Nagybánya, 1918 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1918-06-27 / 26. szám
2 odal. NAGYBÁNYA 1918. junius 27. 7^ eszünkbe jutni, hogy a szent királyasszony a legsúlyosabb időkben Bandurski püspök buzgó könyörgésére védelmezte meg Nagybánya városát?! Mert mi csak most szerettük meg a lembergi püspököt, mikor megismertük, de ő már előbb ismeretlenül szeretett bennünket s imádkozott értünk a Boldogasszonyhoz, aki „szent palástja szárnyát ránk takarta“ s tombolt a vihar, — de csak fejünk fölött. A püspök látogatásáról beszámolónk a következő : Dr. Bandurski László lembergi püspök jun. hó 20-án csütörtökön délután érkezett városunkba, hogy a macskamezői vasút munkálatainál alkalmazott lengyel foglyokat a vallás vigaszában részesítse. A rokonszenves főpapot Budapestről a lengyel kormány magyarországi képviselői: lovag Stamirowski Tádé, dr. Syntinis Gyula báró és Danek Vince fővárosi lengyel plébános kisérték. A magas vendég tiszteletére a pályaudvaron szép számú közönség gyűlt össze. Szőke Béla róm. kath. plébános — aki vendégszerető házánál hétfőig Danek plébánossal együtt vendégül látta a püspököt — magas szárnyalásu latin nyelvű beszéddel üdvözölte vendégeit e város küszöbén. Dr. Bandurski szintén latinul válaszolt; kifejezte, hogy igaz örömmel jött Nagybányára, Jadwiga városába, a lengyelek barátai közé. Junius 21-én, pénteken 8 és 7* órakor szent misét mondott a püspök, azután a helybeli lengyel foglyok gyóntatása következett. A nap folyamán látogatásokat tett a város vezetőinél s felkereste mindazokat, akik a háború alatt a lengyel nemzet iránt barátságot, jóindulatot tanúsítottak. Felkereste: Syntinis Raimund bárót, aki második hazájában is állandóan fentartotta honfitársaival az összeköttetés^ aki 1914-ben a lengyel menekülteket félesztendőn át vendégül látta, aki a háború alatt városunkban megforduló lengyeleket mindig a legmesszebbmenő erkölcsi és anyagi támogatásában részesítette és aki az itt levő lengyel foglyoknak atyai tanácsadója, erkölcsi őre, a jóra, nemesre buzditója és hű támogatója volt. Majd Makray Mihály dr. polgármestert, Nagy Gábor dr. városi főjegyzőt, Révész János, evangélikus lelkészt kereste fel mint a lengyelek ügyeinek első bátor harcosát hazánkban, aki a lengyelek iránti barátságáról már az 1915-i nagykárolyi megyegyűlésen nyíltan hitvallást tett, midőn Lengyelország visszaállítása érdekében szónokolt. S szava országszerte visszhangot keltett. Felkereste még a püspök Brebán Sándor gör. kath. főesperest, Soltész Elemér ref. lelkészt, Rencz János dr. főgimn. igazgatót, Waigandt Anna polg. isk. igazgatónőt, aki a Vörös Kereszt-kórház fennállása idején gyöngéd kézzel, vigasztaló szóval sok lengyel ifjú testét-lelkét gyógyította; Neubauer Hennin és Márton Irma áll. polg. iskolai tanítónőket, akik nemes emberszeretettől indíttatva buzgón, sokat fáradoztak azon, hogy a lengyel foglyok a Visztula partjára két feledhetetlen ünnepnap emlékét vigyék, mikor szeretet- adományokból a karácsonyi és a junius 23-iki ünnepi ebédet megteremtették; Németh Béla lapszerkesztőt, aki lapját készséggel megnyitotta a lengyel foglyok felruházása érdekében megindult nemes mozgalomnak s aki a gyűjtés eredménye érdekében teljes odaadással fáradozott. Kádár Antal dr.-t a Vörös-Kereszt kórházban a legionisták nemesszívü gyógyítóját, Robellyné- Thaisz Fánnit, aki lélekben félig lengyelnek vallja magát, lovag Berks Leót, a lengyel nemzet nemesszívü barátját, akinek kedves leánya : Emmyke, a legkitartóbban ápolta a sebesülteket, Gurszky Jánost, aki jóságos hitvesével együtt so- ! kát fáradott az itt megfordult lengyelek érdekében, Szentmiklóssy József kir. táblabirót, akinek leánya szintén lelkesedéssel ápolta a sebesült lengyel harcosokat, Pásztor István főgimn. tanárt, Erdődy Ignác dr. főtörzsorvost, özv. Géressy Já- nosnét, aki Krakkóban nevelkedett és özv. Fe- renczy Károlynét, aki szintén birja a lengyel nyelvet, a minorita rendházat, Smaregla Mihály rendőrkapitányt. Jun. 22-én a vendéglátó házigazda: