Nagybánya, 1918 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1918-08-01 / 31. szám

2. odal NAGYBÁNYA 1918. augusztus 1. Ajtai Nagy Gáborné és Lajos, ki Budapest szé­kesfővárosnál fogalmazó. 1870. aug. 1-én kincstári ügyészségi fogal­mazóvá neveztetett ki, 1872-ben a helybeli (nagy­bányai) törvényszékhez (boldog idők mikor még e városnak is törvényszéke volt) telekkönyvve­zetővé, 1886-ban városi tanácsos lett és ma is az. Hivatalát nemcsak szorgalommal végzi, de oly pedáns, hogy az ügyiratok asztalán heverni nem szoktak, legyen az ügy akár a* községi bí­róság körébe, akár az árvák ügyéhez tartozó. Épen ily gyors elintézést nyernek mindazon segély, iskola stb. ügyek, melyek részére kiosztatnak. Amint hivatalában pontos és rendes, épen olyan mindazokban a tiszteletbeli állásokban, melyeket az egyház és társadalom reá róttak. A ref. egyház körében egyházi jegyző, azután egy­házi tanácsos, majd az egyházmegye aljegyzője, később főjegyzője, azután tanácsbirója s ily mi­nőségben két Ízben vett részt Budapesten tör­vényalkotó zsinatokon, mint a nagybányai ref. egyházmegye kiküldötte; az egyházi ügyekben is oly fáradhatatlan munkát végez évtizedek óta, hogy teljes elismerést érdemel. A társadalmi életben is tevékeny részt vett fiatalabb éveiben; mint műkedvelő játszik pom­pás szerepet, az ifjúság körében vezet, dalárdát alapit, azután megalapítja a helybeli gazdasági egyletet, tűzoltó egyletet, a lövész egyletnek lö­vész-mestere lesz. Az állami iskoláknak gondnoka, a Casinónak örökös választmányi tagja, a Pol­gári körnek két évtizeden át elnöke, törvényha­tósági bizottsági tag, huzamosabb időn át Nagy­bánya város takarékpénztárának igazgatósági tagja és jogtanácsosa. Tevékeny részt vett a helybeli Ipartestület létrehozásában, az iparos ifjúsági ön­képzőkör megalapításában, melynek hosszú időn át elnöke volt. A tevékenységben oly gazdag életre rámo- solygott a király kegye is. Ugyanis Őfelsége 1915-ben a Thordai család nemességét marosvá­sárhelyi előnévvel megerősítette s a régi családi címer használatát is megengedte. Még csak azt említjük meg, hogy a kiváló férfiú tiszteletére augusztus hó 14-én tisztelői és barátai a Polgári körben társas vacsorát rendez­nek. A társas-vacsorára aláírni lehet a Polgári kör gazdájánál és Widder Péter gyógytárában. HIRE k. Élj egyzés. Teleki László Gyula gróf, hosszu- falusi nagybirtokos és neje, sz. Wesselényi Helén bárónő leányát, Mária grófnőt eljegyezte ifj. Zichy Ernő gróf, Komárom megyei nagybirtokos. Aranylakodalom. Németh Mihály városi takarékpénztári tisztviselő és neje, Németh Béla főgimn. tanár szülei f. hó 28-án tartották a r. kath templomban aranylakodalmukat, házasságuk ötven éves évfordulóját. Amily csendes, szépen összhangzó életet éltek, ép oly csendben óhaj­tották megtartani a nevezetes napot és mégis sokan megtudták a jó Németh bácsi és Németh néni ünnepét és tisztelőik elhalmozták őket üdv- kivánataikkal. Sokan megjelentek a templomban, hogy tanúi legyenek annak a felejthetetlen, meg­ható jelenetnek, amikor az ősz férfiú és tisztes matrona megújítják egymásnak az ötven év előtti esküvésöket. Az aranyos párhoz Szőke Béla plébános tartott szívhez szóló beszédet, mig a szertartást megelőző