindelyt amig nem késő! Legalább annyit, hogy az egyes ház- tulajdonosok foltozhassák a megtépászott fedelet. Az erdőkincstártól lehetetlen egyet-' len szál zsindelyt kapni. Élelmes vállalkozóknál til-túl lehetne horribilis áron egy pár százat kapni, de azt csakis a hadimilliomosok vehetik meg. Gondolni keli a szegény munkás népre, mert közelit a tél s sokan fedél nélkül maradnak. Elvárjuk Bálint Imre erdőtanácsostól, hogy hathatós tett erejével tenni fog lépéseket a zsindely-szükséglet gyors pótlására s ha ez meglesz, vigan fogjuk énekelni: Zsindelyezik a kaszárnya tetejét! . . . A hadiipar a Háború után. Hosszú ideig az a r ézéi uralkodott tőzsdei körökben, hogy a hadiipa t a háború után is sokáig erősen fogják foglalkoztatni, mert szükség lesz rá, hogy a háborúban elhasznált ágyuk, fegyverek és egyéb hadiszerek részére megfelelő pótlást szerezzenek. Ez a felfogás nem csekély mértékben járult hozzá a hadiipart űző vállalatok részvényeinek áremelkedéséhez. A politikai és harctéri helyzetben beállott események azonban már régóta megváltoztatták ezt a felfogást. Elsősorban is rájöttek arra, hogy a hadvezetőség mindenütt oly nagy mennyiségű hadiszerrel rendelkezik, hogy a háború után is elég használható hadiszer fog maradni, másodszor és főleg pedig a követendő béke az általános leszerelésről és a további fegyverkezések korlátozásáról is gondoskodni fog. A felfogásnak ez a változása okozta a hadiipar részvényeinek a béke hírére bekövetkezett nagymérvű áresését. Így volt ez nemcsak nálunk, Ausztriában és Németországban, hanem az entente országaiban is. Különösen a nevvyorki tőzsdén volt nagy áresés, midőn a központi hatalmak békelépésének hire odaért. Itt körülmények közölt jogosult az a kérdés, hogy mit fognak csinálni a a hadiipari vállatok a békekötés bekövetkezése után? Még azt sem lehet feltenni, hogy e vállalatok oly mértékben lesznek foglalkoztatva, mint a háború előtt voltak és pedig annál kevésbé, mert az eddig a Balkánra és egyéb keleti országokba irányult kivitel is előreláthatólag teljesen meg fog szűnni. Azonban mégis tévedés volna azt hinni, hogy az az ipar, mely eddig hadianyagok gyártásával foglalkozott, a békekötés után tönkre fog menni vagy kénytelen lesz felszámolni. Számos ipar, melynek a háború kitöréséig semmi köze sem volt a hadianyagokhoz, hozzá tudott idomulni a háborús követelményekhez és át tudott térni a muníció gyártására. A béke megkötése után majd megfordítva történik: a hadi iparok fognak a békegazdasághoz idomulni és a békében szakcégeit cikkek gyártására fognak áttérni, így Ausztriában már tudva van, hogy a Steyri fegyvergyár automobiloknak nagy mértékben való gyártására rendezkedett be, a Skoda-művek pedig mezőgazdasági gépeket, automobilokai és lokomotivokat fognak gyártani. A Steyri fegyvergyárra vonatkozólag ki is számították, hogy nem szükséges semmiféle háborús konjunktúra az utolsó évi osztalék fenntartására. A tartalékok jövedelme erre teljesen elegendő. Az utolsó év tiszta jövedelméből újabb 1 Va millió koronát helyezett rendkívüli tartalékba és azonkívül a békére való átmeneti gazdaságra 3 millió koronát tartalékolt. A „Nagybánya“ tárcája, Mese. Jöttem szinpompás napnyugatról, Ezernyi álom szállt velem Jöttem hinbáló rózsabárkán Kék tengeren. Jöttem szinpompás napnyugatról, Sáppadt keletre jöttem én Hol kialszik az álomlámpa, Meghal a fény. Keleten ködbe hull az este, Fáradtan gugol a világ Napnyugatra hiv minden illat, Minden virág. Csalogat vissza nyugat fénye, Hiába hiv, csal; nem megyek. (Egy kis keleti selyemherceg Engem szeret . . .) Neubauer Margit. Melankólia. — Irta: Révai Károly. — Patak a völgyben mélán mendegél, Gördülő szikla ellankad a síkon. Ki nagy utat tett, azt a nyári szél Ringatja karján búsan, álmosítón. . . . Én már a völgybe értem, mint patak, Vagy mint a hegyről lezuhanó szikla; Életem delén áthaladt a nap S bús lelkemet már el-elálmosítja. Vergődöm, mert az élet kedve üz. De mindhiába! Inaim megrogynak. Ha lombot ér a nyárutói tűz: Az erdő fája elsárgul, lefonnyad. Sóhajtva nézem a hegy tetejét. Oda föl kúszni nem tudok már többé! Fáradtan várom, mikor lesz setét? Várom az estnek csöndes, méla jöttét. Aztán lenyugszom szótlan, csöndesen, Egy utolsó dalt elsóhajtok halkan; Úgy sem törődik senki már velem, Csak egy kis lányka könye hull miattam . Köd. Uj nóta kell az ifjú nemzedéknek, Uj hang, uj élet kell nekik, Hadd vesszenek el mind a múlt ködében, Kik ócska lantjuk pengetik. Bús, ócska hangszer, tépett hurok rajta, Kialvó szív, fakó dalok. Én azt hiszem a múlt e hegedőse Magam vagyok, magam vagyok. Látom az újak lángban égő arcát. Minden szavuk egy győzelem, Leomlik minden, ami korhadt, régi, Helyébe szebb világ terem. Leszáll a köd és lassan elborítja Mit ifjú lelkem álmodott És eltemet verőfényt, őszi kedvet, Nagy alkotást és lábnyomot. Nincs uj dalom, a régit is feledtem. De arra még emlékezem: Ki megőrizte sok-sok színes nótám. Ma köd, de egykor — mindenem. Iár*ti Árpii.