Szőke Béla magas vendége tiszteletére diszebédet adott, amelyen Makray Mihály dr. polgármester, báró Syntinis Raimund, báró Syntinis Gyula dr., Danek Vince, dr. Rencz János főgimn. ig., Németh Béla főgimn. tanár, Erdődy Ignác dr. főtörzsorvos, Csüdör Lajos városi tanácsos, Zárkövi Bonifác minorita rendfőnök, Csáky Özséb főgimn. hittanár és Bárány József dr. róm. kath. káplán vettek részt. A házigazda német nyelven köszöntötte a püspököt, aki lengyel válaszában, amelyet Syntinis Rajmund tolmácsolt, rámutatott a lengyel-magyar barátság történelmi adataira : beszélt Nagybányáról, mint Jadwiga városáról. Felemlitette, hogy a lengyelek legkiválóbb uralkodójukat, Báthori Istvánt is városunk szomszédságából: Szilágysomlyó- ról kapták. A város legújabb történelméből rámutat a mármarosi oroszjárás idején a fiatal legionárusok szerepére Sziget védelmében. A püspök a lengyel-magyar barátság megerősödésére, virágzására emelte poharát. Dr. Rencz János a magyar irodalom és közélet jeleseinek működésében mutatja ki a lengyel-magyar barátság nyomait. Költőink közül Vörösmarty volt az első, aki Lengyelország sorsát siratta; politikusaink közül a legnagyobb magyar államférfiu: Deák Ferenc első országgyűlési beszédében épen a lengyel pemzet sorsáért szólal fel. De másoknál is meg-megnyilatkozik a lengyelek iránti rokonszenv. Báró Syntinis Gyula köszönetét mond dr. Rencz A „Nagybánya“ tárcája. Erzsiké leányom . . — Irta: Révai Károly. — Akármerre járok, Akármit csinálok: Nyomon kisér mindig A Te mosolygásod, Erzsiké leányom! Te vagy a verőfény, Nyíló tavasz bája, Az én kicsiny házam Tündér Ilonája, Erzsiké leányom! Amikor szivemet Kínozza a bánat: Csak úgy enyhülök, ha Megpihenek nálad, Erzsiké leányom! Áhitatos órán Ha imázni kezdek: A Te neved súgom Tövén a keresztnek, Erzsiké leányom! Vigalmi órákban, (Ritka madár nálam!) Ott lebegsz körültem Drága virágszálam, Erzsiké leányom ! S jól tudom, hogy ott is, A halálos ágyon, Szüntelen csak a Te Nevedet kiáltom, . Erzsiké leányom! A muzsikus Jankó. Irta : Lengyelből fordította : Sienkiewicz Henrik. Bányay Károly. Gyöngének, betegesnek jött a világra. A gyennekágyas asszonynál egybegyiilt komaasszonyok a fejüket csóválták az anya és a gyermek láttára. Simonova, a kovácsné,*) legokosabb közülök, vigasztalta a beteg asszonyt. — Hadd gyújtsam meg a szentelt gyertyát, — mondotta — hisz magából komámasszony, már úgy sem lesz semmi; készülődjék a másvilágra és szalasszunk valakit a papért, hogy feloldozza a bűnei alól. — Eh, — mondja egy másik — a fiúcskát tüstént meg kell keresztelni, nem él az addig, míg a pap ideér . . . még szerencse, ha nem válik mindjárt kisértetté. És meggyujtotta a gyertyát, aztán meglő- | csolta vízzel a fiúcskát, — mindjárt pislogni kezdett az istenadta apró szemecskéje — és mondotta : — Én téged „megkeresztellek" az atyának, j a fiúnak és a szentiéleknek nevében Jánosnak és ! most, te „keresztyén" lélek, térj vissza oda, a honnan jöttél. Ámen. De a keresztyén lélek nem mutatott semmi I hajlandóságot, hogy visszatérjen oda, a honnan i jött, hogy levesse a vézna kis testet, ellenkező- j leg: piciny lábacskáival elkezdett rug-kapálózni (már a hogy) és sírni, persze, csak csöndesen, nyöszörögve, hogy a komaasszonyok azt mondták rá: „Nyávog, akár csak egy macskakölyők." A pap eljött, végezte a dolgát és elment. A beteg magához tért. Egy hét múlva már talpon volt és a dolga után látott. A fiúcska alig hogy szuszogott, de — szuszogott; a negyedik tavasszal aztán a kakukmadár elhessegette a kórságot és úgy, ahogy, egészségesen is, betegen is, elérte tizedik esztendejét. Vézna maradt és bágyadt, hasa kidudorodott, arca beesett; haja kenderszínü volt, csak- j nem fehér s leomlott nagy, derült szemére, mely Jánosnak, dr. Makray Mihálynak, a legionárusok síremlékét létesítendő mozgalomért s kéri a vezető körök további érdeklődését a kegyeletes cél megvalósítására. — Dr. Rencz János dr. Makray Mihály polgármestert élteti, ki az orosz betöréskor férfiasán helyt állott, s legújabban