szent misén Gurszky Gaby énekelte Damokos Laci, O Sanctissima és Jan- csovits Jolán Weisz, Ave Maria kezdetű énekét. Az aranymenyegző után mint minden magyar ember, ha öröme van, úgy a jó fiú, Németh Béla is, asztala köré gyűjtötte rokonságát és ebéd alatt is nagy ovációk között ünnepelték a család érdemes fejét. Sajnos, a háborús elfog­laltságuk miatt nem jöhetett el Németh bácsi másik két fia, Sándor és Gyula családjával együtt és igy csak leánya, özv. Széchenyiné Németh Janka jött el Temesvárról Sándor és Ilus gyer­mekével. Lapunk olvasóközönsége nevében is Isten bőséges áldásait, hosszú életet kívánunk a jó Németh-pámak. (S.) Dr. Weisz Ignácné hangversenyétől még másfél hét választ el s jegy már talán egyáltalán nem kapható. Reméljük, hogy az ille­tékes hatóság a nagy érdeklődés alapján enge­délyezni fog minél több pótszéket, annál inkább, mert ezzel a személyes érdeklődés kielégítése mellett a különböző jótékonycélra is nagyobb összeget juttathat a rendezőség. A műsor igen változatosnak és tartalmasnak Ígérkezik. A rende­zőségnek sikerült Miklósy Gábort, M. Kovács Terust és Miklósy Aladárt,, a közönség régi kedvenceit megnyerni a szereplésre, azonkívül Weisz Piriké fellépése is élénk érdeklődésre tarthat számot eddigi sikereinek nyomán. A többi számot is úgy válogatta össze a rende­zőség, hogy a várakozásnak minden tekintetben eleget fognak tenni. A végleges műsor a következő: I. Eleven sakkjáték 32 előkelő kosztümös urileány közreműködésével. II. Salten Félixtől az „Erkölcsi erő“ hatásos szinmü. Játsszák: Kovács Terus, Miklósy Gábor, Miklósy Aladár és Weisz Irénke. III. Rappoch Gizella Berlinbe szerződött opera­énekesnő énekel a „Parasztbecsület“-ből (Santuzza di Lucia), Toscából a nagy áriát, Dienzl Oszkár: Liliomszál c. dalát. IV. Katz István, a budapesti Operaház tagja énekli Carmenból a „Virág áriát“ és a Bajazzóból. V. Klasszikus táncot lejt Ács Klára budapesti urleány Chopin és Bartók zenéjére. VI. Weisz Piriké hadi kuplékat énekel Gábor Andortól. Az uj milliomosnő szive bánata, zenéjét irta Szirmay Albert; Ernőd Tamástól „Vitézi románc“ (zenéje Szirmaytól). VII. Biró Lajostól „János és Brigitta“ kis komédia. Előadják: Ko­vács Terus és Miklósy Gábor. Végül Kovács Terus egy magánszáma következik. Az összes zongora kíséretet Glück Ilonka, a kis művésznő játssza. Műsor után a kolozsvári legjobb cigánybanda zenéje mellett sétahangverseny lesz. Az „Izr. Fillér­egylet“ alkalmi cukrászdája gondoskodik meg­állapított szolid árakért édességről, üdítőkről. A kis páholy 5 személyes, a nagy 7 személyes. Pótszék a páholyba 6 K­Városi közgyűlés. Múlt vasárnap választó közgyűlés volt a városházán. A főmérnöki és ren- dőralkapitányi állásokat töltötte be a közgyűlés. Az alispán helyetteseként Dr. Makray polgár- mester vezette a választó közgyűlést. Főmérnökké i 50 szavazattal Závory Béla hajduszoboszlói vá­rosi mérnök választatott meg Tatorján István 33 szavazatával szemben. Az alkapitányi állásra köz- felkiáltással Dr. Thurzó György, ki az esküt nyom­ban le is tette. Ezzel a közgyűlés véget ért. Sajtóvasárnap. A helybeli ref. egyház vezetősége aug. hó 4-én sajtóvasárnapot rendez. Délelőtt 10 órakor alkalmi szent beszédet Dr. Kováts István