Nagybánya, 1918 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1918-01-24 / 4. szám

2. oldal.

NAOYBÁNYA

1918. január 24.

könyvet Bakonyi irta, sok jó librettónak mestere. Egy XVII. századbeli zsidó mondát dolgoz fel benne, mely szerint egy alchimista prágai rabbi agyagból emberi alakot formált, Isten nevével ellátott pergamentekercset tett keblébe s ez által életet keltett belé. Természetesen ez az emberforma alak esetlen és gyenge szellemi képességű volt (innen a neve Gólem = félkegyelmű), de azért apróbb szolgálatokra felhasználta, mig végre meg nem haragudott rá és össze nem zúzta. Ennek a mondái magnak keretébe beleillesztette a szerző fantáziája a rabbi leányának szerelmi históriáját, vidám elemül pedig a cseléd és a fiatal talmudista-tanuló szerelmes perpatvarkodását. A zenéje elég ügyes és fülbemászó; vagy lehet, hogy nagyon sok motívuma már benne is van fülünkben. Keleti motívumok összekeverednek magyar elemekkel, sőt a gyorsabb ütemü számok között amerikai izü (Sidney Johnes) dallamokra is akadhatunk. Az előadás jól sikerült. A Gélemet Máthé játszotta plasztikusan és énekszámai is igen tetszettek. Rónai rabbija derék alakítás, tanujelét adta tehetségének, melyről szerep hiányában eddig nem tudtunk meggyőződni. Szigethy Irén Mirjám szerepében Szulamithra emlékeztető alakítást nyújtott, (de a két szerepnek valóban igen sok közös vonása van,) s pompás énekével bilincselte le a közönséget. Andai Ella a cselédleányt temperamentumosán játszotta meg, Feleky pedig szelíd humorral alakította a fiatal talmudistát, A többiek is mind derekasan megállották helyüket. Mint mulattató epizódot említjük meg, hogy a II. felvonásban a háttér budapesti utcai nészt (Andrássy-ut) mutatott s a darab szerint Prága városában a gethó- ban utczai vásár lett volna, mely alkalomból Miklósy Juliska olyan pompás kankánt járt, hogy a zajos tapsra meg kellett ujráznia.

Szombaton Földes Imrének mesés vigjátéka, Künn a bárány, benn a farkas mulattatta a közönséget. A darab sujetje, hogy egy kizárólag csak nők számára nyitott penzióba bekerül egy férfi, akit aztán a nők annyira elhalmoznak figyelmükkel és szeretetükket, hogy megszökik. Az egyedüli férfiszerepet Miklósy Aladár játszotta, s valóban rászolgált a közönség részéről megnyilvánult meleg elismerésre. M. Kovács Terus (Ilus) az este utolérhetetlen kedvességgel alakította szerepét. Már eddig is a közönség kedvence volt, ebben a szerepében azonban olyan művészi magaslaton álló játékot produkált, hogy az ösz- szehasonlitást még a legjobbakkal is kiállja. Minden szaván, mozdulatán látszott a megértés s igy az egyéniségének megfelelő szerep mellett meg volt adva minden lehető feltétel arra, hogy alakítása tökéletes legyen. A többiek közül, bár mind igen jók voltak, kiemeljük Andai Ella finoman alakított Etusát, Parlaghy Margit tul- zásnélküli iróniával megjátszott vénleányát és P. Erdős Jolán stílusos krukknéját. A szerepet azonban nem egyformán tudták, ez okozta

tem. A hölgy felkacagott és nyomban ott is hagyott a faképnél.

Meg voltam szégyenülve. Azt hittem, hogy a következő pillanatban rajtam fog nevetni az egész társaság és ha pisztoly lett volna nálam, talán agyonlövöm magam, csakhogy megelőzzem az általános derültséget . . . Mit is mondhattam annak a hölgynek, hogy olyan harsányan fölkacagott ?

Kimentem a folyosóra, hogy a hideg lehűtse a fejemet és gondolkodni tudjak. A következő pillanatban kijön a hölgy is, csak gyorsan fátyolt vetett a vállára, egyenesen felém jön, rám nevet és tovább megy. Az első pillanatban azt hittem, hogy kicsufol, de a nevetése olyan biztató, olyan félremagyarázhatatlan volt, hogy visz- szamentem utána a tánczterembe, fölkértem egy fordulóra és a tánczolók közé vegyültem vele.

A párok utat nyitottak előttünk, lassankint abbahagyták a tánczot, úgy, hogy egyszerre csak mi ketten forogtunk a terem közepén, a közönség pedig nézővé alakult át és sűrű sorokban vett bennünket körül. Akkor vettem észre, hogy én a bálkirálynővel tánczolok és hogy mindenki engem irigyel, engem figyel és engem bírál.

Malvida az est csillaga volt. A legszebb leány, a legügyesebb tánczosnő, a legfélelmetesebb nyelvű tréfaszerző volt az egész társaságban és azonkívül egy vezérigazgatónak a leánya, aki körül úgy őrjöngött a bankok ifjúsága, mint valamikor Izráel népe az aranyborjú körül.

