Nagybánya, 1918 (16. évfolyam, 27-52. szám)
1918-08-01 / 31. szám
1918. augusztus 1. Az Országos Hadigondozó Hivatal a Socialis Missiótársulatnak Margitszigeten (Pestmegyében) létesített gazdasági női iskolájában hadiárvák és hadiözvegyek részére 60 teljes ellátással egybekötött ingyenes helyre pályázatot hirdet. Az iskola két évfolyamból áll s a növendékeit elméleti és gyakorlati kiképzésben részesíti a kertészet- és szőlőművelésben,sertés, baromfi és házinyul tenyésztésre, méhészetre, továbbá háztartási ismeretekre, főzésre, varrásra oktatja. A 2 évfolyam sikeres elvégzése után a növendék végbizonyítványt nyer. Igényt tarthatnak az ingyenes helyre: 12 éven felüli leány hadiárvák és 30 évnél nem idősebb hadiözvegyek, akik legalább 4 elemi osztályt végeztek s ép és egészséges test- alkatuak s az előirt munkák végzésére alkalmasak. A pályázati kérvények kellően felszerelve legkésőbb 1918. julius 31-ig terjesztendők fel az Országos Hadigondozó Hivatalhoz Budapest, VI., Vilmos császár-ut 37. A pályázathoz melléklendő : a) a születési anyakönyvi, kivonat, b) a hadiárva atyjának, illetve eltartására kötelezett egyénnek (hadiözvegyeknél a férjnek) halálát igazoló halotti anyakönyvi kivonat, ennek hiányában a katonai parancsnokság, tábori lelkészi hivatal, esetleg a Vörös Kereszt Tudakozó Iroda megfelelő értesítése, c) folyamodó utolsó iskolai bizonyítványa, d) himlőoltási bizonyítvány, e) orvosi bizonyítvány, hogy pályázó ép és egészséges testalkatú s alkalmas gazdasági munkák végzésére, f) folyamodó, illetve eltartására kötelezettnek vagyoni állapotát és évi jövedelmét igazoló hat. bizonyitvány. Amennyiben a felsorolt okmányok valamelyike beszerezhető nem volna, a pályázati kérvény e nélkül is benyújtható, de ez esetben a hiányzó okmány 1918. augusztus 1-ig pótlólag becsatolandó. A fatalpu cipó'k fogyasztása. A kereskedelemügyi miniszter bőr és textilügyi meghatalmazottjának értesítése szerint a fatalpu cipőket a fogyasztó közönség alig vásárolja, noha az általános és főleg a talpbőrökben fennálló nagy hiány, különösen az őszi-téli hónapokban az ily cipők használatát elkerülhetetlenné fogja tenni. Midőn ezt a körülményt közönségünk figyelmébe ajánljuk, közöljük azt is, hogy fatalpu cipőkre cülönleges vásárlási utalványt ad ki a hatóság, nég pedig olyat, mely utalvánnyal az ország rármely kereskedőjénél vásárolható fatalpu cipő. ízen miniszteri rendelkezés tehát a cipőrendelet alól kivételt enged meg, mert bőrből készült cipőre szóló utalvány alapján a fogyasztó közönség csakis a beosztási körzeten belül vásárolhat; ilyen körzet városunkra, továbbá Nagybánya és nagysomkuti járásokra nézve Nagybánya városa. Az aranyos hajkorona. — Irta : Révay Károly. — (Folytatás.) — Ugy-e ? — kiáltott az alispán kacagva — ugy-e van lélek a parasztban ? No jegyző ur, csak gondoskodjék arról, hogy előálljon a szép tündér! — Mi sem könnyebb ennél; feleségem áthivatja délután; gyakran jár hozzánk, mert nagyon szeretjük őt és sokszor van segítségére feleségemnek. Csakhamar be is mentek az ebédlőbe, hol már terített asztal várt reájok. Kamuti alispán ur ebéd alatt is folytonosan ingerkedett Zoltánnal, mintha csak az lett volna célja, hogy az úri dámákat lekicsinyelje. Nem is tette ő ezt ok nélkül. Bandi Zoltán mindennapos volt Kápolnai főjegyzőék házánál s a főjegyző satnya leánya mindenképen be akarta hálózni a fiatal főbírót. Kamuti Dénes meg halálos ellensége volt Kápolnaiéknak. így aztán természetesnek látszott, hogy a hol csak tehette, leszapulta az urhölgye- ket, értvén alatta mindenkor a főjegyzőnét és leányát, Leontini De hát hiába ! A vármegyei asszonyságok nem bocsátották meg az alispán urnák, hogy parasztsorból házasodott. Pedig de régen történt ez a dolog ! A fiatalabb nemzedék csak már mint alispánnét ismerte a szép rékási parasztleányt. De elvégre is annyi bizonyos, hogy az alispánná ezidőszerint szürkülő hajával, jóságos mosolyával, bájos arcával, igazán szeretetreméltó volt. És