budapesti theol. tanár, a „Refor­mátus Sajtóegyesület“ igazgatója mond a temp­lomban; persely-adakozás a sajtóegyesület javára. Istentisztelet után presbyteri gyűlés. A sajtóegye­sület pártfogó tagjai egyszer s mindenkorra Í000 koronát, alapitó tagjai 100 koronát, rendes tagjai évenkint 4 koronát fizetnek. A polgári leányiskola értesítője megje­lent a héten 32 oldal terjedelemben. Vezetőhe­lyen Waigandt Anna igazgatónőnek szép beszéde van közölve, melyet az elesett hősök sirjánál mondott 1917. halottak napján. Azután az eddigi 25 év történetéről számol be az igazgatónő tö­mör, de részletekre kiterjedő összefoglalásban, majd ez iskolaév történetét ismerteti, a gond­nokság és a tanítótestület tagjainak, valamint a növendékeknek névsorát közli s a szokásos sta­tisztikai adatokkal és a jövő évre szóló tájékoz­tatással végzi a külsejében is csinos kiállítású értesítőt, amely Nánásy István jónevü nyomdá­jában jelent meg. Halálozás. Kádas Ilonka, a nagybányai polg. leányiskola növendéke, Lercli Ignác, szám- tanácsos unokája Kendilónán julius 21-én el­hunyt élte 14. évében. Bierbauer Clarisse klasszikus táncestélye számottevő eredménye volt a nyári idénynek. A művésznő 3 évig tartózkodott Németország­ban, ahol a Seminar für klassische Gymnastik keretében végezte tanulmányait. Nálunk tulajdon­képen úttörő jelentőségű a művészete, amelynek kellő értékelését tanúsítja az a körülmény is, hogy a Budapesten alapítandó beszédművészeti aka­démia tanárnőjének kérték fel. Már eddig nagy eredménnyel tartott főrangú és előkelő magán körökben tanfolyamot a kifejező mozgások művé­szetéről s hisszük, hogy az uj akadémia hallgatói, főleg a hivatásos operaénekesek, színészek előadó­képességét is nagyban fogja emelni, ha majd az emberi hang, az ének, a beszéd gondolat- és érzelemközlő módja mellett a testmozgás kifejező képessége is tökéletesedik. Szombati előadásán úgyszólván új világ nyílott meg a szemünk előtt: az emberi izmok játéka, a testmozgás mint gondolat közlés, mint érzés közvetítés. S mind ez különböző jellegű zenére, a zenei képeknek, hogy úgy mondjam’kivetítése, megjátszása. Találó volt egy kiváló festőművészünknek a megjegy­zése : minden mozdulata egy-egy kép. — S való­ban úgy is van. Mert amit előadott és ahogy előadta, nem betanult sablon, nem másolás, hanem saját bevallása szerint önálló kompozició, külön eredeti tanulmány eredménye. S ha igy idézzük emlékezetünkbe, beismerjük, hogy teremtő, alkotó művészet ez is. — Hatása természetszerűleg nagy volt, úgy, hogy többször ismételnie kellett s alig tudott betelni vele hálás nézőközönsége. Csak kár, hogy a villanyvilágításban zavar volt, mert úgyszól­ván félhomályban táncolt, bár ez a rejtelmes fél­homály pl. Grieg, Ases Tod előadásánál a hatást mindenesetre fokozta. Talán ez a pont volt a leg- megkápóbb, a legkifejezőbb. — Köszönettel tarto­zunk a művésznőnek, hogy megismertetett bennün­ket újszerű művészetével, s köszönettel Szőke Béla plébánosunknak is, akinek a művészetért való rajongása tette lehetővé a megtartását e nagyhatású; értékes estének, melynek folytatását, illetőleg megismétlését szívesen vennők. Nyugdíjas köztisztviselők alkalma­zása. A háború folytán a közhivatalokban any- nyira