Az ilyen dolgokat az ember rögtön megérzi, megtudja, különösen abban a korban, amigyakrabban a vontatottságot, néhol pedig a zökkenést.

Vasárnap délután a Legénybúcsu ment, este pedig felújították a Jánosvitézt. Mennyi apró gyermekfej kandikált ki a páholyokból s mennyi várta lélekzetét visszafojtva a földszinten is a daljátékká előlépett tündérmese kezdetét. S a bájos apróságok meg voltak elégedve az előadással, a nagyok pedig az ő őszinte örömükben gyönyörködtek. Hiába, a szép szöveg, a szép zene örökké uj marad. Szigethy Irén a czimszerepben egyik legszebb sikerét aratta. Ilyen mesés Jánosvitézt még nem láttunk Bányán, pedig vagy négy-öt társulat játszotta már ezt az operettet. Pompás játéka, csengő éneke, remek kosztümjei csak növelték az előadás fényét. Szigethy Ilonka bájos egyszerűséggel játszotta meg Iluskát, énekében azonban sok volt a falzett. Bartos strázsamester talpraesett huszár volt s érczes csengésű tenorját hallva, felkiáltottunk: végre egy! Máthé a trombitást sok szeretettel és melegséggel játszotta s néhány szép dalát nagy hatással adta elő. Parlaghy Margit (a mostoha) igen ügyes volt; kár, hogy szavait sok helyen nem lehetett megérteni. Az előírásos gyors beszéd mellett ezt is el lehet érni; mi már láttuk. M. Kovács Terusnak (királykisasszony) nem volt meg a kellő hangulata. Nem csodáljuk, szerencsétlenség érte, ráesett próba alkalmával egy vasrúd s azt mondogatták, hogy eltörött a karja. Megijedtünk, ha ő nem játszha- tik, mi lesz a társulattal! Örömünkre szolgált, mikor este mégis megjelent a színpadon s nagy fájdalmai daczára igyekezett mulattatni a közönséget. Igazi szinészsors! Szenved s másokat kell szórakoztatni. Fiatal tisztelői mesés gyöngyvirág- csokorral lepték meg a művésznőt, akit ebből az alkalomból a közönség lelkesen ünnepelt. Az előadás maga elég jó volt, a karok azonban kissé gyengén sikerültek. Megleptek a pompás díszletek, a remek kosztümök. Az utóbbiakról megemlékezve, nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy még nem volt társulat nálunk, amelynek ilyen nagy és fényes ruhakészlete lett volna, úgy az egyeseket, mint magát a társulatot tekintve. A tündértánczot Anday Ella és Miklósy Juliska járták mesésen, de Anday talán mégis jobban.

Hétfőn megismételték Künn a bárány, benn a farkast.

Kedden felújították Fali legkitűnőbb operettjét, Az elvált asszonyt. Igen jól játszottak és énekeltek M. Kovács Terus (Jana), Szigethy Irén (Gonda) és Máthé (Carel). Pompás operettfigurát mutatott Ágotay (vezérigazgató), Feleky (Serop) pedig a tőle megszokott rutinnal alakitott. Kisebb szerepében igen sok derültséget váltott ki Miklósy Aladár (biró), Polgár (elnök) szintén megállotta a helyét.

Szerdán és csütörtökön bemutatóra kerül a Vengerkák, pénteken, szombaton Három a kislány, vasárnap d. u-. Jánosvitéz, este pedig a Czigány, melyben Miklósy G. talán a legjobb szerepét játsza.

kor érzékenyebb és figyelmesebb, mint valaha. Malvida kisasszony valósággal beczézett, dédelgetett. Elfogadta a „fondant“-jaimat, amik megvallom, nem valami előkelő helyről származtak, sőt a szünetben, amikor az ifjúság elszéledt a folyosókon, titokban, lopva egy czukrot tartott felém az ajkában és a felét le kellett harapnom. Csók volt ez voltaképp és úgy megrészegedtem tőle, mint egy tánczoló dervis a hetedik menyország táncza után.

A mamák, akik a fal mellett ültek és mintegy a kulisszák mögül intézték a fiatalok sorsát, találgatni kezdték, hogy mi vagyok, honnan származom, mennyi jövedelmem lehet, házasságképes vagyok-e. Én pedig azon törtem a fejemet, hogy voltaképpen mit mondhattam én előszörre Malvida kisasszonynak, hogy egyszerre úgy belém- szeretett.

Nem táncolt többé senki mással, csak velem. Folyton együtt voltunk, úgyszólván külön a tömegtől és amit szóval el nem mondhattunk, azt a szemünkkel igyekeztünk kifejezni. Bármennyire boldog is voltam, a kíváncsiság folyton furta az oldalamat.