kapott kitüntetése alkalmából üdvözli. Délután a püspök a ligetet és a kereszthegyi zuzót szemlélte meg, majd újra gyóntatott. Vasárnap, jun. 23-án 10 órakor Bandursky püspök celebrálta az ünnepélyes szent misét; szokásos ünnepélyes fogadtatás után a lengyel himnusz méltóságteljes hangjai mellett vonult be kíséretével a templomba. Az evangélium után Szőke lángoló, lelkes magyar beszédet mondott, majd a püspök lépett a szószékre és lengyel nyelvű beszédet mondott. Megható látvány volt, mikor a háború viszontagságaiban megedzett marcona harcosok felzokogtak, midőn a szentéletü püspök az édes anyanyelven szólott hozzájuk. S aki nem értette is szavát a püspöknek, azt is meghatotta, valósággal megbűvölte a szónoklat varázsos tüze, a hangnak harangszerü búgása. A mise folyamán áldoztak a foglyok. Az alkalmi énekkar a nagymisén Kempter C dur miséjét énekelte Németh Béla főgimn. tanár vezetésével. Az offertoriumkor Kupás Gyula a „Boldogasszony Anyánk" kezdetű régi magyar himnuszunkat énekelte Gurszky Luiza orgonakiséreté- vel. A mise végén a foglyok a „Nincs még veszve Lengyelország" himnuszt énekelték és a magyar nemzeti imának, a Himnusznak eléneklésével ért véget a fényes segédlettel celebrált püspöki mise. Mise után a püspök a Polgári Körbe hajtatott, ahol a foglyok megvendégelése következett. A Petky néni konyhája ez alkalommal is kitett magáért és az ifjú Petky fáradozása révén bor is bőven került az asztalra. A gondos körültekintést igénylő háziasszonyi tisztet Németh Béláné és Neubauer Hermin úrnők látták el. A megven- dégelés előkészítésében Balkó Sándorné és Mike Jánosné segédkeztek szívesen Petky néninek, mig az ebédnél Rausz Margitka, Kunay Jolán, Pacher Erzsiké, Ilia Valér és Matild, Pap Érzsébet, Fleischer Emiké, Erdődy Ilus, Vigh Teréz és Petky Rózsika ügyeskedtek a felszolgálásban a nemes ügyért lelkesedve. Az ünnepi mise napján dr. Bandurski püspök tiszteletére báró Syntinis Raimund adott diszebédet, amelyre az ünnepelten kívül vendégül látta lovag Stamirowski Tádét, a lengyel kormány magyarországi képviselőjét, dr. Kádár Antal és dr. Erdődi Ignác főorvosokat, Szőke Béla róm. kath. plébánost és Révész János ev. lelkészt, Márton Irnfa áll. polg. isk. tanítónőt, Gurszki Lujza k. a-t, Németh Béla főgimn. tanárt, Osselda Károly lengyel születésű tüzérfőhadnagyot, Dánek Vince fővárosi lengyel plébánost, dr. Bárány József, Feri Vilmos és Sztupár Károly róm. kath. lelkészeket. Az emelkedett hangulatban elköltött ebéden úgy meredt a világba, mintha valamelyes mérhetetlen távolba nézne szüntelen. Télen a kemence mögött kuksolt és csendesen sirdogált a hideg s olykor-olykor az éhség miatt is; mert megesett, hogy a mamuskának nem volt mit rakni nemcsak a kemencébe, de sokszor a fazékba serm Nyáron egy szál ingben szaladgált, melyet derékon kendő övezett és szalmakalappal, mely alól ki-kikandikált a kenderszínü haj és fejecskéjét úgy nyújtogatta föl, mint egy madárfiók. Az anyja szegény zsellér-asszony volt, szintén idegen eresz alatt élő fecske s napról- napra tengette életét; szerette fiacskáját a maga módja szerint, de megverte vajmi gyakran s úgy szokta volna nevezni: te kölyök! Nyolc esztendős korában már segédkezett a pásztornak, a csordát kisérte a legelőre, vagy az erdőbe ment gombázni, ha éppenséggel már semmi harapni való nem volt a kunyhóban. Isten különös kegyelme volt, hogy a farkasok nem falták föl. Nem volt valami eleven legényke és a falusi gyerekek módjára ujját a szájába dugta, ha megszólították. Az emberek nem bíztak hozzá, hogy kifejlődjék és még kevésbbé hitték, hogy anyjának valaha öröme teljék benne, mert munkához sehogy sem termett. Hogy történt, hogy nem, nem tudni, de egy dolog iránt igen élénk fogékonyságot tanúsított: a zene iránt. Neszeit, figyelt minden hangra és ez érzéke éveivel egyre fejlődött, úgy, hogy már egyébre nem is gondolt. Ha a csordát kisérte,vagy pajtásaival szamócázni ment, szamóca nélkül tért vissza és selypítve mondta: — Anyuska, oly szépen „muzsikáltak" az erdőben !