felgyülemlett a munka, hogy a tisztviselők erejük teljes megfeszítésével is alig tudják a rájuk bízott feladatokat teljesíteni. Szükségessé vált tehát, hogy a munkaerőket szaporítsák. A ható­ságok szívesen foglalkoztatnák a nyugdíjas állami és törvényhatósági tisztviselőket és ezúton hívják fel őket, hogy amennyiben erre hajlandók, hala­déktalanul jelentkezzenek Budapesten a minisz­tériumok, vagy más állami intézetek elnöki osz­tályain, vidéken pedig a helyi hatóságok veze­tőinél. Nagy népünnepélyt rendez az önkéntes tűzoltó testület Widder Péter gyógyszerész, tűz­oltóparancsnok vezetésével aug. 18-án délután a ligetben. Búcsú: Negyven évi itt tartózkodás után Budapestre költözöm. Eltávozásom alkalmával Isten-hozzádot mondok minden üzletfelemnek, jóbarátomnak és ismerősömnek. Kérem, tartsanak meg jó emlékezetökben, miként én is mindig kellemesen fogok visszaemlékezni életemnek itt töltött idejére. Feuerstein Manó. Horváth Kálmánék kabaréja mérsékelt érdeklődés mellett folyt le. Még az első estén volt szép közönségük, de a második estén üres páholyt is láttunk, már pedig ez — ugyebár — a mi páholy szomjas városunkban nagy dolog. A műsor egy dologban beváltotta Ígéretét: fehér volt. Egyéb­ként azonban nagyon könnyű fajsúlyú, limonádé, nagyon hig lére eresztett nyári műsor volt. Az agyon dicsért és tapsolt Káldor Dezső csak fütyülni tud, hegedülni azonban kevésbbé; bármelyik naturalista hegedűs felveszi a versenyt vele. Inkább zsonglőrködés volt ez s nagyon-nagyon távol esik a művészettől. A többi szereplő még kevésbbé érdemes a megemlítésre. Megbocsáthatatlan, visz- szatetsző volt az az inkollegiális hang, amellyel a kolozsvári művészek szereplését bírálták. A kolozs­váriak közt 3 számottevő neves művész volt, kik komoly irodalmi és művészeti értéküt nyúj­tottak. Csak a rosszmájúság adhatta a konferencier szájába az inkollegiális megjegyzéseket, amelyek magukban hordják elítélésüket is. Gyászhir. Igaz részvéttel közöljük a nagy csapás hírét, amely Török Ferenc m. kir. állat­orvost érte. Neje, szül. Wagner Mária f. hó 29-én reggel félhatkor életének 56. évében elhunyt. F. hó 30-án, kedden d. u. 5 órakor kisérték örök nyugvóhelyére a megboldogult úrnőt, kiben Balajthy Kálmán hadbavonult m. kir. postafőtiszt és Spiesz György m. kir. adóhiv. főtiszt, tart. honvédszázados anyósát gyászolja. A szatmári 12. honvédek lábbadozó osztagának üdülő állomását Nagybányára akarják hozni. Ha megfelelő helyiséget találnak, egy­hamar meg is valósul ez a terv, amely Nagy­bányának, mint klimatikus üdülőhelynek fejlődésére nézve jelentős lépés. A rejtelmes hajó rendkívül érdekfeszitő ausztráliai történetét közli uj számában a Képes Újság. A rémület iskolájáról, a leggyorsabb gyöngyvirágról, az élő emberről készített halotti maszkokról stb. stb. szenzációs képek és cikkek számolnak be az uj számban, melynek minden sora érdekes, tanulságos és mulattató. Dinamit merénylet. A Felsőmagyaror­szági Bánya és kohómű r. t. borpataki telepén a volt Pokol-kastély ellen, melyben most a bánya­gondnok lakik, ismeretlen tettesek merényletet követtek el. Jelentékeny kárt okozott a robbanás, melynek légnyomása 40 ablaktáblát tört be. A nyomozás folyik.

Next

/
Thumbnails
Contents