Szupé után, amikor egy fél pohár pezsgő oroszláni bátorságot öntött belém, a folyosón újra megcsókoltam titokban Malvidát és megkérdeztem tőle:

— Mondja meg, de őszintén, miért nevetett ki, amikor meglátott?

Malvida szemében pajkos kis sugár villant meg, de hirtelen elkomolyodott:

— Nem, nem mondhatom meg. Majd máskor.

HIRE k.

Január 23.

Személyi hírek. Moldován László huszárhadnagy pár heti itthon tartózkodás után a frontra vissza utazott. — Fábián Lajos tüzérhadnagy két heti szabadságra haza érkezett.

Eaküvő. Gfrerer Miklós titeli gazdasági tiszttartó ma, kedden délelőtt tartotta esküvőjét özv. Kaletsky Vilmosné leányával: Valikával. Az esküvőn mint tanuk Brunner Károly pribékfalvi uradalmi intéző és Kaletsky Zoltán tűzérhadnagy szerepeltek.

A vakoknak. A vakok javára a nőegyesülettől 46 kor. érkezett a városi tanácshoz, mint gyűjtés eredménye. A gyűjtéshez szívesek voltak hozzájárulni: Waigandt Anna 5 K, Neubauer Her- min 2 K, Mikes Jánosné 2 K, Lakos Imréné 2 K, Virágh Istvánné 5 K, Damokos Ferenczné 2 K, Fülep Imréné 2 K, Révész Jánosné 2 K, Gurszky Jánosné 2 K, Ince Józsefné 2 K, Csepey Fe- rencné 2 K, Kupás Mihályné 2 K, Kende Erzsébet 2 K, Lakatos Mihályné 2 K, Németh Béla 2 K, Szőke Béla 5 K, Hoffman Árpádné 5 K.

Hősi halál. Ismét megszaporodott egygyel ama nagybányai hősök száma, akik legdrágább kincsüket, életüket áldozták a hazáért. Székó Péter nagybányai jónevü, keresett szobafestő, a 12. honvéd gyalogezred közvitéze, mindjárt a háború kitörésekor hadbavonult s végigküzdötte a kegyetlen kárpáti harczokat. Itt szerezte sorvasztó, gyilkos betegségét s hogy mint rokkant hazakerült, csöndes haldoklás volt az élete. Most aztán 40 éves korában szenvedéseitől megváltotta a halál. Halálát felesége, három gyermeke s kiterjedt rokonság siratja. A boldogultat folyó hó

19-én helyezték örök nyugalomra igen nagy részvét mellett. Mi a boldogult hős emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni többi hőseink sorában.

Fémrekviziczió. Városunkban ma szerdán és holnap csütörtökön délelőtt mindenkor délelőtt 9 órától 12 óráig tartják meg az utolsó fémrekvirálást. A fémrekvirá- láson jelen lesz a katonaság képviselője is. A legkomolyabban figyelmeztetjük a nagy közönséget, hogy ez utolsó alkalmat ne mulassza el a lefoglalt réztárgyak beszolgáltatására, mert akik e kötelességeiknek eleget nem tesznek, a legszigorúbban meg fognak büntettetni. Ha a mostani rézrekvirálás sem fog járni a kellő eredménnyel, a katonai hatóság valószinülegel el fogja rendelni a katonai házról-házra való rekvirálást. Mindenkinek tehát hazafias kötelessége, hogy a most folyó rézrekviráláson teljesítse kötelességét.

Hiába kértem, könyörögtem, fenyegetőztem, nem akarta megvallani az igazat.

Szupé után a második négyesre álltunk föl.

— A négyes után megmondok mindent, — Ígérte Malvida.

A táncz, ami ezután következett, végképp elcsavarta a fejemet. Nem láttam, nem hallottam semmit, csak a Malvida szép szemén csüngtem, mintha szerencse-csillagom volna, amely biztosan vezetett a keringők forgatagában. Forgás közben néha ő is a vállamra hajtotta a fejét és akkor éreztem az orczája, az ajka, a lázas füle melegét. Önfeledten tánczoltunk. Már nem is a zene, hanem a szerelem ritmusára. . .

És amint hirtelen ránézek a leányka rózsaszínű tiilljére, amely az alját övezte, azt hittem, hogy el kell ájulnom. A ruhán éktelen, csúnya folt volt. A következő pillanatban már tudtam, hogy én vagyok a bűnös. A nadrágzsebembe tettem néhány csokoládé-fondant és megfeledkeztem róluk. A nagy melegben megolvadt a csokoládé, átütött a ruhámon és beszennyezte a bálkirálynő habos, csipkés alját, amely az imént még oly üde és szép volt, mint a sirászi rózsa szirma.

Malvida is figyelmessé lett, követte a tekintetemet és ő is megpillantotta a foltot. Éreztem, hogy elveszett ember vagyok.

Kiálltunk a sorból. Az öltözőbe siettünk. Malvida, mint egy kis megdühödött kígyó sziszegte felém:

— Mit tett maga velem?

És én álltam ott, mint a gyermek, aki ijed-