innen magyarázható meg az is, hogy Kamuti Dénes a falusi népnek mindenben pártját fogta. — Az atyafiait dédelgeti! — mondogatták a vármegyházán. NAGYBÁNYA Kamuti Dénes ezeket a csípős megjegyzéseket mind a füle mögé bocsátotta, s csak annál inkább pártfogolta a parasztokat. Hogy aztán a rékásiakat leginkább kitüntette, az természetes volt. Most is, hogy hivatalos útja Csongorra vitte, szeretettel bocsátkozott beszélgetésbe a parasztokkal ; az öregekkel kezet fogott, a fiataloknak vállára veregetett, az idősebb asszonyokat meg „néném asszonyozta“, a fiatal menyecskék és leányok rózsás arcát megsimogatta. Az öregebbek közt voltak is sokan, kik visszaemlékeztek a fiatal Kamuti Dénesre, mikor még aljegyző volt, s mikor lakodalmát ülte a rékási hires szép parasztleánnyal. Maga Kántor Pál uram is, mint írnok virradtig táncolt az aljegyző ur esküvőjén. Régi dolgok ezek. Kántor Pálnak is csak úgy tűnik fel, mint egy álom, azóta nagy ur lett Kamuti Dénes, a vármegye első tisztviselője s a szép rékási parasztleányt nagyságos asszonynak hívják. De végtelenül örül, hogy most vendégéül fogadhatja; a jegyzőné asszony ki is tesz magáért ; olyan ebédet ad, hogy még a főispán is hozzá ülhetne. Épen a fekete kávét szürcsölték, mikor be- állitott Tóth Juliska. Rózsaszínű ifjúság áradt a leányból s mintha hóditó tavasz húzódott volna vele együtt a szobába. Az alispán fiatalosan pattant föl székéről s rendes szokása szerint megcirogatta a leányka arcát. Bándi Zoltán meredten nézte a hajlékony alakot s még lélekzetét is visszafojtotta a meglepetéstől. Konstatálta magában, hogy a jegyző fel- lengző leírása messze hátra maradt a valóságtól; dereka félelmetes karcsú, de válla széles, melle szelíden domborodó; arcszine valósággal olyan, mint a barackvirág, nagy kék szemei nedvesek, ragyogók ; ajka mint egy szem cseresznye. Hanem aztán aranyos hajkoronája csodálatos tömörségben hullámzott alá vállára; nem volt befonva most sem, csak egy kis kék szalaggal átkötve. Kamuti Dénes édes mosollyal simogatta az aranyos hajhullámokat s a szemérmesen piruló leánykának azt mondá : — Juliska ! el ne add ezt a kincset, a világ semmiféle aranyáért! — Nem adnám nagyságos ur; de szegény nénémnek eldobolják a kis házát! — De csak ilyen áldozatot nem kíván a te nénéd? Hátha lehetne azon másképen is segíteni! Ugye jegyző ur? — Bizony alispán ur, nem tudom módját ejteni, hogy a házat megmentsem. Valami régi adósság miatt végrehajtást vezetett rá egyik szomszéd. — No már pedig én csak azt mondom, hogy ilyen aranyos haj nem nő ki többé a fejeden, ha száz esztendeig élnél is. — Én úgy sem veszem hasznát — rebegte félénken — sőt inkább sokszor terhemre van. Ezalatt a fiatal főbíró megbtivölten ült az asztalnál; egy pillanatig sem vette le szemét a leányról. Úgy érezte, hogy megnémult tökéletesen, egy hang nem törhet ki torkán. Azt hitte, álmodik. Erős kétely szállott leikébe: hátha nem is paraszt leány ez a Tóth Juliska? Bizonnyal valami tündérkisasszonyt öltöztettek föl az egyszerű falusi ruhába, hogy vele játékot űzzenek s csak várta minden pillanatban, hogy mikor fog ez a leány egy hangos trillával felkacagni, s valamelyik operett fülbemászó, nótáira rákezdeni. Lehetetlennek tartotta, hogy ez a fenséges alak, klasszikus arc egy paraszt leányé legyen. Keresett emlékezete tárházában, ha nem találna-e hasonló arcra ? Úgy rémlik, mintha látta volna valahol. Talán a főváros valamelyik színpadán ? Megszólítaná ő is; de mit mondjon neki ? hogyan szólítsa? hátha mikor „Juliskának“ szólítaná, egyszerre szembekacagná őt? Lassanként magához tért bámulatából; fölállott az asztal mellől, s a leányhoz közeledett. Élvezettel legeltette rajta szemeit; de egyszerre megpillantotta kezeit, s azzal teljes bizonyosság szállt leikébe. Bizony a szegény kis leány kezein meglátszott a fáradságos munka fölszántott barázdája. Csak urhölgyek keze finom, hófehér. Kissé elfogadva szólott a leányhoz: — Juliska ? én is kérlek tégedet, ne vágasd le aranyos hajadat semmi kincsért; lásd, én inkább meghalnék, mintsem levágassam! E szóra Juliska arca lángba borult, mint mikor a szűz liliomra hirtelen rátüz a forró napsugár. Főipillantott Zoltánra, belenézett annak szemébe, aztán kis kötényébe rejtve arcát, hirtelen kiszaladt a házból. 3. oldal. Az alispán hahotázva nézte a faképnél hagyott főbírót, s úgy kacagott, hogy a könnyei is csorogtak bele. Mert különös ember volt Bándi Zoltán. Tökéletesen ellentéte a hozzá hasonló korú és állású fiatalembereknek. Becsületes egész a szűziességig! Nyájas, leereszkedő; finom, érzékeny lelkületű, egész a nőiességig. Nők iránti udvariassága közmondássá vált; s nem egy csípős megjegyzést kellett elszenvednie azon kiváló finomságáért, mellyel még a mezítlábas hölgyek iránt is viseltetett. Ebéd után Kamuti Dénes folytatta a hivatalos vizsgálatot; Bándi Zoltán pedig észrevétlenül kisurrant a házból, s neki vágott a falunak. Minden áron látni akarta még egyszer a leányt. Nem is kellett őt sokáig keresnie. Alig ment pár lépésnyire, már meglátta, amint korsójával a kút felé igyekezett. Zoltán hirtelen eléje került. —J Juliska ! állj meg egy szóra ! Most meg halálsápadt lett a leány; úgy érezte, mintha egy kígyó üldözné; s ő képtelen előle menekülni. —- Parancsoljon nagyságos ur! — szólt remegve, s majd kihullatta kezéből a zöld mázas korsót. — Nem parancsolok, csak kérni jöttem hozzád. Meghallgatod szavamat? — Meghallgatom! — Az előbb oda bent a jegyző urnái nem akartál rám hallgatni; most újra elmondom: ne engedd levágatni hajadat, mert szerencsétlen leszel! — Miért lennék szerencsétlenebb, mint a milyen most vagyok? — Miért? Azt most neked nem magyarázhatom meg itt az utcán; de majd eljön annak ideje. Hol lakik nénéd? beszélni akarok vele. — Ott, abban a kis házban, hol a három akácfa van a kapu előtt. — Jól van, áldjon meg az Isten Juliska! Áldjon meg mind a két kezével! Azzal megfogta a leány kezét és melegen megszorította, s azután átvágott az utcán a három akác felé. Az öreg asszony ott ült a pitvarban s csöndesen varrogatott valami ócska rongyokat. — Néném asszony ! — kérdezte Zoltán hirtelen, — azt hallottam, pénzre van szüksége, el karják venni a házát; ime itt a pénz, fogadja szívesen, fizesse ki tartozását, de a házat ne engedje dobra verni! Az öreg asszony ijedt arccal pillantott a gavallér urra, s nem tudott egy szót sem felelni, csak nézte, nézte érthetetlenül, s fonnyadt ajkai remegtek. Bándi Zoltán egy csomó bankjegyet vetett az öreg asszony ölébe, s csak annyit mondott: — Használja egészséggel! Megfordult s elhagyta a házat. Mire visszatért a jegyzői lakba, az alispán már útra készülődött; a lovak befogva toporzé- koltak az udvaron, s a liberiás kocsis alig tudta a tüzes állatokat visszatartani. Bándi Zoltán ki- gyult arccal, ideges mozdulatokkal lépett be a jegyzőékhez, s szaggatott, összefüggéstelen beszédjével elárulta lelke háborgását. A háziaknak s az alispánnak föltűnt Bándi Zoltán különös viselkedése, de egyik sem kérdezte: hol járt, mit csinált? Hamarosan búcsút is vettek; az alispán lovai vágtatva haladtak a székváros felé. Némán ültek egymás mellett hosszú ideig; mindegyik a saját gondolataival volt elfoglalva; s később is, mikor az alispán megszólalt, csak közönyös dolgokról vetett föl egy-egy kérdést. Különben is, még sejtelme sem volt arról, hogy mi dúl a Zoltán lelkében ? (Folyt, köv.) Kiadó laptulajdonos: NÉMETH BÉLA. 4439/918. sz. Hirdetmény. A város tanácsa közhírré teszi, hogy a Bérces-erdő nagybányai védkerületében a veresvizi Hosszupatakon 152.03 kát. holdon és a kereszthegyi részen : Somoshégy, Faggyas, Szent János, Ravasz-patak, Solyomkő oldalain 598.07 kát. hold bükkös területén előforduló gazdag bükkmakk- termést 374 drb. sertés makkoltatására a város közönségének tartotta fenn az erdőtermény árszabályzatban meghatározott drb.-kénti 25 K (Huszonöt korona) makkoltatási díjnak a város erdő- gazdasági pénztárába előleges befizetése mellett.
